Csodabogárként a fóliagyártásban: egyedüli női menedzser az iparágban

Muresan Melinda jelenleg háromtagú vállalatcsoportot vezet egy konvencionálisan „nem nőknek való” iparágban, a csomagolóanyag gyártásban és értékesítésben. Az üzletasszony szerint neme eddig inkább előnyt jelentett, mint hátrányt, alapos és kitartó munkájával pedig sikerült kivívnia partnerei elismerését.

Hogyan indult az üzlet, miért pont ebben az irányban indult el?

– '90-ben végeztem a faipari egyetemet, majd hazakerültem Szovátára, '92-ben mégis visszajöttem Brassóba, mert itt maradt a szívem csücske. Elkezdtem dolgozni egy cégnél, ahol a tulajdonossal egy raklapokkal foglalkozó vállalkozásba kezdtünk, az egyik kliensünk a Coca-Cola volt. Időközben, '94-ben megalapítottam a saját cégemet, az M&M Product-ot, amelynek keretében csomagolóanyagot is elkezdtünk beszállítani a Coca-Colának. A főnökömmel ezután elváltak útjaink, ő maradt a kartonokkal és a raklapokkal, én pedig ezután kizárólag a hajlékony fóliákkal, a rugalmas csomagolóanyagokkal foglalkoztam.

Mekkora kezdőtőkével indult a vállalkozás?

– Kezdőtőke nem volt, viszont szerencsénk volt a magyarországi Danubia Packkal. Ők voltak a beszállítóink, tőlük vásároltunk mindenféle csomagolóanyagot, és bíztak bennünk, hogy fizetni fogunk. Emellett komolyan érdekelte őket az erdélyi piac és az itteni lehetőségek. A partneri viszony egészen '99-ig tartott, ekkor a Danubia Packot felvásárolta egy nagy konkurensünk, egy görög nemzetközi cég. De időközben mi is annyira megerősödtünk, hogy más beszállítót is kereshettünk. Innentől kezdve minden terméket egyenesen a gyártóktól vásároltunk, így kiküszöböltük a magasabb árat követelő viszonteladókat. Ez nehézséget is jelentett, mert rengeteg új kapcsolatot kellett kiépíteni, de azóta is mindent egyenesen a gyártóktól vásárolunk.

Jelenleg hogyan épül fel a csoport struktúrája?

– A csoport három cégből áll: a Dekofilm – Romániában egyedül – gyártja a PVC zsugorfóliát, az M&M Product foglalkozik ennek forgalmazásával, de emellett még számos más csomagolóanyaggal is kereskedik. A harmadik elem a Mini M&M Plast, amelyik külföldi és romániai tőkéből épül fel.

A PVC zsugorfóliát az elején a Danubia Packtól vásároltuk, utána a lengyel Dekofilmtől. Az anyavállalat látta, hogy jól mennek az eladásaink és nő a forgalmunk, ezért felajánlották, hogy hozzunk létre egy közös céget, amely itt Romániában, helyben gyártaná ezt a terméket, a plusz gyártási kapacitással pedig lefedhetnénk Dél-Kelet Európát, ők pedig Észak-Kelet Európát szolgálnák ki. Igent mondtunk. Így a cég 60%-ban a Dekofilm Lengyelország, 40%-ban pedig a mi tulajdonunk. A Dekofilm csoport egyébként Európa legnagyobb PVC zsugorfólia gyártója mind volumen, mind területi lefedettség tekintetében. Az olasz vállalat lefedi Nyugat-Európát, a lengyelek észak-keletet, mi meg exportálunk Ukrajnába, Magyarországra, Szerbiába, Bulgáriába, a Moldvai Köztársaságba, Törökországba, Iránba, Libanonba, sőt, egy időben még Dubajba is szállítottunk.

Milyen nagyobb ügyfeleknek szállítanak?

