Kicsit több mint 4 ezer euró volt tavaly a romániaiak átlagos elkölthető jövedelme

2017. január 20. – 17:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hogy állunk európai viszonylatban, és hogy állnak egymáshoz viszonyítva a hazai megyék?

Az egy főre jutó vásárlóerő 4 181 euró volt tavaly Romániában, amivel 2015-höz hasonlóan továbbra is a 33. helyet foglaljuk el európai összevetésben – derül ki a GfK piackutató intézet friss tanulmányából . Bár a romániaiak átlagos egy főre jutó elkölthető jövedelme még mindig csupán a harmadát teszi ki az európai átlagnak, az azért pozitívnak nevezhető, hogy az előző évhez viszonyítva 2016-ban 12%-kal növekedett a hazai vásárlóerő nominális értéke.A GfK piackutató minden évben felméri az európai régiók vásárlóerejét, idén pedig Románia megyéiről is közölt kicsit bővebb információkat. Az adatokra azért is érdemes odafigyelni, mert jól kifejezik, hogy a különböző régiókban mekkora a lakosság árszínvonal alakulásával kiigazított vásárlóereje, vagyis, hogy egységnyi pénzért az áruk és szolgáltatások milyen mennyiségét tudják megvásárolni. A vásárlóerő a tanulmányban az adózás után egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti, beleértve bármilyen állami juttatást.

A bukarestiek elméletileg elkölthető jövedelme hasonló a lengyelekéhez

Abban pedig nincs semmi meglepő, hogy ebből a szempontból Romániában a fővárosiak állnak a legjobban. Bukarestben az egy főre jutó vásárlóerő eléri a 6 288 eurót, ami 50%-kal haladja meg az országos átlagot. A tanulmányban az az érdekes összehasonlítás is szerepel, hogy a fővárosi lakosok átlagos vásárlóereje az európai országok közül a lengyel országos átlaghoz áll legközelebb. Romániában, ha a fővárost is beleszámoljuk, mindössze tíz megyében haladja meg a lakosok euróban kifejezett elkölthető jövedelme az országos átlagot (4 181 euró). A megyék közül Temes megye (4 987 euró/fő), Kolozs megye (4 931 euró), Ilfov megye (4 916 euró), Brassó (4 537 euró), Consanța (4 523 euró), Szeben (4 426 euró), Arad (4 349 euró), Prahova (4 316 euró) és Argeș (4 263 euró) állnak a legjobban ebből a szempontból.

Az 4 181 eurós országos átlaghoz legközelebb a megyék közül a 11. helyen álló Fehér megye áll, ahol 4 129 euró a vásárlóerő átlaga. A legrosszabb helyzetben pedig a Vaslui megyeiek vannak, ahol ez az összeg mindössze 3 054 euró, ami 28%-kal helyezkedik az országos átlag alatt. Összehasonlításképp Vaslui megyében közel azonos a lakosság vásárlóereje, mint Szerbiában vagy Macedóniában.

Create your own infographics

Bár az átlag alatti megyékről nem készített részletesebb elemzést a GfK, a tanulmányból azért kiderül az is, hogy a jelentős magyar lakossággal rendelkező romániai megyék közül Hargita, Kovászna, Maros, Beszterce-Naszód, Máramaros és Szatmár megyékben is valahol 3 679 és 4 014 euró között helyezkedik el a 2016-ban egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelem. A legjobb tízbe bekerülő jelentős magyar lakosságú megyéken, illetve Fehér megyén kívül Bihar megye áll a legjobban, ahol az egy főre jutó vásárlóerő 4 014 és 4 129 euró között helyezkedett el tavaly.

Nem állunk jól Európában

Európa országai közül Liechtensteinban, Svájcban és Luxemburgban a legmagasabb az egy főre eső vásárlóerő, míg Fehéroroszországban, a Moldovai Köztársaságban és Ukrajnában a legalacsonyabb. Az évek óta államcsőd szélén álló Ukrajnában az elkölthető jövedelem szintje nyolcada a liechtensteininek.

A GfK elemzése szerint megközelítőleg 9 180 milliárd euró elkölthető jövedelme volt 2016 egészét tekintve az európaiaknak. Ennek az összegnek a jelentős részét fogyasztási termékekre, illetve megtakarításra fordították az európaiak.Ha az átlagos egy főre jutó vásárlóerőt számítjuk ki az elemzésben szereplő 42 európai ország között, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy egy átlagos európai állampolgár 13 672 euró elkölthető jövedelemmel rendelkezik. Ez mindössze 0,3%-os nominális növekedés az előző évhez viszonyítva, ha a kontinens egészét vizsgáljuk.

Create your own infographics

Az elemzés szerzői a nem túl acélos növekedés okait is boncolgatják. Rámutatnak, az átlagos vásárlóerő alig érzékelhető növekedésének leginkább a fejlett nyugati államok gazdasági bővülésének stagnálása szab gátat, sok esetben a közép-kelet európai országok hazai valutájának az euróval szembeni gyengülése sem segít. A fejlett európai országok stagnálásának ellenére Románia mellett még több közép-kelet-európai országnak is 5%-nál nagyobb növekedést sikerült elérnie tavaly az egy főre eső vásárlóerő tekintetében. Románia, Bulgária, Észtország, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovákia és Lettország mellett csupán Izland és Luxemburg lakosságának vásárlóereje növekedett legalább 5%-kal a hagyományosan vett nyugati országok közül.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!