Hatalmas csapás az idősekre az elvándorlás

„Mit szólna az EU ahhoz, ha olyan intézkedést hoznánk, hogy a kimenő orvosoknak az oktatási költségeit meg kell téríteni (vissza kell fizetni) annak az országnak, amelyet elhagynak? Azoknak, akiknek az adójából támogatták az oktatást. Azt mondanák ugye, hogy ez ”obstacle„, a szabad munkaerő áramlásának akadályozása, és megbírságolnának. De az normális, hogy egy olyan ország, mint Románia vagy Magyarország, amely tőkeimportra szorul, átadja a humán tőkéjét, amiben pénz van, a mi pénzünk van benne? Ezt a produktumot, ezt az eredményt más hasznosítja. Ez normális?” – tette fel a kérdést Dr. Botos Katalin magyarországi közgazdász professzor november 19-én, Marosvásárhelyen tartott előadásában.Általában véve problematikus a migráció, mert aki elmegy, oda fizeti a járulékot, abba az országba, ahol dolgozik – fogalmazott, hozzátéve, hogy az is igaz, hogy 30–35 év után nem nekünk kell majd a nyugdíját fizetni a költségvetésből vagy a nyugdíjbiztosítási alapból. „De addig mi lesz? Mert addig a mi nyugdíjasaink elől van elvonva a falat, mert nem tudja a kormány kigazdálkodni” – mondta.

„Mindenütt olyan szűkös a költségvetés. Én azzal most nem foglalkoznék, hogy miből lehet még megtakarítani, meg hogy ne legyen korrupció. Ezekkel mind egyetértek. De higgyék el, ezekből a nagy rendszerekből egy ilyen mértékű elvonás, amit a migráció jelent, egy hatalmas csapás.”Fontos dolog az idősgondozás fejlesztése – ez a svédeknél, dánoknál, norvégoknál már meg van oldva költségvetési forrásokból, de ezek a legfejlettebb országok. Biztosítási alapon oldja meg Németország, Hollandia, Japán és Tajván. „Ennyi. A többi államban nincs igazán megoldva. Azt teheted, hogy befekhetsz egy öregotthonba, ha már odaadtad az egész lakásodat, az összes vagyonodat, odaadod a nyugdíjadat és akkor eltartanak öreg napjaidra.” Ez üzletté vált, mert a költségvetési és biztosítási alapon is csak kevés ország oldja meg a problémát. Néhány évtizeden belül a kétszeresére fog nőni az idősgondozás költsége. Fejlett országokban pedig mindenütt megkurtítják a költségvetéseket. Honnan lehet elvenni? Onnan, ahol van. Hol van? A nagy rendszerekben: oktatásban, egészségügyben. Magyarországon az elmúlt évek alatt jó pár százalékkal csökkent az egészségügyi kiadások aránya a GDP-ben. Ez azt jelenti, hogy valakinek bele kell tenni a mi zsebünkből, vagyis a kofinanszírozásból. Fel kell tehát készülnünk a rendkivüli kiadásokra, idős korban magasabb költségekre is, takarékosságra. De ha a háztartások nagyon nagy százaléka, döntő része máról holnapra él, akkor ki takarít meg? Mindenképpen segít a helyzeten az, ha egy igazságosabb teherelosztást alakítunk ki a társadalomban és bátorítjuk ezzel a gyermekvállalásokat a családokban, mondván, hogy ezzel tulajdonképpen idős korukban is biztosítottabbá válik a megélhetés. A gyermek létrehozása nem magánügy: mármint a megszülése, felnevelése nem magánügy. Van egy híres magyar szociológus, közgazdász, Andorka Rudolf , aki találóan megfogalmazta: a gyermek közjószág. Mindenkinek szüksége van rá. Annak is, aki vállalta, annak is, aki nem. Mert csak azt a jövedelmet lehet majd elosztani, amit azok a gyermekek megtermelnek, akiket mi most vállalunk, felnevelünk és akik majd a mi nyugdíjunkat meg fogják termelni. „Fel kell találni a nagycsaládi szolidaritást. Tanulmányokat olvastam, amelyek azt mutatják, hogy Angliában, ha úgy élnének az emberek, mint a japánok, nagycsaládos környezetben, akkor 50%-kal több felhasználható jövedelmük lenne. Ha egy kicsit alkalmazkodni tudnának az emberek, a rezsiköltségek, a beruházások is másképp oszlanának meg, elég lenne egy hűtőszekrény és így tovább. Segítenénk egymásnak. Ki tudnák használni az öregek a gyerekek segítségét és a gyerekek az időseknek való segítést.Ezért azt mondhatom, hogy egy demográfiailag jól strukturált társadalom, amelyben megnőne a gyerekek száma – nem az időseknek kell csökkenni, hanem a gyerekek számának megnövekedni –, az társadalmilag és gazdaságilag is fenntartható. Pszichikailag is elviselhetőbb lenne, az időseknek az élete sok szempontból értelmet kapna, hogy van, akivel törődniük. És végül is fenntarthatóbbá válnának a nagy rendszerek. Világossá kell tenni, hogy a gyermekbe befektetni érdemes” – zárta előadását Botos.