A fiskális politika hatékonytalanságán felbuzdulva egyre nagyobb az igény a jegybanki szerepkör újragondolására. Óvatosan szórjuk a pénzt: az infláció meglepetésszerűen érkezik!
A válság okozta fokozatos életminőség-romlást tekintve méltán felmerülhet a kérdés: vajon minden eszközt bevetettünk már annak érdekében, hogy talpraálljunk, vagy akadnak még titkos tartalékok? Vajon meddig vagyunk „kötelesek” követni a hagyományos értelemben vett gazdaságpolitikát és vállalni az ezzel járó stagnálást, munkanélküliséget, kilátástalanságot – akár évtizedekig? Vajon az ingyenpénz kísértésében megengedhetjük-e, hogy csorbuljon a jegybankok függetlensége?
A politikai nyomásgyakorlás miatt ugyanis világszerte egyre több jegybank tér le szűkre szabott pályájáról. A mennyiségi könnyítés, más néven a pénznyomtatás csábítása óriási, miután a fiskális politika gazdaságélénkítési eszközei nem bizonyulnak igazán hatékonynak. Japán új kormánya erőteljesen beavatkozna a jegybank ügyeibe, a jen gyengítésével pörgetne a gazdaságon, és a jegybanki autonómia megszüntetésével fenyegetőzik. A világ harmadik legnagyobb gazdasága ugyanis két évtizede képtelen növekedni, pedig a jegybank 1999 óta 0-0,5% között tartja az alapkamatot, vállalati kötvényeket vesz, sőt ingatlanalapokba fektet. Az ország lakossága gyorsan öregszik, és egyre kézzelfoghatóbban érződik a japán jóléti állam fenntarthatatlansága. Az Európai Központi Bank is óriási összegeket pumpált az eurozóna bankszektorába, abban a reményben, hogy így elkerülheti a közvetlen államkötvény-vásárlást. A brit jegybank és a FED épp ellenkezőleg jár el, ám a lényeg itt is ugyanaz: a jegybank államkötvényt vesz, hogy aztán a kormány hitelezzen a bedőléstől fenyegetett kereskedelmi bankoknak és nagyvállalatoknak. Emellett arra is ígéretet tettek, hogy még évekig alacsonyan tartják az alapkamatot, amitől a hosszú távú kölcsönök kamatainak csökkenését és a hitelezési kedv erősödését remélik. Az Egyesült Államokban ráadásul nemrég egy ezer milliárdos érme kiadásának ötlete röppent fel, amit az amerikai kincstár a Fednél helyezett volna el, leírva ezer milliárd dollárt a meglévő 16,4 ezer milliárd dolláros adósságából. Végül természetesen aterv nem materializálódott. Hozzánk sokkal közelebb, Magyarországon is veszélyben forog a jegybanki függetlenség: Matolcsy képében kormányközeli személy kerülhet az MNB élére, így a lehető legegyszerűbbé válna a politikai érdekek keresztülvitele és a valutatartalék leszívása. Ennek azonban a szakértők szerint elkerülhetetlenül drasztikus forintgyengülési következményei lennének.
Miért lehet gond a fiskális-monetáris koordináció?
A széles körben elfogadott elméletek szerint a jegybankok csupán átmenetileg képesek enyhíteni a válságtüneteket, ráadásul a pénzmennyiség növekedése válságos időkben, amikor a termelés nehezen nő, elszabadíthatja az inflációt. Ha ugyanis egy termék – legyen az akár egy valuta – kínálata megnő, az ára automatikusan lecsökken, gondoljunk csak a piacokat elárasztó szezongyümölcsökre. Mégis kedvezőbbnek tűnik az ingyenpénzhez nyúlni, mintsem magasabb adókat kivetni, ezáltal tovább fékezve a reálgazdaságot. Jörg Asmussen , az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja szerint a még lazább monetáris politika nem oldja meg a strukturális problémákat. Asmussen amellett érvelt, hogy a jegybankok függetlensége nem véletlenül nagy érték. „A politikai dominancia megjelenése gyengítheti a piaci bizalmat”. Emellett minél több pénzt pumpálnak piacaikra a jegybankok a gazdaságélénkítés érdekében, fizetőeszközeik annál inkább leértékelődnek.
Ennek viszont akár pozitív hatása is lehet, hiszen a gyenge hazai valuta ösztönzi az exportot, ami elősegítheti gazdasági bővülést. Nem hiába figyelmeztetett nemrég Soros György is egy lehetséges valutaháborúra. A guru úgy véli, hogy nem jó politika ilyen időszakban a szigor, a németek ragaszkodnak a feszes költségvetési- és monetáris politikához, ami azt jelenti, hogy az euró erősödni fog más devizákkal szemben, ahol sokkal inkább expanzív politikát folytatnak. Mindez azt jelenti szerinte, hogy egy újabb árfolyamháború van kirobbanóban.
