eMAG-vezér: háromszor rúgtam ki a testvéremet

2015. március 10. – 12:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2014 leginkább csodált vezérigazgatója Kolozsváron diákoknak mesélt saját magáról és az eMAG-ról.

“Nem hiszem, hogy a sikernek volna bármilyen receptje is, de azt gondolom, vannak bizonyos hozzávalók, amelyek segíthetnek a céljaid elérésében” – mondta Iulian Stanciu , az eMAG vezérigazgatója, a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományok Karán tartott előadásában. Stanciu – akit a Ziarul Financiar 2014 leginkább csodált romániai vezérigazgatójának választott – a diákoknak tartott előadásában saját magáról, és az általa vezetett vállalatról is beszélt.“Informatikát tanultam, de az egyetemet negyedévesen abbahagytam. Nem azért, mert úgy éreztem volna, hogy nincs szükségem a tanulásra, ellenkezőleg. Egyedül próbáltam fejlődni, minél többet megtudni arról, ami igazán érdekelt” – emlékezett vissza Stanciu, aki már 14 évesen “kazettás játékok” programozásába és gyűjtésébe kezdett, hamarosan pedig már az ezekre a játékokra érkezett rendelésekből még gyerekként elkezdett pénzt keresni. “Akkor még viszonylag alacsony volt a kereslet azokra a játékokra, leginkább orvosok, ügyvédek gyerekei vásároltak tőlem, de rövid időn belül többet kerestem, mint a tanárként dolgozó anyám. De ez a vállalkozásom az egyetem miatt abbamaradt”.

Stanciu az egyetem utáni években több kisebb vállalkozás indítása mellett értékesítési ügynökként és programozóként is dolgozott, végül egy teljesen új vállalkozás alapítása mellett döntött, amely számítógépek és tartozékok forgalmazásával foglalkozott egy kétszobás bukaresti lakásban. “Több szempontból is rendhagyó vállalkozás volt, hiszen akkoriban ez még egy eléggé specializált vállalatnak számított, de azzal is felhívtuk magunkra a figyelmet, hogy mi voltunk az egyik első elektronikai szaküzlet, ahol részletre is lehetett kütyüket vásárolni”.

Előre látta, és lehetőségként tekintett a válságra

Stanciu vállalkozása 2008-ra, az eMAG felvásárlását megelőző évre egy 100 millió dollárt érő vállalattá nőtte ki magát, amely már akkor nagy külföldi technológiai cégekkel, legfőképpen kínai partnerekkel együttműködve termékek egyre szélesebb palettáját kínálta az ügyfeleinek. Az üzletember a válság kezdetére teszi azt az időszakot is, amikor a versenytársakhoz viszonyítva óriási előrelépéseket értek el az elektronikai eszközök piacán. “Azt gondolom, hogy a válság ideje alatt azért tudtunk ekkora mértékben növekedni, mert idejében felismertük az Egyesült Államokból induló krízist, és a vállalatnál olyan intézkedéseket vezettünk be, amelyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő romániai vállalattá váljunk. Annak ellenére, hogy a politikusok és a gazdasági szakemberek nagyrésze azt prognosztizálta, hogy Romániát el fogja kerülni a recesszió, mi azt vetítettük előre, hogy a gazdaságban jelentős átalakulások következnek be, erre pedig óriási lehetőségként tekintettünk.”

Kritikus helyzetben vásárolták fel az eMAG-ot

Stanciu elmondása szerint nagyon nehéz pénzügyi helyzetben vásárolták meg a webáruházak közt akkor még csak a negyedik legnagyobb játékosnak számító eMAG-ot (havi félmillió dolláros veszteség 2 millió dolláros havi árbevétel mellett). “A felvásárlást követően azzal szembesültünk, hogy a vállalat alkalmazottai semmilyen jövővel kapcsolatos vízióval, egységes irányvonallal nem rendelkeztek. A szolgáltatások minőségén is volt mit javítani, a cégnél uralkodó hangulatot a legjobban az jellemzi, hogy a szervíz nyitvatartási idejét azért csökkentették szinte minimálisra, hogy így spóroljon a vállalat a felmerülő költségeken” – mesélte az üzletember.

