Több százezer európai munkahely kerülhet veszélybe az olcsó kínai termékek miatt

2016. május 11. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Erre figyelmeztet nyílt levelében több EP-képviselő, köztük Winkler Gyula is. Azt kérik, hogy Kína ne kapjon piacgazdasági státuszt az EU-tól.

Több európai parlamenti képviselő, köztük Winkler Gyula is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben kérik, hogy Kína ne kapja meg az Európai Uniótól a piacgazdasági státuszt. A nyílt levél eddig 6 országban 7 nyelven (Romániában románul és magyarul) jelent meg, és felhívja a figyelmet, hogy az uniós kritériumok szerint Kína nem számít piacgazdaságnak, az országban működő vállalatok jelentős állami támogatásban részesülnek, így az olcsó kínai exporttermékek nagy veszélyt jelentenek több európai iparágra is.Kína 2001. december 11-én csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). Az akkor aláírt csatlakozási szerződés előírja, hogy 15 évvel a megegyezést követően elismerik Kína piacgazdasági státuszát. Ez viszont azt is jelentené, hogy a WTO tagországainak korlátozódnának a lehetőségei az olcsó, gyakran az előállítási költségek alatti áron értékesített kínai dömpingáru elleni kereskedelmi intézkedések bevezetésére.

A Kereskedelmi Világszervezet nem határozza meg, hogyan zajlik a piacgazdasági státus elismerése, azt minden tag saját kritériumokhoz kötheti, így az Európai Unió is saját feltételeket szabott az elismerés odaítéléséhez. A megfogalmazott öt EU-s feltétel közül szakértők szerint Kína egyelőre egyet teljesít, a másodikat, ami szintén alátámasztja a képviselők aggodalmát.

Az Európai Unió 5 feltétele a piacgazdasági státusz odaítéléséhez:

1.Az ország kormányának a lehető legkisebb legyen a befolyása a vállalati döntéshozatalban.2.Az állam ne avatkozzon be a vállalatok működésébe, különösen a magánosítások esetében.3.Létezzen az országban olyan törvényes keret, amely a kereskedelmi társaságok diszkriminációmentes és átlátható működését biztosítja.4.Létezzen csődtörvény, illetve a tulajdonjog tiszteletét biztosító intézményes keret.5.Az országnak működő és önálló pénzügyi szektora legyen, amelynek működéséhez törvényes keret biztosít felügyeletet és garanciát.

Az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén a képviselők is arra hívták fel a figyelmet a tisztességtelennek minősülő kínai verseny kezeléséről szóló vitában, hogy Kína exportra szánt termelési többletkapacitása komoly gazdasági károkat okozhat az Európai Uniónak, különösen az acéliparban, ahol dolgozók százezrei veszíthetik el az állásukat. Számos EP-képviselő arra kérte az Európai Bizottságot, hogy sürgősen álljon elő új dömpingellenes intézkedési javaslattal, mások viszont amellett érveltek, hogy egyértelművé kell tenni: Kína nem biztos, hogy megkapja a piacgazdasági státuszt.Winkler Gyula hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Kína piacgazdasági státuszáról szóló döntés több százezer munkahelyet érinthet az Európai Unióban, de ezzel együtt jelentős hatással lesz a tagállamok és Kína között megkötött stratégiai megállapodások jövőjére is. Winkler kiemelte, Kína piacgazdasági státuszának automatikus elismerése nem lehet opció az Európai Unió számára, ezért arra kérik az Európai Bizottságot, hogy azonosítsanak olyan potenciális kereskedelmi intézkedéseket, amelyek védelmet biztosíthatnak a veszélyeztetett iparágak számára.

