Következik a hitelutálat korszaka

Sok kérdés övezi a görög és olasz gazdaság jövőjét, illetve a világ pénzügyi rendszerében beálló lehetséges változásokat. Görögország de facto már legalább két éve csődben van, ami azt jelenti, hogy a piacról önállóan nem képes finanszírozni magát. A de jure csődöt, azaz a fizetésképtelenség bejelentését a politikusok eddig nem tették lehetővé, és egyértelműen látszik, hogy a végsőkig kitartanak – mondta el Bilibók Botond , a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója.

A szakember rámutatott: mivel a görög GDP az unió GDP-jének mindössze 2%-át adja, a kitartás a végtelenségig húzódhat. „Erős túlzással a görög problémát farzsebből meg tudja oldani az EU. Már az első pillanattól láttuk ebből az irodából, hogy Görögország becsődöl” – mondta. A gazdaságtörténet, az elmúlt évszázad államcsődjei vagy az államcsőd-közeli helyzetei (amikor a piaci finanszírozás megszűnt) azt mutatják, hogy Görögország, illetve más európai országok eladósodottságának a mértéke akkora, amely más konjunktúrában már rég csődhelyzetet idézett volna elő. Például Argentína 55%-os GDP-arányos államadósság mellett vált fizetésképtelenné – jelezte.

Mintha fizetésünknél nagyobb bankhitelünk lenne

A probléma megértéséhez elég a józan gondolkodás, ami az egyéni vagy a családi pénzügyek szintjén gyakran szükséges. Aki az éves fizetésének a másfélszeresét cipeli adósságként magával, arról nagyon nehéz elképzelni, hogy ki fog kerülni a bajból. Erre akkor lenne esély, ha hirtelen háromszor annyit keresne, azaz erőteljesen nőne a GDP, vagy akkor, ha jelentősen visszaszorítaná a kiadásait (megszorítások). De ha időközben a hitel kamatterhe jelentősen emelkedik, akkor már a kamatkiadások fedezése is egyre nehezebb – magyarázta a szakértő.

Kérdés, hogy

a fertőzést

sikerül-e fékezni

Valójában ma már nem az a kérdés, hogy csődbe jut-e Görögország, hanem, hogy ennek a nyílt vagy nem nyílt beismerésével meg lehet-e esetleg akadályozni, hogy a probléma más országokra is átterjedjen. „A görög csőd tény. Még akkor is, ha nem beszélünk róla. Az már politikai kérdés, hogy nem engedik őket csődbe jutni. Görögország sajátos helyzete már rég ”köztudott„. Már az eurózóna tagjává is úgy válhattak, hogy hamisították a statisztikai adatokat…” – fogalmazott Bilibók. Elmondta, amikor 2008 után a világgazdasági növekedés megállt, a szuverén államadósságok előtérbe kerültek. Számos ország cipel olyan nagy adósságot a vállán, amit nem, vagy nagyon kis valószínűséggel lehet visszafizetni. A piac már nem hajlandó finanszírozni, s ekkor kerülnek terítékre a politikai kérdések, és más államok, illetve központi intézmények (IMF, EKB, stb.) lépnek be a piaci szereplők helyére. „Összeurópai, politikai kérdés ma, hogy egy EU-tagállam nem mehet csődbe. Ez – mondják a politikusok – olyan precedenst teremtene, aminek a következményei beláthatatlanok. Egyrészről a precedens a piaci szereplőknek azt mutatná, hogy EU állampapíron is elveszíthetik a pénzüket, és a többi eladósodott ország – és ebből már nagyon sok és nagyon nagy országok is vannak – kötvényeitől is menekülnének. Másodsorban hosszú távon az EU, illetve a monetáris unió létrejöttének alapvető céljai kérdőjeleződnének meg vagy borulnának fel” – vázolja a szakember. Összegezte: ennek érdekében hozzák létre az európai mentőalapot (EFSF), amely az európai adófizetők között az adósságállományt szétteríti. A kérdés marad: az alap kellően nagy lesz-e ahhoz, hogy megnyugtassák a piacokat arról, hogy a többi eladósodott ország állampapírjaira is vissza fogják fizetni a pénzt. Ez kellő garancia lenne arra az esetre, ha a piaci finanszírozás bedugul – hiszen senki sem akar görög, olasz, portugál, belga állampapírokat venni. Valójában erre megy ki a játék, hiszen Görögország esetében már „vége a dalnak”. „A gond azonban az, hogy a EFSF mentőalap egy nagy ország – például Olaszország – gondja esetén nagyon kicsi. Olaszország adósságállománya az ír, portugál, görög együttes adósságállománynál 2,7-szer nagyobb, mintegy 2650 milliárd euró. Belegondolni is rossz” – emelte ki.

