Kilencven kilométer autópályát ígérnek idénre. Hol hogy áll az építkezés?

2017. április 28. – 13:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A legfrissebb adatok alapján mutatjuk az autópálya-építések jelenlegi állását, illetve azt is, hogy hol milyen nehézségekkel találkoznak az építők.

Miután tavaly egyetlen kilométer autópályát sem sikerült átadni, idén a szállítási minisztérium és az autópályák építéséért felelő társaság 90 kilométer sztráda átadását tűzte ki célul. Ha részletesebben megnézzük az építkezések aktuális állapotát, akkor viszont számos kérdés felmerül. Van olyan szakasz például, amely hiába készül el, egy Szamoson átívelő híd hiánya miatt nem lehet majd összekötni a már jópár éve használatba bocsátott Aranyosgyéres-Kolozsvár közötti autópályával. Az építkezések állapotáról szóló hivatalos negyedéves jelentés szerint ugyanakkor az EU-s forrásokból finanszírozott dél-erdélyi autópályánál vannak komoly előrelépések, Nagyszeben egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közvetlen autópálya összeköttetésbe kerüljön a nagylaki román-magyar határátkelővel.

Az áttekintést először a számunkra fontosabb észak-erdélyi autópálya állapotával kezdjük úgy, hogy a román-magyar határ irányából vesszük sorra a sztráda szakaszait. Annak érdekében, hogy követhetőbb legyen, a különböző szakaszoknál elsősorban a települések megnevezéseit használjuk. Bors-Berettyószéplak (60,25 km): Az autópálya, bár a hatóságok adatai szerint 52%-ban el van készülve, ehhez a szakaszhoz gyakorlatilag azóta nem nyúlt senki, hogy 2011-ben az akkori szállítási miniszter, Anca Boagiu felbontotta az amerikai Bechtellel kötött, botrányoktól korántsem mentes szerződést. Azóta egy másik építtető cégcsoportosulással is leszerződött a román állam, viszont ők sem tettek eleget a kötelezettségeiknek, ezért a 2015 májusában kötött, az autópálya építésének folytatásáról szóló kontraktust is felbontották. Az összesen 701 millió lejbe kerülő szakaszra hamarosan közbeszerzési eljárást fognak kiírni a szállítási minisztérium szerint. Meszes-alagút (2,4 km): Ha sikerülne is rekordidő alatt befejezni a Bors és Berettyószéplak közötti autópályát, a folytonosságot az építtetők akkor sem fogják tudni biztosítani egyhamar. A sztrádát ugyanis a Meszes-hegység alatt áthaladó, körülbelül 2,4 kilométeres alagút követi majd. A Romániában egyelőre egyedinek számító építménynek csak a megvalósíthatósági tanulmányai készülnek, a hivatalos adatok szerint viszont legalább azoknak a munkálatoknak is a vége felé járnak. Tavaly az autópálya társaság vezetősége még úgy nyilatkozott, hogy 2020 lehet reális céldátum az alagút elkészültére. Berettyószéplak-Nádasszentmihály (80,05 km): Az alagút megvalósíthatósági tanulmánya azért is rendkívül sürgős és stratégiai fontosságú, mert a Berettyószéplakot Nádasszentmihállyal összekötő 80,05 km-es autópálya hasonló dokumentációját is véglegesíteni kellene. Ennél a szakasznál már második alkalommal fogtak neki a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének, ezért a szakasz hosszát is figyelembe véve eléggé nagy optimizmussal lehet hinni csak Răzvan Cuc szállítási miniszternek, aki azt ígérte, hogy a mandátuma végéig elkészült az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelyt a magyar-román határral összekötő része.Ennek a szakasznak az esetében ráadásul külünösen jó hír, hogy a szállítási minisztériumnak sikerült egyezségre jutnia Corina Crețu regionális fejlesztésért felelős biztossal az észak-erdélyi pálya Kolozsvártól nyugatra eső szakaszainak Európai Uniós finanszírozásáról. Az autópályák építéséért felelős állami vállalat ugyanis negyedéves jelentésében még arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben nem sikerül külső finanszírozást bevonniuk, az állami túlköltekezés elkerülése miatt még az is elképzelhető, hogy a sztráda építése 2023 és 2026 közé tolódik ki. Ha az európai források rendben érkeznek majd, akkor viszont a nagy infrastrukturális beruházásokat összefoglaló dokumentum 2017 és 2020 közé tezi a kivitelezés várható időtartamát. Talán kissé optimista terv ez is.

