Egyszeri lehetőség: ingyen mérik fel és telekkönyvezik a földterületeket és ingatlanokat

2015. május 29. – 05:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tulajdonjog szempontjából az egész országban hatalmas a rendetlenség. Ezt oldaná meg az országos kataszteri program.

Az elkövetkezendő nyolc évben megoldódhatnak a tisztázatlan tulajdonjogi viszonyok Romániában, miután múlt héten meghirdetésre került az országos kataszteri program. Ennek értelmében a kormány összesen 1,2 milliárd eurót költ arra, hogy az ország teljes területét felmérjék és telekkönyvezzék. A kataszterezésért a tulajdonosoknak nem kell fizetniük, sőt, amennyiben szükség van rá, a jogszabály a gyorsított hagyatéki eljárásokat is költségek nélkül teszi elérhetővé.

Seres Dénes , az RMDSZ parlamenti képviselője megkeresésünkre elmondta, lassan húsz év telt el a telekkönyvi nyilvántartásokat szabályozó, 1996-ban megszületett 7-es törvény életbe lépése óta, de a kataszterezés szempontjából még a restitúciós törvények elfogadását követően sem történt lényegi előrelépés. „Nagyon fontos, hogy komoly összeget a célra fordítva, egy állami program keretén belül próbáljunk meg létrehozni egy rendszeres és rendezett, földterületeket és ingatlanokat érintő tulajdonjog-nyilvántartást” – mutatott rá Seres.

A képviselő szerint az új kataszteri jogszabály hatalmas előrelépés, hiszen a program csak abban az esetben valósítható meg, ha a közigazgatási egységek egészében katasztereznek, és ingyenesen, névre szóló telekkönyveket állítanak ki. Hozzátette, a nyilvántartások létrejötte nemcsak a tulajdonosok, hanem az esetleges adás-vételi szerződések, az ingatlanpiac átláthatósága szempontjából is fontosak.Seres ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az érdekelt személyek kövessék figyelemmel a várhatóan ősszel induló, önkormányzatoknál zajló kataszterezési folyamatokat, hiszen az országos program nem indul egyszerre minden településen, és egy vissza nem térő lehetőségről van szó. Ugyanakkor kiemelte, a törvény egyik legfontosabb hozadéka a tulajdonjogok tisztázása mellett, hogy lehetővé teszi a hagyatéki eljárások ingyenes, gyorsított ügymenetben történő lebonyolítását is.

Nagyon sok esetben csak birtoklás van, nincs tulajdonjogot igazoló papír

„Köztudott, hogy nagyon sok földterület vagy ingatlan esetében a tulajdonjog még a néhai nagyszülők vagy dédszülők nevén van. A program keretén belül a hagyatéki tárgyalások lebonyolítása ingyen, gyorsított eljárásban, a kataszteri és a közjegyzői egységek által megkötött protokoll alapján történik. A szerződés értelmében az országos kataszteri hivatal fogja megtéríteni a közjegyzői hivatalok költségeit” – magyarázta Seres.

A megyék nagyságától függően első körben 3-4 község kerül kiválasztásra, ezt követően megtörténik a versenytárgyalás, amely során eldöntik, hogy az adott közigazgatási egységekben milyen cég vagy cégek végzik el a kataszterezési munkálatokat. Létezik olyan elképzelés is, amely szerint a felmérésekhez hozzájárulnának a közigazgatási egységek, valamint az állam is részt vállalna a telekkönyvezésben.

„Megoldandó problémát fog jelenteni ugyanakkor, hogy az ingatlanok jelentős részénél csak birtoklásról beszélhetünk, nincs tulajdonjogot bizonyító papír. Ezért a program keretében, ha lehet igazolni, akkor megpróbálják tisztázni a tulajdonjoggal kapcsolatos kérdéseket, emellett bizonytalan esetekben lesz egy úgynevezett ideiglenes beírás is, amellyel öt év után – amennyiben nem érkezik semmilyen kifogás ezzel szemben – véglegesíteni fogják az ingatlanok jogviszonyát” – részletezte a politikus.A jogszabály arról is rendelkezik, hogy helyi szinten kifüggesztik és frissítik a felmérésekkel kapcsolatos információkat, így mindenki értesülhet a kataszterezés eredményeiről a földterülete és más jellegű intalana szempontjából. Elégedetlenség esetén lehetőség lesz felülbírálási kérelem benyújtására is.

Mindent felmérnek, és mindent telekkönyveznek

A törvény szabályozza azt is, hogy a program keretén belül a közigazgatási egységek közti határt is meg kell állapítani. Így a szomszédos közigazgatási egységek között felmerülő vitás területek helyzete is tisztázódni fog.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyire lehet reális az az elképzelés, miszerint 8 év alatt sikerül elvégezni ezeket a felméréseket, Seres elmondta: „ugyan a megyék szintjén sok szakember van, de véleményem szerint ez mégis kevés lesz ahhoz, hogy egyszerre több közigazgatási egységben is elvégezzék ezeket a munkálatokat. Ebből a szempontból kétséges lehet, hogy a kataszterezést sikerül-e befejezni 7-8 év alatt”.

Hozzátette, az is hiba lenne, ha az a döntés születne, hogy bukaresti versenytárgyalások során nevezik meg a munkálatokat végző cégeket. „Ezeket a versenytárgyalásokat nagy cégek pályáznák meg, amelyek valószínűleg kisebb vállalatokkal végeztetnék el a munkát, akik nem tudom, hogy hozni fogják-e az elvárt eredményt” – mutatott rá.

A gazdák számára létfontosságú a telekkönyvezés

A telekkönyvi nyilvántartás elkészítése azért is létfontosságú, mert jelen állás szerint 2018-tól a gazdák nem kérhetnek területalapú támogatást, amennyiben nem telekkönyvezik, vagy legalább nem azonosítják kataszteri felmérések alapján mezőgazdasági területeiket.

Az RMDSZ politikusa elmondta, a törvény értelmében 2016. december 31-ig a bírósági körzetek mellett létre fognak hozni legalább egy kataszteri hivatalt és egy ingatlanhirdetési, valamint ügyfélszolgálati irodát, melyek jogi személyiség nélkül, a helyi kirendeltségek hatáskörében fognak működni.

Elmondta, az irodák legfontosabb feladata az lesz, hogy felgyorsítsák az ingatlanok kataszterezési folyamatát, hiszen jelenleg nagy gondot jelent a birtoklevelek kibocsátása. „A kataszteri hivatalok létrehozása nagyon fontos, mert közelebb fogja vinni az emberekhez a megoldást, hiszen tulajdonjog szempontjából az egész országban hatalmas a rendetlenség” – emelte ki Seres.

A programra Románia 1,2 milliárd eurót költ majd az elkövetkezendő 8 évben. Az összeget mintegy 300 millió eurós uniós támogatással egészítik ki.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!