Az iráni feszültség csak átmeneti, az olajár idén 100 dollár körül marad

A sorozatos üzemanyag-drágítások tükrében egyre nagyobb figyelmet szentelünk a kőolajár változásainak. Legutóbb az iráni olajembargó borzolta fel a kedélyeket, a Hormuzi-szoros lezárásának pedig egyelőre beláthatatlan következményei lennének. Dr. Hegedűs Miklós sal, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a várható olajár-tendenciákról, illetve a jövőbeni energiaellátottsági veszélyekről.

Milyen irányba alakulhat közép/hosszútávon a kőolajár?

– Attól függ, hogy milyen forgatókönyvet veszünk alapul. Amennyiben az eddigi gazdaságpolitika folytatódik, ami nagyon szerény energiamegtakarításra ösztönöz és az igények jelentős növekedését feltételezi, akkor sokan úgy gondolják, hogy a mostani 100 dolláros éves átlagos hordónkénti ár 150 dollárra emelkedhet 2030-2035-ig.

Ha egy új politikai megközelítés lesz, amelyben a környezetvédelem, az energiatakarékosság és különösen a kőolajjal való értelmesebb gazdálkodás szempontjai érvényesülnek, akkor egy szerényebb igénynövekedéssel és ebből adódóan egy szerényebb árnövekedéssel számolhatunk, ez 120-130 dolláros hordónkénti árat jelent.

A legambiciózusabb gazdaságpolitikai változat szerint a környezeti szempontok meghatározó jelentőségűvé válnak, ebből adódóan az energiaigények és ezen belül a kőolajigények 2030-ig csökkennek, a mostani 100 dolláros ár pedig változatlan marad, esetleg kicsit mérséklődhet is.

Melyik forgatókönyvnek mekkora a valószínűsége?

– Ez annak a függvénye, hogy az egyes országok milyen mértékben fogadják el a környezeti veszélyeket. Akár az EU-t, akár az USA-t nézem, kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem hogy a hosszútávú környezetvédelmi szempontokat állítsák a politika központjába. Sokkal inkább a növekedés, a foglalkoztatás beindítása a cél. Ez azt valószínűsíti, hogy az évtized végéig mindenfajta jó szándék ellenére inkább az eddigi gazdaságpolitika fog érvényesülni, tehát még alacsony gazdasági növekedés mellett is egy erőteljesebb kőolajigény jelentkezhet, és ez erőteljesebb árnövekedést valószínűsít.Azonban 2020-ig még a hagyományos gazdaságpolitika folytatása mellett is növekszenek az olajhelyettesítő termékek, elsősorban a bioüzemanyagok, de megnövekednek a kőolajhomokból, különböző palából, gázból és szénből való kőolaj-előállítás lehetőségei is. Ezek 2020-ig várhatóan fedezni tudják azokat a növekményeket, amelyek a gazdasági növekedésből származnak.Egy adott országban nem elsősorban a kőolaj világpiaci, dollárban kifejezett ára lesz a meghatározó, hanem hogy hogyan alakul az adott ország devizájának az árfolyama a dollárral szemben. Kelet-Európában inkább a dollár erősödésére számítunk hosszabb távon a kisebb országok valutájával szemben, ami azt jelenti, hogy a belföldi árak erőteljesebben nőhetnek.

Rövidebb, éves időtávon mi várható?

– Éves kitekintésben az árak más tényezők alapján alakulnak. Közvetlenül a kőolaj keresleti és kínálati viszonya, illetve az ezeket alakító tényezőkben beálló változások a meghatározóak. A következő egy-másfél évben a világ gazdasági növekedése a korábbi várakozásokhoz képest is jelentősen csökkenni fog, ebből adódóan a mostani 88 millió hordó/nap termelés alig egy millió hordóval fog nőni éves szinten. Ebből adódóan az árhatások meglehetősen szerények lesznek, kisebb-nagyobb ingadozások mellett, amelyek a kőolaj esetében folyamatosan napirenden vannak. Ilyen a mostani Irán-USA vagy Irán-Izrael konfliktus is, amelyek 120 dollár közelébe vitték a hordónkénti árakat. De amennyiben ezek az átmeneti feszültségek mérséklődnek, a keresleti-kínálati viszonyok egy viszonylag szerényebb áremelkedést indukálnak.