Eddig miért nem lehetett EU-s pénzből finanszírozni az észak-erdélyi autópálya építését?

Az Európai Uniós azért zárta ki az A3-as autópálya építésének finanszírozását, mert amikor Románia 2003-ban szerződést kötött az amerikai Bechtel társasággal a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú sztráda megépítésére, akkor a Năstase-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól, és versenytárgyalás nélkül adta oda a munkálatok teljes egészét az amerikai cégnek. 2013-ban a kormány már elérte, hogy az EU korábbi költségvetési ciklusában fel nem használt forrásokból finanszírozhassa a pálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszát.Ha figyelembe vesszük, hogy az EU-s pénzből finanszírozott dél-erdélyi autópálya munkálatai milyen ütemben haladtak az elmúlt évben az állami pénzből épített észak-erdélyi pályához képest, akkor talán valóban bizakodásra adhat okot, hogy a továbbiakban ennek a sztrádának az építésére is lehet uniós pénzeket lehívni.

Nádasszentmihály-Magyarnádas (16,85 km): Ha minden igaz, a napokban fejezik be a várhatóan 446,12 millió lejbe kerülő autópálya-szakasz tervezési munkálatait. Az építtetővel megkötött szerződés szerint a tervek elkészültét követően 12 hónapja van a kivitelezőnek a 16,85 kilométeres sztráda kivitelezésére. Az építtető már az építkezési engedélyek kibocsátásához szükséges környezetvédelmi papírok megszerzéséhez szükséges dokumentációt is leadta. A kivitelezés 2018 áprilisi határideje viszont kitolódhat, amennyiben az ügyintézés lassabb lesz a vártnál. Magyarnádas-Gyalu (8,7 km): A mindössze 8,7 kilométeres, 258,19 millió lejbe kerülő szakasz kivitelezését már 87,88%-osra becsüli az autópályák építéséért felelő állami társaság, és azt is megjegyzik, hogy minden jel szerint az építtető tartani tudja majd a szakasz 2017 júniusára szóló kivitelezési céldátumát. Azt viszont megjegyzik, ha a szakasz majd el is készül, nem lehet majd használni egészen addig, amíg el nem készül az a híd, amely összeköti a már forgalomnak átadott Gyalu-Aranyosgyéres közötti 52 kilométeres pályával. Gyalu melletti Szamos-híd (0,32 km): Az előbb említett, kulcsfontosságú, Szamoson átívelő 320 méteres híd építése viszont még el sem kezdődött, sőt nem is olyan rég, februárban járt le a határideje az építtetők jelentkezésének. Ha minden a tervek szerint halad, akkor leghamarabb 2017 júliusában kezdődhetnek el a munkálatok ténylegesen. Az építkezés várhatóan tíz hónapig, 2018 áprilisáig tartana majd, és csak ezt követően lehetne hozzácsatolni a Magyarnádas-Gyalu szakaszt a már meglévő Gyalu-Aranyosgyéres autópályához.

Aranyosgyéres-Marosugra (3 szakasz, összesen 37,2 km): Az Aranyosgyéres-Marosugra autópályát szakaszokra bontva, kis részletekben adták oda az építtetőknek. Az építkezés mindhárom szakasz esetében a környezetvédelmi engedélyek miatt késik, a munkálatok csak az autópálya második szakaszánál kezdődtek el, ott mindössze 4%-ra teszik a kivitelezés előrehaladását. A környezetvédelmi engedélyek késése viszont valószínűleg tarthatatlanná teszi a határidőket:

  • a sztráda I., Marosugra felőli szakaszát (3,6 km) 2017 decemberére,
  • II. szakaszát (17,9 km) 2018 júliusára,
  • III., Aranyosgyéres felőli szakaszát ( 15,7 km) szintén 2018 júliusára ígérik.

