Lakosonként két lej: így lendülhet fel a mezőgazdaság Kovászna megyében

2014. október 31. – 04:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz település és Kovászna Megye Tanácsa adja a költségvetését annak az egyesületnek, amely öntözőberendezéssel, silózóval és gyümölcspréssel is segíti a háromszéki gazdákat.

Lakosonként évente egy vagy két lejt fizet be tíz háromszéki település és Kovászna Megye Tanácsa abba a közösségfejlesztő egyesületbe, amely a pénzből olyan mezőgazdasági beruházásokat finanszíroz a településeken működő gazdaegyesületek számára, amelyeket egyébként a kisebb termelők nem engedhetnek meg maguknak. Nemrég öntözőberendezést adtak át Uzon községben, vásároltak már silózó kombájnt a baconi gazdáknak, de sikeres tejcsarnok bővítési projektről is be tudott számolni az egyesület ügyvezetője.Az egyesület működési szabályzata egyszerű: minden résztvevő település lakosonként 1 vagy 2 lej tagságdíjat fizet be évente (két település is úgy döntött, hogy 2 lejre növelik a hozzájárulásukat), emellett Kovászna Megye Tanácsa is 2 lejt tesz hozzá a költségvetéshez a megyére számított lakosság szerint. Ez nyílván nagy összeget, közel 100 ezer eurós hozzájárulást jelent a megye részéről.

De hogyan működik az AgroSIC Egyesület?“Az Agrosic Egyesület egy közösségek közti társulás, önkormányzatok alkotják. Fontos viszont, hogy az egyesület nem közvetlen a magánszemélyeket, hanem az önkormányzatok alatt vagy megyei szinten működő szakmai egyesületeket támogatja – mondta el a Pénzcsinálók megkeresésére Orbán Miklós , az egyesület ügyvezető igazgatója. Az egyesület éves költségvetése mintegy 120 ezer euró, amelyhez pár kisebb pályázatból származó összeg is hozzáadódik. “A forrásainkat felosztjuk: egy részére pályázatokat írunk ki a Kovászna megyei gazdaszervezetek számára, a fennmaradó részből pedig szakmai programokat szervezünk.”Orbán szerint az egyesület létezésének egyik legfontosabb pozitív hozadéka az állandó konzultáció a megye agrárszakembereivel és intézményeivel. “Konzultálunk a Mezőgazdasági Kamarával és a Mezőgazdasági Igazgatósággal is. Ezekből az egyeztetétésekből is jönnek ötletek arra vonatkozóan, hogy milyen eszközökre lenne igény. Az igények függvényében írunk ki pályázatokat, azt pedig, hogy melyik gazdaegyesület nyer, az AgroSIC-nél pontozás alapján döntjük el” – magyarázta az ügyvezető.

Olyan eszközöket vásárolnak, ami egy egész közösséget támogat.A Baconba vásárolt silózó kombájn is egy egész térséget szolgál ki Erdővidéken. A barátosi tejcsarnokfejlesztés is körülbelül 40 gazdát érint, Orbán elmondása szerint hasonló beruházásokra szinte mindenik településnek szüksége lenne. Az egyesületnek köszönhetően sikerült megoldani körülbelül 35 uzoni gazda azon problémáját is, hogy a nyári szárazságok miatt gyakran nem volt hol legeltetni a szarvasmarhákat. “Uzonban az öntözőt egy, a Fekete ügy mellett található 70 hektáros legelőn fogják használni, amelyet szakaszosan fognak öntözni és újravetni, így feljavítják a növényállományt. Az uzoni esetben tehát nem az öntöző gazdák közötti továbbadásáról van szó, hanem az ottani gazdaegyesület területét öntözik” – emelte ki Orbán.

A gazdák az új eszközökkel akár az üzletek polcait is megcélozhatjákOrbán példaként hozta fel a Málnásba vásárolt gyümölcsfeldolgozót, amely által a helyi gyümölcstermelők még a kereskedelembe is betörhetnek: helyi boltokban, vendéglátóhelyeken értékesítenék a bedobozolt gyümölcslevet. “Nem gondoltunk arra, hogy jelenleg van akkora kapacitása ennek a gyümölcsfeldolgozónak, hogy szupermarketekbe betörjünk a termékkel. Nem kell ilyen nagy volumenre gondolni, de az is jelentős eredmény lenne, ha a megyében sikerülne értékesíteni a termékeket – emelte ki az ügyvezető.A térség egyik sajátossága, hogy a gazdák óvatosan kezelnek minden újat – mondta Orbán, aki hozzátette: a kezdeti lappangás után az első eredmények hatására egyre többen jelentkeznek, Réty, Uzon, Bölön, Zágon is ebben az időszakban csatlakozott a kezdeményezéshez. “Egyre több polgármesteri hivatal érdeklődik. Terveink szerint évente négyet fogunk befogadni.”

Így próbálják erősíteni a közösségi szellemet és az egymásra való odafigyelést.“Azért választottuk ezt az utat, mert kevés foganatja volt annak, amikor gazdatalálkozókon vagy konzultációkon szóban népszerűsítettük a nemzeti vidékfejlesztési tervet. Fontos példaértékűvé tenni a gazdák számára ezeket a lehetőségeket – jelentette ki Könczei Csaba , a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, aki hozzátette: két évbe tellett, amíg az AgroSIC úgy kezdett működni, hogy most már a polgármesterek és a gazdák is felkapják a fejüket a kezdeményezésre.

Könczei szerint egy következő lépés lehetne a szervezett értékesítési forma.A mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint a gazdák által külön-külön megtermelt áru közös értékesítésének több pozitív hozadéka is lenne, hiszen a nagyobb értékesítési mennyiségnek köszönhetően jobb pozícióból sikerülhet árat alkudni. "De ugyanígy a beszerzési oldalon is, ha közösen szerezzük be a vegyszereket, műtrágyát vagy a termeléshez szükséges egyéb dolgokat, akkor a nagyobb vásárolt tömeg miatt jobb alkupozícióba kerülhetnénk" – magyarázta Könczei.Könczei szerint a közös értékesítés csak szövetkezeti formában lesz elképzelhető. Ez gyakorlatilag azt is jelentheti, hogy a jelenlegi egyesület formát változtatna. "Ez kedvező lépés lenne, hiszen a következő Európai Uniós költségvetési ciklus alatt kiemelkedően fogják támogatni a rövid termelési és értékesítési lánccal rendelkező jogi személyeket. Azokat, akik termelnek, feldolgoznak és értékesítenek is a vidékfejlesztési terv 90%-os vissza nem térítendő támogatásokban fogja részesíteni" – hívta fel a figyelmet Könczei. Az AgroSIC Egyesület jövőképéről Orbán elmondta: “azokat a projekteket, amelyeket a tagságdíjból tudunk finanszírozni, évente ki szeretnénk írni. Éves szinten körülbelül négy vagy öt projektről beszélhetünk. Most már szinte havonta jut egy nagyobb rendezvényre is. Természetesen szeretnénk nagyobb EU-s projekteket is megpályázni, ötletként felmerült már egy kisebb zöldség-begyűjtő központ létesítése, de akár állatok számára készített karanténközpont, kiállítóközpont, vásárközpont építése is felmerült. Hogy ezekből mit lehet megvalósítani, még a kiírásoktól is függ."

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!