Kizsákmányolja a Studcard/Omnipass a kolozsvári egyetemistákat?

2014. február 5. – 03:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Visszaélés, hogy az ingyenes tömegközlekedési bérlethez fel kell mutatni a 20 lejbe kerülő diákigazolványt is – véli a KMDSZ.

„A Kolozsváron ingyenes egyetemi képzésen tanuló diákok térítésmentes tömegközlekedési bérletét a diákszervezetek harcolták ki, de mivel a bérletek kiváltásához fel kell mutatni a Studcard/Omnipass igazolványt, amely 20 lejbe kerül, már nem beszélhetünk térítésmentességről” – nyilatkozta Rés Konrád , a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke a Pénzcsinálók nak. A tavalyi ősz során a diákszervezetek vezetői tárgyaltak és állapodtak meg a városvezetéssel a két vonalra érvényes ingyenes bérletről – mondja a diákvezető, aki szerint az akkor még különálló szervezetként működő Studcard és Ominpass képviselői nem vettek részt a megbeszéléseken.

A megegyezés arról szólt, hogy bárki, aki hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, államilag támogatott helyen tanul, és felmutatja bármely tömegközlekedési jegypénztárnál az ellenőrzőjét („studkönyvét”), ingyenes bérletet kap két vonalra. Egy két vonalra érvényes havi bérlet egyébként 84 lejbe kerülne teljes áron. Ennek költségét fele-fele arányban állják a felsőoktatási intézmények és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az „ingyenesnek” nevezett szolgáltatás igényléséhez a diákoknak rendelkezniük kell egy Omnipass/Studcard kártyával, amelyet idéntől már egységesen 20 lej ellenében állítanak ki. Amennyiben egy diák nem készítteti el ezt a kártyát, nem részesülhet térítésmentes tömegközlekedésben.

A 20 lejes kártyakiadási költség elenyészőnek tűnik, de a szervezetek idén közel 30 ezer igazolványt adtak ki, ami

600 ezer lejes bevételt jelent a számukra.

A diákigazolványt egy 2006-os partnerségi szerződés alapján kéri a bérletek kiadásakor a helyi közszállítási vállalat. A megállapodás arról szól, hogy a kedvezményes bérletek igénylésekor a diákoknak fel kell mutatniuk a Studcard, Omnipass vagy Isic diákigazolványok egyikét. Csakhogy nyolc éve, a partnerségi szerződés aláírásakor még mind a Studcard, mind az Omnipass kártyák igénylése ingyenes volt.Még az előző, 2012/2013-as tanévben is ingyenes volt az Omnipass, de a szervezet tavaly ősszel egyesült a Studcarddal, és együtt egységesen 20 lejben állapították meg a kártyakiadási költséget, így egyetlen ingyenes diákigazolvány-típus sem maradt Kolozsváron. Az Omnipass esetén még kötelező egy Transilvania Bankos személyi számla létrehozása is, ami miatt szintén sok diák elégedetlenségét fejezte ki.A tömegközlekedési kedvezményt nem a Studcard/Omnipass harcolta ki, és nem is ők állják a bérletek költségét. Rés Kondrád azt mondja, így jogos a diákok felháborodása: a szervezetek kihasználják a kényszerhelyzetet, visszaélnek a pozíciójukkal.A KMDSZ elnöke kérdésünkre elmondta: az említett szervezetek által kibocsátott diákigazolványok valójában nem jelentenek újabb azonosításra szolgáló dokumentumot a közszállítási vállalatnak, hiszen a Studcardot és az Omnipasst is a „studkönyv” alapján bocsátják ki, amit amúgy is fel kell mutatni a bérletek kiváltásakor. A KMDSZ azt javasolja, hogy a diákkártyák inkább váljanak ismét ingyenessé, így orvosolható a legkönnyebben a probléma.A Studcard és Omnipass egyesülése után a Pénzcsinálók szerkesztőinek is feltűnt, hogy az amúgy ingyenes tömegközlekedési bérlet kiváltása a diákigazolványokhoz kötött. 2013. október 25-én küldtük el ezzel kapcsolatos kérdéseinket írásban a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóirodájának, de azokra azóta sem érkezett választ.AMonitorul de Clujnak sikerült elérnie Oana Buzatu t, a városháza szóvivőjét, aki közölte: az Omnipass/Studcard bevétele a szervezetnél marad, abból egyetlen lej sem érkezik a Polgármesteri Hivatal büdzséjébe. Paul Fărcaş , a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szóvivője azt mondta, a felsőoktatási intézménynek a Kolozsvári Közszállítási Vállalattal van szerződése, ők nem igénylik a Studcard/Omnipass igazolványt a bérletkiadáshoz.Az ügyben megszólaltak a diákigazolványokat kiadó szervezet vezetői is. Iancu Şerbănescu , a Studcard elnöke a Monitorul de Clujnak azt mondta: alacsony azon egyetemisták aránya, akiket zavar a 20 lejes kártyakibocsátási költség, és hogy 2006-ban még ők tárgyaltak a Polgármesteri Hivatallal a kedvezményes tömegközlekedési bérletekről.

Bogdan Buta , az Omnipass/Studcard képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a diákigazolványt nem csak a tömegközlekedési bérlet kiváltásakor használhatják az egyetemisták, hanem rengeteg más kedvezményt is igénybe vehetnek a segítségével (boltok, éttermek, szórakozóhelyek, sporttermek is árkedvezményt adnak az igazolvány tulajdonosainak), amiknek értéke bőven meghaladja a 20 lejes egyszeri költséget. Magának a kártyának a kibocsátása is pénzbe kerül, a fennmaradó összeget pedig ifjúsági projektekre, az árkedvezmények biztosítására, és a működési költségekre fordítja a szervezet. Az ügyben megkerestük Horváth Anná t, Kolozsvár alpolgármesterét is, de mivel külföldön tartózkodik, szóvivője későbbre ígért tájékoztatást a városvezető álláspontjáról.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!