Nyilvánosságra kerültek a Bechtel-szerződés részletei

2017. január 13. – 15:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A România Curată szerint a Brassó-Kolozsvár-Bors autópálya megépítésére kötött szerződés soha nem is veszett el, csak gondosan távol tartották a nyilvánosságtól.

Előkerült a román állam és az amerikai Bechtel vállalat által megkötött, a Brassó-Kolozsvár-Bors autópálya megépítésére szóló szerződés – állítja az Átlátható Romániáért Szövetség (Alianța pentru a Românie curată, ARC), amely a szerződést a România Curată portálon is közzétette.

Bechtel-szerződés: 52 kilométer autópálya 1,4 milliárd euróért

A valaha volt legdrágább infrastrukturális fejlesztésről szóló szerződésként elhíresült megállapodás ügyében a România Curată információi szerint a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) jelenleg is nyomoz, miután az 1,4 milliárd euró értékben megkötött szerződés eredményeként az amerikai vállalat mindössze 52 kilométernyi autópályát épített meg.A Bechtel-szerződés eredeti példányának eltűnését először a Ponta-kormány szállítási minisztere, Dan Șova jelentette. A România Curată szerint azonban a szerződés mindig is az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) archívumában volt, csak gondosan távol tartották a nyilvánosságtól.Az üzlet jelentőségét az is jelzi, hogy csupán a szerződés megszerkesztéséért 5 millió eurót fizetett a román állam, rendkívül gyanús körülmények között.

Miért lenne bárkinek is érdeke eltüntetni a szerződést?

A România Curată úgy tudja, hogy a DNA jelenleg két nyomozást is folytat a Bechtel-szerződés ügyében. Az egyikben az Észak-erdélyi autópálya tervezési munkálatairól 2003-ban megkötött szerződés körülményeit vizsgálják. A 2013-ban kezdett nyomozás tárgya hivatali visszaélés, azt vizsgálják, hogy a szerződés megkötésekor részesítették-e előnyben valamely szerződő felet.A másik nyomozás a 2003-2013-as időszakban a szerződés folyamatos módosításait érinti. Ezt a nyomozást a DNA 2014 februárjában indította, és ebben az esetben is azt vizsgálják, hogy a szerződés módodításaikor részesítették-e előnyben valamely szerződő felet.

5 milliót fizettek a szerződést megfogalmazó ügyvédnek, aki gyanús szálakkal kötődik az akkori szállítási miniszterhez.

A România Curată szerint a Bechtel-szerződést a 3rei Sud Est, Cristiana Răduță , Costel Bobic és Cristi Burci ügyvédje, Carmen Simona Neagu fogalmazta, a munkáért a millió eurót fizetett a román állam. Bár kiemelik, azt nem lehet megítélni, hogy Neagu munkája valóban ért-e 5 millió eurót – még annak fényében sem, hogy a szerződést nem a nulláról kellett felépíteni, hiszen a Bechtel erre egy már korábban a horvát állammal kötött szerződésnél használt FIDIC típusú szerződésmodellt alkalmazott –, az ügyvéd kapcsolati szálai mégis gyanúra adnak okot.Carmen Simona Neagu ugyanis azzal a Cristina Răduță énekessél alapított közös ügyvédi irodát, aki Costel Bobic üzletember felesége volt. Az ellentmondásos üzletember pedig köztudottan Miron Mitrea akkori szállítási miniszter egyik bizalmas embere volt. Neagu ráadásul egy másik személyen, Cristi Burci üzletemberen keresztül is szorosan kötődött Mitreához. Neagu több ügyben is védőügyvédje volt ugyanis Burcinak, akinek a vállalatai Mitrea miniszterségének ideje alatt több jelentős munkálatra is kaptak megbízást a szállítási minisztériumtól. Ezekben az ügyekben több eljárás is indult, ezekről itt olvashattok . Neagu a jogi szolgáltatásaiért fizetendő 5 millió eurónak 2008-ban kapta meg az utolsó részletét. Ekkorra tehető a România Curată szerint Mitrea és Bobic viszonyának megromlása is, amelyről a bulvármédia „a Don Giovani-botrány” cím alatt számolt be. Bár a bulvármédia abban az időszakban sok mindent összeírt, az nagyon valószínűnek tűnt, hogy a poltikus és az üzletember közötti feszültség pénzügyi jellegű volt, még annak ellenére is, hogy Mitrea vagyonnyilatkozata nem tesz említést arról, hogy bármilyen pénzügyi viszony (akár tartozás, akár kölcsön jellegű követelés) állt volna fenn közte és a kétes hírű üzletember között.

Bár 5 millió euróba került a szerződés, számos amatőr hibát is tartalmaz

A jelenleg is ügyvédként dolgozó, és újabban ingatlanbefektetésekkel is foglalkozó Simona Neagu által kidolgozott szerződés a România Curată szerint számos helyen meggondolatlan, és a munkálatok késése esetén több helyen is inkább az építtetőt részesítette előnyben a román állammal szemben.Jó példa erre a szerződés azon cikkelye, amely szerint a munkálatok késése esetén az építtető az autópályaszakasz el nem készült értékének a 0,15%-ára terjedő büntetés megfizetésére kötelezett naponta, viszont a büntetés nem haladhatja meg a 365 napra kivetett büntetés értékét. Ráadásul a szerződés a megkérdezett ügyvéd szerint gyakorlatilag számos olyan okot is felsorol, amelynek teljesülése esetén a kivitelezés futamideje könnyedén meghosszabbítható a kivitelező kérésére.Meglehetősen furcsa a szerződés azon cikkelye is, amely szerint a vállalat csupán a szerződés értékének 10%-áig terjedően vonható felelősségre az okozott károkért, még abban az esetben is, ha a cég gondatlanságot vagy kötelezettségszegést követ el. A szerződésben ráadásul több pontban is nagyon drágán kerültek meghatározásra a különböző munkaeszközök árai. A România Curată például azt emeli ki, hogy még egy átlagos autó napi költségét is 43,38 euró/napban határozták meg, ami 2003-ban jelentős összegnek számított. „Még egy többnyire a parkolóban álló Dacia személygépkocsi esetében is, amelyen egy Bechtel-matrica szerepelt, a román államnak 15 826 eurót kellett fizetetnie évente” – írja a România Curată. Az építkezési anyagoknál a szerződésben nem került pontosításra az sem, hogy a kivitelezőnek a különböző építkezési anyagokból milyen mennyiség felhasználására van kötelezettsége. A szerződésben csupán az építkezési anyagok kezdőára szerepel, amely a piaci árváltozások esetén egyébként is módosítható. A România Curată cikkét, illetve a szerződést ide és ide kattintva találjátok.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!