Ezekkel a trükkökkel vernek át a vendéglátóhelyek

„Ritkán megyünk úgy étterembe, hogy előre elterveznénk, mit szeretnénk rendelni, vagy mennyit költenénk rá. Emiatt a vendéglátóhelyek számos trükkel befolyásolnak bennünket, amelyekkel nem teljesen vagyunk tisztában” – írja a Daily Mail , William Poundstone , a Priceless: The Myth of Fair Value című könyv szerzőjére hivatkozva. Poundstone, aki éveket töltött a különböző éttermi trükkök pszichológiájának tanulmányozásával, felhívja a figyelmet, hogy a vendéglátóhelyek ma már külön szakembereket alkalmaznak az étlap összeállítására, akiknek az a feladata, hogy elbizonytalanítsanak és befolyásoljanak minket a rendelés előtti döntésben.Poundstone szerint bár a trükközés központi eleme az étlap, már jóval azelőtt elkezdődik a befolyásolásunk, hogy a kezünkbe kapnánk azt. Elgondolkodtató például, hogy mi is olyan különleges az étterem napi ajánlatában, amely sok esetben még az étlapon sem szerepel? Ha szerencsénk van, akkor a vendéglátóhely azért ajánlja készségesen, mert valóban finom, friss alapanyagokból készült fogásról van szó. A szakember szerint viszont a pincér által kínált ételek általában az étterem számára a legjövedelmezőbb „termékeknek” számítanak.

„Akár tetszik, akár nem, az éttermek minden alkalommal az elménkkel játszanak”- állítja Poundstone, aki hozzáteszi, hogy a menü funkciója is jóval több annál, mint hogy megtudjuk belőle, mit fogyaszthatunk az adott vendéglátóhelyen. „Az étlap tulajdonképpen egy nagyon kifinomult reklám, ez az egyetlen dolog, amit a vendégek biztosan el fognak olvasni.” A szakember szerint az utóbbi időben az egyik legelterjedtebb trükké nőtte ki magát, hogy az éttermek egyre kevésbé írják oda az árak mellé, hogy milyen pénznemben lett az meghatározva. Ezt a módszert alkalmazva, ha valaminek az ára eddig 16,00 lejként volt feltüntetve, az étlapban az ár most 16-ra módosul.Bár valószínű, hogy a jelölés hiánya miatt senki nem esik gondolkodóba a pénznemet illetően, Poundstone szerint az éttermek ezt is teljesen tudatosan csinálják. Az amerikai Cornell Egyetem vendéglátás-kutatással foglalkozó központja ugyanis úgy találta, hogy az általuk vizsgált vendéglátóhelyek esetében 8 %-os árbevétel növekedést okozott a $ jel elhagyása az étlapról. Poundstone ezt egyszerűen magyarázza:

„minél több helyet foglal el valami egy étlapon, annál nagyobb mentális figyelmet fordítunk rá”.Az éttermek márpedig nem szeretik, ha az árak alapján hozzuk meg a döntésünket. Annyira nem, hogy egyre többen készítenek olyan menüt, amelyben az árak a klasszikus, jobb oldalra rendezett oszlopos megoldás helyett középre, a termékek alá vannak elhelyezve. „Ha az árak egymás alatt jelennek meg, könnyűvé válik őket összehasonlítani, de ezt az eshetőséget az éttermek igyekeznek elkerülni” – magyarázza Poundstone. Ugyanezen okból hagytak fel az éttermek a terméket és az árat összekötő pontok használatával is. Poundstone az egyik leginkább alkalmazott trükként az úgynevezett lehorgonyzást említi. A vendéglátó a menüben úgy helyezi el a viszonylag drágább fogásokat (a horgonyt), hogy a körülötte található termékek olcsóbbnak tűnjenek. A szakember szerint a vendéglátóhelyek ezzel persze azt is bevállalják, hogy a horgonyként használt, talán sok esetben túlárazott tételből nagy valószínűséggel csak nagyon kevesen fognak rendelni, de nem is ez a céljuk.Kutatások szerint átlagosan 109 másodpercig olvasunk egy menüt, és azokra a fogásokra emlékszünk belőle leginkább, amelyek az elején vagy a végén szerepelnek. „Így működik a memóriánk” – magyarázza Poundstone, aki kiemeli, hogy a vendéglátóhelyek nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy mi kerüljön a menü jobb felső sarkába, hiszen kutatások azt is igazolták, hogy a legnagyobb valószínűséggel oda tekintünk először, akár egy lapból álló, akár dupla oldalas olvasnivalóról van szó.

„A jobb felső sarokba kerülnek a legjövedelmezőbb termékek,hiszen valószínűleg mindenki azt látja először.” Poundstone szerint léteznek annyira egyértelmű technikák, amelyek, bár jelentéktelennek tűnnek, komoly nyereséget termelnek a vendéglátóhelyek számára. Egy egyszerű bekeretezett tétel jóval nagyobb figyelmet kap és jobban is fogy, még annak ellenére is, hogy a vendégek valószínűleg tudják, a vendéglátóhely csupán kereskedelmi célzattal emelte ki a menüben szereplő többi termék közül.„Az emberek hajlamosak többet költeni, ha a menük, különösen az itallapok nehezebben érthetőek vagy átláthatóak. A szavak és a menük megfelelő használata valóban képes nagyobb költekezésre késztetni bennünket” – mondja Charles Spence , az Oxford Egyetem pszichológia professzora, aki olyan kutatásokra hívja fel a figyelmet, amelyek azt bizonyították, hogy több pénzt vagyunk hajlandóak fizetni valamiért, ami mellé leírást vagy esetleg történetet kapunk.

Jobban fogy a lassan sült Aubrey Allen sertésborda, mint a sertésborda.Spence szerint a fogások elnevezésében is alkalmazható ez a technika. Többet vagyunk hajlandóak fizetni ugyanis egy olyan termékért, ami szellemesebbnek mondható nevet kapott. „Van egy étterem, ahol az egyik nagy sikerű fogás a lassan sült Aubrey Allen sertésborda nevet kapta. Azt kevés vendég realizálja, hogy kicsoda Aubrey Allen, néhány vendég úgy tudja, hogy egy, az étterem beszállítójaként működő vágóhídon dolgozó fiút hívnak így, aki takarítómunkát végez. De igazából Aubrey egy hentes, aki a húst szeleteli az egyik közeli mészárszékben” – magyarázza Spence.Az éttermek gyakran kihasználják azt is, hogy a kereslet sokkal nagyobb adott termék iránt, ha az valamilyen módon össze van kötve a fogyasztó családjával. A Business Insider szerint rendre nagy sikernek örvendenek azok a fogások, amelyek nevében szerepel az anya, vagy a nagymama szó.

Zenével kapcsolnak minket költekező üzemmódba.

Ami a vendégek fogyasztási hajlandóságát illeti, a Leicester Egyetem pszichológia tanszékének egyik kutatása szerint nem mindegy, hogy milyen zenét választ a vendéglátóhely. Azokban az éttermekben ugyanis, ahol klasszikus zene szól, jóval tehetősebbnek érezzük magunkat, így többet is költünk élelemre. A kutatások szerint a popzene viszont akár 10 %-kal is csökkentheti a költekezési hajlandóságot.

A The Guardian szerint az ingyen ropival sem biztos, hogy a legjobb szándék vezérli a vendéglátókat. Bár valószínű, hogy a legtöbb vendég kedves gesztusnak tartja, a vendéglátó célja csupán az, hogy szomjassá tegye vendégeit a sós ropogtatnivalóval, akik így több italt fognak rendelni.