Egyre valószínűbb, hogy a „nem”-ek nyernek

2015. július 5. – 14:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A görög lakosság arról szavaz, hogy hajlandó-e elfogadni a hitelezők reformjavaslatait. Akár az eurózóna jövője is lehet a tét.

23:25 Görögország nem tervezi a drachma újboli bevezetését

A görög kormány nem tervezi párhuzamos valuta bevezetését, ha a népszavazás hivatalos eredményei is megerősítik, hogy a görögök elutasítják a nemzetközi hitelezők reformjavaslatait – mondta Euclid Tsakalotos , aki a görög kormány megbízásából a pénzügyi intézményekkel való tárgyalásokat vezette. Az elmúlt napokban Jannisz Varufakisz pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy vizsgálják a drachma újboli bevezetésének lehetőségét a bankok feltőkésítése, és megnyitása érdekében. (mediafax)

23:0

0 Felégették az utolsó hidat Görögország és Európa között vagy „igen egy demokratikus Európára”?

A szavazatok 60%-os feldolgozottságánál 61-39% az állás a nemek javára, írja a BBC . A részvételi arány 61%-os volt. A német kormány hivatalos reakciója: felégette a Ciprasz-kormány az utolsó hidat Görögország és Európa között. Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tartott este, ahol azt nyilatkozta, reméli, újraindulnak a tárgyalások a hitelezőkkel. A szavazás eredményéről azt mondta , ez „egy nagy IGEN egy demokratikus Európára”. Francois Hollande francia kormányfő és Angela Merkel német kancellár sürgősségi jelleggel hétfőn Párizsban találkoznak, hogy megtárgyalják a görög népszavazás utáni helyzetet. A görög kormány szerint kedden már kinyithatnak a görög bankok.

20:53 Egyre valószínűbb, hogy a „nem”-ek nyernek

A görög belügyminisztérium honlapja szerint a szavazatok 25,88%-os feldolgozottságánál 60-40 az állás a „nem”-ek javára.

20:35 Az első hivatalos adatok szerint a „nem”-ek vezetnek

Az első hivatalos adatok szerint 11%-os feldolgozottsági szint mellett 59,96% a „nem”-ek, és 40,04 százalék az „igen”-ek aránya. Az urnazárást követően közzétett napközbeni felmérések szerint is valószínűleg elutasították a görög választók a nemzetközi hitelezők követelményeit a vasárnap rendezett népszavazáson. A GPO, a Metron Analysis és az MRB közvélemény-kutató intézetek által közzétett három felmérésből kiderül, az eredmények nagyon szorosak, de jelenleg úgy tűnik, a „nemmel” szavazók tábora vezet három százalékponttal.Az Alpha görög magántelevízió úgy becsülte, a szavazók 49,5-50,5 százaléka szavazhatott nemmel, míg 45,5-50,5 százaléka igennel.Az első hivatalos eredményeket két órával az urnazárást követően, közép-európai idő szerint nyolc óra körül teszi közzé a görög belügyminisztérium. (mti)

17:55 Érvényes lesz a görög népszavazás

Meghaladta a negyven százalékot a részvételi arány vasárnap kora délután a nemzetközi hitelezők követelményeiről rendezett népszavazáson. Helyi sajtóorgánumok a görög belügyi tárcára hivatkozva jelentették, hogy a referendum elérte az érvényességi küszöböt.Görögországban a népszavazások érvényességéhez a szavazásra jogosultak legalább negyven százalékának kell leadnia a voksát. A mintegy 9,8 millió választásra jogosult reggel hét és este hét óra között járulhat a szavazóurnákhoz. Az első eredmények este kilenc óra körül várhatóak. (mti)

