Japánból származó vállalatirányítási filozófiát használna az Üzleti Tervek Versenyének nyertese

2014. december 8. – 12:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A lényege, hogy a vállalatok minél inkább értékteremtőek legyenek az ügyfeleik számára – mondta el nekünk Szilveszter Norbert, a verseny győztese.

Egy üzleti tanácsadással foglalkozó vállalat ötlete nyerte meg december 3-án a Junior Business Club által Sepsiszentgyörgyön megszervezett Üzleti Tervek Versenyé t. Szilveszter Norbert , a verseny nyertese a Pénzcsinálók megkeresésére elmondta, a zsűrinél a legfontosabb szempont a komoly, megalapozott pénzügyi terv volt.

Milyen ötlettel sikerült megnyerned az Üzleti Tervek Versenyét?

– Az ötletem egy folyamat-menedzsmenttel és hatékonyságnövelési tanácsadással foglalkozó cég, amely leginkább termelést végző kis- és közepes vállalkozásoknak ajánlaná szolgáltatásait. A vállalat célja, hogy az ügyfelek különböző termelési folyamatait költséghatékonyabbá tegye, vagy úgy építse fel, hogy rövidebb idő alatt ugyanolyan hatást érjenek el, vagy ugyanannyi idő alatt olcsóbban tudják a termékeiket és szolgáltatásaikat előállítani.

Ezt elsősorban a Lean filozófia segítségével valósítaná meg a vállalat. A Lean menedzsment egy Japánból származó vállalatirányítási filozófia, amelynek az a célja, hogy a vállalatok minél inkább értékteremtőek legyenek az ügyfeleik számára. Tulajdonképpen ügyfélérték szempontjából vizsgálja a cég gazdasági folyamatait és ennek alapján növeli a hatékonyságát. Az elv, hogy minden olyan folyamat, amely nem termel bizonyos hozzáadott értéket, az ügyfél számára veszteséget jelent, a Lean filozófia ezeket próbálja kiszűrni.

Szerinted miért a te ötletedet választották a legjobbnak?

– A zsűri visszajelzései alapján a pénzügyi terv megalapozottsága és realitása volt, ami különbséget tett. Úgy gondolom, innováció szempontjából voltak jobb ötletek, de pénzügyileg, gazdaságilag a legstabilabb alapokra a zsűri szerint ez volt állítva.

Milyen észrevételeket, tanácsokat kaptál a zsűritől? És melyeket fogod megfogadni?

– Volt néhány nagyon jó tanács. Az egyik például, hogy Erdélyben, és ezen belül is Székelyföldön, nem biztos, hogy hiteles egy huszonéves fiatalember, aki üzleti tanácsadóként dolgozik. A tanácsadókról a legtöbben azt gondolják, hogy idősebb, tapasztalt személyek. Ezért a munkaerő kiválasztásánál fontos, hogy tapasztalattal rendelkező személyek legyenek alkalmazva, mert bizonyos ügyfélkörökben valószínűleg a hitelességük magasabb.

Egy másik nagyon jó tanács, amelyet egy hasonló szolgáltatásokat nyújtó szakembertől kaptam az volt, hogy a szolgáltatásokért kiszabott árakat emeljem a négyszeresére, mivel így könnyebb megtalálni azokat az ügyfeleket, amelyek tényleg komolyan gondolják. Ez azt is segítheti, hogy hosszabb távú kapcsolatok alakuljanak ki az ügyfelekkel.

Mekkora esélyt látsz az ötleted megvalósítására?

– Jelenleg elég alacsony azoknak a száma, akiknek sikerült megvalósítaniuk az ötletüket. Én nagyon remélem, hogy javítani fogom a statisztikát, mert mindenképp a terveim között szerepel, hogy elinduljak egy vállalkozással ezen a téren. A szakmám elsősorban könyvelő, egy könyvelésre specializálódott vállalatot már létrehoztam, és a tevékenység már kezdeném is jövőtől. Ennek a vállalatnak a fejlesztéseként, a szolgáltatások bővítéseként szeretném megvalósítani ezt az üzleti tervemet. Reálisan egy-két éves tervnek gondolom.

Szerinted az erdélyi vállalatok körében mennyire lehet sikeres az üzleti tervedben szereplő vállalat?

– Szerintem életképes tud lenni. Abban biztos vagyok, hogy nem lesz egyszerű eladni a szolgáltatást, de azt gondolom, hogy egyre több haladó, érték alapon gondolkodó vállalkozó van, aki nem csak egy lehetőségen kapva csinált vállalkozást, hanem egy tényleg felépített stratégia, hosszú távú gondolkodás jellemzi. Nagyon jó, hogy egyre több fiatal indít startup-ot, ahol szerintem az ilyen típusú szolgáltatások már a tervezési fázisnál is eléggé fontosak. Ők is egy bizonyos célpiacai lesznek a tevékenységünknek.

Volt a versenytársaid ötletei közül olyan, amely neked is különösen tetszett?

– Két ötlet is nagyon tetszett. Az egyik egyedi kerékpárok készítésére vonatkozott, a terv Kolozsváron került volna megvalósításra. A másik vállalkozás pedig egy távirányítású, intelligens öntözőberendezéseket gyártó startup. Ez az ötlet komoly technológiára alapuló vállalkozás, a versenyző hozott is néhány szenzort a versenyre, hogy bemutassa. Ő szerezte meg a második helyet.

Mi volt a verseny fődíja?

– Az idei fődíj 2000 lej készpénz volt, emellett vásárlási utalványokat, szakkönyveket és egyéb ajándékokat is kaptam.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!