Valutaharcból kereskedelmi háború?

2010. október 20. – 12:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az országok valutájuk leértékelésével üzennek hadat egymásnak, ez pedig akár az üzleti kapcsolatok felbomlásához is vezethet. A fődelikvens Kína, de vajon kinek van joga őt vádolni?

Miután a pénzügyi válság átcsapott a reálszférába, onnan pedig átlendült költségvetési adósságspirálba, még mindig maradt egy adu a helyzet súlyosbítására: ha az elhúzódó recesszióból az országok kölcsönös valutaleértékeléssel próbálnak kilábalni. A jelenség azért kondítaná meg a vészharangot, mert így csak egymás kárára tudnának növekedni a gazdaságok, és a csöppet sem végtelen nemzetközi vásárlóerőért folyó harc végül pont a lakosságon fog kicsapódni az értékét vesztett helyi pénznem miatt. Hogy miért teszik mindezt? Az épp csak döcögő gazdasági növekedést exporttal stabilizálnák, ezt pedig a gyenge valuta serkenti. A fejlett világban általában az export a gazdaság egyik rugója, felpörgetése létfontosságú a munkanélküliség csökkentéséhez. A vg.hu szerint a folyamat további veszélye, hogy újabb buborék alakul ki, amit egyik oldalon a magas amerikai költségvetési hiány, a másik oldalon pedig a devizapiaci intervencióból származó dollárokból történő amerikai állampapír-vásárlás fémjelez. Ez lehet a gyenge pontja a mostani kilábalásnak – amely akár évekig is eltarthat. Merre halad ez a folyamat, és mi lenne a helyes megoldás?

Múlt, jelen ... jövő?

Ugyanez a hozzáállás tette az elkerülhetetlennél is súlyosabbá az 1929-1933-as gazdasági világválságot is. Az 1930-as évek elején a növekedést úgy igyekeztek stabilizálni, hogy az országok egymással versengve értékelték le valutájukat, majd protekcionista intézkedésekkel próbálták megvédeni piacukat, ez pedig elmélyítette a válságot, majd az ellentétes kereskedelmi megszorításoknak köszönhetően közrejátszott a világháborús feszültségek kialakulásához. Ugyanez a stratégia jelenleg is: az exporttól várja a megváltást az USA és az EU, Japán és Kína, a fejlett és a fejlődő országok csoportja. Nem pörgetheti fel azonban mindenki a kivitelt, a világkereskedelem ugyanis egészében véve nullszaldós játék.

Okok és következmények

A The Economist szerint egyre harciasabb a nemzetközi hangulat, az országok egymást okolják a globális kereslet torzulása miatt, fegyverként pedig pénznyomtatástól kezdve devizapiaci intervenciókig és tőkeszabályozásig mindent felhasználnak. Ez a háború három fókuszpont körül mozog.Az első egyértelműen Kína hajthatatlansága a saját valutájának gyorsabb felértékelését sürgetőkkel szemben. Az európai és amerikai politikusok egyre keményebben hangoztatják a gyenge jüan által generált káros növekedést, az USA büntetővámot helyezett kilátásba a gyenge valutájú országokból származó importra.

A második forró téma a gazdag világ monetáris politikája. Egyre erősebb a kilátás arra, hogy a jegybankok folytatják a pénznyomtatást az államkötvények felvásárlására. A befektetők pedig jellemzően menekülnek a feltörekvő országokba, magasabb hozamokat remélve.

Jean-Claude Trichet , az Európai Központi Bank (EKB) elnöke vasárnap megnyugtatta a piacokat, miszerint az EKB nem akarja felszámolni a likviditásnövelő programját, és a kormányzótanács „túlnyomó többségének” változatlan a véleménye arról, hogy a bank rekord alacsony alapkamata – 1 százalék – megfelelő. Az EKB először tavaly júniusban hirdetett 60 milliárd eurós programot euróövezeti intézmények által kibocsátott, euróban jegyzett, zálogjoggal fedezett és zálogfedezetként használható kötvények vásárlására.

A keret elköltésével ez a program idén júniusban véget ért, de május elején a görög adósságválság okozta bizalomvesztés ellensúlyozására az EKB új programot hirdetett, ezúttal keretösszeg nélkül, köz- és magánadósság-papírok vásárlására a másodlagos piacon. E támogatás – gyakorlatilag átmeneti mennyiségi enyhítés – feltételének nevezte az EKB már akkor is, hogy az európai kormányok betartják ígéreteiket a túlzott deficit-eljárásokban megállapított államháztartási célok elérésére.

A harmadik ismeretlen pedig az, hogy a fejlődő országok hogyan reagálnak a fokozódó tőkebeáramlásra. Sokan külföldi valutát vásárolnak, vagy adót vetnek ki a beáramló tőkére, hogy megőrizzék saját pénznemük alacsony árfolyamát.

