Diósi: néha olyan, mintha 40 ezer kilométer lenne Románia és Magyarország között

Már elmúlt az az aranyláznak is nevezhető időszak, amikor az olcsó romániai föld vonzotta a külföldi befektetőket. Aki Romániában földbe fektet, az jellemzően tartósan termelni akar – mondta Diósi László , az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Pénzcsinálók nak adott interjúban Budapesten. Diósi szerint néha olyan, mintha gazdasági szempontból 40 ezer kilométer lenne Románia és Magyarország között, és „az Egyenlítőn a másik irányba mennénk körbe, hogy elérjük egymást”. Ezért is szerveztek a romániai mezőgazdasági szektor befektetési lehetőségeit bemutató konferenciát csütörtökön a magyar fővárosban.

Tekinthető a mostani konferencia egyfajta mérföldkőnek? Az OTP Bank Románia eddig is kiemelt üzletágként tekintett a mezőgazdaságra, de lehet számítani arra, hogy még a korábbinál is nagyobb figyelmet kap az ágazat?

Diósi László: – Úgy ítéltük meg, hogy Romániában a hagyományos ágazatok mellett van több stratégiai ágazat is, ezek közül kiemelten fontos a mezőgazdaság és az energetika. Öt évvel ezelőtt energetikai konferenciát tartottunk. Annak látható eredményei voltak az ügyfélállományunkban és a magyarországi szereplők megjelenésében a romániai piacon. Négy évvel ezelőtt elindítottuk a mezőgazdasági üzletágunkat, felvettük a megfelelő szakértőket, kialakítottuk a termékeket. Most úgy éreztük, hogy olyan mennyiségű tudás gyűlt össze, annyi mezőgazdasági ügyfelünk van és akkora állományok halmozódtak fel nálunk, hogy most már itt az ideje annak, hogy egy nagyobb lépést tegyünk előre. Ebben tűnt a megfelelő pozicionálásnak az, hogy magyarországi befektetőknek mutatjuk be Romániát.

Az ágazaton belül azonosítottak olyan területeket is, amelyekre jobban összpontosítanak? Ön szerint milyen területeken a legjobb befektetni, illetve melyeket a legokosabb finanszírozni a mezőgazdaságon belül?

– Ha a statisztikákat megnézzük, akkor Romániában a mezőgazdaságnak az intenzifikálásával vannak a problémák. Alacsonyak a terméshozamok, kevés öntözött terület van, a géppark elavult, a technológiák régiek. Úgy gondolom, hogy a befektetők akkor tesznek jó lóra, ha technológiát hoznak, növelik a termésátlagokat. A vidéki régiókban magasabb a munkanélküliség, ott jó lehetőségek léteznek. Persze azért vannak problémák is, például az elaprózott termőföldszerkezet, a mezőgazdasági infrastruktúra hiánya, vagy az öntözött területek aránya. De ezek olyan dolgok, amelyeket idővel és nyilvánvalóan megfelelő kormányzati szándékkal meg lehet oldani.

A földvásárlási programok, garanciaprogramok mennyiben jelentenek helyes lépést egy egészségesebb, fenntarthatóbb mezőgazdasági légkör kialakulásának irányába?

– Egyrészt azt látjuk, hogy a földárak európai szinten mozognak, tehát az a korábbi időszak, amit nevezhetünk aranyláznak is, amikor az olcsó romániai föld vonzotta a külföldieket, már elmúló félben van. Most már nem a spekulánsok jönnek, hanem tényleg azok, akik befektetni szeretnének. Azok, akik olyan földbe fektetnek, amiben tartósan termelni akarnak, és ebből tartósan hasznot szeretnének kiszakítani. Ezzel együtt a földvásárlási programok és lehetőségek úgy gondoljuk, hogy segítik a termőterületek konszolidálását, nagyobb termőterületek kialakítását, ahol hatékonyabban lehet gazdálkodni, és a jelenleg jellemzőtől eltérő módszereket is lehet bevezetni.

