2014 legjei a leghitelesebb gazdasági forrásból

2014. december 29. – 13:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kik az év irigyeltjei, mi volt az év blöffje, melyik volt az év színe, és mi volt az év „most rögtön ki akarom próbálni”-ja? Legek a Pénzcsinálók.ro szerint.

Az év irigyeltjei: a leggazdagabb romániai magyarok

Idén 12 magyar fért fel a Capital által összeállított 300 leggazdagabb romániait felvonultató toplistára: a leggazdagabb hazai magyar idén is az RCS&RDS „arc nélküli” tulajdonosa, Teszári Zoltán. A 44 éves nagyváradi üzletember 530-560 millió eurós vagyona az összesített listán is az előkelő ötödik helyre volt elég.

Az év luxusgyümölcse: a citrom

Édesebb teák, szomorú vendéglősök: tavasszal még 5 lej volt egy kiló citrom, augusztusra bő háromszorosára nőtt az ára, mindenhol 15 lejnél többet kértek érte. Az argentínai hideg, a mexikói baktérium, a megnövekedett kereslet vezetett ide, de ahogy várható volt, a spanyol citrom piacra kerülésével apadt az ár: ismét 5-8 lejért lehet kapni a gyümölcs kilóját.

Az év „most rögtön ki akarom próbálni”-ja: a parajdi strand

A parajdi strandot átadását követően mi is teszteltük, minden várakozást felülmúlt. A hatalmas érdeklődés miatt a községben nehézkessé vált a közlekedés, a vendégeket gyakran három településsel odébb is teltházas feliratok fogadták, a strandolni vágyókat pedig a 2-3 órás sorban állás sem tudta elrettenteni. Parajd annyira népszerűvé vált, hogy a közeli szovátai vendéglátóhelyek tulajdonosai az új strand miatt a turistaforgalom csökkenéséről számoltak be a fürdővárosban.

Az év esése: a benzinár

Az autósoknak jót, Oroszországnak rosszat tett a kőolaj árának zuhanása (a Brent kőolaj hordónkénti ára 48%-ot esett június óta). Az üzemanyagra kivetett magas adók és illetékek miatt viszont az olajár hatalmas esése nálunk csak mérsékelten volt érezhető, de júniushoz viszonyítva így is 18%-kal olcsóbban tankolhatunk benzint a kutaknál.

Az év tervrajza: a Masterplan

Októberben mutatta be a kormány Románia 2014-2020-as közúthálózat-fejlesztési tervét (Masterplan), amely szerint 2030-ig 656 kilométer autópályát és 2226 kilométer gyorsforgalmi utat kellene megépíteni. Az azóta sokat kritizált fejlesztési terv szerint a korábban beharangozott Marosvásárhely-Iași és Bukarest-Pitești autópályák helyett csak gyorsforgalmi utat építenek, a Háromszéket átszelő, Brassót Bákóval összekötő autópálya viszont megépítésre kerül.

Az év coolsága: A kártya

A kártya néven ingyenes diákigazolvány kibocsátásához kapott zöld utat októberben a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ). A diákkártyával ingyenesen elérhető tömegközlekedési bérletnek, egy sor egyéb kedvezménynek és Valternek, a kabalának köszönhetően a KMDSZ egy hónap alatt már 4000 kibocsátott A kártyánál tartott.

Az év blöffje: a törlesztőrészlet-felezés

Év elején dobta be a kormány: két évre megfelezik az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők törlesztő-részleteit, így serkentik a fogyasztást. Az elemzők már akkor figyelmeztettek: az intézkedés nem a bajba jutottakon segít, túl bonyolult a kitalált adó-jóváírási rendszer és amúgy sem ez a megfelelő időpont a futamidő meghosszabbítására, ugyanis nagyon alacsonyak a kamatok. Igazuk lett: bár bevezették, gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt a törlesztőrészlet-felezés.Az év színe: a magentaSzeptemberben érkezett a Telekom márkanév Romániába, azóta a Cosmote és a Romtelecom a Deutsche Telekom saját „magenta brandje” alatt kínálja szolgáltatásait. A vállalat rebranding folyamatát irányító szakembere akkor úgy nyilatkozott, földrengést akarnak elindítani a romániai piacon, piacvezetőkké válnának és all inclusive szolgáltatásokkal gyűrnék le a versenytársaikat.

Az év dátuma: 2020Gyakran előforduló évszám volt idén a 2020: ez részben annak köszönhető, hogy egyre több részlet derült kia 2014-2020 közötti időszak európai uniós támogatásainak a lehívásáról. A 2020 viszont a jósok számára is népszerű volt: minden karrier-tanácsadás azt találgatta, hogy mi lesz a sztárszakma a tizedfordulóra. Így megtudtuk, hogy Romániában továbbra is informatikusnak tanulni éri meg, globális szinten pedig többek között az etikus hackerek és az élelmiszervegyészek lesznek a legkeresettebbek.Az év adója: a hét centes adóA hét centes adó bevezetése miatt az üzemanyag literje 41 banival drágult áprilisban. Ezt még tetézte a kőolaj árának tavaszi kedvezőtlen alakulása, így Romániában minden környező országnál drágábbá vált az üzemanyag. A szállítók a drágulás miatt külföldön tankoltak, így hamar világossá vált, hogy hatalmas baklövés volt a hét centes adó: egyes források szerint a kormány 50,6 millió eurós pluszbevételre számított az intézkedéstől, ehelyett 61 millió euróval kevesebb folyt be az államkasszába.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!