13:35 Alacsony részvétellel, teljes nyugalomban zajlik a népszavazás

Teljes nyugalomban, egyelőre alacsony részvétel mellett zajlik Görögországban a népszavazás – mondta Fokasz Nikosz szociológus vasárnap az MTI-nek telefonon Athénból. Nikosz elmondta, a élelőtti órákban alacsony volt ugyan a részvétel, de minden összehasonlítás félrevezető lenne, mert Görögországban legutóbb 1974 decemberében tartottak népszavazást. Ráadásul – mondta a szakértő – befolyásolhatja a szavazási hajlandóságot az, hogy nyár van, de nem lehet a reggeli alacsony részvételből bármilyen következtetést levonni az estére vonatkozóan. Nikosz szerint nem valószínű, hogy a részvételi arány nem fogja elérni a 40 százalékos érvényességi küszöböt.Leadta már a szavazatát Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnök, és azt hangoztatta, hogy a választás eredményétől függetlenül „holnap” egységes Görögországban kell élniük az embereknek. Leadta a szavazatát Alekszisz Ciprasz kormányfő is.A szociológus rámutatott arra, hogy az elmúlt napokban többféle közvélemény-kutatás jelent meg, volt olyan amelyik a „nemek”, és volt olyan, amelyik az „igenek” győzelmét valószínűsítette, de a különbség minden esetben legfeljebb egy-két százalékos volt, vagyis a statisztikai hibahatáron belül mozgott. Ha négy százaléknál kisebb lesz a különbség, akkor valószínűleg csak késő éjszaka derül ki, hogy melyik tábor győz.A szociológus szerint önmagában a népszavazás meghirdetése is a polarizáció útjára terelte a görög társadalmat, az erős megosztottságnak pedig eleve „hagyománya” van az országban. Egy görög újságíró nagyon találóan azt mondta, hogy a „nemmel” szavazókat elsősorban a hitelezők politikájával szembeni düh, az „igennel” szavazókat pedig az attól való félelem mozgósítja, hogy Görögország kikerül az eurózónából vagy az Európai Unióból. A szociológus azt mondja, hogy mind a két érzelem további szembenállásnak táptalajává válhat, ezért is volt fontos a köztársasági elnök vasárnapi nyilatkozata a voks leadása után.A görögszakértő szerint az országban az értelmiség is nagyon megosztott. A Ciprasz vezette Szirizának erőteljes értelmiségi hátországa volt már akkor is, amikor még kis párt volt, és a népszavazás kiírása már ezt a közösséget is megosztotta. A Szirizára szavazó értelmiségiek jelentős része is kockázatos, hibás döntésnek tartja a népszavazás kiírását, szerintük ez még rosszabb helyzetbe sodorja az országot, Athén nem ér el jobb tárgyalási pozíciót a hitelezőkkel folytatott megbeszéléseken.

Akár az eurózóna jövője is lehet a tét

Történelmi jelentőségű népszavazás kezdődött reggel Görögországban arról, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserében feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.A szavazás reggel, helyi idő szerint hét órakor kezdődött. A mintegy 9,8 millió választásra jogosult személy este hat óráig járulhat a szavazóurnákhoz. A referendum érvényességéhez legalább 40 százalékuknak voksolnia kell.Az elmúlt napokban számos európai politikus megismételte, hogy a görögök valójában az euróövezeti tagságukról szavaznak. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter viszont kilátásba helyezte, hogy lemond, ha a szavazók támogatják a hitelezők követeléseit.Ciprasz pénteken egy kormánypárti nagygyűlésen úgy nyilatkozott, hogy „a görögök eltökélték, hogy saját kezükbe veszik sorsukat”. „Bármi történjék is hétfőn, ez most a demokrácia ünnepe” – mondta a baloldali kormányfő, aki azt kérte a vasárnapi népszavazás résztvevőitől, hogy küldjék „a méltóság és a demokrácia” üzenetét Európának „nem” szavazatukkal. Úgy fogalmazott, hogy a görögöknek „büszke nemet” kell mondaniuk az ultimátumokra és azoknak, akik „terrorizálják” őket.A legutóbb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredmény szerint a megkérdezettek 44,8 százaléka szavazott volna igennel, és 43,4 százalékuk nemmel, ha aznap lett volna a szavazás. A határozatlanok aránya 11,8 százalék. A felmérésben részt vevők 74 százaléka azt mondta: szeretné, ha Görögország bent maradna az eurózónában, 15 százalék pedig azt, hogy nem, mert nemzeti valutát akar. Ebben a tekintetben a bizonytalanok aránya 11 százalék. (mti)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!