Shoptsie: a cseheket is meggyőzte a két székelyföldi fiatal ötlete

2015. április 17. – 14:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A startup-gyorsítótól megkérdezték, ha meghívnak, részt tudunk-e venni a 3 nap múlva szervezett találkozón Prágában. Igennel válaszoltunk, és másnap már úton is voltunk” – mesélik.

Még tavaly novemberben írtunk a Shoptsie-ról, az internetes áruházak létrehozására szolgáló platformról, amelyet egy kis székelyföldi csapat fejlesztett ki. A Shoptsie.com megálmodói megoldást nyújtanak az otthonról dolgozók és a kisvállalkozók azon problémájára, hogy nem engedhetik meg maguknak egy professzionális webáruház létrehozását és működtetését. A platformot ősszel is teszteltük, és már akkor tetszett, hogy nagyon egyszerű a regisztráció, a webáruház létrehozásához sok tutorial videó állt a rendelkezésünkre, és több design téma közül is választani lehetett.Nemrég értesültünk róla, hogy a platformot kifejlesztő két székelyföldi fiatal, Máthé Zsolt és Ördög Zoltán ötlete elnyerte a prágai StartupYard accelerator tetszését, és 200 startup közül kiválasztva meghívták őket a cseh fővárosba egy három hónapos programra.

Elmondásuk szerint a startup acceleratornak is köszönhetően az elmúlt időszakban rengeteget fejlődött az ötletük: megváltoztatták a Shoptsie weboldalát, leegyszerűsítették a webáruhazak létrehozásának folyamatát, és úgy alakítottak át egyes oldalakat, hogy minél egyszerűbb legyen a használatuk. Emellett az üzleti modell is megváltozott: a Shoptsie jelenleg publikus béta verzióban van, és

bárki ingyen használhatja.

„A Pénzcsinálók cikkének megjelenése óta megnövekedett a Shoptsie webáruházak száma és a Shoptsie fejlesztésével is nagy előrelépéseket értünk el. Különböző alkalmazásokkal bővítettünk, mint például a többnyelvűség, így a Shoptsie webáruház-tulajdonosok ma már 16 különböző nyelven jeleníthetik meg webáruházaikat” – számoltak be a platformmal kapcsolatos további újdonságokról megkeresésünkre a fejlesztők. A több új applikáció mellett jelentős újítás az is, hogy a csapat tagjainak egy alkalmazás segítségével már azt is sikerült megoldaniuk, hogy a webáruházban feltüntetett árakat a külföldi böngészők saját pénznemükben láthatják. A jövőbeli terveikről szóló kérdésünkre ugyanakkor sejtelmesen csak annyit mondtak: „több ötletünk és tervünk is van, hogy milyen irányba fogjuk fejleszteni a Shoptsie-t, de ezekről majd a megfelelő időben fogunk beszámolni”.

Hogyan kerültek Prágába?

Elmondásuk szerint az elmúlt években folyamatosan figyelemmel kísérték a különböző startup-eseményeket, minden lehetőséget próbáltak megragadni annak érdekében, hogy növeljék kapcsolataik számát és olyan személyekkel, szakemberekkel találkozhassanak, akik segíthetnek előrelépni, akár úgy is, ha csak véleményt formálnak a Shoptsie-ról.„Egy magyarországi programra jelentkezve, Zsolt második opcióként bejelölte a prágai StartupYard acceleratort is, majd készültünk az interjúra, ami alapján eldöntik, hogy kit hívnak meg. Az interjú után nemleges választ kaptunk a magyarországi program szervezőitől, de meglepetésünkre másnap kaptunk egy mailt, hogy a prágai StartupYard accelerator szervezői szeretnének beszélni velünk.” A megkeresést egy interjú követte. „Megkérdezték, ha meghívnak, részt tudunk-e venni a 3 nap múlva szervezett találkozón Prágában. Igennel válaszoltunk, és másnap már úton is voltunk”. A cseh fővárosban 200 jelentkező startup közül 15 csapat egyikeként vettek részt egy személyes bemutatón. Másfél hét múlva megtudták, hogy sikerült bejutniuk.

Mentorok segítik a munkájukat

A három hónapig tartó program részeként a Shoptsie csapata rendszeresen találkozik mentorokkal, akik különböző területekről érkeznek: „vannak cégvezetők, nagy IT-cégek alkalmazottai, vezetői, de olyanok is, akiknek már sikerült túladniuk első startupjukon. Többek között alkalmunk volt találkozni a Microsoft korábbi európai igazgatójával”. Kiemelték, hogy a mentorokkal való munkakapcsolat azért különösen hasznos, mert így különböző nézőpontból tudnak rávilágítani az elképzeléseikre, és olyan visszajelzéseket kapnak, amit a javukra tudnak fordítani. „Visszanézve, már az első hónap után látszik, hogy mennyit tanultunk, fejlődtünk és fejlődött maga a Shoptsie is.”

„Sokat jelent ugyanakkor, hogy egy ilyen innovatív közegben dolgozhatunk, hiszen szinte minden percben új dolgokat tanulunk. Az elmúlt hónapban napi nyolc órát a StartupYard által rendelkezésünkre bocsátott irodában dolgoztunk és itt találkoztunk a mentorokkal is” – mesélik. A csapat tagjai az elkövetkező két hónapban különböző workshopokon vesznek részt.

Több mint webáruház-létrehozó platform

A fejlesztők saját Tips&Tricks blogot is vezetnek a Shoptsie weboldalán, hasznos tartalmak megosztásával tennének azért, hogy a felhasználóik egyre tudatosabban mozogjanak az online kereskedelem világában.

„A felhasználók nagy részének idegen az online eladás – végülis a Shoptsie azért jött létre, hogy erre nyújtson egy könnyen kezelhető megoldást –, és az online marketing is. Miközben azon dolgoztunk, hogy minél több áruház jöjjön létre, rájöttünk, hogy egyik a másik nélkül nem létezhet. Tehát a sikerünk és a felhasználóink sikere azon múlik, hogy működőképes legyen az áruházuk és a vásárlók megtalálják őket” – magyarázzák a blog létrejöttének szükségességét.Elmondásuk szerint a legnagyobb nehézséget a felhasználók igényeinek és szokásainak megismerése jelenti, és az, hogy ezeknek megfelelően tudják ajánlani a szolgáltatásukat. „Néhány webáruház-tulajdonossal rendszeresen beszélgetünk, tanácsokat adunk és kapunk. Ha egy kérdés többször felmerül, akkor írunk egy blogpostot vagy elkészítünk egy applikációt” – mutatnak rá.A végleges verziót a nyár folyamán tervezik elindítani, „de addig még sok fejlesztés és tesztelés vár ránk. Nem beszélve a StartupYard programjában tanultak hatékonyabb használatáról.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!