Amikor a telefonunk bankszámlává válik

2014. július 02. – 04:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénzt küldhetünk, üzletekben fizethetünk a Romániába is bevezetett szolgáltatással. Még kevés a partnerbolt, de a bankok kezdhetik felkötni a nadrágjukat.

Komoly versenytársat kaptak a romániai bankok: a Vodafone M-Pesa megérkezett és nem viccel. A rendszer lényege: a mobilszolgáltató ügyfelei pénz küldhetnek egymásnak, számlákat, sőt, termékeket és szolgáltatásokat is fizethetnek a telefonjuk segítségével. Telefon, és nem okostelefon, a szolgáltatás ugyanis nem egy applikáció formájában üzemel, hanem a régi, jól bevált sms-t küldünk-kapunk módszerrel, így gyakorlatilag bárki igénybe veheti. (Ki tudja miért, csupán a Nokia Lumia 610-es, 710-es, 800-es és 900-as modelljeivel nem kompatibilis a szolgáltatás.) Az M-Pesa gyakorlatilag át szeretné venni a banki folyószámla, a bankkártya és az Internet Banking szolgáltatás szerepét, emiatt persze a központi bank engedélyére is szüksége volt a működéshez. A „bankfiókok” a szolgáltató kijelölt üzletei: itt tölthetjük fel számlánkat pénzzel, és ugyanitt vehetünk ki pénzt is a számlánkról, bár utóbbi magas költségei miatt nem ajánlott.

Nem román találmány

Az M-Pesa rendszert 2013 végén már 16,8 millióan használták a világon. A Vodafone főleg fejlődő piacokra kalibrálta a szolgáltatást, ahol még alacsony a „bankosítási szint” vagy még túlnyomórészt készpénzben fizetnek az emberek. Utóbbi Romániára is igaz, felmérések szerint körülbelül 7 millió állampolgár kizárólag készpénzt használ a hétköznapokban. Mobiltelefonja viszont pedig már szinte mindenkinek van.Kenyában egy afrikai bankkal közösen már megtakarítási csomagot is piacra dobott a Vodafone, nem kizárt tehát, hogy hamarosan Romániában is betétet lehet képezni a mobiltelefonunkkal. Szerte a világban 186 ezer helyen fogadják el fizetési eszközként az M-Pesát, de ez nem jelenti azt, hogy a romániai felhasználók külföldön is fizethetnek a hazai mobilszámukon keresztül. Roamingon keresztül csak az országok egy részében érhető el a rendszer, ott is csak az egyenleg lekérdezésére, számlafizetésre használható, vásárlásra és utalásra nem.

Így működik

A szolgáltatást Romániában a Vodafone előfizetői és bérletes ügyfelei vehetik igénybe. Az aktiválás ingyenes, de csak a szolgáltató üzleteiben lehetséges a személyi igazolvány felmutatása után.

Az M-Pesa menüje egy rövid szám formálása után nyílik meg: a felhasználó választhat, hogy pénzt akar betenni, kivenni, küldeni, boltban vásárolni, számlát fizetni vagy a prepay kártyája egyenlegét feltölteni. Pénzküldés esetén a kedvezményezett telefonszámára van szükség, számlafizetés esetén a számla adataira, a saját prepay kártya feltöltése esetén pedig gyakorlatilag semmire. Pénzfelvételkor, letételkor, boltban vásárláskor az opció kiválasztása után a felhasználó kap egy kódot, ezt kell megmutatnia a kasszásnak. Minden tranzakció után válaszüzenet küld a rendszer, ebből kiderül, mennyibe került az ügylet, mekkora volt a kezelési költség és mennyi maradt a számlán. A biztonságról egy külön PIN kód gondoskodik, melyet minden tranzakció előtt be kell írnia a felhasználónak.

Van, ami olcsó, van, ami drága

Az aktiválás mellett a pénz letétel, a számlafizetés és a boltokban történő fizetés is ingyenes. Az egyenleg lekérdezése is csak 1 baniba kerül. A pénz más felhasználónak való küldése is előnyös, 1-3 lejes kezelési költség ellenében történik. Ami drága, az a pénz „kivonása” a számláról: ha a Vodafone boltban vagy a partner kereskedelmi bankokban pénzt kérünk ki a számlánkról, 2,5-31 lej közötti összeget fizethetünk. Két felhasználótípus létezik: az egyik, amit 14 éven felüliek vehetnek igénybe, évi 10 500 lejben maximálja a tranzakciók értékét és évente legtöbb 4400 lejt lehet kivenni a számláról. A másikat csak 18 éven felüliek vehetik igénybe, a regisztrációkor a személyin kívül lakásszerződésre vagy közműszolgáltató által kiküldött számlára is szükség van, cserébe viszont napi 30 ezer lejben limitálják a tranzakciók értékét és egy alkalommal legtöbb 5 ezer lejt lehet levenni a számláról.

Egyelőre még kevés a partner

A szolgáltatás igénybevételéhez persze két fél kell: hiába akarunk pénzt küldeni, ha a fogadó fél nem aktiválta a szolgáltatást. Ugyanez a probléma a boltokban, szolgáltatóegységekben történő fizetéssel is: egyelőre meglehetősen alacsony az elfogadóhelyek száma. A Vodafone oldalán elérhető térkép szerint gyakorlatilag csak Bukarestben van pár bolt, amely rendelkezik a szükséges berendezésekkel. Az egyik kolozsvári Vodafone üzletben tett látogatásunk során viszont az ügyintéző azt mondta: már 14 kolozsvári elfogadóhely is van, csak későre frissül az ezeket jelző térkép. A rendszerbe való belépést a vállalkozók igényelhetik a szolgáltatónál, hasonlóan a bankkártya leolvasó rendszerek (POS) telepítéséhez.

Miért érné meg?

Az M-Pesával való fizetés semmivel sem egyszerűbb, sem bonyolultabb a bankkártyánk vagy egy Internet Banking szolgáltatás használatánál, sőt, boltban történő fizetéskor valószínűleg több időt is vesz igénybe a művelet a PIN-kód beírása, a válaszüzenetben szereplő kód közlése miatt. A rendszer előnye viszont, hogy a felhasználók közötti pénzküldés olcsóbb a legtöbb romániai kereskedelmi bank tarifáihoz képest, éppen ezért a közeljövőben komoly ellenfelet is jelenthet a pénzintézeteknek a mobilszolgáltató.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!