Melyik légitársasággal jobb Kolozsvárról Bukarestbe utazni?

2016. december 3. – 11:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt szempont szerint hasonlítottuk össze a Blue Air és a Wizz Air Kolozsvár és Bukarest között közlekedő járatait.

Már azóta érik ez az összehasonlítás, amióta Románia két legjelentősebb fapados légitársasága, a Blue Air és a Wizz Air is alig egy hónapos eltéréssel jelentette be, hogy járatot indít Kolozsvár és a főváros között. Bár az állami légitársaságnak, a Taromnak korábban is voltak Kolozsvár-Bukarest járatai, azok árban nem igazán veresnyképesek még a vonatjáratokkal szemben sem, amelyek szintén elég drágák, és legkevesebb 11 óráig tartó utat jelentenek.Júniustól azonban a Blue Air és a Wizz Air tényleg teljesen más dimenzióba helyezte a Bukarestbe történő utazást. Reggel és este is, mindössze háromnegyed óra alatt, a vonat- és buszjegyek áránál kevesebbért juthatunk már Bukarestbe, és már az autózás sem alternatíva. De melyik légitársaságot találtuk jobbnak? 5 szempont alapján hasonlítottunk, és szigorúan a Kolozsvár-Bukarest járatokon szerzett tapasztalataink alapján mondunk véleményt.

1. Árak, és amit kapunk érte

A repülőjegyek árai eléggé dinamikusan változnak, és légitársaságonként rendkívül változatos az, hogy milyen szolgáltatásokat is tartalmaznak. És ha még a kedvezményeket is figyelembe vesszük, akkor rögtön az egyik legfontosabb kategóriában elég nehéz győztest hirdetni. Még az árak vizsgálata előtt tisztázzuk, hogy a két légitársaság esetében a Kolozsvár-Bukarest útvonalon ezek mit is foglalnak magukba. A Blue Airnél a repülőjegy árában benne van egy legtöbb 10 kilogrammos csomag, illetve egy snack ára is, ami tulajdonképpen egy szendvicset, valamint egy pohár frissítőt jelent. A Wizz Air Kolozsvár és Bukarest között közlekedő járatainál viszont a jegy nem tartalmaz semmilyen harapnivalót, a csomagért pedig, egy kisebb kézipoggyászt leszámítva külön fizetni kell.Az általunk véletlenszerűen kiválasztott dátumokon elérhető jegyárakból ezért önmagában nem érdemes végső következtetést levonni:

  • December 5.: Blue Air 199,99 lej; Wizz Air 179 lej (egy legtöbb 23 kilogrammos poggyásszal 268 lej)
  • December 19.: Blue Air 89,99 lej; Wizz Air 39 lej (174 lej)
  • Január 5.: Blue Air 129,99 lej; Wizz Air 39 lej (174 lej).

Azért sem, mert a Blue Airnél például a jegyárak alapján magasabbnak tűnik a járatok kihasználtsága (január 5-én valószínűleg ezért ugrik meg a jegyár), még annak ellenére is, hogy az alapár többe kerül. Viszont ha azt is figyelembe vesszük, hogy a Blue Airnél utanként 5 eurós (körülbelül 22-23 lejes) kedvezményt kapunk akkor, ha a jegy árát banki átutalással, vagy bankban történő készpénzbefizetéssel fizetjük, és ha érvként azt is felhozzuk, hogy eléggé életszerűtlen helyzet mindösszesen egy kisebb kézipoggyásszal utazni, akkor ezt a kategóriát a Blue Airnek ítéljük oda. 1-0.

2. A járatok ésszerűsége, és elérhetősége

A Blue Air minden hétköznap két járatot indít mindkét irányba, egyet-egyet reggel, és egyet-egyet este, így akár a hét minden napján megoldást nyújtanak azoknak, akik kizárólag egyetlen napot szeretnének a fővárosban tölteni, ottalvás nélkül. A hétvégére szervezett járatok leosztása is elég ésszerűnek tűnik a Blue Airnél: Kolozsvárról Bukarestbe indul egy járat szombat reggel, és vasárnap este is, míg a fővárosból szintén szombat reggel és vasárnap este juthatunk vissza Kolozsvárra. A Wizz Air Kolozsvár-Bukarest menetrendje már kicsit bonyolultabb. Hétfőn, szerdán és pénteken reggel és este is mindkét irányba van menetrend szerinti járat a magyar alapítású fapadosnál, míg kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap csak este lehet Bukarestbe utazni, illetve vissza. A járatok számát, illetve azok leosztását figyelembe véve ezért ezt a kategóriát is egyértelműen a Blue Air nyeri, és húz el 2-0 -ra.

Create your own infographics

3. User experience

Ebben a kategóriában egyértelműen a Wizz Air alig néhány hónapja megújult weboldala a nyerő. A Blue Air felülete nem igazán nevezhető intuitívnak, a felhasználók egy régi típusú weboldallal találkoznak, amely még a 2010 előtti időszak trendjeit idézi. A weboldal kissé fapados jellege megérzésünk szerint valamennyire tudatos is, olyan, mintha szándékosan nem adnának erre a szempontra.

A Wizz Airnél viszont valószínűleg rengeteget költöttek arra, hogy egy rendkívül letisztult designt kapjon az új felület, amely a user experience, vagyis a felhasználói elmény szempontjából is fényévekkel jobb, mint a versenytársáé. 2-1.

4. Kényelem

Jó, mondhatná bárki, hogy egy háromnegyed órás út alatt azért nem lehet döntő szempont a kényelem. Mi mégis ebben a kategóriában is hasonlítunk, annál is inkább, mert jelentős eltérést tapasztaltunk a két légitársaság ülőhelyeinek kényelmessége között. Nem is igazán értjük, hogy mi lehet a magyarázata – talán az, hogy a Blue Air Boeing 738-as, a Wizz Air pedig Airbus 320-as gépekkel közlekedik az útvonalon –, de a Wizz Air gépeken rendre elállt a lábunk, az üléseket mintha széthasználták volna már, és olyan érzése is támad az embernek, mintha csak az ülést tartó kereten ülne. Ezzel szemben a Blue Air-gépek ebből a szempontból teljesen rendben vannak, és az ülések ebben a kategóriában a „kékek” győzelmét hozzák. 3-1.

5. Vállalati kultúra

A Blue Air laza és fiatalos. A Wizz Airt viszont inkább a nagy multikra jellemző ridegség, kimértség és precizitás határozza meg, valószínűleg nem is igazán lehetne más. A 2004-ben alapított fapadosért versengenek a nagy európai tőzsdék, a rendkívül agresszívan terjeszkedő vállalat mára Közép-Kelet-Európa vezető fapados társasága. A Blue Airnél viszont egy pénzügyileg nehezebb időszak után, új tulajdonoskörrel, új időszámítás vette kezdetét. Ennek részeként pedig egy megdöbbentően fiatal csapat került a vállalat élére, amely hozza magával az előbb említett lazaságot – erről a Blue Air egyébként leginkább a különböző vállalati eseményeken győzött meg. És ezt a lazaságot mi szeretjük, ezért ebben a kategóriában is nekik adjuk a pontot, és állítjuk be a 4-1 -es végeredményt a Blue Air javára.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!