Miért legyen független a jegybank?
A monetáris politika függetlenségére elméletileg a fedezetlen papírpénz-rendszer miatt van szükség. A pénzünk mögött nem arany- vagy más nemesfém fedezet áll, hanem az állam fizetési ígérete. Eszerint csupán az határozza meg egy bankó értékét, hogy elhisszük-e az államnak, vagy sem, hogy a feltüntetett összeget éri a pénzünk. Ha az állam józanságával kapcsolatos bizalom megrendül, nincs ami megtámasztaná a pénz értékét. Ezért van szükség a független jegybankra, ami ellen tud állni a kormányzatok – gyakran korlátlan – pénzigényének.
A központi bank felel egy ország monetáris politikájáért. Legfontosabb feladata a nemzeti fizetőeszköz értékének megőrzése. A jegybankok tulajdonképpen a gazdaságban levő pénz mennyiségét szabályozzák, és ezen keresztül képesek befolyásolni más gazdasági változókat, mint például a rövid és hosszú lejáratú kamatok szintjét, a devizák árfolyamát.
A független jegybankok a gazdaság külső, objektív szemlélőiként elméletileg a társadalom hosszú távú jólétének érdekében hoznak döntéseket. A politikum időben azonban rendszerint igen rövidlátó, legfeljebb egy választási ciklusra tervez. Ha nem lenne határozott választóvonal a kormányzat és a jegybank között, akkor a monetáris politika a behatároltság mellett a kormányzati politika szeszélyeinek lenne kitéve. A piacok tárgyalópartnerei éppen ezért elsősorban a központi bankok, amelyek nem folynak be a választási ígérgetésekbe és a politikai csatározásokba. Ha a piac elveszti a bizalmát, az óhatatlanul pénzgyengüléssel és tőkemeneküléssel jár együtt – amit az elmúlt években többször is megtapasztalhattunk. A hatás valószínűleg ennek sokszorosa lett volna, ha a jegybank is beszállt volna a játékba.
Jeffrey Frankel , a Harvard professzora kiemeli, hogy az elmúlt száz évben a jegybankok szerepe és eszköztára több ízben is változott. Volt idő, mikor a központi bankok az arany árfolyamára koncentráltak, megint máskor a devizaárfolyamot, majd az inflációt igyekeztek menedzselni. A legtöbb helyen a cél jelenleg az, hogy az infláció egy bizonyos előre meghatározott érték alatt, vagy ennek közelében maradjon. A professzor szerint ugyanakkor, ha a jegybank pusztán csak az inflációra „lő”, akkor nem használja ki teljes mértékben a monetáris politika adta lehetőségeket. Jeffrey Frankel szerint ha a jegybankok az infláció helyett a nominális GDP-t – reál GDP plusz infláció – lőnék be követendő célként, akkor egyszerre lehetne szemmel tartani az inflációt és a reálgazdasági növekedést. Azt javasolja, hogy a fejlett gazdaságokban – USA, eurózóna – évi 4-5 százalékban határozzák meg a nominális GDP-k növekedési ütemét, a jegybanknak tehát arra kellene törekednie, hogy a reálgazdasági növekedés és az infláció együttesen érje el ezt az értéket.Az új rendszer jóval rugalmasabb lehetne, ha ugyanis egy gazdaság recesszióba süllyedne, akkor a jegybank „megengedhetne” akár 4-5 százalékos inflációt is, azaz laza monetáris politikát követne. Ezzel szemben fellendülések alkalmával, mikor a reál növekedés a 3-4 százalékot is elérné, akkor a nominális GDP-re meghatározott 4-5 százalékos cél betartásához csupán 1-2 százalékos inflációt „engedélyezhetne”, azaz szigorú monetáris politikát követne. Ez lehetne a jövő. (penzugyiszemle.hu)
Nagyoknak lehet, kicsiknek nem?
A nagy gazdaságokra, például az Amerikai Egyesült Államokra jellemző, hogy saját devizájukban adósodnak el. Ezért a hazai deviza leértékelődése nem befolyásolja lényegesen az állam adósságszolgálatát, a lakosok sincsenek kitéve az árfolyamingadozás kockázatának: nem kell magasabb törlesztőrészletet fizessenek hiteleik után, így a bankrendszer sem omlik össze. A nagy gazdaságok másik fontos jellemzője, hogy stabilan magas a kereslet a devizájuk iránt, mert amellett, hogy fontos kereskedelmi partnernek számítanak, sok befektető gondolja úgy, hogy megéri pénzét az adott valutában tárolni.
