A lakbér, a lakás, a mobilszerződés, az autó, a hitel – mindegyik ára euróban. A jelenségre több magyarázat létezik, egy részük nem áll meg a lábán. Kinek jók az eurós árak? Nekünk nem, az tuti.
Lakbér: 200 euró. Lakás: 40 ezer euró. Mobilszerződés: 7 euró + áfa. Autó: 12 ezer euró. Hitel: havi 150 euró +- EURIBOR változások. Interneten előrendelhető depilálás: 20 euró. Kormány által megállapított jövedéki adó: 1000 euró hektoliterenként. Ezek az árak nem valamelyik eurózónabeli ország díjszabásai. Ez a romániai realitás.
Egy ország, ahol elvileg a hivatalos fizetőeszköz a lej, ahol tilos más valutában számlázni, ahol a fizetések többségét lejben állapítják meg, ahol bár euróban lehet számlát nyitni és bankkártyát kérni, eurós pénzautomaták nincsenek.
Nem ellentmondásos ez egy kicsit?
De, szerintem az, nagyon. Románia – fogyasztói, vállalkozói és vállalati döntéshozói – egyaránt megőrizték azt a jó kis beidegződést, hogy jobb márkában, dollárban, vagy immár euróban „tartani a pénzt” és kifejezni az árakat, mert az a „biztos”.
A jelenségre az örökségen és a kisebb szám törvényén (euróban kisebbnek tűnhetnek az árak) túl több magyarázat is létezik, ezek egy része viszont hamis percepció.
1. Azért vannak kifejezve az árak euróban, mert a lej értéke gyakran ingadozik. Így ritkábban kell „árcédulát” cserélni, és a pénzügyi tervezés is könnyebb.
Hamis, mert: bár igaz, hogy a lej az elmúlt években nagyon sokat veszített értékéből az euróhoz képest, de ez többnyire kiszámítható módon történt, évről évre szinte egyenes a lejtmenet. Míg 2006-2012 között a lejárfolyam legtöbb 2%-kal tért el az éves átlagától (relatív tapasztalati szórás alapján számolva), addig ez az arány a forintárfolyam esetében 3,6%-os, mégsem jellemző az árak euróban történő kifejezése Magyarországon. Sőt, sehol régiónkban.
2. Az eurózónában alacsonyabb az infláció
Hamis is, meg nem is: igaz, hogy az eurózónában jóval alacsonyabb, 1-2% körül alakul az infláció, míg nálunk 4-5%-os, de aki a gazdasági elméletben kicsit is járatos, tudja, hogy az inflációs különbözetet már tartalmazza az euróárfolyam: ha két ország közül az egyikben magasabb az infláció, fizetőeszköze veszíteni fog értékéből.
Ha egy kereskedő, szolgáltató Romániában dolgozik, de euróban állapítja meg árait, kell hogy legyen egy elképzelése arról, hogy miként alakul az árfolyam. Ha ez az elképzelés megvan, infláció szempontjából mindegy, hogy melyik pénzben szabja meg árait: az árfolyam projekció figyelembe veszi az inflációkülönbözetet.
3. Importőrök, multinacionális vállalatok vagyunk
Igaz is, meg nem is: az autókereskedők azzal érvelnek, hogy mivel külföldről importálják termékeiket, árfolyamkockázatukat csak úgy tudják minimalizálni, ha euróban állapítják meg áraikat. Hasonló érveket használnak a multik, például a mobilszolgáltatók is. Árfolyamkockázat azonban így is, úgy is van: mivel Romániában csak lejben számlázhatnak, nem tudják előre, hogy milyen átlagárfolyamon küldik majd ki a csekket.
Ha esetleg vissza akarnák váltani a kapott összeget euróba, a számla kiküldése és befizetése közötti időszakban ugyancsak változhat az árfolyam mindkét irányba, ami kockázat. Az eladási-vételi árfolyam miatt adódó biztos veszteségről nem is beszélve.Az árfolyamkockázat kiküszöbölésére számtalan pénzügyi eszköz, úgynevezett hedging megoldás létezik: opciók, swapok, forwardok – igaz, ezek Romániában a fejletlen pénzpiac miatt és kereslet híján alig léteznek.
