Átlagosan 50%-kal növekedik a közalkalmazottak bére 2022-ig. Ki mennyit keres majd?

2017. április 7. – 21:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orvosok és pedagógusok bére januárban, a rendőrök és katonák fizetése már júliusban emelkedik az egységes bértörvény tegnap bemutatott tervezete szerint.

Tegnap Sinaián a kormánypártok előtt bemutatta a munkaügyi miniszter az egységes bértörvény tervezetét. Eszerint a közalkalmazottak közül elsőként a rendőrségnél és a hadseregnél dolgozók kapnak béremelést, 2018 januárjától pedig az orvosok és asszisztensek fizetése növekszik. Az egészségügyben dolgozók számára azonban valószínűleg csalódást okoz, hogy bár szép bérnövelést kapnak az egységes bértábla szerint (tulajdonképpen egyszerre kapják meg a 2018 és 2022 közötti béremeléseket), a bérük a jövő januári emelést követően egészen 2022-ig nem fog változni.

Ki lesz Románia legjobban kereső közalkalmazottja?

A bértörvény szerint Románia legjobban kereső közalkalmazottja Klaus Johannis államfő lesz, aki 17 400 lejt keres majd havonta. Az államfőt a kormányfő, a szenátus és a képviselőház elnökei, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, valamint az Alkotmánybíróság elnökei követik, akiknek a havi bére 15 950 lej lesz. A miniszterek havi bére 14 500 lejre változik.

A választott tisztviselők bérrendezése úgynevezett koefficiensek alapján történik, ahol a mindenkori minimálbér teszi majd ki az 1-es koefficiensnek megfelelő összeget, vagyis 1 450 lejt. Az államfő koefficiense pedig 12-es lesz (így jön ki a 17 400 lej, a minimálbér 12-szeresének megfelelő összeg), ami azt is jelenti, hogy a legrosszabbul és a legjobban kereső közalkalmazott fizetése közötti különbség 12-szeres lesz az eddigi 15-szörös különbség helyett. Továbbá:

  • 11-es koefficiensű lesz a miniszterelnök, a szenátus, a képviselőház, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság elnökének a bére,
  • 10,5-ös koefficiensű a legfelsőbb bíróság és alkotmánybíróság bíráinak,
  • 10-es koefficiensű a miniszterek,
  • 8-as koefficiensű a szenátorok és képviselők,
  • 7,4-es koefficiensű az államtitkárok bére.

Így a bértörvény szerint a választott tisztviselők fizetése tulajdonképpen csökkenni fog, amennyiben a parlament elfogadja a jogszabályt, és az júliustól érvénybe is lép. Klaus Johannis államfő, Sorin Grindeanu miniszterelnök, Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu házelnökök havi fizetése ugyanis a jelenlegi 21 540 lejről 17 400, illetve 15 950 lejre csökken.A megyei tanácselnökök fizetésének kiszámításakor 8-as, az alelnökök esetében 7-es, a 300 000 lakosnál népesebb települések polgármesterei esetében 8-as, a 200 000 lakosnál népesebb települések esetében pedig a 7,5-ös szorzót alkalmazzák a bérek kiszámításakor. Innen fokozatosan csökken a szorzó a 3-as koefficiensig, amelyet a 3 000 főnél kisebb lakónépességű települések alpolgármesterei bérének kiszámításakor alkalmaznak majd.

Először a katonák és a rendőrök fizetését növelik

A bértörvény szerint első körben júliusban a katonák zsoldját 20%-kal, a rendőrök alapbérét 5%-kal emelnék a 2017 márciusi fizetésükhöz viszonyítva. A bértörvényből kiderül, hogy a hadseregben a közkatona pótlékok nélküli 754 lejes jelenlegi zsoldja 2 150 lej lesz 2020-ban, és 2 500 lej 2022-ben. Egy középiskolát végzett őrmester 1 141 lej helyett 2 805 lejt (2020-ban), illetve 3 900 (2022-ben) lejt fog keresni. Egy kezdő alhadnagy bére 1 614 lejről 3 340 lejre, illetve 4 259 lejre nő. Egy ezredes 3 318 lej helyett 5 910, illetve 6 844 lejt keres majd, míg egy tábornok 5 228 lej helyett 8 358 lejt kap 2020-ban, illetve 8 874 lejt 2022-ben.