Több tanulmány szerint is Romániában a leginkább érintett ágazat a vas- és acélipar, a vegyipar, a kerámia- és a gépipar lenne. Bonyolítja a helyzetet ugyanakkor, hogy Kína Románia stratégiai partnere, több gazdasági és kereskedelmi együttműködés létesült az elmúlt időszakban. Az EU döntése ebben a kérdésben Románia szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen úgy kell biztosítani a munkahelyek és az érintett ágazatok védelmét, hogy lehetőséget adjon a romániai-kínai kapcsolatok megerősödésének is.A nyílt levelet alább olvashatjátok: Vannak olyan pillanatok, amikor az Európai Unió akkor tenné jól, ha politikájában Occam borotváját használná, vagyis az egyszerűség elsőbbségét hirdető filozófiai elvet, amelyet az európai tudományos gondolkodás egyik nagy képviselője fogalmazott meg. Ha Occam borotváját használnánk Kína piacgazdasági státusának elismerésekor, vagyis a legegyszerűbb megoldást keressük a legösszetettebb problémára is, kiderülne, hogy ez azt is jelentené, hogy Európa elutasítja a piacgazdasági státust anélkül, hogy figyelembe venné Kína Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozási szerződése körüli jogi vitákat. A szerződés aláírása óta eltelt tizenöt év alatt Kína nem indította el azokat a reformokat, amelyekre szükség lett volna, hogy az EU által megszabott öt feltételt teljesíteni tudja. Ez az oka, amiért elutasítjuk, hogy Kína megkapja automatikus módon a piacgazdasági státust. Európai parlamenti képviselőként az európai munkahelyeket és vállalatok érdekeit kell védenünk. Kína nyomásgyakorlása és a sürgető helyzet, hogy december előtt az EU döntsön a kérdésről, nem kellene, hogy még sebezhetőbb helyzetbe hozza az európai gazdaságokat. Tudnunk kell, ha Kína megkapja a piacgazdaság státust, gyengülnek az európai vállalatok és nekünk változtatni kell az európai kereskedelmi védelmi rendszereken. A tisztességtelen versennyel szemben már nem fogunk tudni fellépni, hiszen jelenleg Európában több mint ötven dömpingellenes védőintézkedés van érvényben, amely éppen a munkahelyek és az európai vállalatok védelmét szolgálja. Kérjük az Európai Uniót, hogy gyors és konkrét intézkedéseket hozzon, mert felelősségteljesen kell lépni, nem pedig öntudatlanul sodródni. Az Uniónak egységes hangja kell, hogy legyen és hatékony stratégiát kell kidolgozzon gazdasági érdekeinek védelmében. Kína piacgazdasági státusának elismerése körüli vita arra is rávilágított, hogy offenzívabb kereskedelmi politika kidolgozására van szükség az EU-ban. Nekünk az a feladatunk, hogy ösztönözzük a szükséges intézkedések bevezetését, hogy megvédhessük a munkahelyeket, az üzleti szférát bármilyen dömpinggel szemben, legyen az pénzügyi, szociális vagy környezeti dömping. Éppen ezért gyors válaszra van szükség az Európai Bizottság és a tagállamok részéről, hogy felgyorsítsuk a kereskedelmi védelmi intézkedések megerősítési és modernizálási folyamatát. Az Európai Uniónak ugyanakkor offenzív álláspontot kell képviselnie az európai vállalatok külső piacra való hozzáférésének kérdésében. Európa nem kell megnyissa piacát olyan harmadik országok előtt, amelyek nem tisztelik a kölcsönösség elvét és a kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolatokat. Az Európa Unió csak akkor lehet valódi gazdasági és politikai erő a nemzetközi színtéren, ha ezekben a kérdésekben tiszta és világos álláspontot vállal fel. Salvatore CICU (Olaszország) Lara COMI (Olaszország) Santiago FISAS AYXELA (Spanyolország) Elisabetta GARDINI (Olaszország) Alain LAMASSOURE (Franciaország) Franck PROUST (Franciaország) Fernando RUAS (Portugália) Tokia SAIFI (Franciaország) Massimiliano SALINI (Olaszország ) Antonio TAJANI (Olaszország ) Jaroslaw WALESA (Lengyelország) Gyula WINKLER (Románia) Pablo ZALBA BIDEGAIN (Spanyolország)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!