– Az M&M Product az egész országot lefedi, van raktárunk Iașiban, Galațiban, Craiován, Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron és Brassóban. Több mint 1500 aktív kliensünk van, köztük vannak kicsik és nagyok is, minden raktárnál van eladó- és kiszállító személyzetünk, és minden raktár 4-5 környező megyét szolgál ki. Nagyobb klienseink közé tartozik például az FM Románia logisztikai cég, az Alexandrion konyakgyártó, a Pangroup pékipari termelő, a Tymbark üdítőgyártó, a Kraft-Jacobs, stb., de a boriparban is dolgozunk, ott van például a Murfatlar, amely most átszervezés alatt áll. Előnyünk, hogy csomagolóanyagot nagyon sok iparágban használnak, és mivel széles a potenciális ügyfelek skálája, válságban is sikerült növekednünk.

Miből áll össze pontosan a termékportfólió?

– A Dekofilm által gyártott zsugorfóliák mellett poliolefin zsugorfóliát is árulunk, amit Kínából importálunk: ezek hasonló termékek, de párhuzamosan van felhasználásuk a piacon. Emellett van a raklapozófólia, amelyet mi áttekercselük, feldolgozunk és úgy adjuk tovább. Továbbá vannak a melléktermékek, a ragasztószalagok, a pollipropilen pántok, amelyekkel a raklapokon szokták lebiztosítani a terméket. Csomagológépeket is eladunk, ha igény van rá. Emellett idén fejlesztünk még poliolefin zsugorfóliák terén is – egy meglévő gyártást átvéve. Ez az a műanyagborítás, amelyet az ásványvizeken, üdítők hatos csomagolásán lehet látni. A beruházás körülbelül 250 ezer eurót fog jelenteni.

Milyen a cégek forgalma?

– Az M&M Product árbevétele 5-5,2 millió euró, a Dekofilm 3,3-3,4 millió euró, a várható gyártókapacitás átvétele pedig további 1,4 millió eurós többletforgalmat fog jelenteni a csoportnak. A három vállalat együttes árbevétele az év végére reményeink szerint meg fogja haladni a tíz millió eurót.

A válság alatt egyáltalán nem is csökkent a forgalmuk?

– Nem, a Dekofilm és az M&M Product is nőtt az elmúlt években. Az M&M Product egyedül 2009-ben csökkent 10%-ot, onnantól kezdve minden évben 15-16-19%-ot bővült. Az idei évre is 12-14%-os növekedésre számítunk csak az eddigi termékekből, nem számítva bele az új gyártást, amit átveszünk.

Melyek a legfőbb nehézségek, amelyekkel manapság meg kell küzdeniük?

– Az egyre nehezebben bejövő pénzek. Emellett a bankok sem úgy állnak már a vállalatok mellé, mint korábban, ezért forgótőkét is egyre nehezebb hitelezni. Szerencsénk van, hogy jó a viszonyunk a bankokkal, ezért sikerült a válság alatt is növekedni. A válság megkövetelte, hogy minden szállításnál fokozottan figyeljünk az ügyfél fizetőképességére. Természetesen vannak nekünk is olyan számláink, amelyeket soha nem fogunk már tudni behajtani, de odafigyeléssel viszonylag jól ki tudtuk ezt védeni. Inkább nem szállítunk, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy fizetni fog a kliens.

Hogyan oldják meg az alkalmazottak toborzását, milyen a fluktuáció?

