„Székelyföld nem csak a hagyományos termékek és a medvék országa”

2014. november 18. – 03:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Van itt egy jelentős technológiai tudás is – mondja a székelyföldi IT Plus Klaszter egyik vezetője. Konferenciát szerveznek.

A székelyföldi IT Plus Klaszter már több mint egy éve működik, de igazán az utóbbi fél évben indultak be a tevékenységek. A szervezet, melynek célja a kölcsönös bizalom építése az iparágban működő cégek között, az új piacok felé való nyitás és a tanulás valamint a folyamatos technológiai újítás most nagyívű eseményt szervez II. Székelyföldi IT&C és innovációs konferencia címmel. Erről is beszélgettünk Kozma István nal, az IT Plus Cluster elnökével és Bihari Bélá val, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT&C szakosztályának vezetőjével.

Mi történt az IT Plus klaszterrel legutóbbi beszélgetésünk óta?

KI: Megnyertünk egy EU-s pályázatot, amivel az irodánknak és a tevékenységeinknek az anyagi hátterét meg tudtuk teremteni a következő másfél évre. A tagok hozzáállása, illetve bizonyos konjunkturális újdonságok is hozzájárultak ahhoz, hogy erőre kapjunk. A klaszter jelenleg 20 taggal működik, Hargita és Kovászna megyei számítástechnikai és távközlési cégek és más intézmények alkotják az alapító tagságot.

Milyen megvalósításokról tudnak beszámolni?

BBI: Két dimenzióba sorolnám az eredményeket. Az egyik a megfoghatatlan, nehezen mérhető eredmények, de talán ezek fontosabbak. Erősödik a szinergia, a cégek kezdtek együttműködni, közös közbeszerzési együttműködést folytatnak, folyamatosan kommunikálnak, megosztanak információkat, ami ebben az ágazatban kulcsfontosságú. A másik a látható eredmények. Van egy új arculatunk, van honlapunk, vannak nyomtatványaink, voltunk több nemzetközi IT kiállításon, volt értékesítési képzésünk, coaching, résztvettünk jó néhány rendezvényen, ahol volt alkalmunk népszerűsíteni a klaszterünket és a székelyföldi IT-t. Jelenleg folyik egy felmérésünk a legnagyobb székelyföldi vállalatoknál, amelynek célja átvilágitani ezeket az informatikai maturitás szempontjából, és felmérni az igényeket. Továbbá számos partnerséget kezdtünk kiépíteni magyarországi és más romániai klaszterekkel, szakmai szervezetekkel, intézményekkel. De ez még csak a kezdet, sok tervünk van, még sok mindent meg akarunk valósítani. A székelyföldi IT-t minél láthatóbbá akarjuk tenni a nemzetközi térképen.

Honnan jött a konferencia ötlete? Mit akartnak elérni a segítségével?

KI: Az ötlet a tavaly született, Kovászna megyei kollégáink álmodták meg ezt a rendezvény, amelyet sikeresen meg is szerveztek Árkoson. Annak sikerére alapozva már akkor közösen elterveztük, hogy lesz folytatása az idén is. Az idén az IT Plus klaszter főszervezésében és a Kovászna Megyei Kereskedelmi Iparkamara IT&C szakosztályának és a Csíki Vállalkozók Egyesületének társszervezésében kerül rá sor.A konferencia célja elsősorban a székelyföldi régióban illetve más, Romániában és Magyarországon működő IT&C vállalkozások, nagyvállalatok, szakemberek közötti kapcsolati hálónak a kiépítése és erősítése. De ott van a céljaink között a legújabb ágazati trendek, sikeresen működő innovatív modellek bemutatása, az IT oktatás valamint a vállalkozói szféra találkozása, a székelyföldi IT karrierlehetőségek megismerése a munkavállalók számára és nem utolsó sorban valós üzleti kapcsolatok kialakítása. Fontos ugyanakkor, hogy a közszféra és az átlagemberek is tudatosítsák, hogy Székelyföld nem csak a hagyományos termékek és a medvék országa, hanem van itt egy jelentős technológiai tudás is. Az innovációról lesz hangsúlyosan szó, ugyanis régiónk ebből a szempontból sajnos jelentős hátrányban van, de úgy gondoljuk, hogy ez lehet az egyik fontos kitörési pont számunkra, és a klaszterrel kezdeményező szerepet vállalunk fel a székelyföldi innováció serkentésében, az innovatív ötletek felkarolásában.

A tavalyhoz képest miben lesz más a konferencia?

BB: A tavalyi és egyben az első ilyen jellegű rendezvény után az idén magasabbra tettük a mércét, hiszen összesen 27 meghívott szerepel az előadók listáján, közöttük több neves romániai és határon túli vállalat képviselője is. A szervezest és helyszínt illetően is, úgy gondoljuk, hogy az idén még profibb lesz a konferencia. Az előadások mellett üzleti találkozókat, úgynevezett B2B beszélgetéseke fogunk célzottan leszervezni, melyek nemcsak az ismerkedést fogják elősegíteni, hanem konkrét üzleti kapcsolatok kialakulását segíthetik elő. Szombaton kerül sor a november 21-22. között Csíkszeredában megrendezésre kerülő Hackathon nyertes projektjeinek a bemutatására és díjazására. Erre a versenyre is várjuk a fiatalok benevezését. Természetesen a lazításra, nem-szakmai programra is szánunk időt, de ez maradjon meglepetés. Tusnádfürdő és a kiválasztott szálloda erre megfelelő helyszín lesz.

Hogyan határozható meg a konferencia célközönsége?

KI: Több réteget igyekszünk megszólítani a konferenciával. Elsősorban az IT szakterületen működő hazai és magyarországi cégek vezetőit, szakembereit várjuk, de ugyanakkor bármilyen más területen működő erdélyi cégek képviselőit, akik nyitottak az informatikai fejlesztések iránt és netán szakmai partnert keresnek. Magyarországi, főleg informatikai cégek képviselőit is várjuk, akik érdeklőnek a székelyföldi IT cégek iránt és partnereket keresnek.

Továbbá várjuk a diákokat, egyetimistákat, akiket érdeklnek az aktuális informatikai trendek, illetve a székelyföldi karrierlehetőségek. Jó lehetőség nyílik megismerni a helyi cégeket, illetve konkrét álláslehetőségekről tárgyalni velük. A diákok számára kedvezményes részvételi díjat biztosítunk. Az informatikai közép és felsőoktatási képviselőket is várjuk (néhányan előadások keretén belöl is fel fognak szólalni), annak érdekében, hogy az oktatási és üzleti szféra találkozni tudjon.

A konferencia november 28-29. között kerül megrendezésre Tusnádfürdőn, az Ozone hotelben. A teljes program megtalálható ezen a linken , illetve regisztrálni ezen az oldalon lehet. Az online regisztráció kötelező. Az előadások és a kerekasztal-beszélgetések magyar nyelven fognak zajlani.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!