Autóalkatrészes esettanulmány sem fogott ki a kolozsvári csapaton
2014. február 12. – 05:50
frissítve
Sorozatban már másodszor győzött le mindenkit a BBTE csapata az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen (OPEV). Taktikájukról, a csapat összeállításáról beszélgettünk velük.
Sorozatban második alkalommal nyerte kolozsvári csapat a Széchenyi István Egyetem és a Kautz Gyula Közgazdász Szakkolégium szervezésében megrendezett Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyt (OPEV) , amelyet 2014. február 7-9. között rendeztek meg Győrben. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományok Magyar Intézetét képviselő FourInOne fantázianevű csapat szoros csatát követően olyan felsőoktatási intézmények csapatait utasította maga mögé, mint a végül második Közép-európai Egyetem és a harmadik Pécsi Tudományegyetem. A csapat tagjainak – Baric Hajnal , Demeter Zselyke , Joița Nikoletta és Salamon Ádám –
egy valós vállalati problémára kellett megoldást találniuk.
Az esettanulmányt idén a BUSCH Hungária szolgáltatta. A diákoknak meg kellett határozniuk a D&H Hungária gépjárműipari alkatrészeket gyártó vállalat fedezeti pontját, javaslatot kellett tegyenek egy olyan mutatószámrendszerre ( Key Performance Indicator ), amely segítségével a menedzsment értékelheti a vállalat tevékenységét, valamint értékelniük kellett egy beruházást.
„Az Országos Pénzügyi Esettanulmány Verseny sajátossága más esettanulmány versenyekkel szemben az, hogy kevésbbé veszik figyelembe a kreatív ötleteket és javaslatokat. Ezen a versenyen a hangsúly határozottan a pénzügyi számításokon és az azokra támaszkodó javaslatokon van. A kidolgozás során megvizsgáltuk a vállalat működési környezetét, majd elemeztük a megadott adatok alapján a jelenlegi pénzügyi helyzetét, végül ezek ismeretében megoldásokat javasoltunk a kért problémákra” – mondta Demeter Zselyke , a győztes csapat egyik tagja.
A kolozsvári csapat a verseny majdnem állandó résztvevője,
amellett, hogy a tavalyi év után újból sikerült nyerni, 2008 óta folyamatosan a legjobb háromban végeznek.„A szervezők is kiemelték, hogy mennyire szép eredmény az, hogy sorozatban hetedik alkalommal dobogós a karunk csapata” – mondta Salamon Ádám mesteris hallgató, aki hozzátette, hogy a csapat sikerének egyik titka szerinte a diverzifikációban rejlik. „A csapatban volt pénzügyes és menedzsmentes is egyaránt, ami jól jött például a mutatószámrendszerek kidolgozásánál. A megoldásunkban nem igazán volt semmi újszerű, a kérdésekre fókuszáltunk. A versenyen nagyon fontos, hogy logikusan gondolkodj, jól reagálj az adott helyzetre, és hatékonyan dolgozz, hiszen az idő nagyon kevés” – jelentette ki Salamon.A csapat tagjainak kiválasztásánál fontos, hogy a diákok megfelelő szakmai tudással és jó előadókészséggel is rendelkezzenek. „Mindezek mellett a tanáraink szem előtt tartják az utánpótlás kérdését is, hogy ne csak egy időpontban tudjanak egy igazán erős csapatot küldeni, hanem az idők elteltével egy konstansnak számító színvonalat is tudjunk felmutatni” – mondta Joița Nikoletta.
Az esettanulmány-alapú oktatás
egyre nagyobb szerepet kap a felsőoktatási intézmények oktatási rendszereiben. A csapat tagjai szerint is megoldást jelenthet arra a problémára, hogy a diákoknak korlátozottak a lehetőségeik arra, hogy több vállalatnál, vagy döntési szituációban is kipróbálhassák magukat. „Az esettanulmány versenyek legnagyobb értéke véleményem szerint az, hogy az egyetemen elsajátított elméleti tudást a gyakorlatban is kipróbálhatjuk” – emelte ki Demeter.A verseny pénteken 15 órától vette kezdetét. A csapatok három órán át olvashatták az esetet, ezután le kellett adniuk. A verseny ideje alatt az internet használata tilos volt. A feladatok megoldása szombaton kezdődött, a csapatoknak 8 óra és két számítógép állt rendelkezésére, hogy megoldásaikat kidolgozzák egy Excel és egy Word fájlban, valamint készítsenek egy prezentációt a javaslataikról. Szombat délután előzsűrizés során döntötték el, hogy mely csapatok jutottak a vasárnapi A, illetve B döntőbe. Az A döntőben a legjobb 6 csapat prezentálta megoldásait.„Nem tudtuk pozícionálni magunkat a prezentációkat követően, hiszen a szabályok szerint amíg nem kerültünk sorra, nem nézhettük meg más csapatok bemutatóját. A zsűri nagyon jó néven vette, hogy a megadott adatok alapján dolgoztunk, és nem csak feltételezésekkel éltünk” – mesélte Baric Hajnal. A győztes csapat tagjai a könyvjutalmak és egyéb tárgyi ajándékok mellett egyhetes ACCA képzésen való részvételre is lehetőséget kapnak, amelyet a PWC ajánlott fel.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!