Hogy is volt a Rompetrollal?

603 millió dollárral tartozik a Rompetrol az államnak. A pénzügyi hatóság aktívákat foglalt le, de a többségi tulajdonos szerint ez visszaélés, mert a visszafizetési határidő még nem járt le.

603 millió dollárral tartozik a Rompetrol az államnak, ezért a Pénzügyi és Adóhivatal (ANAF) lefoglalta azt a telket, ahol a vállalat finomítója működik, az összes berendezéssel együtt. [*[kozvitabox tkod="20" align="center" width="395">2003-ban a kormány egy sürgősségi rendeletet bocsátott ki, amelynek értelmében a vállalat 7 éves visszavásárlási határidejű kötvényekké változtathatta az állam felé felgyülemlett 603 millió dollárra rúgó – kamatot és büntetést is tartalmazó – tartozását. Ez a határidő szeptember 30-án jár le. A sürgősségi kormányrendeletet a Năstase-kabinet idején fogadták el, amikor a kőolajfinomító még Dinu Patriciu üzletember kezében volt. A többségi részvénycsomagot Patriciu 2007-ben eladta a kazah KazMunayGas-nak, a kazahok pedig átvállalták a tartozás kifizetését. A Patriciu adóssága néven elhíresült tartozásból a kazahoknak mindössze 50 millió eurót sikerült eddig visszafizetni az államkasszába. Idén, június végén a Rompetrol Kőolajfinomító részvényesei elfogadták a társadalmi tőke 450 millió lejre való megemelését, a rendelkezésre álló összeggel az állam felé felgyülemlett adósságok egy részét szándékoznak törleszteni. A Pénzügyminisztérium fellebbezett a részvényesek döntése ellen, azonban elveszítette a pert. Az ANAF múlt hét végén, szeptember 10-én rendelte el a Rompetrol finomító aktíváinak lefoglalását. A Rompetrol csoport meglepetéssel vette tudomásul az adóhivatal döntését, és közleményében kifejtette: egyáltalán nem állt szándékában ezeknek

az aktíváknak az eladása.

Képviselői egy közleményben rámutattak, 2007 és 2010 között a Rompetrol több mint 1 milliárd dollárt fektetett be, a KazMunayGas kazah többségi tulajdonos 1,8 milliárd dolláros támogatása révén. Hangsúlyozták: az ANAF intézkedése nem befolyásolja negatívan a Rompetrol finomító tevékenységét, azonban árt a vállalat jó hírnevének. Szerintük az ANAF kezdeményezése

nem veszi figyelembe

a törvényes és szerződéses előírásokat. Aláhúzzák, az ANAF intézkedése nyomán aktívák válnak elérhetetlenné, egy olyan összeg miatt, amellyel a Rompetrol Finomító nem tartozik, és soha nem is fog tartozni az állami költségvetésnek. A Rompetrol Kőolajfinomító kötvényeket bocsátott ki, amelyeket az állam egy olyan nagyméretű tartozás és kamat fejében kapott meg, amelyet a vállalat a privatizálása előtt halmozott fel. A 118/2003 sürgősségi kormányrendelet értelmében a vissza nem vásárolt kötvények részvényekké alakíthatók át 2010 szeptember 30-át követően. Ezt az intézkedést a parlament – a Versenytanács jóváhagyásával – a 89/2005-ös törvényébe foglalta és fogadta el, majd az államfő ki is hirdette – fogalmaznak a közlemény kibocsátói.A közleményben ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a Rompetrol Kőolajfinomító vállalat a jogszabálynak eleget téve összehívta a részvényesek rendkívüli tanácsát annak érdekében, hogy jóváhagyják a visszavásárolatlan kötvények részvényekké való cserélését. Ugyanakkor a vállalat idejében közölte a pénzügyminisztériummal az összes odavágó információt a kötvények részvényekké váltása témájában.

A Rompetrol Kőolajfinomító által a Pénzügyminisztériumnak fizetett összegek szeptember 30-án 310 millió dollárra fognak rúgni. Ennek az összegnek közel 40%-át a 2003 óta felgyülemlett tartozásokra kiszámított kamat és büntetés teszi ki – áll még a közleményben.

Ezért az ANAF lefoglalási intézkedését egy olyan tartozás miatt kezdeményezte, amelynek a kifizetési határideje még nem járt le, a határidő lejárta után pedig – amint azt a parlament is törvénybe foglalta – az állam részvényeket kapna. A vállalat vezetői szerint az ANAF intézkedése révén visszaélt hatáskörével, a lefoglalást pedig indokolatlannak tartja.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!