Hány évet dolgozik egy erdélyi a lakásáért?

2013. október 4. – 09:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

És egy átlagfizetés mekkora részét teszi ki a bérleti díj? A Pénzcsinálók nagy ingatlankörképében tíz erdélyi és partiumi város lakáskínálatából derítjük ki, hol a legolcsóbb a lakni.

Kézdivásárhelyen a legolcsóbb élni, vagy csak ott a leggyengébb az ingatlanpiac helyzete? Többféleképpen értelmezhető a Pénzcsinálók nagy ingatlanár-körképéből, melyben azt mutatjuk meg, hogy a romániai magyarok által is lakott nagyobb városokban mennyiért lehet egy, két, három illetve négyszobás tömbházlakást vásárolni, illetve mennyi lehet ezeknek a havi bérleti díja.Ingatlanpiaci elemzésekben gyakran látni négyzetméterenkénti árat, de mi a körképünkben az egyes városok ingatlanpiacán „fekvő” lakásokra koncentráltunk, gondolván: hiába határozzuk meg a négyzetméterenkénti árat, ha az adott városban nem lehet például 40 négyzetméteres, de egyszobás lakást találni. Az elemzésben tehát a most meghirdetett ingatlanokra összepontosítottunk. Meghirdetett, tehát a feltüntetett összegek nem a végleges vételi árat jelentik, hanem az ajánlatokban szereplőket. Az összeállítás elkészítésében az első ábra végén megjelölt helyi ingatlanügynökségek által szolgáltatott adatokra, illetve az Imobiliare.ro portál keresőmotorjára támaszkodtunk.Átlagos összegeket tüntettünk fel, holott nagyon széles a skála, szinte mindegyik városban elhelyezkedéstől, felszereltségtől, az ingatlan korától függően akár 50-60%-os különbségeket is észleltünk a lakások árai, illetve bérleti díjai között.

A fent szereplő ingatlanárak tűnhetnek soknak, vagy akár kevésnek is. Minden attól függ, hogy valaki mennyit keres. Bár az egyes városokban dolgozók átlagbére nem elérhető, a megyei átlagbérekre támaszkodva, az euróban meghirdetett árakat lejjé alakítva kiszámoltuk, melyik városban milyen mértékben fedez az átlagbér egy átlagos lakbért.

Az adatok arra utalnak, hogy bár Székelyföldön kisebb az átlagbér, ezt olyannyira ellensúlyozzák az olcsóbb lakásbérleti díjak, hogy jobban megéri Kovászna vagy Hargita megyében ingatlant bérelni, mint Kolozsváron, vagy mondjuk Nagyváradon. Ami a keresleti oldalnak jó hír, az a kínálatinak szomorú: ez egyben azt is jelenti, hogy Székelyföldön relatíve is csak jóval az átlagos ár alatt lehet pénzt keresni az ingatlanokból, ingatlanokkal. Ugyancsak a mostani átlagbérek és lakásárak alapján kiszámoltuk azt is, hogy hány évig kellene egy teljes átlagbért félretenni ahhoz, hogy lakást vásároljunk. A számítások egyszerűségének megtartása érdekében ezúttal nem számoltunk sem az inflációval, sem a kamatokkal, sem az átlagbér növekedésével.

Ismét Székelyföld van a nyerő pozícióban. Kézdivásárhelyen elég nyolc éven át félretenni egy átlagbért ahhoz, hogy megvásároljunk egy átlagos háromszobás lakást, ehhez Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen kilenc, Csíkszeredában tízévnyi fizetés szükséges. Aradon és Marosvásárhelyen 11, Temesváron 12, Brassóban és Nagyváradon 13 évig, Kolozsváron már 14 évig kellene minden hónapban egy átlagbért megspórolni egy háromszobás apartmanért.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!