Végre itt a nyár: dolgozhatunk!

Az egyetemisták gyakran a nyári szünetet használják ki egy kis pluszpénz gyűjtésére, ugyanis az évközi zsúfolt program mellett nehezen lehet akár egy félnormás állásban is helytállni. Amellett, hogy fárasztó a figyelem állandó megosztása, az órarend sokszor nem elég stabil egy munkaprogram beütemezéséhez, ráadásul a vizsgák megrövidítik a napokat, a bulik pedig megnyújtják az éjszakákat. A nyár viszont számtalan szezonmunkát kínál, legyen az pincérkedés, fagylaltárulás, gyümölcsszedés vagy egyéb turistabiznisz.

Itthon maradni, fagyit árulni

Ingrid Nagykárolyban született, most Kolozsváron tanul, ősztől másodéves lesz szociális munkás szakon. Idén nyáron dolgozik először, elmondása szerint vagy pincérkedni vagy fagyit árulni szeretett volna, és az egyik egyből össze is jött neki. „Az interneten, egy állásközvetítő oldalon találtam rá a hirdetésre. Volt interjú is, elég sokan jelentkeztek. Követelmény volt, hogy tudjak magyarul és románul, bár annyit valószínűleg mindenki megért, hogy milyen és hány gombóc fagyit szeretne a vásárló. Ha külföldiek jönnek, akkor kézzel-lábbal értekezünk, de valahogy úgyis megértjük egymást” – meséli Ingrid, miközben egy maszatos arcú kisfiú a harmadik csokoládés gombócáért nyúl.

Jobb, mint a semmi

Ingrid azért döntött úgy, hogy Kolozsváron marad, mert otthon még ennyire sincsenek munkalehetőségek, és igaz, hogy keveset keres, de legalább fenn tudja tartani magát, nem kell a szüleitől pénzt kérnie. A havi fix fizetése 700 lej, és ha naponta 300 gombócnál többet ad el, akkor gombóconként kap 10 banit. „Tehát ha egy nap sikerül 350 gombócot eladjak, akkor aznapra 5 lej bónuszt kapok...de ez mostanában nem igazán jön össze, a napi átlag 250 körül van” – meséli. A program sem a legkellemesebb: három napot hárommal dolgozik, naponta akár több, mint 12 órát.

„Ennek van jó és rossz oldala is. Három nap szünet egymás után egy apró vakációnak is megfelel, haza tudok menni, esetleg kirándulni is elmehetek. 12 óra folyamatos munka viszont nagyon megterhelő, nehezen telik az idő” – meséli Ingrid, hozzátéve, hogy szerencsére a főnökeit nem zavarja, ha leül vagy olvas munka közben.

Így is elégedett

Mégis kellemes, hogy egész nap a levegőn van, arnyékban üldögélhet és sokféle emberrel találkozik. Még ha gyakran gorombán és türelmetlenül viselkednek is vele a vásárlók, már megtanulta kezelni őket. Jövő nyáron is dolgozna, lehetőleg ugyancsak itthon, bár ha találna külföldi munkalehetőséget, akár el is utazna. Idén is akadt volna néhány ajánlat, azonban ki kellett volna hagynia pár hetet az egyetemből, amit nem vállalt volna be.

Németországba menni, salátát szedni

Vannak viszont, akiket nem zavar, ha néhány hetük rá is megy a tanulásból, esetleg külön kell vizsgázzanak a csoporttársaiktól: inkább a pénzszerzést választják az itthoni vegetálás helyett. Ezen a területen már viszonylag több a lehetőség: mezőgazdasági munkákból, turisztikai állásokból válogathatnak az egyetemisták. Már ha válogathatnak, sokszor ugyanis szinte csak protekcióval lehet bekerülni a legkeményebb helyekre is – meséli Rita , aki a tavalyi nyarat Münchentől száz kilométerre, egy óriási salátaföldön töltötte. „A munkát egy barátnőmön keresztül találtam, aki már több nyarat töltött Németországban ugyanezen a farmon. Az üres helyek szinte mindig betelnek az ismerősökkel, pedig egyáltalán nem nevezhető könnyűnek a munka” – fogalmazott a lány. Kifejtette, hogy naponta átlag 1500 salátát szedtek le fejenként, amelyeket levágtak, fóliáztak, majd dobozokba pakoltak. Órabérre dolgoztak, de teljesítmény alapján is bérezhették volna őket, ugyanis a csoportvezetők keményen diktálták a tempót, és folyamatosan rászóltak azokra, akik nem mozogtak elég gyorsan.