Nagyon gyakran elhangzik, hogy Magyarország és Románia között mintha jóval nagyobb lenne a távolság, üzleti szempontból kicsit olyan, mintha nem is szomszédos országok lennénk. Egy regionális szinten jelen levő nagybank, mint az OTP Csoport, mennyiben tudja oldani ezt a helyzetet?

– Nemrégiben volt egy előadás egy konferenciánkon, ahol arról volt szó, hogy olyan mintha 40 ezer kilométer lenne a két ország között. Mintha az Egyenlítőn a másik irányba mennénk körbe ahhoz, hogy elérjük egymást. Gyakorlatilag nincsenek megfelelő ismeretek a két országból. Nagyon jól ismerjük Olaszországot, Franciaországot, Angliát, de nem ismerjük egymást, és messzebb, külföldre kacsingatunk. A magyarországi befektetők nem ismerik a romániai helyzetet, éppen ezért félnek, és nem is igyekeznek befektetni. Szintén ez a helyzet a romániai befektetőkkel is. Ha két lábunk van, mind a két országban jelen vagyunk, akkor mi mind a két ismerettel rendelkezünk, és tudunk segíteni az ügyfeleinknek, hogy eljusson a szükséges információ is hozzájuk. Ez a konferencia is pontosan ezt a célt szolgálta, mint ahogy a februári bukaresti RMÜE (Romániai Magyar Üzleti Egyesület) konferencia is.

Románia számára makrogazdasági szempontból mit jelentene egy nagyon erős mezőgazdasági szektor?

– Először is nagyon erős stabilitást jelentene. Egyrészt a mezőgazdaság messze a hozzájárulási szintje alatt dolgozik. Sokkal nagyobb arányban járulhatna hozzá a bruttó hazai össztermékhez. Ha megnézzük az elmúlt 15 év adatait, akkor azt látjuk, hogy egy nagyon jó, vagy nagyon rossz év 2-3 százalékpontot tud a GDP-n alakítani, volt amikor 3-at hozzáadott, de volt olyan is, hogy 3 százalékpontot levett. Ez pont azért van, mert nagyon ki vagyunk téve az időjárásnak, ki vagyunk téve az olyan viszonyoknak, amiknek mondjuk a hollandok nincsenek, mert az üvegházban nem számít, hogy kint milyen idő van.

A mezőgazdasági szektorra milyen hatással lehetne a tervezett szupermarket törvény, amely előírja, hogy a polcokon levő termékek 51%-ának gyakorlatilag hazainak kell lennie? Számos szakértő szerint a hazai élelmiszeripar nem tud megfelelni egy ekkora kihívásnak. Nem emeli meg egy ilyen intézkedés a hazai termékek árát?

– Minden ilyen adminisztratív beavatkozás nyilvánvalóan rosszat tesz. Én nagyon piachívő vagyok, viszont a piacoknak nem árt, hogyha egyenlő esélyekkel játszanak. Ebben szerepe kell legyen az oktatásnak, a felvilágosításnak is. Ha én valamilyen ázsiai országból származó agyonműtrágyázott paradicsomot látok a piacon, vele szemben viszont van egy olyan román paradicsomot, amit tudom, hogy normális körülmények között termeltek, akkor mindenképpen az utóbbit fogom megvenni. Úgy gondolom, hogy a belső piacot védeni kell, de lehet, hogy más módon. Védeni kell a tisztességtelen versennyel szemben, ismerjük a méztermelőknek a kálváriáját is: jön a ki tudja miből készült kínai méz, ami sokkal olcsóbb. A hatóságoknak meg kellene követelniük bizonyos minőségi standardokat, és azt mindenkivel betartatni, akár pénzügyi szankciók árán is. De ennek a szabálynak mindenki számára érvényesnek kell lennie, mert ha megkülönböztetések vannak, az nem tesz jót hosszú távon a piacnak.