Merre eszkalálódhatnak Ön szerint az iráni konfliktusok?

– Az iráni helyzet egy rövid távú politikai kockázat. Azt is kell látni, hogy az embargót a fejlett országok rendelték el, és ehhez vagy csatlakoznak, vagy nem a különböző feltörekvő országok, mint Kína, India, esetleg Japán, amely eddig is meghatározó vásárlója volt az iráni kőolajnak. Ez azt jelenti, hogy a fejlett országok úgy ítélik meg, hogy többé-kevésbé biztonságosan pótolni lehet az iráni termelés-kiesést. Ez annál is inkább valószínű, mert az arab országok korábban vállalták, hogy amennyiben életbe lép az embargó, képesek lesznek pótolni a kieső mennyiséget. Emellett a líbiai termelés is lassan újra visszaáll a háború előtti szintre, amiből szintén pótolni lehet az iráni kiesést.

Az iráni konfliktus tehát rövidebb távon, 1-2 éves kitekintésben állandó kockázati forrást jelent az áremelkedési trendekben, de alapvetően nem változtat azon az irányon, hogy a globális igények növekedése lassú lesz, a következő két évtizedben pedig aligha várható a kínálati oldalon drasztikus visszaesés. Annál is inkább, mivel Irán nem olyan meghatározó, különösen a fejlett országok olajellátásában, és a feltörekvő országok is egyre inkább a viszonylag drágább, északi olajokat vásárolják, mert a feldolgozásuk sokkal olcsóbb. Irán tehát fontos és érzékelhető hatással bír a kőolajellátásra, de tartós és meghatározó jelentősége nincs. Összegezve az árak esetében is egy viszonylag szolidabb növekedés várható: 2012-re a legtöbb megbízható prognózis nagyjából 2011-gyel megegyező árszintet valószínűsít, ami 100-105 dolláros hordónkénti árnak felel meg.

Visszatérve a középtávú trendekre: olyan véleményeket is lehet olvasni, miszerint ezek a kőolaj-helyettesítők, palák, nem rendelkeznek akkora energiatartalommal, amelyekből összességében fedezni lehetne a csökkenő kőolajtartalékokat...

– Én csak arra utaltam, hogy az évtized végére már valószínűleg birtokában leszünk ezeknek a technológiáknak. Igaz, hogy ha csak az energia-összefüggésekre szorítkozunk, a helyettesítők esetében jóval nagyobb energiabefektetéssel tudunk jóval kisebb hozamokat biztosítani, de szerintem ezek még mindig a gazdaságossági határon belül vannak. Az USA-ban például már tömegszerűvé vált a nem hagyományos földgáz-lelőhelyek kiaknázása. A közeljövőben pedig az egyik nagy olajhelyettesítő a földgáz lesz, nem is igazán az olajpala vagy a nehézolaj. Az ikermeghajtás is számításba jön: Kínában az elektromos meghajtású autók aránya magasabb mint a hagyományos üzemanyaggal hajtott autóké. Ez is helyettesíteni fogja a kőolajat, más kérdés, hogy összhatásában a környezetre nem feltétlenül lesz pozitív hatással.

Ha nem csak 8-10 évre tekintünk előre, akkor ezek a földgáz-tartalékok is ki fognak fogyni...

– A készletügy egy nagyon vitatott témája a kőolaj- és földgáz kérdéseknek. Egyesek szerint a kőolaj-kitermelés már túlhaladt a csúcsán, és a következő években a bányászási lehetőségek már lecsengőben lesznek. Mások ezt nem így látják. Különböző szervezetek becslése szerint a kőolajban még óriási tartalékok vannak. Az elmúlt harminc évben mindig körülbelül harminc évre jósolták a kőolaj élettartamát, most is azt prognosztizálják, hogy egy jó 35-36 évre elegendő a feltárt, kitermelhető olaj mennyisége. Földgáz esetében ez a készlet jóval nagyobb, a megbízható prognózisok 70 évre teszik a hagyományos földgázkészletek élettartamát, a nem-hagyományos földgázkészletek kétszeresét teszik ki a hagyományos tartalékoknak. Igaz, hogy véges készletekről van szó, és az is, hogy ezek a készletek egyre nehezebb földrajzi-geológiai feltételek mellett hozhatók csak felszínre, ebből adódóan drágul a végtermék ára. A földgáznál viszont más a helyzet, ott egy nagy boom lesz a következő évtizedben, a túlkínálat pedig az árak tartósabb csökkenését is magában hordozza.

