Akár jól is jöhet nekünk, hogy a Fedet a pénzbőség fenntartására ösztönzi a mostani válsághelyzet. A „bizalmi fegyver” viszont mindkét irányban elsülhet.
Az amerikai kormányzati leállás az USA gazdaságára mért következményei ismertek: naponta körülbelül 0,13%-nyi gazdasági növekedés veszik el, a turizmus a zárva tartó intézmények miatt pedig akár hosszú távon is megérezheti a mostani zárva tartásokat. Felmerül azonban, hogy lehet-e bármilyen hatása Románia gazdaságára a kormányzati leállásnak?Elsőre kijelenthető, hogy a közvetlen hatások elenyészőek. Nem tudni olyan amerikai partnerrel rendelkező romániai cégről, amelynek komoly fizetési elmaradásokat, esetleg bevételkiesést jelentene a részleges csődhelyzet. Közvetlenül azonban kisebb-nagyobb mértékben mi is megérezhetjük az USA fizetésképtelenségével fenyegető döntésképtelenséget.A „bizalmi fegyver” például mindkét irányban elsülhet. Ha a befektetőkre gondolunk, a bizalomvesztés Amerika számára az első számú probléma. Ha a hitelezői kevésbé bíznak abban, hogy visszakapják pénzüket, magasabb kamatokat fognak kérni. Ahhoz, hogy fenntartsa az olcsóbb finanszírozás lehetőségét, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a monetáris lazítás folytatatására kényszerül – a padlón tartja az alapkamatot –, ami nekünk jó. A nagy pénzbőség és alacsony amerikai kötvényhozamok miatt sok amerikai befektető fordult ugyanis a feltörekvő piacok, köztük Románia felé is. Vagyis a jelenlegi kamatainkkal, sőt, akár alacsonyabbakkal is képesek leszünk még befektetőket vonzani, akik a mi államadósságunkat akarják finanszírozni, ami jó hír a gazdaságnak.Ha azonban nem csak a befektetők, hanem az amerikai fogyasztók is bizalmatlanná válnak és visszafogják a fogyasztást, az az EU-ból, vagy a Romániából exportált javakra is negatív hatással lehet.
A bizalom megrendülése másképp is hathatna negatívan Romániára, a nemzetközi hangulat ugyanis tagadhatatlanul a hazai tőzsde mozgatórugóinak egyike is. A tőkepiacon azonban az érzelmek egyelőre vegyesek: a héten három nap enyhén esett, két nap enyhén emelkedett a Bukaresti Értéktőzsde legfontosabb referenciamutatója, a BET részvényindex. Amikor a hatásokat elemezzük, érdemes a devizapiacot is szemügyre venni. A dollár egész héten át, minden nap gyengült a lejhez képest, vagyis a mi pénznemünk erősödött. A lej viszont az euróhoz képest is sokat visszanyert értékéből a héten, úgyhogy, akárcsak a tőzsde esetében, itt is nehéz elválasztani, köze van-e a változásnak az amerikai eseményekhez. Összességében a közvetlen hatások sem tűnnek tehát eget rengetőnek, némelyik még pozitív hatással is lehet a román gazdaságra. A nagyobb baj akkor következhetne be, ha a döntésképtelenség elhúzódik, és az amerikai adósságplafon emeléséről sem tudnak majd megegyezni a Kongresszusban. Egy automatikusan bekövetkező óriásmegszorítás már lavinát indítana el, és egyetlen gazdaság sem úszná meg egy drasztikus amerikai gazdasági visszaesés kedvezőtlen következményeit.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!