Prezi-alapító: nem szabad a tökéletes pillanatra várni

2015. március 24. – 14:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csak olyan embereket keresünk, akik okosabbak nálunk – vallja Somlai-Fischer Ádám, a világszerte 50 millió felhasználóhoz eljutott magyar sikertörténet megálmodója.

Somlai-Fischer Ádám építész, dizájner, a világszerte sikereket és elismertséget szerző Prezi megálmodója, egyik alapítója, jelenleg művészeti vezetője. Elmondása szerint alapvetően kíváncsi és kísérletező a Preziben és a Prezin kívül is. „Azt gondolom, hogy a számomra fontos értékek a cég építése során csak még fontosabbá, gyakorlativá váltak.” Munkájában nagyon fontos a kreativitás, de szerinte az csak egy következménye lehet annak, hogy mennyi energiád és belső késztetésed van kíváncsinak és nyitottnak lenni. „Elsősorban arra figyelek, hogy ne felejtsek el figyelni, megérteni, újraértelmezni dolgokat magam körül” – mondja. Somlai-Fischer Ádám az EFIKOT konferencián tartandó Skype-os előadása előtt válaszolt a Pénzcsinálók kérdéseire.

Tudatosan kereste a társait, vagy a véletlen hozta úgy, hogy találkoztak?

– A termék, a Prezi kereste meg magának azokat az alapítókat, akik a leginkább lelkesek és kitartóak voltak, abban hogy megvalósítsák. Például Halácsy Péter azonnal szeretett volna Prezit használni, miután egyszer látta működés közben, Árvai Péter pedig annyira elhivatott volt, hogy feladta saját vállalkozását és Stockholmból Budapestre költözött.

Mennyire számítottak arra még a Prezi korai verzióinál, hogy az ötlet ennyire sikeres lehet?

– Világszerte 2 milliárd ember prezentál rendszeresen különböző eszközöket használva. Mi abban voltunk biztosak, hogyha saját magunk számára tudunk egy nagyon jól használható szoftvert fejleszteni, az sok más embernek is segíthet a mindennapjaiban.

Hogyan próbálnak tenni annak érdekében, hogy a cégkultúra az innovációt, a kreativitást támogassa? A prezi mottója szerint a középpontban az ötletek és a gondolatok állnak. Mit jelent ez?- A legfontosabb dolog, hogy a középpontban kizárólag a teljesítmény áll, tekintet nélkül bármi másra. Ez a biztonságos környezet lehetőséget ad mindenkinek, hogy szabadon megoszthassa az ötleteit és kísérletezhessen. Ennek jegyében hoztuk létre a Google-el és az espell-el közösen a nyitottakvagyunk.hu kezdeményezést, amely másokat is erre szeretne inspirálni.Alapelv, hogy csak olyan embereket keresünk, akik okosabbak nálunk, akik jobbak valamiben, mint mi. Fontos, hogy akik nálunk dolgoznak, folyamatosan megkérdőjelezzék a világot. Állandóan új kérdéseket tegyenek fel, hogy jó irányba megyünk, jó dolgokon dolgozunk-e? És ha van valamilyen ötletük, azzal álljanak elő és győzzenek meg arról, hogy az jobb, mint a korábbi ötlet. Ezt jelenti az, hogy nálunk az ötletek állnak a középpontban. Emellett ezért nagyon nagy szabadságot is adunk az embereknek. Nem mondjuk meg nekik, hogy mit csináljanak, csak azt, hogy mit szeretnénk, ha a termék tudna. Azt már teljesen rájuk bízzuk, hogy azt hogyan érik el, kezdve onnan, hogy milyen csapattal akarnak dolgozni, egészen odáig, hogy mondjuk milyen programnyelvet használnak.

A világraszóló siker ellenére a Prezi Budapesten bővül. Korábban elmondták, ezzel is bizonyítani szeretnék, hogy Budapestről is lehet nagyszerű dolgokat elérni. Miért fontos ez az önök számára?- Budapesten kb. 180 ember dolgozik, San Franciscoban pedig közel 70 fős az iroda. Tehát párhuzamosan bővülünk mindkét helyen, de valóban a fejlesztőközpont az Budapesten van, mert szeretnénk megmutatni a világnak, hogy nem kell mindenkinek a Szilícium-völgybe költözni a sikerhez. Úgy gondoljuk, hogy az egyik legnagyobb érték, amit a létezésünkkel adhatunk, hogy másokat is inspirálunk a Prezihez hasonló cégek indítására Magyarországról.

Már világszerte több mint 50 millióan használják a Prezit. A felhasználók száma rohamosan nő. Hol fog tartani a Prezi mondjuk 5 év múlva? Milyen távlati tervekben gondolkodnak?- Egyetlen terv van, hogy minél több embernek segíthessünk az ötleteik megosztásában.

Nagyon sok fiatal példaképként tekint önökre, mi az a legfontosabb üzenet, amit át szeretnének adni számukra?- Legyenek nyitottak, kíváncsiak a világra és dolgozzanak sokat az álmaikért. Fontos, hogy ne csak gondolkodjanak arról, hogy egyszer belevágnak a saját ötleteik megvalósításába, hanem bátran kezdjenek is hozzá. Ne várjanak arra, hogy eljön a tökéletes pillanat, hanem kezdjenek hozzá és bátran meséljék el minél több embernek.Nagyon sokszor hallom, hogy félnek elmondani az ötleteiket, nehogy mások ellopják. Ennek az a legjobb ellenszere, ha elkezded csinálni. Akkor ugyanis nem tudják ellopni. Elmondani másoknak pedig azért is érdemes, mert rengeteget lehet tanulni a reakciókból. Mindig mindenkinek meg kell mutatni és megkérdezni, hogy mit gondol róla, hogy tetszik neki, mit csinálna másképp, mert ezekből lehet a legtöbbet tanulni.Somlai-Fischer Ádám Hogyan találjunk fel dolgokat? Ötletből világsiker címmel tart Skype-os előadást a hétvégén megrendezésre kerülő EFIKOT-on. A konferenciára az efikot.rif.ro weboldalon regisztrálhattok.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!