Valóban segíthet az eladósodottaknak a magáncsődről szóló törvény?

2015. május 26. – 06:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig csak vállalatok válhattak fizetésképtelenné Romániában, 2016-tól viszont jön a magáncsőd.

A parlament a múlt héten nagy többséggel fogadta el a magáncsőd intézményét bevezető és szabályozó törvényt. A jogszabály a "jóhiszemű" eladósodott magánszemélyeknek 2016 januárjától lehetővé teszi, hogy egy területi csődhatóság által kijelölt csődbiztos felügyelete alatt átütemezzék adósságaikat, az adósságcsapdát egy maximum ötéves adósságrendezési ütemtervet kidolgozva és végrehajtva kerüljék el.

A törvény szerint egy magánszemély akkor kérheti a létrehozandó területi csődhatóságtól a fizetésképtelenné nyilvánítását, ha több hitelezőnek tartozik és a törlesztőrészleteket esedékességüket követő 90 napon belül sem képes fizetni.

A törvény legfontosabb pontjai:

• A törvényjavaslat azon romániai lakhellyel rendelkező magánszemélyeket védené, akik nem engedélyezett magánszemélyek (PFA), és adósságuk nem kereskedelmi tevékenységből származik.

• A csődvédelmet kérelmezőnek saját felelősségére be kell mutatnia anyagi helyzetét, valamint azt, hogy milyen bevételei voltak az elmúlt három évben, és milyen jövedelmekre számíthat az elkövetkezendő öt évben.

• Minden információt közölnie kell a hitelezőiről és a fennálló adósságairól.

• Amennyiben bizonyítják, hogy az adós nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, a hitelezők is kérhetik a magánszemélyek fizetésképtelenségét, de csak 25 ezer lejnél magasabb tartozás esetében.

• Amennyiben bizonyított a csődeljárás szükségessége, a hatóságok csődbiztost neveznek ki a magánszemély mellé.

• A törvény értelmében a csődbiztos rendelkezik a fizetésképtelenné vált személy jövedelméről, és képviseli őt a hitelezőkkel szemben.

• A csődbiztos az adós bevételeinek jelentős részét a tartozás törlesztésére fordítja, figyelemmel kíséri, hogy az adós ne költekezzen "irracionális" módon, és gondoskodik róla, hogy a törlesztések egyetlen hitelezőt se részesítsenek aránytalan előnyben.

• A fizetésképtelenséggel az adós ellen zajló végrehajtási eljárások azonnal felfüggesztődnek.

Régóta várt jogszabály

Ugyan Románia a törvény megszavazásával valóban az Európai Uniós tagállamokhoz zárkózik fel, a jogszabállyal kapcsolatban több kérdés is felmerül. Ilyen például, hogy jelenleg Romániában még nem létezik a magáncsőd alkalmazásához szükséges megfelelő intézményi háttér, valamint az is kérdéses lehet, mennyire lesz tetten érhető, ha valaki megpróbál visszaélni a fizetésképtelenségi eljárás nyújtotta védelemmel.

“Amikor a törvény elfogadásáról vitáztunk a jogi bizottságban, jelen volt a legfelsőbb bírói tanács, illetve az igazságügyi minisztérium képviselője is. Ők is azt emelték ki, hogy igazából maga az igazságszolgáltatás sincs felkészülve a magánszemélyek fizetésképtelenségéről szóló törvényre. Ezért fogadtuk el a törvénytervezetet úgy, hogy csak jövő év januárjától lép érvénybe – mondta el megkeresésünkre Máté András Levente , az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője. Máté hozzátette, az igazságszolgáltatásnak fél éve van felkészülni: “vagy bírákat alkalmaznak, vagy továbbképzik azokat a bírákat, akik már foglalkoznak csődeljárással a gazdasági szférában”.

Felfüggesztődnek a büntetőkamatok

Máté szerint a magánszemélyek fizetésképtelenségéről szóló törvény a bajba jutottaknak leginkább abban nyújt segítséget, hogy az eljárás során felfüggesztődnek a büntető- és egyéb kamatok, így a fizetésképtelen személy nem halmozza tovább a tartozását. A törvény másik előnye, hogy a fizetésképtelen helyzetbe jutott személy mellé kineveznek egy csődbiztost, amely jogi képviselőként 5+1 év alatt az ügyfelével közösen megállapított terv szerint próbálja a magánszemély vagyonát úgy rendezni, hogy az kikerüljön az adósságcsapdából.