A Goldman Sachs szerint is valóságos pénzáramlat lepi el a fejlődő országokat, és ez a közeljövőben is folytatódni fog. Az Institute of International Finance 2010-re 825 milliárd dollár tőkeáramlást valószínűsített, szemben a 2009-es 581 milliárddal.

Miután a kockázatvállalási hajlandóság visszatért a válságot megelőző szintre, az ez alatt az idő alatt kiáramló tőke egy szempillantás alatt visszavándorolt forráshelyére. A tőzsdei befektetők idén összesen 186 milliárd dollárnyi tőkét csöpögtetnek ezekbe az országokba – ez háromszorosa a 2005 és 2009 közötti évi átlagos 62 milliárd dollárnak. A feltörekvő piaci kötvényalapok több mint egy milliárd dollárral híznak hetente.

Az állami befektetési alapok diverzifikációs stratégiájuk részeként szintén elkezdték áthelyezni bizonyos eszközeiket a fejlődő tőke-, illetve valutapiacra. Ahogy az ábrán is látszik, Ázsia vezet a befektetések célállomásaként.A beáramló, és a helyi tőkepiacon szinte felszívhatatlan befektetéstömegnek köszönhetően az eszközárak és a valutaárfolyamok kitartóan emelkednek. Ezért ezek a piacok gerillatámadásokat intéznek az árfolyamuk védelmében.

Ki az örök valutakirály?

Kínát számtalanszor kérte mind azamerikai, mind az európai vezetés a jüan dollárhoz kötött, és mesterségesen alacsonyan tartott árfolyamának felértékelésére. A nyomásnak engedve – vagy csak látszatkompromisszumként – Kína júniusban enyhén engedte felértékelődni valutáját, 2 százalékot emelkedve a dollárral szemben. A helyzet kicsit visszás, ugyanis Kína az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője, így érthető, hogy nehezen fogad el utasításokat giga-adósától, amelynek a stabilitása tulajdonképpen az ő finanszírozási képességétől függ. Ehhez pedig tartalékolni, termelni és exportálni kell – tartja a kimozdíthatatlan kínai stratégia.

Európa részéről sem mondható éppen jogosnak és egyértelműnek a jüan felértékelésére vonatkozó igény: miközben kihasználják a kínai olcsó munkaerőt és az Európába özönlő befektetéseket, kedvezőbb valutapozíciót követelnek saját exportcégeik számára.

Ven Csiapao kínai miniszterelnök is kérte az EU-s vezetőket: ne gyakoroljanak nyomást, a felértékelés kínai cégeket sodorna csődbe, ami társadalmi elégedetlenséghez vezetne, és végső soron nemzetközi szinten is növelné a bizonytalanságot.

„Exportcégeink nagyon kis haszonnal dolgoznak. Az Amerikában kilátásba helyezett büntetővámok miatt ezt is elveszítenék, az exportcégek bezárnának, a falvakból érkezett dolgozóknak haza kellene térniük, ami gazdasági-társadalmi válsághoz vezetne, ez pedig katasztrófa lenne a világnak” – vázolt fel sötét képet a lehetséges jövőről.

A legutóbbi G20-as találkozó után azonban úgy tűnik, esély mutatkozik egy rögzített árfolyamrendszer megtartására, amely teret enged évente 2-3 százalékos jüan-felértékelésre. Ez hozzájárulhat a feszültségek enyhüléséhez, illetve megfelelhet a kínai egyensúlyi felértékelődési pályának.

Árulkodó jelek a közelgő valutaháborúra?

Tim Geithner amerikai pénzügyminiszter nemrég valóban egy lehetséges árfolyamcsata kialakulására utalt: „Amikor az alacsony árfolyamot fenntartó nagy gazdaságok lépéseket tesznek, hogy ne értékelődjön fel a pénzük, akkor ezzel más országokat is erre bátorítanak” – mondta.

Közben már az IMF is foglalkozik egy esetleges valutaháború rémképével. Ugyancsak a hónap elején Dominique Strauss-Kahn , a pénzintézet igazgatója azt mondta, hogy az egyes valuták gyengítésére irányuló törekvések hosszú távon súlyos veszélyt jelentenek a globális válságból való kilábalásra, noha a céljuk éppen a gazdaságok segítése.

Joaquin Almunia európai versenyügyi biztos is nemrég figyelmeztetett: a valutaháború egy újabb gazdasági válsághoz vezethet. A jelenség ugyanis protekcionista magatartásban ölt testet a vámok terén, olyan valutapolitikát folytató országokat érintve, mint Kína, Brazília és Dél-Korea. A fejlődő országoknak nem csak lehetőségeikkel, de felelősségükkel is tisztában kell lenniük – véli a biztos.