A romániaiak keresnek a legkevesebbet

Rita elmondása szerint a fizetés nem is volt olyan rossz, viszont a romániai vendégmunkások kapták a legkevesebbet, a bolgárok és lengyelek magasabb bérért végezték ugyanazt a munkát. „Én személy szerint két hónap alatt félretettem 2200 eurót, amivel meg voltam elégedve. Ennyi kellett ahhoz, hogy nyugodtan be tudjam fejezni az egyetemet, ki tudjam fizetni a ballagással járó költségeket” – meséli a ma már orvosként dolgozó lány. Az étel, a ruhák körülbelül ugyanannyiba kerültek, mint itthon, a lakásért pedig havonta körülbelül 100 eurót kellett fizessenek. Egy felújított munkásszállón laktak négyen egy lakrészben, ők voltak az egyetemisták, a többiek mind „rendes” szezonmunkások.

„Megbánni nem bántam meg, hogy elmentem, viszont ott jöttem rá, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egyetemre járok és van lehetőségem mással is foglalkozni. Az ott lévő emberek többsége évről-évre 3-4 hónapot lehúz egy ilyen helyen, és az év többi részében ebből él. Volt, aki 10-12 éve jár oda vissza. Leginkább sajnálatot éreztem irántuk” – fogalmazott.

Egészségtelen munkakörülmények

Nem csak a rutinmunka volt kiábrándító a salátaföldön. Éjszakánként rengeteg vegyszerrel permetezték a salátákat, ettől Rita mindkét karja tele lett kiütéssel, amelyek csak több hónap elteltével múltak el teljesen. A „tábor-orvos” rutinosan felírja a krémeket, amelyek enyhítik az irritációt, de ő sem tud többet tenni a nehéz kémiai anyagok ellen. „Akik több éve visszajárnak, az egészségükkel játszanak, tönkreteszik a derekukat, lábukat, bőrüket. Én azóta nem eszek import-salátát, amióta láttam, mennyire mesterséges körülmények között termesztik őket” – mesélte Rita.

Amerikába repülni

Vannak, akik több élményben – és még több pénzben – reménykedve az Óceánt is átrepülik. Járhatnak jól és rosszul is, attól függően, hogy milyen munkaadót, esetleg milyen másodállást találnak. A mozgalom már nem új, több mint egy évtizede vonzza a kelet-európai fiatalokat a jobb élet reménye Amerikába, sokan közülük azóta is kint élnek és eszük ágában sincs hazajönni. „Amikor kijöttem, 2005-2006-ban, csak ki kellett nyújtsd a kezed, és ömlött rád a pénz. Mindenki egyből kapott munkát, miután megérkezett. Egy hét alatt 900 dollárt is megkerestem, miközben otthon 600 lejes minimálbéren tengődtem” – meséli Kálmán , aki jelenleg pincérkedésből él. Ehhez képest most volt olyan ismerőse, akinek a Columbia egyetem elvégzése után haza kellett utaznia, mert nem talált állást. „Ebben az a legszomorúbb, hogy egy egyetem elvégzése itt 50-100 ezer dollárba is belekerül, amit leggyakrabban hitelből finanszíroznak. Ezután már egy óriási teherrel indulsz neki az életnek” – meséli. Kálmán mégsem szeretne hazajönni: házasság útján állampolgárságot szerzett, és ha a mesterit is befejezi, várhatóan a szakmájában fog elhelyezkedni, otthon pedig „egyébként sem tudja, mit kezdene magával”.