“A jogi képviselő a magánszemély mellett tartja a kapcsolatot a hitelezőkkel is. Közös döntéseket hoznak, olyan értelemben, hogy egyetért-e például a hitelező azzal, hogy a magánszemély eladjon egy tulajdonában lévő ingatlant. Egy ilyen döntés következtében olyan összeghez juthat hozzá a bajba jutott, amellyel újra fizetőképessé válhat, vagy a meglévő tartozásokat meg tudja szüntetni” – mutatott rá Máté, aki kiemelte, a magáncsőd intézménye nagy segítséget nyújthat a nehéz helyzetbe jutott svájci frankosoknak is.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a törvény ad-e majd visszaélésre lehetőséget, Máté elmondta, a fizetésképtelenségi eljárás indítását követően a folyamatot a megyei törvényszéken tárgyalják, és egy bíró fog dönteni arról, hogy fizetésképtelenné nyilvánít-e valakit vagy sem. “Remélem, hogy ezt a szűrőt az igazságszolgáltatás jól fogja alkalmazni. A bíró fog dönteni ebben a kérdésben, figyelembe veszi majd a keresetet és más jövedelmi forrásokat, illetve a rendelkezésre álló vagyont. Azt is vizsgálni fogja, honnan tudna még plusz jövedelmet szerezni a magánszemély, és mennyit kell visszafizessen. Ezt követően egy mérleget készítenek, amely alapján a bíró dönt majd” – magyarázta Máté.

A bankok aggódnak

A magáncsőd intézményének bevezetése ellen a bankok is tiltakoztak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisban levélben fejezte ki aggodalmát a magáncsődről szóló törvénytervezet miatt, mivel meglátásuk szerint a törvény elfogadása előtt mélyreható hatástanulmányra lett volna szükség. “Ebben igazat kell adnunk az IMF-nek, mert hatástanulmány valóban nem készült. Csak statisztikai adatok alapján becsülték meg, hogy hány magánszemély van, aki nem tudja törleszteni a törlesztőrészletét. Ennél tovább valóban nem számoltak” – mondta Máté.

Diósi László , az OTP Bank Románia vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, jelenleg még nem lehet megmondani, hogyan fogja a romániai bankszektort érinteni a törvény elfogadása, mivel a pontos végrehajtási utasítás még nem készült el. "Nagyon sok minden függ majd az adósságkezelés módjától, valamint attól, hogy milyen szinten vonják be a hitelezőket a döntésekbe" – hívta fel a figyelmet.

A vezérigazgató szerint ugyanakkor az már most látszik, hogy a felállítandó testületek száma viszonylag magas lesz. "Fontos kérdés, hogy a jelenlegi igazságügyi, illetve végrehajtói rendszer, amely ebben a pillanatban is a kapacitása többszörösével működik, hogyan tud majd megfelelni a jelentős mértékben megnövekedett nyomásnak" – mutatott rá Diósi.Jobb lett volna egy tanácsadói hálózattal kezdeni

A vezérigazgató szerint valószínűleg jobb lett volna egy tanácsadói hálózat kiépítésével kezdeni, ami főleg az adósokat segítette volna az életvitelük helyes átgondolására. Hozzátette, az is kockázatot jelenthet, hogy sokan úgy menekülhetnek a magáncsőd intézménye alá, hogy nem ismerik pontosan a hozzá kapcsolódó eljárásokat.

A pénzügyi szektor tőkehelyzete a leképezendő céltartalékok nagyságától nagymértékben függ. Diósi szerint ebben a pillanatban még senki számára nem világos, hogy milyen ügyfélkörre lehet számítani. "Az sem világos, hogy ez milyen tartalékolási kötelezettségeket fog a bankokra róni. A magáncsőddel kapcsolatban gyakorlatilag ebben a pillanatban kicsit sötétben repülünk, és nem tudjuk, hogy merre tartunk."

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!