Tehát a készletek szempontjából a közeljövő kilátásait nem fenyegetik olyan veszélyek, mint azt sokan mondják. Kétségtelen, hogy véges készletekről van szó, de például az óceánok felkutatottsága meglehetősen gyerekcipőben jár, igaz, hogy több ezer méter mélyről meglehetősen nehéz a kőolaj felszínre hozása, de szerintem még messze vagyunk attól, hogy a kitermelés energiaigénye és a felhozott energia aránya 1-1 legyen. Még elég messze van az a határ, ameddig érdemes kihasználni ezeket a készleteket. Vitatott továbbá az is, hogy a villamosmeghajtás, az atomerőmű, vagy a hidrogén különböző hasznosítása eljut-e a következő 2-3 évtizedben egy olyanfajta fejlettségi állapotba, amely lehetővé teszi ezek gyakorlati helyettesítőként történő hasznosítását. Ez a távolabbi jövő, de nem hiszem, hogy közvetlen veszély fenyegeti a világot, mert elfogy a kőolaj és nem lesz energia.

Egyáltalán milyen mértékben lehet átállni a megújuló energiaforrásokra?

– A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb prognózisa szerint 2030-2035-re a megújuló források aránya nem lesz több, mint 7-10%, amelyből 6% körüli a vízenergia, amely régóta szerves részét képezi az energia forrás-oldalának. Áttörés tehát nem lesz, továbbra is az eddigi, hagyományos energia-hordozóké lesz a főszerep. A bioüzemanyagok 2-3 évvel ezelőtti „mindent megoldó” megítélése jóval árnyaltabbá vált, hiszen a brazil és ázsiai őserdők kipusztítása és az üzemanyag alapanyagául szolgáló növények termesztése több kárt okoz, mint hasznot. Emellett az energiamérlegre gyakorolt hatásuk kérdéses, ugyanis a termesztésük és az abból nyerhető energia nagyon közel áll az 1-1-hez. Emellett az elhúzódó pénzügyi válság nem teszi lehetővé a jelentősebb állami szerepvállalást a megújulóenergia-technológiák fejlesztésében. Mivel nagyon kicsi energiasűrűségről van szó, ezért csak jelentős állami támogatással lehetne versenyképessé tenni ezeket a beruházásokat. Ilyen értelemben a pénzügyi-gazdasági válság nem elősegíti, hanem komoly féket jelent abban, hogy elérjük a megújuló energiaforrások kívánt mértékét.

Hosszútávon várható javulás a megújuló energia előállításában?

– 35-50 éves kitekintésben a ma még nem versenyképes, nem is igazán tökéletes válaszok a környezeti kihívásokra előbb-utóbb mégis áttörnek egy ponton, éppen a helyettesítés növekvő kényszereiből adódóan. A napkollektorok esetében például a tömeges termeléssel javulhatnak a gazdasági versenyképesség feltételei, így közelebb kerülhetnek a hagyományos energiahordozók árszintjéhez. Nem hiszem, hogy a mostani évtized szomorú és pesszimista megítélése alapvetően megkérdőjelezi a megújulóenergia-források helyét az évszázad második felében. Inkább az átállás a kérdés, hiszen ezeknek a nem-gazdaságos erőforrásoknak a beemelése jelenleg nem tűnik túl sürgetőnek, másfelől pedig nincs is igazi kényszer a hagyományos energiaforrások szűkösségének oldaláról. Sajnos ez az emberiség és a globális környezet szempontjából nem szerencsés fejlemény, de még mindig szerencsésebb szembenézni a valós helyzettel, mint álmokat szőni, és aztán állandóan csalatkozni.