– A válság előtt nehezebb volt alkalmazottat találni, könnyebben elmentek az emberek, ha kaptak egy jobb ajánlatot. Mostanában már mindenki örvend, ha van munkahelye, és mindent megtesz azért, hogy megtartsa azt. Mostanában is megesett, hogy a gyártásból elmentek néhányan külföldre dolgozni, az eladásban viszont csak mi bocsátottunk el embereket, olyankor, amikor nem voltunk velük megelégedve. Elég stabilnak mondható a strukturánk. Csak akkor toborozunk, ha valaki nem megfelelő, és felmondtunk neki. Az új befektetés nyomán fog még 2-3 új munkahely keletkezni, illetve a Dekofilmnél is tervezünk az év végére egy újabb beruházást, ahova még várhatóan felveszünk 4-5 személyt. Amúgy egyre nehezebb szakképzett munkásokat találni. Amennyiben megfelelőt találunk, úgy próbáljuk fizetni, hogy ne menjen el, mert nehéz helyettesíteni. Munkanélküli sok van, de jól képzett ezek közül rendkívül kevés. Előfordul, hogy más gyáraktól kell elcsald a jó embereket, de ez drága szórakozás. A Codleán lévő Mercedes-üzemben, vagy az Ina Schaeffler csapágygyárban jól fizetnek, és ennél többet kell ígérni, hogy el tudd venni az embert. Próbáljuk tehát megtartani a munkaerőállományunkat, hogy ne kelljen a pótlásukon törjük a fejünket.

Milyen a versenykörnyezet ebben az iparágban?

– A Dekofilmnek nincs versenytársa, mert az egyedüli gyártó a környező nyolc országban. Az M&M Product termékeinek már vannak konkurenciái, olyan cégek részéről, akik úgy indultak, mint mi, ezelőtt 18-20 évvel. Velük hasonló alapokon állunk, ők is elég széles struktúrával és több raktárral rendelkeznek. Nem vagyunk sokan. 5-6 régi nagy cég működik ebben a szegmensben, és megférünk egymás mellett. Természetesen előfordul, hogy elveszünk klienseket egymástól, de ez az egészséges versenyhelyzet velejárója.

A gond akkor van, amikor egy-egy bennfentes alkalmazott, aki ismeri az egész bizniszt, elmegy a cégtől és egy „one man show”-t alakít. Nekik az első 3-5 évben nincs jelentősebb költségük, hiszen lényegében 1-2 emberre van szükségük, ezért nagyon alacsony árakat tudnak kínálni. Emellett az ügyfeleket is ismerik, így könnyen tudnak aratni az első periódusokban. Az igazán nagy cégek szerencsére nem állnak szóba olyan kezdőkkel, akiknek nincs elég stabilitása, raktárkészlete, anyagi ereje. De nem is annyira az a zavaró, hogy elveszik az ügyfeleidet, hanem, hogy tönkreteszik a piac árszintjét. Ha már egyszer lerombolták az árakat, nagyon nehéz azokat újraépíteni, hiszen az ügyfél ugyanolyan alacsony árat vár el más beszállítóktól is, akik viszont a magasabb költségek miatt nehezen tudják ezt tartani.

Jelentett-e valamilyen hátrányt valaha, hogy nőként vágott bele ebbe a férfias bizniszbe?

– Az, hogy nő vagyok, soha nem volt hátrány, sőt, a nők a karizmatikusabbak. Igaz, csodabogár vagyok, mert nincs más nő által vezetett üzlet ebben az iparágban Romániában. Mivel bizonyítottam, annál inkább megbecsülnek. A férfiak tudják, hogy a nők sokkal alaposabbak a munkában és sokkal inkább állják a szavukat, kevesebbet hantáznak, nem hajlamosak nagyot mondani. Emiatt mindig pozitívan álltak hozzám a partnereim.

Hogyan lehet összeegyeztetni a vállalkozói karriert a családdal, gyermekvállalással?

