Borbély Károly: zavarosak most az idők a gázvezetékek területén

2014. december 15. – 12:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A gázár-liberalizáció kitolásával Románia időt kap, hogy egy számára menedzselhető gázár-politikát tudjon kialakítani – mondta Borbély Károly volt energiaügyekért felelős államtitkár.

Változatlan marad a háztartások számára értékesített hazai földgáz ára a gázár-liberalizáció ütemtervének kitolásával – jelentette ki megkeresésünkre Borbély Károly volt energiaügyekért felelős államtitkár. „Ha nem sikerült volna egyezségre jutni a halasztásról, akkor már most októberben emelkedett volna a földgáz ára. Az ütemterv szerint a háztartások esetében 2018-ig teljesen liberalizálni kellett volna a földgáz árát, ezt gyakorlatilag kitoltuk 2021-ig” – mondta a leköszönő államtitkár csütörtöki beszélgetésünkkor.Románia a Nemzetközi Valutaalap pal, az Európai Bizottság gal és a Világbank kal kötött hitelszerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy fokozatosan liberalizálja az energiaárakat: az akkori megegyezés szerint az országnak az ipari fogyasztóknál 2014 végéig, a háztartási fogyasztók esetében 2017 végéig kellett volna kivezetnie a hatósági árszabályozást. Răzvan Nicolescu hétvégén lemondott energiaügyekért felelős tárca nélküli miniszter még szeptemberben egyezett meg Románia nemzetközi hitelezőivel a gázár liberalizációjának felfüggesztéséről, az új gázár-liberalizációról szóló ütemtervet a kormány és az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) jövő év közepén mutatja be.

Borbély szerint a halasztás által Románia időt kap arra, hogy egy számára menedzselhető gázár-politikát tudjon kialakítani.

„Románia nagyon jól áll ebben a tekintetben, hiszen a belföldi földgáz ára körülbelül az egyharmada a külföldről importált földgáz árának. Az árliberalizáció elhalasztása azért is fontos, mert a román törvények szerint a belföldi gázt kizárólagosan a belföldi fogyasztásra kell fordítani, emiatt is vannak Brüsszellel nézeteltéréseink” – jelentette ki Borbély.

Borbély kifejtette, ugyan a közös EU-s piacnak vannak bizonyos feltételei, próbálják elfogadtatni az Európai Unióval, hogy nem lehet azt a gázárat megfizettetni a romániaiakkal, mint amit például Németországban megfizetnek. Azzal kapcsolatban, hogy a román sajtó az árliberalizáció miatt legkevesebb 60%-os gázáremelkedéssel számolt az elkövetkezendő 5-6 évre, Borbély elmondta: „addig, amíg belföldi gázat is használunk, nem jöhet szóba ekkora árnövekedés.Jelenleg 150 dollárba kerül ezer köbméter hazai kitermelésű gáz, 430 dollár ez a szám az EU-ban”.Borbély szerint az éves átlagos fogyasztást tekintetbe véve körülbelül 14-15 évre elegendő földgázunk van. „Ha számításba vesszük a Fekete-tengerben levő tartalékainkat, akkor a becslések szerint körülbelül 50-60 évre vannak még tartalékaink, de jelentős tartalékok vannak még feltárás alatt is.”Románia napi földgázfogyasztása mintegy 51-52 millió köbméter, ebből 31 milliót itthon termelünk ki, 15-16 millió köbméterre tehető az a mennyiség, amit tartalékokból használunk fel és 5 millió köbmétert az orosz Gazpromtól importálunk. „Ahhoz, hogy minél több olyan forrásunk legyen, ahonnan szükség esetén tudunk importálni földgázt, nagyon fontos, hogy például Magyarországgal is nagyon jó kapcsolatokat alakítsunk ki. Csütörtökön folytattunk beszélgetést Aradszky András sal, Magyarország energiaügyekért felelős államtitkárával arról, hogy szükség esetén lehetővé tegyük a Magyarországról érkező, legalább 4-5 millió köbméteres gazimportot” – ismertette a volt államtitkár, aki szerint ez a mennyiség akár a Gazpromtól érkező 5 millió köbmétert is helyettesítheti.Borbély rámutatott: „Románia tárolási kapacitása olyan 2,5 milliárd köbméter. Ez a szám Magyarországon 6,5 milliárd. Az sem mellékes, hogy Magyarország kapcsolata a Gazprommal jóval szorosabb, mint nekünk. Ez különösen január-februárban nagyon fontos, hiszen bár tartalékokkal jól állunk, ha nagyon lehül az idő, a hideg miatt technikailag nem tudunk a tartalékokból nagy mennyiséget előhozni.”

Oroszország december elején jelentette be, hogy lemond a Déli Áramlat nevű fölgázvezeték megépítéséről, Borbély ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy Romániának egy olyan áramlatot, országok közt futó földgázvezetéket kell támogatnia, amely keretén belül a Kaszpi-tenger környékéről érkezne földgáz Románián keresztül az Európai Unió területére. „Zavarosak most az idők a gázvezetékek területén, még az Európai Bizottság sem tudja, hogy milyen vezetékeket fog támogatni” – fogalmazott.„Európa az orosz földgáztól fog függni még hosszú éveken keresztül. Fontos viszont azt is látni ebben a kérdésben, hogy az orosz földgáz-kitermelés kétharmada Európába kerül” – mondta Borbély, aki leszögezte: az orosz GDP jelentős része a földből előhozott ásványi kincsekből származik, ezért is elképzelhetetlen, hogy Oroszország elzárja a gázcsapokat.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!