Kicsi, erőtlen gazdaságoknál azonban már nem ilyen rózsás a kép. Egy pénznyomtatási kísérlet könnyen alááshatja a piaci bizalmat, a befektetők arra gondolnak, hogy a kormányzat felelőtlen, ezért gyorsan szabadulnak a helyi devizától. Ez tőkemenekülést, tartósan magas inflációt, bankpánikot eredményezhet. Mivel általában ezeknek az országoknak – külföldi devizában lévő adósságuk miatt – állandó és magas a külföldi deviza igényük, miközben saját pénznemükre nincs stabil kereslet, a hazai valuta árfolyama rövid idő alatt összeomlik. Az inflációval karöltve ez tartósan tönkreteheti növekedési esélyeket – tehát pont a kiinduló célt ássa alá. A helyzet még rosszabb, ha az ország jelentős mennyiségű devizaadósággal rendelkezik. Ilyenkor már egy enyhe leértékelődés is az adósság gyors GDP-arányos emelkedéséhez, illetve a kamatterhek megugrásához vezet.
Simon Wren-Lewis , az Oxford University professzora szerint logikus következtetés, hogy az eddigi konzervatív jegybanki hozzáállást váltsa föl egy jóval lazább szemlélet, és a központi bankok is segítsenek be az adóssághegyek leépítésébe. A válság előtt ugyanis a jegybankok alapfeladata az volt, hogy őrködjenek az infláció felett, és esetleg mellérendelt célként igyekezzenek hozzájárulni a gazdasági növekedés élénkítéséhez. Ma azonban az infláció nem jelent valós gondot, hiszen mindenki inkább tartalékol, fogyasztás helyett. A gazdasági növekedés pedig leginkább az óriási duzzadt államadósságok miatt akadoznak. A professzor hozzáteszi, hogy minél magasabb egy ország államadóssága, annál nagyobb szerep hárulhat a jegybankokra az adósságkezelésben. A korábban elképzelhetetlennek gondolt megoldások mára megszokottá váltak, elég csak a több 100, sőt 1000 milliárd dolláros kötvényvásárlási programokra, az évekre előre beígért 0 százalékos alapkamatra, vagy egész országok állampapírpiacainak megtámasztására gondolni. Ma már nem az a kérdés, hogy a jegybank besegítsen-e, hanem az, hogy ezt milyen mértékben tegye. (penzugyiszemle.hu)
Milyen lehetősége lenne Romániának?
Székely Imre , a BBTE közgazdasági karának tanára szerint inkább a fiskális, mint a monetáris politikában kéne keresni a megoldást a gazdaságélénkítésre.
„Románia az elmúlt bő évtizedben egyre nyitottabb gazdásággá vált, jelentős mértékben növekedett az export es az import egyaránt, liberalizálttá váltak a pénzügyi műveletek, sokkal szabadabb a külföldi munkavállalás. A nyitottság fokának növekedésével egyidejűleg a hazai gazdaságpolitikák hatóereje fokozatosan csökkent. Ez hatványozottan igaz a gazdaságpolitikák egyik elemére, a monetáris politikára. Emiatt Románia számára elsősorban a költségvetési-fiskális politika átalakítása lehet a fő kérdés. Ez annal is inkább igaz, mivel a költségvetési-fiskális politika teljesítőképessége erőteljesebben hat vissza a monetáris politikára, mint fordítva” – fogalmazott a közgazdász. Véleménye szerint a monetaris politika által előidézett „pénzbővítés” akkor lehet reálgazdasági szinten eredményes, ha az eljut a gazdasági szereplőkig. „Ez azt feltételezi, hogy hitelügyletek jönnek létre a kereskedelmi bankok és ügyfeleik között. A jelen helyzetben elsősorban nem az a probléma, hogy a kereskedelmi bankoknak nincs kihelyezhető forrásuk, hanem inkább az, hogy kevés a hitelképes ügyfél, tehát életképes üzleti tervet tud felmutatni, garanciális háttérrel rendelkezik, és akar is hitelt felvenni. Itt pedig újra a költségvetési-fiskális politikához jutunk vissza, amelynek jelentős a felelőssége abban, hogy az államháztartás bevételei hogyan kerülnek elköltésre”.Székely Imre úgy véli, hogy a gazdasági érdekeknek alárendelt jegybank hajlamosabbak a monetáris illúzió keltésére, ami a fentiekben felvázolt folyamat szerint inflációba torkollik. „Ez pedig keresztül húzzák a gazdasági szereplők számításait, így a reálgazdaságra is negatívan hatnak. A szakma ezért áll ki a jegybanki fuggetlenseg mellett”. A szakértő szerint a pénznyomtatás valójában csak álintézkedés: nem a pénz szűke, vagy a kamatláb szintje a probléma, ezért egy expanzív politikának nem lenne érdemleges hatása.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!