Ezúttal gondolatvezérlésű eszközzel állt elő a fiatal csíkszeredai feltaláló

2016. május 4. – 13:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly az Intel figyelt fel Imets Tamásra. A legújabb eszköze most a legjobb 21 közé jutott egy innovációs versenyen.

Biztosan sokan emlékeztek még Imets Tamásra , a fiatal csíkszeredai feltalálóra, aki tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Intel saját Facebook-oldalán osztotta meg az Instructables weboldalra feltöltött pályamunkáját. A biciklire rögzíthető telefontöltő után Tamás most újabb találmánnyal, egy gondolatvezérlésű eszközzel jelentkezett, amely az idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny legjobb 21 találmánya között kapott helyet, és egy díjátadó keretében megszervezett kiállításon mutatkozhat be a Magyar Tudományos Akadémián.„Még novemberben jelentkeztem az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A pályázat leadásáig még körülbelül egy óra volt, én pedig azt írtam be, hogy egy gondolattal vezérelhető készüléket fogok megcsinálni” – meséli megkeresésünkre Tamás, aki elmondása szerint decemberben kezdett „tervezgetni”, majd januárban megépíteni az eszközt. Március végére aztán elkészült egy multifunkcionális prototípus, amely a nyílt kiállításon is bemutatkozhat május 30-án az Akadémián.

A többhónapos munka eredménye egy összesen öt funkcióval ellátott készülék, amelynek Tamás elmondása szerint a már létező hasonló eszközökhöz viszonyítva a multifunkcionalitásban rejlik a különlegessége. A gondolatolvasó ugyanis képes:

  • kapcsolgatni magas feszültségű készülékeket: ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy fel- és le tudjuk vele kapcsolni például a villanyt,
  • robotot is tud vezérelni: ez a funkció Tamás reményei szerint akár kerekesszékeknél is alkalmazható lesz egyszer,
  • képes arra, hogy protézisvezérlőként is működjön
  • alapkommunikációs funkciót is el tud látni: különböző színű lámpák gyúlnak ki igen és nem válasz esetén,
  • illetve számítógépen kurzorvezérlőként is hasznosítható.

Hogyan működik?

„Az eszköz tartalmaz egy úgynevezett EEG (Electroencephalography, elektroenkefalográf) olvasót, amely méri a homloklebenyen az alfa, a beta, a delta és a théta agyhullámokat, valamint a gammát is, azt viszont nem pontosan. Ezek közül az alfa és a beta tudatosan módosítható, így ezt kihasználva a készülékkel gyakorlatilag bármit irányítani lehet, és fontos, hogy a készülék emellett érzékeli a pillantást is” – magyarázza Tamás, majd azt is elmondja, hogy a leolvasott információkat az EEG Bluetoothon küldi tovább egy központi elemzőrendszerhez, ahol az adatok feldolgozása történik. A készülék egy kapcsolóval is rendelkezik, ahol tulajdonképpen az öt funkció között lehet választani.

„Lehet irányítani például a készülékkel összekötött robotodat úgy, hogy az pillantásra elinduljon, a következő pillantásra megálljon, fókuszálásra jobbra, meditálásra pedig balra induljon. Tudni kell, hogy meditáláskor az alfa hullámok nőnek meg, míg fókuszáláskor a beta hullámok frekvenciája lesz sűrűbb, ezt érzékeli a készülék” – mondja Tamás, aki kiemeli, hogy jelenleg az eszköznek talán a videójátékokhoz való csatlakoztatása a legizgalmasabb, ami amellett, hogy nagyon szórakoztató, a fogyatékkal élők számára is hasznos eszköz lehet.

Miből áll az eszköz?

A leginkább egy fejhallgatóhoz hasonlítható eszköz bal oldalán található az elektronikája, ami egy más frekvenciákat kiszűrő szűrőcsipet tartalmaz, de ugyanit helyezkedik el a Bluetooth modul, az áramforrás, illetve innen jön ki a homloklebenyre helyezendő érzékelő, valamint a fülcimpára csiptethető, referenciajeleket gyűjtő csiptető, amely azt a célt szolgálja, hogy az eszköz alkalmazkodni tudjon a felhasználóhoz. Arra a kérdésünkre válaszolva pedig, hogy milyen irányba szeretné továbbfejleszteni az eszközt, Tamás elmondja, hogy továbblépésként már nem egy multifunkcionális eszköz lehet a cél, hanem egy minden funkcióra külön fejlesztett készülék. „A kommunikációs funkció például fejlettebb verzió esetén úgy működhetne, hogy igen és nem válaszok helyett témakörök szerint tudna mondatokat alkotni” – mondja Tamás.Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy mennyire foglalkoztatja a startupok világa, valamint az, hogy a találmányaira építve egyszer valamilyen vállalkozást alapítson, Tamás elmondja, egyelőre a játékvezérlőt tartja olyan eszköznek, amely talán eladható, mivel mindenki számára szórakoztató élményt nyújthat. Hozzáteszi viszont, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy túlságosan elmélyüljön a vállalkozásalapítás témakörében.

Hogyan lett feltaláló?

„A Legókkal kezdődött minden, az elektromos Legók miatt kezdett érdekelni az elektronika. Később elkezdtem szétszedni a játékaimat, majd építettem belőlük valami teljesen mást. Emellett rengeteg szakkönyvet olvastam magyar, román, angol és német nyelven is, igaz, németül annyira még nem tudok. Nemrégiben pedig bekerültem a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány egyik programjába, aminek köszönhetően, úgy érzem, rendkívül sokat fejlődtem. Az ő támogatásukkal van egy mentortanárom, aki segít nekem. Leginkább kérdésekkel fordulok hozzá, erről a projektről is meséltem neki, de nem segített megcsinálni, ezt szerettem volna teljesen egyedül megvalósítani” – mesélte Tamás.Amellett, hogy szeretné ezt az eszközt továbbfejleszteni, Tamás nagyon sok ötlet megvalósításán dolgozik még. „Készülőben van például egy úgynevezett inelligens robot, amely rengeteg szenzorral, kamerával, mozgás és fény érzékelésére alkalmas szenzorokkal van felszerelve. Az a cél, hogy viselkedjen nagyon alapszinten intelligensen, próbálja megismerni a világot” – magyarázza.„Régebb nagy sci-fi rajongó voltam, sőt, most is az vagyok. A Csillagok háborúja volt mindig is a kedvencem, és megfogott a jedik világa, akik gondolattal képesek mozgatni a tárgyakat. Gyerekkoromban próbálgattam megmozdítani például egy tollat, persze sikertelenül, de most már egy robotot tudok irányítani a gondolataimmal” – mondja Tamás.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!