4. Az emberek nem bíznak a lejben
Igaz. Az euróban vakon bíznak, a lejben nem hisznek a romániaiak – írtuk nemrég az Osztrák Nemzeti Bank által ismertetett felmérés alapján. Románia lakossága ugyanolyan mértékben bízik a közös európai fizetőeszközben, mint az eurózóna tagországaiból származó lakosok, a lejbe vetett bizalom viszont a padlót súrolja.
Erről viszont tehetnek azok a vállalatok is, amelyek egyszerűen nem hajlandóak „lejesíteni”. Miért bízna egy átlagpolgár a lejben, ha a nagy cégek sem bíznak benne?
Akkor mi az igazi ok?
A felsoroltak mellett van egy másik, attól tartok, a latba a legtöbbet nyomó indok is. Euróban árat szabni jó a cégeknek, mert magas árfolyamon árazhatják be termékeiket. Erre konkrét példám is van: az egyik légitársaságnál foglaltam le nemrég egy jegyet, és miután azt választottam, hogy a lejben kifejezett összeget eurós kártyával fizetem, később kiszámolhattam, hogy 4,6 lejes euróárfolyamon vásároltam magamnak lejt. Nem voltam boldog.
A képlet: a vállalatok jó magas célárfolyamot állapítanak meg üzleti tervükben, amit esetleg 1-2-szer lép át évente a lej. Amikor pedig az árfolyam ez alatt alakul, jól járnak, drágábban, azaz nagyobb profittal adják el termékeiket.
Még ki jár jól, ha mi nem is?
Amúgy Románia eurósítása a bankoknak is jól jött. A hitelekről később, gondoljunk most csak az euróban megszabott, sőt, euróban kért lakbérekre: X elmegy eurót venni lejjel, hogy odaadja Y-nak, aki, mivel Romániában csak lejjel tud vásárolni, visszaváltja lejbe. Ki jár jól? Z, azaz a bank, az eladási és vételi árfolyam közötti különbség az övé.
Egy lakbérnél ez még semmiség, de például egy új lakás hitelénél nagy összegről van szó. Az euróban megállapított árat X cég lejben számlázza vételi árfolyamon. Y az euróban kapott hitelt átváltja eladási árfolyamon lejbe, hogy törlessze a számlát. Közben pedig Y 30 évig egy euróban kifejezett summát törleszt, aminek a törlesztőrészletét, bár euróban van megállapítva, de lejben kell fizetni.
A fogyasztók mindezt tűrik, ellenállásnak nyoma sincs. Nincs egy hatóság sem, amely megtiltaná az euróban történő díjszabást, ahogy nem volt egy olyan kormányzat sem, amely megtiltotta volna az ország euróban történő eladósodását, hogy majd a központi banknak ne vért verítékezve kelljen féken tartania az árfolyamot, mert hanem hitelcsődök sorozata jöhet.
Az, hogy az Első Lakás program lejre vált, helyes lépés, de nem kell üdvrivalgásban kitörni, inkább azt kellene megmagyarázni, hogyan adhatott az állam euró alapú garanciákat eddig, hosszú éveken át. Sok tízezer családot tett ki az árfolyamkockázatnak, és nem csak: a mozgó kamat az EURIBOR-tól függ, aminek szintje az Európai Központi Bank kezében, aminek döntéseihez nekünk – egyelőre – semmi közünk.
Mert megoldás az eurósított Románia problémájára persze lenne: ha végre nem csak függne az eurózónától, hanem benne is lenne, ott a döntéshozói asztal körül. De hogy ennek miért nem jött el az ideje, arról majd következőkor: ez egy túl hosszú és bonyolult egyenlet.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!