Csak egyszeri növelés lesz az orvosok bérében

2018. január 1-től az egészségügyben dolgozók béremelése következne. Bár az orvosok és asszisztensek bérének emelkedése első látásra jelentősnek tűnhet, fontos részlet, hogy a bértábla nem ír elő további emelkedést egészen 2022-ig az esetükben. Egy klinikán dolgozó kezdő rezidens orvos havi bére a 2017-es 2 621 lejről 2018 januárjában 5 700 lejre emelkedik. Egy ötödik fokozattal rendelkező klinikai szakorvos bére a jelenlegi 4 413 lejről jövőre 12 375 lejre nő, egy intenzív terápiás, ötödik fokozattal rendelkező főorvos bére 5 987 lejről 16 672 lejre nő.Az asszisztensek esetében egy főiskolát végzett kezdő asszisztens bérének 1 704 lejről 3 950 lejre való növekedését írja elő a közvitára bocsátott bértábla. Egy középiskolai végzettséggel, maximális ledolgozott munkaidővel rendelkező asszisztens 2 290 lej helyett 4 625 lejt kap, egy egyetemet végzett, maximális ledolgozott munkaidővel rendelkező főasszisztens 2 986 lejes fizetése 5 108 lejre nő.

Végre megéri majd a tanügyben dolgozni?

Szintén 2018 januárjától emelkedne a pedagógusok bére is. Egy líceumi tanár kezdő fizetése 1 962 lej helyett 2020-ban 3 520, 2022-ben pedig 4 098 lej lesz. Egy ötödik fokozattal rendelkező tanár idén 3 500 lejt kap, ám 2020-ban 6 075 lej, 2022-ben pedig 6 900 lej lesz a fizetése. Egy nyugdíj előtt álló egyetemi tanár havi bére 2022-ben 13 600 lej lesz. Egy kezdő tanító 2020-tól 3 237 lejt, 2022-től 3 916 lejt, míg egy 40 éves tapasztalattal rendelkező tanító fizetése 2020-tól 4 833, 2022-től 5 465 lejre emelkedik.

Az igazságszolgáltatásban is növekednek majd a fizetések

Az igazságszolgáltatásban egy gyakornok ügyész 2020-ban 5 966 lejt, egy gyakornok bíró 6 806 lejt, egy nagy tapasztalattal rendelkező ügyvéd 13 600 lejt, egy bíró 14 258 lejt keres majd. A kezdő gyorsíró 1 466 lej helyett 2 790 lejt kap 2020-ban és 3 750 lejt 2022-ben a bértörvény szerint.A bérek változását valószínűleg kicsit átlathattatlanná teszi majd, hogy a tervezet szerint miután a 2018-ra tervezett emelések is megtörténnek, 2019 és 2022 között évente nő majd a közalkalmazottak alapbére a törvény által 2022-re előírt fizetés és a 2018 decemberében kapott bér közötti különbözet egynegyedével. Vagyis, az egészségügyben dolgozókat leszámítva a közalkalmazottak munkabére minden év elején növekedni fog annak az összegnek a 25%-ával, amennyit még a fizetésüknek növekednie kell ahhoz, hogy elérje a 2022-re előírt összeget.

50%-os emelkedést hoz átlagosan a bértörvény a közalkalmazottak fizetésében

Vasilescu szerint a törvény alkalmazása 2020-ig átlagosan 50 százalékos fizetésemelést jelent, 32 milliárd lejbe kerül, és megszüntet minden most fellelhető igazságtalanságot. Ezzel persze sem a szakszervezetek – akik az előzetes adatok nyilvánosságra bocsátását követően a munkaügyi miniszter lemondását követelték –, sem az ellenzék nem értett egyet. Raluca Turcan, a PNL ügyvivő elnöke azt mondta, hogy csak abban az esetben fogják megszavazni a kormánypártok támogatását élvező jogszabálytervezetet, ha az észszerűbb bérnövekedéseket ír elő, és a közalkalmazottaknak is kiszámíthatóságot jelent a bérek változását illetően.Az állami szféra fizetésére jelenleg a GDP 7,5 százalékát költik, amely 10 százalékra nő majd, de még így is az Európai Unió 12-14 százalékos átlagértéke alatt marad.

Az egységes bértábla tervezete innen tölthető le . Felhasznált források: Economica.net , Agerpres , Ziarul Financiar

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!