– A személyes kapcsolatom sajnos ráment erre a bizniszre. Valószínűleg túl nagy fába vágtam a fejszém, amikor két gyárat indítottam el egyszerre. Túl fáradt voltam, nem úgy álltam hozzá a családomhoz, ahogy kellett volna. A férjem sem értett meg eléggé és nem tudott társam lenni, mert az, aki nem vállal annyit magára, nehezen tudja megérteni azt a személyt, aki viszont sokat vállal magára. Nagyon nagy empátiára lenne szüksége valakinek ahhoz, hogy átélja a rád zúduló stresszt és felelősséget. Úgy látom, hogy ezek a kapcsolatok akkor működnek igazán, ha mindketten érzik, mit jelentenek a nehéz döntések. A férjem nagyon jó szakember volt, a gyártást közösen állítottuk fel, viszont a menedzsment felét nem tudja lelkileg átérezni. Emellett pedig amikor nehéz volt a munka, nekem sem volt a családomhoz elég türelmem. Ez volt az ára. Most már látom, hogy kellene csinálni, de ehhez el kellett teljen tíz év. Most már megtaláltam azt a személyes fejlődési irányt, ahol a stresszt is úgy tudom levezetni, hogy az ne a családomon csapódjon ki. A gyermekemnek olyan évei is voltak, amikor nem is tudom, hogy nőtt fel. Ezt már nem tudom visszafordítani, de most kamasz, és próbálok rá jobban odafigyelni. Van, akinek sikerül elsőre, nekem nem sikerült minden fronton megfelelni.

Mesélte korábban, hogy úgy sikerült fejlődni, hogy bizonyos feladatokat, amelyekben nem volt olyan jó, átadta olyanoknak, akik kompatibilisebbek voltak... melyek lennének ezek a hiányosságai?

– Nem vagyok a rutin embere. Az a típus vagyok, aki megálmodom a terveket, belelódítom a céget, de a rutin, az operatív teendők megölnek. Olyan kollégák vannak mellettem, akik ebben kiegészítenek. Volt régen egy mottóm: leugrom a hídról, majd kinőnek a szárnyaim is, mire földet érek. A kollégáim az én szárnyaim, biztosítják azt, hogy a merészebb terveimet teljesen ki lehessen vitelezni. Bennem megvan a kreativitás, a merészség, a vágy, bennük pedig megvan a kellő józanság ahhoz, hogy végig lehessen vinni a projekteket.

Melyek azok a jellemvonásai, amelyek segítették, és melyek azok, amelyek leginkább hátráltatták a munkáját?

– Leginkább talán a rutintól való viszolygásom hátráltatott. Most már egyre inkább sikerül megszervezni magam, régen ez sokkal nehezebben ment. Igaz, a helyzet kikényszerítette a jó időbeosztást, hiszen három cég háromféle stratégiáját és eltérő üzleti modelljeit kellett a fejemben összehangoljam. Hátráltatott még, hogy talán nem bíztam meg eléggé a kollégáimban, és sokmindent akartam a kezemben tartani. Nem azért, mert nem lennének megbízhatóak: egyszerűen nekem nincs gyakran erőm kiadni a kezemből a munkát. Ebben sokat fejlődtem az utóbbi időben. Másik hibám, hogy noha én vezető alkatnak születtem, valahogy nem tudom eléggé kifejezni elégedettségemet, elismerésemet a kollégáim munkája iránt. A feedbacket pedig nagyon igénylik. Engem úgy neveltek, hogy mindent, amit csinálok, teljes erőbedobással csináljam, de ezért ne várjak külön dícséretet, mert ez csak a kötelesség teljesítése. Meg kellett tanuljam, hogy nem vagyunk egyformák. Én tudok hajtani a végtelenségig, tudom önmagam motiválni, a kollégáimnak viszont lelkileg és szakmailag is szükségük van a visszajelzésekre, a buzdításra. Anyagilag mindig megjutalmaztam a jó teljesítményt, de ez nem elég. Évekig rá sem jöttem, hogy erre szükségük van, egyszerűen nem volt hozzá elég empátiám, hogy ráérezzek, mit szeretnének. Mostmár ebben is sokat fejlődtem, de még mindig van benne javítanivaló.

Miben találja meg a motivációt a munkájához?

