Csak a ténylegesen gazdálkodók kapnak területalapú támogatást

2015. május 14. – 04:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén jelentős mértékben csökkenhet a támogatást igénylők száma, mivel változott a támogatással kapcsolatos szabályozás.

Alig kétezer Hargita megyei gazda igényelte mostanáig a területalapú támogatást, míg a tavalyi évben összesen 32 ezren kérték. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője szerint a gazdaregiszter kitöltését érintő módosítások állhatnak a jelenség hátterében. Haschi András kérdésünkre elmondta: ezzel kapcsolatban azt kell tudni, hogy a gazdáknak eddig is kötelességük volt bejelenteni a polgármesteri hivatalban, hogy milyen földterületen gazdálkodnak, és mit termelnek. „Ennek a kötelezettségnek úgy, ahogy tudtak eleget tettek az évek folyamán, 2015-től viszont a gazdalajstromot egy kis mértékben az APIA-ra szabva kell kitölteni a polgármesteri hivatalokban. Ez azt jelenti, hogy nem elégséges bejelenteni, hogy a gazdának van egy bizonyos mennyiségű földje, és abban ezt és ezt termel, hanem azt is be kell jelenteni, hogy parcellánként mit termel” – magyarázta Haschi.

Az APIA igazgatója szerint ennek az a lényege, hogy azonosítható legyen a földterület. Vagyis nem csak azt kell beírni, hogy van pl. 25 ár burgonyaföld, hanem azt is jelezni kell, hol található. „Most az látszik, hogy ezek a regiszterek nincsenek a legnagyobb rendben, és egyáltalán nem olyan egyszerű ezeket egyik napról a másikra rendbe rakni” – mondta.Előfordult, hogy a gazda éveken át nem ugyanannyi területre igényelt támogatást, mint amennyi területre fizette az adót a helyi kasszába, azaz egyfelől szükségét érzi a támogatásnak, de másfelől nem vallja be a teljes területmennyiséget. Sok esetben pedig kiderült, hogy nem jó helyre rajzolták a parcellákat. „Ezeket a problémákat kellene tisztázni a polgármesteri hivatalokban. Nagyon fontos, hogy a valós adatok alapján rendezzék a kérdést, mivel a hivatalban a polgármesternek, a jegyzőnek, a mezőgazdasági referensnek és az adóosztályon dolgozó munkatársnak is alá kell írnia, és ismerve a jelenlegi körülményeket, manapság akármit nem írnak alá” – fogalmazott Haschi.Hozzátette: a hivatalok minden segítséget megadnak a folyamat felgyorsítása érdekében, és támogassák a gazdákat, hogy boldogulni tudjanak ebben a rendszerben, de tudni kell, hogy egy hivatal átlagban napi öt igazolást tud kiadni. Körülbelül ennyi időbe kerül helyi szinten, hogy a földügyeket intézzék, és még az APIA-támogatási kérés leadása ezután következik. Van olyan település, ahol ezer kérelem van, és a szezon végéig 150-200 kérésnél többet nem fognak tudni kitölteni – mondta. A gazdalajstrom kitöltése a polgármesteri hivatalok feladatkörébe tartozik, ezeket általában tavasszal szokták kitölteni. Idén ráadásul új törvénykezés is megjelent, emiatt mind az önkormányzatok, mind pedig az APIA lehetetlen helyzetben van Haschi szerint. „Az APIA kér egy dolgot idéntől, amit eddig nem, ugyanakkor, ha az ember akarta volna, eddig is rendbe lehetett volna tartani a földterületeket. A kitöltési arány is településenként változik, mert vannak falvak, pl. Csíkkozmás, ahol 100 kérést töltöttek ki, de van olyan település is, ahol csak ötöt” – magyarázta a szakember. 2014-ben összesen 32 ezer támogatási igénylést adtak le a gazdák az APIA-nál, idén mintegy 2000 kérést regisztráltak. A határidő június 15-én jár le. „Tudni kell, hogy idén azért is jönnek kevesebben, mert sok gazda már nem esik bele a támogatási kategóriába. Az egyik fő változás az előző évekhez képest az, hogy a kaszálót is le kell fedni valamilyen szinten állattal, tehát ha valaki nem tart állatot, akkor nem tekinthető állattartó gazdának. Ezért nagyon nehéz megmondani ebben a pillanatban, hogy elméletileg hány ügyfelünk kellene legyen. A 130 ezer hektár gyepterületből mintegy 80 ezer hektárnyi gyepterület olyan tulajdonosok kezében van, akik nem tartanak állatok, nincsenek bejegyezve az állatorvosi adatbázisba. Eddig lehet, hogy megművelték a földet, lehet hogy nem, de hogy nem saját célra művelték, ez biztos, mert nem volt, amivel megetessék a szénát. Ezek a személyek idén kimaradnak a támogatásból, vagyis csak a ténylegesen gazdálkodók jogosultak rá” – zárta Haschi András.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!