Összeomlás, vagy jöjjön a föderális Európa?

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az 5. Adatbank Café meghívására érkezett Kolozsvárra, ahol az Erdély 2020 fejlesztési tervről tartott előadást. A projekt a települési és megyei szintű elemzések mozaikdarabjait egy Erdély-szintű diagnózisba ötvözi. A konferencia szünetében arra kértük a brüsszeli képviselőt, hogy vázolja elképzeléseit az EU jelenéről, jövőjéről és fejtse ki véleményét néhány aktuális gazdasági, politikai folyamattal kapcsolatban.

Nem lehet könnyű mostanában európai parlamenti képviselőként tevékenykedni. Volt valaha nehezebb?

– Nem tudom megállapítani, hogy ez-e az Európai Unió legnehezebb éve, hiszen a bő harmincéves törtételemben volt már szerbiai háború, bővítés, eurózóna megalakulás. Az viszont tény, hogy először beszélünk feltételes módban az EU jövőjéről, először kérdőjelezzük meg a közös fizetési eszköz létjogosultságát, most merül fel először, hogy egy ország kiléphet az euróövezetből.Egy kihívásokkal teli időszakot élünk, amikor nagy-britanniai euroszkeptikus képviselőtársaim a parlament plénuma előtt nyíltan országuk unióból való kilépése mellett érvelnek. Egy ilyen légkörben nagyon fontosnak tartom, hogy Sógor Csabával együtt részt vegyünk a vitákban és tolmácsoljuk az erdélyi magyar közösség üzenetét, véleményét.

Szakemberként hogyan látja, lehet közös valutája különböző fejlettségi szinttel és gazdasági struktúrával rendelkező, más problémákkal küzdő és más orvosságokat igénylő országoknak?

– Nem kell új válaszokat megfogalmazni az euróövezet jövőjével kapcsolatban, hiszen a megfelelő tanulmányok már a ’70-es évek elején megszülettek. Ezek a szimulációk is azt mutatták, hogy egy monetáris unió csakis akkor létezhet, ha egységes politikai és gazdasági vezetéssel rendelkezik. Ez jelentené a föderális Európát, az Európai Egyesült Államok eszméjét. Ebben nincs semmi új, már Winston Churchill is megfogalmazta 1945-ben.

Tudomásul kell venni, hogy a közös valuta megalkotásakor nem volt elegendő politikai akarat arra, hogy az EU elinduljon a föderalizálódás útján. Jelenleg nincs közös gazdaság- és adópolitika, ami egyre tisztábban látszik, hogy elengedhetetlen a monetáris unió működéséhez.

Sokan attól tartanak, hogy ez által az országok elvesztenék szuverenitásukat...

– Én másképp fogalmaznék. Az Egyesült Európa a tagállamok szuverenitásának a közös gyakorlását jelentené. A vezető döntéshozó szerv egy több kompetenciával rendelkező Európai Parlament kellene legyen, amiben értelemszerűen ott vannak minden országnak a képviselői. Az Európai Bizottság az unió kormányaként kellene működjön.Fontosnak tartom az EU költségvetésének növelését is. A tagállamok konszolidált nemzeti össztermékének jelenlegi 1%-a helyett 7-8%-a kellene bekerüljön a közös kasszába. Ki kell választani azokat a területeket, amelyek esetében a Brüsszelből elköltött euró hatékonyabb tud lenni, mint egy helyi döntés eredményeként kiutalt összeg. Ilyen lehet a közös szállítás- és energiapolitika.

Amikor már Németországban is egyre nő az Uniót elutasítók aránya, lát reális esélyt arra, hogy a fent említett célokat el lehessen érni?

– Azért, hogy a választók euroszkeptikusak, mi, az európai politikusok vagyunk a felelősek. A nemzeti kormányok az elmúlt két évtizedben a népnek tetsző intézkedéseket saját érdemüknek titulálták, míg a népszerűtlen reformokat, adóemeléseket brüsszeli döntésnek tulajdonították. Mindez erodálta az uniós döntéshozatali szervek hitelességét és elfogadottságát. Meg kell érteni azt, hogy a globális világ ma már mindenható. Amit itt most önnel beszélek, elképzelhető, hogy harminc másodperc múlva angol nyelven lesz olvasható egy nemzetközi hírportálon. Nem létezik ma már kettős beszéd, és nem létezhet izolacionizmus sem.

Kínával, Indiával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal csak közösen tud versenyezni a 27 tagország, erre egyedül Németország sem képes. Széthullva, egymás ellen áskálódva, külön utat járva lehetetlen versenyelőnyre szert tenni.

Ha már a kettős beszédet említette: emiatt, és nem csak, többször és folyamatosan kritizálták Magyarországot az uniós döntéshozók az elmúlt hónapokban. Hogyan látta belülről ezt a konfliktust?

– Identitás szempontjából én erdélyi magyarként határozom meg magam, de a társadalmunk nyilvánvalóan tagja a magyar nemzetnek. Azt gondolom, hogy a jelenleg végbemenő magyarországi folyamatokkal szemben nekünk tartózkodónak kell lennünk. Az én értelmezésem szerint egy önmagába forduló, protekcionista, határokat visszaépítő gazdaságpolitika zajlik ma Magyarországon, amely egy kemény, határozott nemzetállamot épít fel.

Ha átfordítom a mai budapesti valóságot az erdélyi magyarság szintjére, akkor azt gondolom, hogy közösségünknek éppen ezen intézkedések ellenkezőjére van szüksége, egy decentralizált rendszerre, nem a nemzetállamok, hanem a régiók Európájára. Én ebben a modellben hiszek, szerintem a közösségek uniójában találhatja meg az erdélyi magyarság a helyét úgy, hogy nem veszíti el identitását, és nem olvad bele a többségbe.

Brüsszelből hogyan látja a romániai gazdaságpolitikát? Tart-e attól, hogy az előző kormány sokszor népszerűtlen intézkedéseinek a hatását ronthatja az, hogy fél évvel a választások előtt új vezetése van az országnak?

– Az elmúlt pár év gazdasági intézkedéseit két részre bontanám. Az első a 2009-2010-es időszak, amikor valóban igen nehéz, népszerűtlen intézkedéseket kellett meghozni. Ezek a lépések viszont szükségesek voltak és biztosították a makrostabilitást, így Románia ma nem is említhető egy napon Görögországgal, Spanyolországgal, Portugáliával vagy Írországgal.A következő lépést sajnos elhibázta a kormány, hiszen 2011-ben szükség lett volna gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő döntéseket meghozni, azonban a Boc-kormány nem tette ezeket meg. A Kogălniceanu kártyát is csak két év tárgyalás nyomán sikerült bevezetni. Van még egy „impotenciánk”, nem sikerült az európai alapok lehívását kimozdítani a holtpontról.Persze választási évben vagyunk, a baloldali kormány megpróbál osztogatni, de remélem, hogy nem fog elcsúszni a populizmus banánhéján. Az ígéreteik jól hangzanak, de nem megvalósíthatóak, és remélem, hogy nem is próbálják őket megvalósítani, ugyanis öngyilkos lépések lennének. Nincs fedezet a közalkalmazotti fizetések válság előtti szintjének pár hónap alatt történő teljes visszaállítására, és azt sem hiszem, hogy ma a progresszív adó jó hatást érne el Romániában. A jobban keresők megadóztatásának demagógiája ellentétes azzal az elvvel, hogy aki többet akar dolgozni, az többet is kereshessen.