– Valójában már sem az anyagiak, sem a megfelelés vágya nem motivál. Egy idő után már eléred azt az anyagi szintet, amivel ki tudod elégíteni az igényeidet, és aminél többet már nem igazán tudsz felélni. Amit pedig bizonyítani akartam magamnak, azt az első 10-15 évben már megtettem. Úgy érzem, hogy az adottságommal felelősséggel tartozok más emberekért is, nem csak magamért. Egy ideje inkább az motivál, hogy annak a közel 100 embernek, akivel együtt dolgozom, megmaradjon a munkahelye. Emellett rajongok az új tervekért, úgy gondolom, hogy az is szükséges hosszú távon a megmaradáshoz, hogy ne elégedj meg azzal, ami van, hanem törekedj többre. De nem anyagilag, hanem inkább perspektíva, fejlődés, jövőkép tekintetében.

Mennyi ideje jut pihenésre ilyen zsúfolt életforma mellett?

– Szabadidőm van, mert kialakítom magamnak. A szombat-vasárnap mindig szabad, igaz, a gyár működik, de engem csak végszükség esetén zavarnak. A szabadság is szent, az ügyvezető igazgatók tudják vinni a bizniszt, amikor hiányzom, és én is tudom őket helyettesíteni, ha ők vakációznak. Szabadságon nincs se laptop, se telefon, ezért elég jól ki tudom magam pihenni. De a mindennapokban is megteremtem magamnak a lehetőséget, hogy feltöltődjek, levezessem a stresszt. Reggel soha nem indulok azelőtt útnak, hogy el ne végezném a másfél órás spirituális gyakorlataimat, ezért a munkanapom csak 10 órától kezdődik. Megtanultam, hogy ha nem szakítok magamra időt, akkor nem tudok megállni a lábamon. Megteremtettem magamnak azt az időt, amit a lelki egyensúlyom kialakítására fordítok, és ebből nem adok alább. Szabadidőmben olvasok, próbálom a barátaimat közel tartani magamhoz, nem úgy, mint korábban, amikor több hónapig nem találkoztam velük. A közeli barátaimmal hetente próbálok találkozni, sétálni, beszélgetni. Az, hogy addig hajszoltam magam, míg az összeomlás szélére kerültem, nem használt senkinek. Az az idő, amit magamra szentelek, a munkában is tízszeresen megtérül. Nem az a jó anya, aki a családjáért feláldozza magát, hagyja, hogy megbetegedjen, és emiatt elhagyja a családját, a munkáját. Az a jó anya, aki törődik magával, még ha a családjától is kell erre pénzt elvegyen: ez nem önzés, hiszen csak akkor tud 100%-os lenni a családja, munkája számára, ha lelkileg és testileg is egészséges.

Hogy látja az életét tíz év múlva? A gyermeke folytatni fogja az üzletet?

– Ő semmi esetre sem (nevet). Nem vonzza ez a karrier, imádja az állatokat és egyelőre állatorvos szeretne lenni, és egy farmot akar majd működtetni. Nem is erőltetem, joga van a saját életéhez, a saját vágyaihoz. De még csak 14 éves, addig sok minden változhat. Örülök, hogy az ő generiációjuknak már nagyon sok lehetősége van, sok szakma, képzettség létezik. Nekem sem ez állna a szívemhez a legközelebb, ha újrakezdhetném. Valószínűleg divattervezéssel, belső designnal, műépítészettel foglalkoznék. Hogy én hol leszek tíz év múlva, nem tudom. Valahol ez lenne az az idő, amikor már letenném az üzletet. Nem feltétlenül teher, de mégis koptatja az embert, még ha jókedvvel is csinálja. Miután a gyermekemnek már nem lesz szüksége rám, még inkább a közösség felé szeretnék fordulni, de nem feltétlenül az üzleten keresztül. Valahogy közelebb szeretnék kerülni az emberek gondjaihoz. Nőnek fel mellettünk a fiatal, ügyes menedzserek, és tíz év múlva már elég képzettek lesznek, hogy rájuk lehessen bízni az üzletet.