A vendégmunkások helyzete sem annyira fényes, mint azt sokan gondolnák. Az óceánparti turistaparadicsomokban alapvetően kétféle fiatalt találunk: a legálisan és feketén dolgozókat, és természetesen azokat, akik hiába keresnek, nem találnak munkát. „Én szerencsésnek mondhattam magam, mert két munkahelyem is volt, és egész nap dolgozhattam. Értsd: napi 15 órát. Minden nap. Kimerítő volt, főleg szellemileg, a rutin, a stressz és a kiszolgáltatottság-érzés három hónap alatt felemésztett. Mégis sikerült valamennyit félretenni, és néhány városba is ellátogattam, amiért végülis már megérte elmenni. De az óceánban csak hetente egyszer-kétszer fürödtem, amikor volt egy órás szabadidőm a két munka között” – meséli Kata , aki ajándéküzletekben dolgozva töltötte a nyarat New Jerseyben.

Anyagilag még mindig megéri

Észak-Amerikában államonként változik a minimálbér, Kata óránként 8 dollárt keresett, de volt, aki csak 7,50-et kapott. Elmondása szerint feketén jobban tudott boldogulni, mint ha legálisan próbált volna munkát keresni: sok munkaadó ugyanis nem akart a papírokkal bajlódni, és főleg nem kívánt a kötelezőnél több adót fizetni. A nagyobb láncokat, hoteleket kivéve ezért szinte mindenhol lehetett feketemunkásokat találni. „Az adók miatt sokat vesztettek a dolgozók, a lakótársaim minden héten 100-200 dollárral kevesebbet hoztak haza. Valószínűleg ők is lemondtak volna a hivatalos munkahelyükről, ha nem kötelezte volna őket arra az állásközvetítő program, hogy legyen egy szerződéses munkahelyük. Tapasztalataim szerint ezeken a helyeken a főnökök még inkább visszaéltek a hatalmukkal, mert tudták, hogy a fiataloknak nincs túl sok lehetősége más hivatalos munkahelyet találni” – mesélte Kata, aki turistavízummal utazott Amerikába. A három hónap alatt körülbelül 5000 dollárt megspórolt, úgy, hogy laptopra, néhány új cipőre, ruhákra, utazásokra is futotta. „Valószínűleg a Sandy hurrikán is elijesztette kicsit az embereket a Jersey-shore-tól. Igaz, én először voltam ott, de mások szerint sokkal gyengébb volt ez a szezon az előzőeknél. Ezért a fiatalok is nehezebben találtak munkát: hozzánk minden nap legalább 4-5-en bejöttek munkát keresni, sokan bármit elvállaltak volna. Én a második munkahelyemet már korán, májusban megtaláltam, de folyamatosan izgultam, hogy kifizetnek-e rendesen. Akik ennél később találtak munkát, már örülhettek a 7-7,5 dolláros órabérnek is” – meséli.

Multikulti

„Az étel csak kicsivel drágább, mint itthon, viszont egy idő után eleged lesz a szintetikus ízekből. Az édességek viszont nagyon finomak, igaz, sokszor nem volt igazán gusztusunk az olyan ínyencségekhez, mint a csokiba forgatott bacon. A lakás viszont szörnyű volt: nyolcan laktunk egy kicsi, négyszobás apartmanban, ahol állandó volt a mocsok és a rendetlenség, két fiú pedig hajnalig zenét hallgatott, így aludni sem lehetett. És mindez heti 90 dollárért, egy fél szobára” – meséli Kata. Hozzátette, hogy a lakáskeresés nagyon egyszerűen megy: minden második ház kiadó, és ha éppen egyedül vagy, beraknak melléd egy random személyt. Mellé például egy malajziai lány került, de volt még a lakásban orosz, bolgár és arab is. A legtöbben egyébként Kelet-Európából, Egyiptomból, Mexikóból és Távol-Keletről érkeztek, sokan legalább 4-5 hónapra. Kata szerint ez volt a legszebb része a nyárnak: új emberekkel, új kultúrákkal ismerkedni, barátkozni.