Stanciu vezetésével 2009 és 2012 között az eMAG Kelet-Európa legnagyobb online webáruházává nőtte ki magát, amelyre több multinacionális vállalat is felfigyelt. 2012-ben némi meglepetésre a vállalat többségi tulajdonosa a rendkívül tőkeerős dél-afrikai Naspers csoport lett, amely úgy döntött, megtartja Iulian Stanciut a vállalat vezérigazgatói székében. Az üzletember a felvásárlással kapcsolatban elmondta, a sajtóban negatív töltettel megjelenő hírekkel ellentétben az 50 milliárd dollárt érő Naspers csoport nagyon sokat segített abban, hogy a webáruház ma ekkora erőt képviselhet a piacon. Hozzátette: a Naspers egy rendkívül tőkeerős holding, amely rendre bizonyítja, hogy hisz az elképzeléseikben és a kelet-európai piacban rejlő potenciálban.Stanciu szerint még az elején tartunk annak a technológiai forradalomnak, amely az eMAG számára is lehetővé tette, hogy romániai székhelyű cégként egy igazi nemzetközi vállalattá nője ki magát. A vezérigazgató szerint az eMAG sikere azzal is magyarázható, hogy minden évben előáll valami újjal: “mi voltunk itthon az elsők, akik ingyen vállaltuk a házhozszállítást, és elsőként vállaltunk 30 napos visszavásárlási garanciát is, amikor kijelentettük, hogy nem vagyunk kiváncsiak arra, hogy miért nem tetszik egy termék, de ha nem tetszik, akkor megadjuk a lehetőséget, hogy küldd vissza. Ezeknek az újításoknak, valamint a folyamatosan bővülő termékkategóriáknak is köszönhető, hogy az eMAG Románia mellett Bulgáriában is piacvezetővé vált, várhatóan jövő hónaptól Magyarországon is elsők leszünk, hamarosan pedig a lengyel piacnak is meghatározó szereplőivé kívánunk előlépni”. Stanciu szerint a vállalat méretének köszönhetően már olyan ötleteket is megengedhetnek maguknak, mint például az a projektjük, amely során a McDonald’s McDrive éttermeihez hasonló áruházat indítanának, ahol a kiválasztott termékeket egyenesen az autóba kapná a vásárló. “Fontosak a termékpalettával kapcsolatos újdonságok is. Még nem jelentettük be, de ebben a hónapban az eMAG megkezdi ruházati termékek árusítását is.

A sikernek nincs receptje, de vannak hozzávalóiA vállalatvezető a diákok kérdésére válaszolva elmondta, a siker legfontosabb hozzávalója szerinte a munka, “hiszen semmi sem történik csak úgy magától. Persze a tehetség is nagyon sokat számít, de talán az üzleti élet tipikusan az a terület, ahol jelentős hozzájárulás, munka elvégzése nélkül nem lehet előrelépni. S bár fiatalon nem így gondoltam, minél több időt töltöttem el vezető pozícióban, annál inkább megerősödött bennem az a nézet, hogy nagyon fontos a megfelelő egyensúly elérése is. Ez pedig azt feltételezi, hogy amellett, hogy nagyon jól elvégzed a munkádat, mindig tudsz arra is időt szakítani, hogy fejleszd magad, olvass és sportolj. Erre próbálom ösztönözni a munkatársaimat is” – emelte ki.Elmondása szerint szeret olyan hangulatot teremteni a munkatársai körében, hogy úgy érezzék, ő nem is igazán a főnökük, hanem az a személy, aki a legnagyobb segítséget tudja nyújtani a feladataik elvégzésében. “Sajnos ez nem mindig volt így, fiatalabb koromban nagyon könnyen dühbe gurultam kisebb tévedések miatt is. Számos alkalommal az egeremet hajítottam az alkalmazottaim fele, sőt háromszor rúgtam ki a testvéremet, igaz, ugyanennyi alkalommal vissza is vettem. De azóta nagyon sok idő eltelt, és próbálunk olyan cégkultúrát kialakítani, amely a hibákat és a tévedéseket is a munkavégzés részének tekinti.”Stanciu kitért arra a hibára is, amely következtében november végén a webáruház 1 és 8 lej közötti áron értékesített újracsomagolt termékeket. Az üzletember cáfolta azokat a vádakat, hogy a vállalat csupán reklámfogásból, szándékosan tévedett volna. “Az egyik alkalmazottunk pont helyett vesszőt használt néhány termék árának bevezetésénél, amit a rendszerünk nem tudott feldolgozni. Ugyan a hiba hatalmas anyagi kárt okozott a cégnek, természetesnek tartom, hogy a munkatársunk tévedésének nem volt semmilyen következménye. Azt viszont elfogadhatatlannak tartottam, hogy egy alkalmazottunk ugyan észlelte a hibát, de nem jelezte azt, inkább vásárolt egy terméket. Ezért őt elbocsátottuk.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!