Hogyan alakul át a lakosság hozzáállása a pénzügyi rendszerhez?

A múltbéli tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt követően következik a hitelutálat korszaka. Japán hosszú évek óta a közel 0%-os kamat országa. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy felveszek hitelt, és ugyanannyit kell visszaadnom, nincs kamat. Ennek ellenére a lakossági hitelállomány, amely korábban nagyon magas volt, folyamatosan csökken.A harmincas évek nagy amerikai válságát követően az 50-es éveket hívták a hitelutálat korszakának. Ennek a gyökerei a nagy gazdasági világválságig nyúlnak vissza, amit többek között szintén egy nagy eladósodottság okozott. Tizenöt, húsz évvel a válság után is emlékeztek a negatív következményekre. Az ötvenes években a hitelutálattól még az élet zajlott és akinek volt munkája, az nem érzett semmi negatívat… Most is ez várható. A következő nagy hitelbuborék kialakulását mi már nem érjük meg – véli Bilibók Botond.

Az adóssághegyeket egyszerűen elinflálhatják

Az adóssághegyeket egy kezelhető szintre kell apasztani, de ez már politikai döntéshozás eredménye lesz. A Concorde Alapkezelőnél az a konszenzusos vélemény, hogy bármekkora is a német ellenállás, az EKB addig kell vásároljon államkötvényeket, ameddig stabillá nem teszi a helyzetet. Nincs más út tehát, mint a pénznyomtatás. Különben olyan katasztrofális csődhelyzet állna elő, ami már politikailag is vállalhatatlan – mondta a szakértő. Ezzel első körben likviditási oldalról megoldanák a jelenlegi problémát, és ha majd egyszer kialakul a megfelelő konjunktúra, akkor az infláció emelkedésével elértéktelenítenék az államkötvényeket, tehát az adóssághegy így csökkenne le. Erre az útra lépett az Egyesült Államok, sőt Japán is, tehát van precedens a közelmúltból- mondta a szakember.

Bilibók szkeptikus arra vonatkozóan, hogy sikerül-e megalkotni a közös pénzügypolitikát, ami 17 tagállam szuveranitását korlátozná. „Kollegáim szerint az lesz a kikényszerítő erő, hogy az EKB csak azokat menti meg, akik elfogadják a közös fiskális politikát”.

A pénz nem tűnik el, csak átalakul

Tehát a nagy gazdasági válságot nem lehet kizárni, ugyanis már benne vagyunk. Ha attól tartunk, hogy a pénz mint fizetőeszköz eltűnik, akkor számolhatunk a legrosszabbal: ez pedig a háború. Amúgy a fizetőeszköz nem tűnik el, csak átalakul: ha egyik eltűnik, jön helyette új. Például 1946-ban, a világtörténelem legnagyobb hiperinflációját követően a pengő megszűnt, de jött is helyette a forint. „Számos pénzrendszer tűnt el a elmúlt évezredekben, mindegyik az elértéktelenedés miatt következett be. És mindegyik a felelőtlen pénzügypolitika következménye volt. Az elején az arany részarányát csökkentették az érmékben. A papírpénz rendszerében költségvetési fegyelem lazult és a pénznyomtatással érték el ugyanezt a hatást. Akár a lej példáját is felhozhatnánk: az új lej kibocsátása a régi gyengülése miatt vált szükségessé. Eltűnt tehát a régi pénz, és jött helyette új” – mondta Bilibók.