Indul a buli

A problémát gyakorlatilag a szeptember közepén végrehajtottjapán devizapiaci intervencióhozta felszínre, amelynek közvetlen kommunikációja meglepte a piaci szereplőket. Yoshihiko Noda pénzügyminiszter akkor jelentette be, hogy Japán egyoldalúan jent adott el, ám az intervenció összegét nem árulta el. A tárcavezető hozzátette, hogy ezzel a japán jen túlzott mértékű felértékelődését igyekeztek megállítani. A hírre magára talált a japán részvénypiac, és az vezette az emelkedést Ázsiában. Az intézmény azóta meg is erősítette a stratégiáját azzal, hogy szinten tartotta a rekord alacsony alapkamatot.Az elmúlt hónapokban szinte hangtalanul számos ország jelezte, hogy külföldi devizát vásárolt sajátja gyengítése érdekében. Köztük volt Kolumbia, Szingapúr, Brazília, Peru, Oroszország, Dél-Korea, Szerbia, Thaiföld és Románia, Svájc túl is van már ezen, a frank erősödése ellen tehetetlennek bizonyult. A JP Morgan adatai szerint a fejlődő országok valutái az év eleje óta átlagosan 6%-kal erősödtek a dollárral szemben, ezt pedig nehezen viselik a növekedési erejükben bizonytalan államok. A dél-afrikai központi bank az év első három hónapjában 1 milliárd randot (150 millió dollárt) költött devizatartalékának növelésére, a brazil jegybank szeptember első felében 6 millió dollárt vásárolt, emellett még megadóztatta a külföldi tőkebefektetéseket.

Amerika is csatlakozhat?

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint az sincs kizárva, hogy az Egyesült Államok is csatlakozik a játszmához, ugyanis a pénzkínálat folyamatos növelésén túl egyetlen fegyvere maradt a növekedés ösztönzésére, és ez a dollárgyengítés. Azonban az USA kommunikációja ellenzi leginkább ezt a gyakorlatot a Kínával fokozódó konfliktusok nyomán.

A nézeteltérések azonban könnyen valós közelharcokká csaphatnak át. A világ gazdasági differenciáltságának feltételei – főleg ami a gazdag világ lanyha növekedését illeti – akár évekig is eltarthatnak. A költségvetési megszorításokkal párhuzamosan megnőtt az igény az olcsó valutára, illetve arra, hogy Kínát kezeljék bűnbakként mindenért. És ha a külföldi tőkefolyam fellendül, a fejlődő országoknak választaniuk kell aközött, hogy vesztenek versenyképességükből, szigorú tőkeellenőrzést vezetnek be, vagy megengedik, hogy gazdaságuk túlhevüljön.

A The Economist szerint a viszályok ellenére elég világos, hogy mi kellene történjen. A globális keresletet ki kellene egyensúlyozni, átcsoportosítva azt az eladósodott gazdag országokból a feltörekvők felé. Továbbá a kínai jüan valóban alulértékelt, ami a nyugati hatalmak mellett azon feltörekvő országok számára is ártalmas, amelyek lebegő árfolyamrendszert működtetnek. Emellett rossz magának Kínának is, aki növekedését mindinkább a saját belső keresletére kellene alapozza.

Az átalakulás pedig minden bizonnyal fájdalmas folyamat lesz. Kína joggal fél attól, hogy az exportra termelő vállalatainak alkalmazottai elvesztik állásukat, illetve a fejlett országok megszorításokból és monetáris enyhítésből álló keverék-politikája is negatív hatással lesz – nem kívánt tőkebeáramlást indukálva – a kicsi, nyitott, feltörekvő gazdaságokra.

Nemzetközi megoldáskeresés

AzIMFés a G20-ak csoportja is a megoldáson töri a fejét, több-kevesebb sikerrel. Két javaslat merült fel: az egyik, hogy keményebbnek kell lenni Kínával, például nem szabadna engedni neki, hogy több amerikai kincstárjegyet vásároljon. Másik ötlet, hogy kereskedelmi szankciókat alkalmazzanak vele szemben – és ez nem csak a szokásos protekcionista elgondolás: egyre több szakember véli úgy, hogy csak erőszakkal lehet kihúzni Kínát önkárosító makacsságából. A fenyegetések azonban működésképtelen blöfföknek tűnnek – hogyan lehetne elvégre megakadályozni, hogy Kína a világon legszélesebb körben kereskedett értékpapírból vásároljon.

Kereskedelmi ultimátummal szembenézve Kína könnyen úgy dönthet, hogy megtorolja ezt az Egyesült Államokon, ez pedig elindíthat egy kereskedelmi háborút. És ha ez valóban kezdetét veszi, a számos multilaterális egyezménynek hála már nem csak kétszereplős játék lesz: negatív hatása lesz mind a fejlődő, mind a fejlett országokra. Ezt a háborít legjobb lenne elhárítani, nem megvívni – vélik a szakemberek.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!