Idén is lesz okunk aggódni, pedig unalmas évünk is lehetne

2015. január 6. – 13:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A várakozások szerint jó gazdasági évünk lesz, de Görögország, Oroszország és az eurózóna mindent tönkretehet.

2015 jó gazdasági év lesz: a GDP-növekedés várhatóan meghaladja a 2%-ot, a lejhitelek költségei rekordalacsony szintre csökkennek, a lej/euró árfolyam pedig valószínűsíthetően kisebb kilengésekkel ugyan, de átlagosan a 4,42 lejes szint közelében marad idén, így egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a külső gazdasági tényezők tehetik izgalmassá az előttünk álló évet.

A Ziarul Financiar szerkesztőségi igazgatója, Cristian Hostiuc szerint a jegybank számára ebben az évben is kihívást jelenthet az infláció túlságosan alacsony szintje, amely az év első hónapjaiban még az 1,5%-ot sem fogja elérni, év végére viszont 2%-ra növekedhet. A hitelek költségeire pedig pozitívan hathat, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) 2,75%-ról idén akár 2%-ra is csökkentheti az alapkamatot.

Előrejelzések:

GDP-növekedés: 2,5% (709,681 milliárd lejes bruttó hazai össztermék)• Infláció: 2,2%• Lej/euró árfolyam: 4,42 • Költségvetési deficit: 1,83%• Munkanélküliségi ráta: 5,1% (5,3% volt 2014-ben)• Átlagbér-növekedés: 4,4%

Mérsékelten növekedhetnek a fizetések és a fogyasztás

A minimálbér emelésének hatására a munkabérek átlagosan 4-5%-kal növekedhetnek idén, az alkalmazottak száma pedig akár 100 ezerrel is magasabb lehet év végére. Hostiuc szerint 2015-ben tovább folytatódik a jól ismert tendencia: míg egyes területeken – mint az IT – akár átlagosan 10-20%-os bérnövekedés is elképzelhető a szakemberhiány miatt, addig sok más szektorban a kereslet vagy a piac csökkenésének következtében további elbocsátásokra, de akár bércsökkentésekre is számítani kell.Kérdéses, hogy a minimálbér januári és júliusi emelése (januártól 975 lej, júliustól 1 050 lej a minimálbér) hogyan hat majd a gazdaság egészére. A minimálbér szintje 2012 közepén még havi 700 lejben volt meghatározva, mára 40%-kal magasabb. A lakossági fogyasztásra gyakorolt hatása viszont továbbra is várat magára. A fogyasztás gyengélkedését pedig valószínűleg a hazai kereskedők bánják leginkább, akikre amúgy is nagy nyomás nehezedik a külföldi áruházláncok romániai térhódítása miatt.

A legnagyobb kockázati tényezők a határon túlról fenyegetnek, ezek miatt aggódhatunk leginkább 2015-ben:

Oroszország fizetésképtelenséget jelent

A Saxo Bank elemzői szerint 2015 egyik legnagyobb világgazdasági kockázatát Oroszország fizetésképtelensége jelenti. A bank szakemberei szerint ez két formában bontakozhat ki: vagy az állami vállalatok vagy maga az orosz kormány választja a fizetésképtelenséget, aminek hatása az egész világgazdaságot megrázhatja, így Romániát sem kerülné el. A Ziarul Financiar szerint bár a hazai gazdaság már egészen más lábakon áll, mint Oroszország 1998-as csődje idején, arra emlékeztetnek, hogy akkor a csőd bejelentését követő három hónapban hatalmasat zuhant a lej értéke, leálltak a beruházások, és összeomlott a hazai fogyasztás is.

Görögország lavinát indíthat el

A görög parlamenti választások is jelentős kockázatokat jelentenek idén a román gazdaságra. A győzelemre legesélyesebbnek tartott Szíriza párt képviselői az elmúlt időszakban többször is hangoztatták, hogy amennyiben sikerül kormányt alakítaniuk, újratárgyalják a Görögország nemzetközi hitelezőivel kötött egyezségeket, és bár mostanában kihátráltak ebből, korábban többször is tettek az eurózóna elhagyásáról szóló kijelentéseket.Görögország távozása pedig lavinát indíthat el az eladósodott dél-európai országok között, akiknél egyre népszerűbb a gondolat, hogy a gazdasági problémáikra a saját valutájuk leértékelése jelenthet megoldást, így érdemes lehet kilépni az eurózónából.

Nem lesz elég az eurójegybank akciója, deflációba süllyed Európa

Az Európai Központi Bank (EKB) idén várhatóan mennyiségi enyhítési ciklusba, „pénznyomtatásba” kezd, hiszen az eurójegybank jelenlegi 2%-os inflációs célja az euróövezet jelenlegi inflációját csaknem hétszeresen haladja meg. A CEBR (Centre for Economics and Business Research) szakértői szerint defláció esetén beindulhat egy lefelé pörgő spirál: a további áresésekhez fűződő várakozások a háztartásokat a kiadásaik csökkentésére késztetheti, ami alááshatja a keresletet, így a gazdasági növekedést is, ami rendkívül kedvezőtlenül hat majd Románia gazdaságára.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!