Erősödik a társadalmi felősség a térség vállalkozásaiban

A vállalkozások társadalmi felelősségének kérdéséről dr. Angyal Ádámot , a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának tanárát kérdeztük az konferencián Csíkszeredában. – Erősödik, ez egy általános trend. Akár bevalljuk bevalljuk, akár nem, ezen a téren követjük a világ gazdaságilag vezető országait. A térségben jelen lévő nemzetközi cégeknél ez a szellemiség már beépült a mindennapi életbe, akár a nemzetközi példától függetlenül lassan elkezdik felismerni, hogy ez egy fontos dolog. Sőt, olyannyira intenzíven erősödik a társadalmi felelősségvállalás, hogy az utóbbi 15 évben szinte a nulláról eljutott egy értékelhető, mérhető állapotig. A gazdasági életben az ilyen gyors fejlődés nagy csodának számít. – Ami pénzügyileg nem egyértelmű haszon, azt föl kell ismerni, és ez egy mentális folyamat. Ennek eredménye az, hogy rájövünk: a vállalkozások nem csak saját magukért és a közvetlen környezetükért felelősek, hanem az egész emberiségért. Ez a felismerés most kezd betörni az üzleti világba. Azért tekinthető különlegességnek, mivel nem a hagyományos módon, tehát az érdekeken keresztül közvetíti az emberi elme, hanem egy tudatos folyamat eredménye. Vannak hasonlóan fontos dolgok, amelyekkel szintén keveset foglalkoznak a vállalkozások – ilyen az innováció. A térségbeli vállalatok keveset költenek kutatás-fejlesztésre, mert úgy gondolják, hogy ez nehezebben egyeztethető össze az üzlettel. Érdekes módon a társadalmi felelősségre többet fordítanak, mint a fejlesztésre, pedig a józan ész azt mondaná, hogy az innováció a gazdaságban látványosabb előrelépéseket eredményezhet. – Ez egy lassú folyamat, és egyenjogú partnerré valószínűleg soha nem fognak válni. Amíg az egyik önszántából ad, a másik pedig kér, a kapcsolatuk sosem lesz egyenlő, és nem is hiszem, hogy annak kellene lennie. Létezik azonban néhány olyan technika, amellyekkel segíthetnek magukon az alapítványok, hogy több forráshoz jussanak.

Először is jó cél mögé kell állni. Léteznek gagyi, hazug célok. Emellett átláthatónak kell lenniük, el kell tudjanak számolni azzal, amit ténylegesen támogatnak. Semmiféle sötét-zűrös ügyhöz ne adják a nevüket, még akkor sem, hogy ha ez anyagilag megéri nekik. Például: ha egy adományozó 500 lejt ajánl, de 100-at visszakér, akkor ez azt jelenti, hogy az alapítvány kap 400 lejt, és ez jó neki. Mégsem szabad ilyenekbe belemenni, mert ez korrupció. Kell tudni határt szabni. Ha egy alapítvány ilyen szempontból következetes, illetve jó, nemes ügyet képvisel, amely meg is valósul, és ezt jól tudja kommunikálni, akkor van esélye. A fund-rising egyébként egy külön téma, ezt minden olyan szervezet alkalmazza, amely nem a számlázott bevételeiből él. Például az egyetemek az államtól kapott pénzből messze nem tudják fedezik a működésüket, a többit össze kell gyűjteniük, és ez nem könnyű munka. Kérdés, hogy kitől tudnak pénzt szerezni? Vagy az államtól, vagy pályázatokból, esetleg elmennek gyűjteni. Ilyenkor a vállalkozókkal el kell fogadtatni, hogy a cél jó és nemes. Például ezen a rendezvényen is közel 30 szponzor volt, mindegyiket valamilyen módon meggyőzték az esemény fontosságáról. Nem hiszem, hogy valaki azért adott pénzt, hogy a logója ki legyen téve. – Kétség nem fér hozzá, hogy például az üzemanyagtermelők tevékenysége a környezetszennyezés miatt nagyfokú veszélyt jelent a társadalom számára. Azonban nagyon jelentős a társadalmi szükséglet eziránt a tevékenység iránt. Nem lehet letudni szabotázzsal, vagy azzal, hogy bojkottáljuk működésüket. A tevékenységet folytatniuk kell, ha meg amúgyis folytatják, akkor járnak el helyesen, ha megpróbálják az ebből eredő környezetszennyezést némiképpen minimalizálni. A MOL például kísérleteket folytat nem hagyományos üzemanyaggal működő járművek kifejlesztésére, alapítványokat támogat, tehát hozzájárul a társadalmi jóléthez. Ennek természetesen vannak PR hatásai is, jobban cseng a MOL neve, az emberek arra gondolnak, hogy azért is zöld színű a cég emblémája, mert valóban tesz valamit a környezetért is. Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy a kárt okozó cégeket – dohányipar, szeszipar vagy fegyvergyártás – betiltjuk, vagy bojkottáljuk. Ez ellenkezik a világ normális működésével. Annak ellenére, hogy a háborúk tényleg soha nem oldottak meg semmit, a tudományos kutatások jelentős finanszírozója a hadiipar. Ha ez nem lenne, akkor a tudományos kutatások sokkal alacsonyabb szinten állnának. Számos felfedezés nem született volna meg, nem lenne radar, nem lenne internet, ami szintén katonai kutatás eredménye, emellett csomó anyag nem létezne. Miközben a fegyvergyártás egy alantas, piszkos dolog és az emberiség szempontjából nem kívánatos, látni kell, hogy mi a pozitív hozadéka. Egyébként pont a fegyvergyártás esetében mondta ki először a tudomány, hogy állj! – Albert Einstein azt írta Rooseveltnek a második világháború után, hogy talán az atombombát mégsem kellett volna kifejleszteni, mert látta ennek a szörnyű következményeit. Tehát a tudomány mérhetetlen szabadságát megpróbálják összeegyeztetni a határokkal. Meg kell határozni, hogy meddig megyünk el. Egy ilyen határ például a kábítószer. Azonban ha például Thaiföldön valami csoda folytán megszűnne a kábítószertermelés, akkor a lakosság 30%-a elvesztené a munkáját. Melyik tekinthető fontosabbnak? Nem mondhatom, hogy vesszen az a 30%. Lehetne kiváltó iparágakat javasolni, de melyik iparág tudna ekkora jövedelmet biztosítani? – Kelet-Európában sem a vállalkozások, sem a magánszemélyek nem jogkövetőek. Ahol lehet, kibújnak a törvény alól. Ezért ha valaki vállalja a felelős viselkedést, akkor is jogkövetőnek kell lennie, ha ez neki egyébként üzletileg káros. Ki kell fizetnem az adót – ez nekem rossz, pénzembe kerül. Egy szerződést be kell tartani akkor is, ha az rám nézve nem kedvező. Az emberek nagyon nehezen állnak rá erre, a jogkövetés nehéz feladat egy vállalkozó számára. Vannak üzletember barátaim, akik bevallják, hogy csalnak: időnként nem adnak számlát, simliznek, de legalább nem hazudják maguknak, hogy ez becsületes dolog. Sokan dolgoznak feketén, amely az alkalmazó részéről szintén jogsértés. – Ha nincs személyes példamutatás, akkor ez nem fog menni. Amíg egy képviselőt szegény emberként választanak meg, és mandátuma végére gazdag emberré válik, addig senki nem hiszi el, hogy tisztakezű volt. De önmagában már az is haladást jelent, hogy egy konferencián etikáról beszélünk, és hogy az egyetemen már ilyesmit tanítanak. Ezzel is foglalkozni kell, nem csak a nyereség növelésével. Kelet-Európában üzleti etikát alig 15 éve tanítanak. Lassan törnek át ezek a normák, különösen akkor, ha a személyes érdekek ellen szólnak. Magyarországon és Romániában is 20 éve volt a rendszerváltás. Az azelőtti állapotokhoz képest most azért már jobban élünk. A nálunk fejlettebb országok sem jobbak, annyi a csak a különbség, hogy régebben kezdték: nekik a szocializmus korszakát nem kellett átélniük. Jellemző különbség az adófizetésre való hajlam. Létezett a virilista fogalma, ő volt az, aki a legtöbb adót fizette. Virilistának lenni dicsőség volt, ő járult hozzá a legtöbbel a közösséghez. Néhány éve a magyarországi adóhivatal is kitalált egy ilyet: összehívta a legnagyobb adófizető cégek vezetőit, és sajtónyilvánosság előtt bemutatták, hogy ők azok, akik fenntartják a nemzetet. Mindenki kinevette a kezdeményezést, ezért abbahagyták. Ma ennek már nincs társadalmi megbecsültsége.