Szegény ország, sok autóval

2015. június 10. – 13:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bulgária után Románia az EU második legszegényebb tagállama, de az autók számában ez nem látszik.

Bulgária után a második legszegényebb uniós ország vagyunk, mégis a lakosság jelentős része megengedheti magának a saját autót – ez a következtetés vonható le a Monitorul Social által készített elemzésből, amely nem csak az EU-s országok, hanem a romániai fejlesztési régiók közti különbségekre is rámutat.

Az itt olvasható elemzés és infografika szerint a szegénység, az úgynevezett súlyos anyagi nélkülözés tíz hazai háztartás közül háromban van jelen. Ennél is súlyosabb a helyzet akkor, ha a régiók közti különbségeket is figyelembe vesszük: a legrosszabb helyzettel az Észak-Kelet-Románia és a Dél-Kelet-Románia fejlesztési régiókban találkozhatunk, ahol a lakosság 36,8, illetve 36,4%-a nélkülöz.

A keleti fejlesztési régióknál kicsit jobban áll a Közép-Románia, az Észak-Nyugat-Románia és a Nyugat-Románia fejlesztési régió, ahol sorrendben 21,5, 21,7 és 23%-ra tehető a nélkülöző családok aránya a lakosság számához viszonyítva. Némi meglepetésre ezek a régiók a Bukarest-Ilfov fejlesztési régiót is megelőzik, ahol a lakosság 29%-a küszködik súlyos anyagi gondokkal.

Az elemzésben használt, úgynevezett súlyos anyagi nélkülözés fogalma egyébként akkor áll fenn, ha egy háztartás a következő kilenc kiadás közül legalább négyet nem tud megengedni magának: lakbér, jelzálog vagy havi rezsiköltség, fűtés, váratlanul felmerülő költségek, hús jellegű élelmiszerek rendszeres fogyasztása, vakáció, televízió, mosógép, autó és telefon.

Magas az autók száma a társadalmi polarizációhoz viszonyítva

Az országban tapasztalható súlyos anyagi gondok ugyanakkor nem köszönnek vissza az autók lakossághoz viszonyított számát mutató statisztikákon. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint Romániában legalább minden ötödik személyre jut egy autó: a 2014-es adatok szerint minden ezer romániai személyre 223 olyan személygépjármű jut, amely rendeltetésszerűen személyszállításra szolgál (a statisztikákban nem szerepelnek a különböző haszon- vagy ipari járművek).A tanulmány készítői szerint az ezer főre jutó autók száma annak ellenére is magas Romániában, hogy azért még mindig jóval elmarad az EU28 átlagától. Azontúl, hogy a régióban tapasztalható társadalmi polarizációval sincs összhangban – Romániában a lakosság 29,9%-a nélkülöz, ez a szám az uniós tagállamok esetében átlagosan 9,9% –, a személygépkocsik száma akkor is magasnak tűnik, ha a hazai forgalom volumenét hasonlítjuk az EU-s átlaghoz, vagy más uniós tagállamokéhoz – írják az elemzésben.Az elemzés szerint annak ellenére, hogy az autók lakossághoz viszonyított aránya a felét teszi ki az uniós átlagnak, a romániai autótulajdonosok mégis négyszer kevesebb kilométert tesznek meg autóikkal, mint például a lengyelek. Azt ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ebben valószínűleg a földrajzi tényezőkön kívül szerepet játszik a Romániában jóval fejletlenebb közúti infrastruktúra is.

Az alkalmazottak száma nő, a munkabérek gazdasághoz viszonyított aránya csökken

A súlyos anyagi nélkülözéssel küzdő családok helyzetén az is jelentősen ront, hogy a Monitorul Social által közölt adatok szerint az Európai Unió országai közül a bruttó hazai össztermék (GDP) arányában Romániában az egyik legalacsonyabb az alkalmazottak javadalmazása.

Bár a fizetések a gazdaság méretéhez viszonyított alacsony arányára magyarázatot jelenthetne az alacsony foglalkoztatási ráta, az alábbi ábra jól mutatja, hogy közel azonos foglalkoztatási rátát felmutató országok, mint Portugália, Lengyelország és Szlovákia esetében is a munkáltatók jóval nagyobb összegeket költenek munkabérekre, mint a romániaiak.Romániában a GDP-hez viszonyított javadalmazás annak ellenére is csökkenőben van, hogy a 2010 óta Romániában évről-évre növekedett a foglalkoztatott lakosság aránya.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!