Egyelőre viszont még a lényegi munkálatok elkezdődése is várat magára. Marosugra-Marosvásárhely (2 szakasz, összesen 19,3 km): Nagyon felemás a helyzet a Marosugrát Marosvásárhellyel összekötő 19,3 kilométeres sztráda építésénél. A két szakaszra felbontott pálya első, Marosvásárhely felöli 9,3 kilométeres szakaszának még az építőjét sem ismerjük, mert a közbeszerzés újbóli kiírására volt szükség. Annál a szakasznál jelenleg a pályázatok értékelése történik, és a nyertes építtető bejelentésére lehet várni. A második, Marosugra felőli 10,1 kilométeres szakasznál viszont szépet haladtak, a munkálatok tavaly januári elkezdődése óta a sztráda már 20,8%-ban elkészült. Ami a határidőket illeti:

  • a pálya I. szakaszát (9,3 km) 2018 decemberére,
  • a II. szakaszát (10,1 km) még idén decemberre ígérik.

Ha a cégek be tudnák tartani a vállalásaikat, 2018 decemberére Kolozsvár és Marosvásárhely között autópályán lehetne közlekedni. Torda-Szászszebes (4 szakasz, 70 km): Amíg a Marosvásárhely-Brassó sztráda kivitelezéséről szó sem esik, az erdélyiek számára egyre inkább fontossá váló Torda és Szászszebes közötti, négy szakaszra felbontott, 70 kilométeres sztrádán viszonylag jól haladnak a munkálatok. Az autópálya III. és IV., Torda felőli szakaszait, ahol 67,5, illetve 60,85%-on állnak a munkálatok, már idén szeptemberre ígérik az építtetők, és a szállítási minisztérium szerint minden esély megvan arra, hogy ezek időben el is készüljenek. Problémásabb viszont a Szászsebes felőli első két szakasz helyzete, amelyek közül, bár az elsőt 2018 júniusában, a másodikat 2018 áprilisára ígérik, nagy valószínűséggel késések várhatóak a kivitelezés jelenlegi helyzete miatt. Az első szakasz ugyanis 17,42%-on, a második 23,12%-on áll mindössze.

Mit tudunk a Marosvásárhely-Iași autópályáról?

A szállítási minisztertől márciusban hallottunk optimista nyilatkozatokat arról, hogy az előzetes tervektől eltérően hamarabb készülhet el a Marosvásárhelyt a Moldovai Köztársasággal összekötő, Gyergyóditró közelében is elhaladó autópálya, ráadásul a sztráda építéséhez szükséges műszaki dokumentáció összeállításának határidejét is előrehozták. Ennél a sztrádánál a megvalósíthatósági tanulmányok aktualizálására lesz szükség. Răzvan Cuc tárcavezető ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a dokumentációkra elegendő összeg van elkülönítve, és amint megszületnek, lesz forrás a tervek elkészítésére és a kivitelezés finanszírozására is.

Hol, hány kilométer autópályát adnak még át a forgalomnak a közeljövőben?

A főként EU-s forrásokból finanszírozott dél-erdélyi autópályánál, ha továbbra is ilyen ütemben haladnak a munkálatok, és a terveknek megfelelően megnyitják a forgalom előtt a Déva-Lugos autópálya még el nem készült szakaszait is, akkor 2017 végére, de reálisan inkább 2018 elejére Nagyszeben nagyon közel kerülne ahhoz, hogy közvetlen autópálya-összeköttetésbe kerüljön a nagylaki határátkelővel. Márciusban már átadásra került a Lugos-Déva II. szakaszának egy 15 kilométeres része (a szakaszhoz tartozó alagutakat végül más vállalat építi). Bár a hatóságok az idén megnyitandó 90 kilométer autópályába a Déva-Lugos sztráda III. (73,8%-ban készült el) és IV. szakaszát (48,3%) is beleszámolták, azt azért meg kell jegyezni, hogy az építtetők számos problémával küzdenek jelenleg is. Több kisebb alagút vagy híd építésére egyelőre még a dokumentációja sincs rendben a kivitelezőknek, és számos olyan szerződésmódosítás is napirenden van a felek között, amelyek azért jóval kitolhatják a határidőket.A kormány 90 kilométeres terveibe még beletartozik a Konstanca köré készülő körgyűrű, amely 93,5%-ban van elkészülve, és a hatóságok várhatóan 2017 augusztusában adják át a forgalomnak. 2017 novemberében szintén átadják a forgalomnak a Bukarest-Ploiești autópálya egy rövidke, 3,3 kilométeres szakaszát.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!