„Csak sejtjük a Góbé termékek sikerességének titkát”

2015. március 26. – 05:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vállalkozások fő célja nem a profitszerzés kellene legyen. A profit csak egy eszköz arra, hogy szolgálatot végezzünk – mondja a Góbé termékek termékgazdája.

“Amikor 2009-ben a vállalkozáshoz kerültem, első lépésben arra kértek, hogy írjak egy listát öt olyan dologról, amin változtatnék az üzletláncnál. A listám egyik pontjaként az a gondolat szerepelt, hogy a vállalat életében stabil pont lehetne egy saját kereskedelmi márka” – mesélte a Góbé termékcsalád megszületéséről szóló történetet Gönczi Dezső , a termékeket forgalmazó Merkúr üzletlánc marketingese, a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium által nyolcadik alkalommal megszervezett Szakmai Napokon, ahol Dávid Balázs termékgazdával közösen a Székelyföldön nagy népszerűségnek örvendő termékcsaládról tartottak előadást. Gönczi elmondta, ugyan a székelyudvarhelyi kisüzleteikben már a Góbé termékek megszületése előtt árulták a saját húsfeldolgozójuk termékeit, de sem kiemelve, sem mediatizálva nem volt a helyben feldolgozott áru, ezért a legtöbben nem is tudtak a saját márkás termékről.

“Az elején olyannyira nem bíztunk még mi sem ebben a projektben, hogy a termékcsaládot Merkúr néven szerettük volna értékesíteni. De a vállalkozás tulajdonosa felvetette, ha már Székelyföldön vannak az üzleteink, és egyfajta garanciát szeretnénk kínálni a fogyasztóinknak a termékeink által, akkor miért ne lehetne a termelést csak helyiekre bízni” – emlékezett vissza Gönczi, aki hozzátette: ekkor fogalmazódott meg bennük először, hogy a saját márkás terméket ebben az esetben nem szabad az üzletláncról elnevezni.

A marketingszakember elmondása szerint fogalmuk sincs arról, hogy mitől lett ez a projekt ennyire sikeres. Ugyan sejtik a mögötte húzódó emocionális tölteteket, és rengeteg piackutatásuk igazolja vissza a feltevéseik jelentős részét, a Góbé sikeressége szerinte mégis talán abban keresendő, hogy a termékcsaládot egy létező piacra helyezték be. “A saját kereskedelmi márka ebben a kiszámíthatatlan gazdasági világban nemcsak a beszállítónak és az üzletnek ad egyfajta stabilitást, hanem a vásárlónak is” – emelte ki.Gönczi szerint a létező piac mellett a termékek sikeressége azzal is magyarázható, hogy a hatalmas információmennyiség mellett, amellyel nap mint nap találkozik a fogyasztó, a termékcsalád azt az üzenetet próbálta átadni, hogy a Góbé egyenlő a helyi termékkel és termelővel, így könnyebbé tette a választást a vásárlónak. Külső szakemberekkel beszélgetve azzal a véleménnyel találkoztak leginkább, hogy a Góbé termékek népszerűsége annak is köszönhető, hogy egészben próbált tekinteni Székelyföldre. A saját bevallásuk szerint is kicsit bonyolultra sikerült logó elemei – a zsinórvert betűtípus, a róvásírás, az egymással szembenéző Nap és Hold, vagy a koronát képező virág motívum – is tudatosan úgy lettek kiválasztva, hogy egész Székelyföldet, ne csak annak egy részét szimbolizálják.

"Valahogy együtt kellene felvenni a versenyt a nagy áruházláncokkal.

Nem az a cél, hogy saját pékségünk, saját húsfeldolgozó üzemünk legyen, hanem oda kellene eljutnunk, hogy a helyi termelőkkel közösségben gondolkodva legyünk képesek megmaradni" – mondta Gönczi, aki szerint, ha Székelyföld potenciálját nézzük, gazdaságilag mesterséges, hogy hipermarket kategóriájú üzletek terjeszkednek olyan településeken is, ahol köztudott, hogy még a vonzáskörzetben sincs akkora lakosság, amit ki tudna szolgálni az üzlet. "Egyszerűen piacfelvásárlásról van szó. Ennek a kihívásnak kellene megfelelni" – tette hozzá.

A vásárlók tudatos szerepvállalása is fontos

Dávid Balázs termékgazda kiemelte: a Góbé próbálja a székelyföldi konyhára jellemző ízeket visszahozni, és elsősorban a helyi közösségnek eladni a termékeket. “Székelyföldön kívül nincs üzletünk. Voltak próbálkozások például Magyarországon, de ott a biztató indulás ellenére a fogyasztóknak nem sikerült azonosulni a termékekkel, emellett az eladók sem tudták azokat a többletinformációkat megadni az ügyfeleknek, amelyekre a hagyományosan készült termékek értékesítése esetén szükség lenne.

Dávid rámutatott, azt szeretnék elérni, hogy egyetlen rendszerben működjön a termékek értékesítése. De amellett, hogy ebben az üzletlánc a piacot, a termelőtől a fogyasztóig terjedő kapcsolatot biztosítaná, nagyon fontos a vásárlók tudatos szerepvállalása is, akik vásárláskor nem csupán az ártényezőt veszik figyelembe.

Közösséget építenek

A Góbénak is köszönhetően több mint 160 gyerek jár labdarúgást tanulni. Csíkszeredában a jégkorongot támogatják, de segítettek már székelyudvarhelyi fekvőbiciklist is, aki másfél év alatt kerülte meg a Földet. Dávid elmondta, egy hónap múlva már minden Góbé sport támogatását alapítványok veszik át. “A közösség lehetővé tette, hogy most már nem csak az élelmiszerek jutnak eszünkbe, ha Góbé termékről beszélünk” – tette hozzá.Dávid elmondása szerint keresik annak a módját, hogy közösségi alapítványokon keresztül sikerüljön elérni, hogy a Góbé termék ne kizárólag a céghez kötődjön. A tervek szerint a vállalkozás továbbra is gondoskodna a szakmaiságról, a logisztikáról, a marketingről, de célként fogalmazták meg, hogy a tevékenységükből származó haszon ne csupán a vállalkozást, hanem a közösséget is erősítse. “A Góbé termékek bruttó forgalma ma évi 3 millió euróra tehető. Most már beszélhetünk arról, hogy ennek a hozadékát tegyük a közösség asztalára” – emelte ki a termékgazda.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!