II. rész: új megyésítés vagy új régiósítás legyen a prioritás?

Tánczos Barna szerint kedvezőbb lett volna, ha nem az RMDSZ kezdeményezi a régióátalakítást, mert így már lehet elfogadták volna, viszont a háttérbe képzelt etnikai indokok miatt jelenleg kevés a támogató. A megyehatárok átrajzolására nagy az érdeklődés a román pártok részéről is. Csutak István szerint hiába lenne székely régió, az érdekellentétek és rivalizásások miatt nehéz lenne az együttműködés. Winkler Gyula feltette a kérdést, hogy a decentralizált vagy központosított úton haladjunk tovább, azonban Ilyés Szabolcs felhívta a figyelmet, hogy a székely régió a központosított rendszerben hatékonyabban működik. Nagy Egon egyetért a székely, homogén régióval és arra buzdítja az RMDSZ-t, hogy vállalja fel kommunikációjában, hogy ez az autonómia előszobája. Vincze Mária a szakemberek és a politikum kapcsolatát erősítené a döntések megalapozásához.

Tánczos Barna: A jelenlegi régiókat nagyrészt földrajzi határok alapján alakították ki, alkotóelemek a megyék voltak, amelyek már maguk is többé-kevésbé mesterségesen és regionális politikát figyelembe nem véve alakultak ki. Megyehatár-módosítás nélkül hiába akarom egy megyének csak a keleti részét az új régióhoz csatolni, mert automatikusan jön vele a legnyugatabbi is. Így olyan mesterséges régiók jöttek létre, amelyek létrehozásakor még ha akartak is ilyen húzómozdony elvet alkalmazni, nem voltak képesek rá, mivel vajmi kevés hatása van mondjuk Konstanca húzóerejének a régió nyugatabbi részén végbemenő gazdasági fejlődésben.

Több mint tíz év után úgy látom, hogy egyik régiónak sincs semmiféle identitása. Nem érzik úgy, hogy egy adott régió megyéi ahhoz a fejlesztési régióhoz tartoznak, amelyik őket valamilyen cél érdekében össze kéne kovácsolja. Legtöbb esetben az egymástól minél többet elvenni elv érvényesül, és nyilvánvaló, hogy az erősebbek, a nagyobbak több pénzt vittek el és hátrányosabb helyzetbe hozták azokat, akiken gyakorlatilag ennek a politikának kellett volna segítenie. Véleményem szerint ez az állapot megérett a változtatásra.

Itt a kérdés az, hogy a döntéshozatalban mennyire lesz zászlóvivő az RMDSZ, mert abban a pillanatban, amikor az RMDSZ kezdeményez, a régiófelosztás egy etnikai alapú intézkedésként lesz azonosítva. Előnyünkre vált volna, ha ezt a régióváltoztatást valaki más kezdeményezi. Abban a pillanatban, mikor mi kezdeményezünk, még ha nincs is úgy, akkor is ráfogják, hogy az valami etnikai alapú változtatási kísérlet.

Csutak István: Tehet valaki arról, hogy egy bogba, egyformán beszélő emberek élnek? Nem téged támadlak, de ugyanilyen megközelítésben etnikai alapon szerveződik az Észak-Moldovai régió is.

Tánczos Barna: Ismétlem, a döntés meghozatala szempontjából kényes ez a téma. A döntést a parlament kell majd meghozza, és még ha mi egy köbméter dokumentummal és gazdasági elemzéssel alá is támasztjuk a tervet, akkor is azt fogják róla mondani, hogy ez így rendben van, DE…

Vincze Mária: István tulajdonképpen nyitott ajtókat dönget. Azért már egyre több olyan hangot lehet hallani, hogy újra kell gondolni a régiókat. Nem azt mondom, hogy ebben az újragondolásban feltétlenül benne van, hogy Kovászna, Hargita, Maros együtt kell legyen. Egyetértek abban is, hogy túl nagy a 3,2 milliós népesség az észak-keleti régióban, egy 1,5 milliós régiót sokkal könnyebb lenne kezelni. Azonban azon is el kellene gondolkodni, hogy meg kellene változtatni a megye határokat is. Egész más megközelítést jelent, hogy ha megyehatárokat is változtatunk, vagy maradunk a 42 megyével, és azokat osszuk fel másként.

Ilyés Szabolcs: Aszerint tudom megítélni ezeket a régiós kérdéseket, hogy hol, melyik régióban milyen a pályázati hajlandóság, melyik régióban milyen hatékonysággal hívták le az önkormányzatok, magánvállalatok az uniós forrásokat.

Bajorország egy zseniális példa, de nem Nuts2-es szint és teljesen más történelmi berendezkedés van mögötte. Megegyeztünk már, hogy homályos és koncepcióhiányos módon alakították ki a régiókat ’97-98-ban. Kicsit hasonló a mostani helyzet, mert az RMDSZ akkor is kormányzati tényező volt, úgy tűnt, hogy ő is loholt a régiókialakítás koncepciója után. Az RMDSZ most is kormányon van, ennek a politikai súlyát nem tudom, mennyire lehet párhuzamba helyezni a ‘96-2000-es helyzettel.

Ha régió átszervezésről beszélünk, el kell dönteni, hogy egy nemzetpolitikai stratégia alapján megyünk, amelyben az az egyedüli cél, hogy legyen egy önálló székelyföldi régió, vagy esetleg más kérdéseket is figyelembe veszünk.

Ismét egy politikai döntés, hogy mibe vág bele az RMDSZ: merjünk-e belevágni egy megyehatár-átrajzolásba is? Ezért vajon mennyire fogják ütni a fejünket, milyen realitása van egyáltalán ennek a dolognak? Vagy csak az legyen az egyedüli politikai szempont, hogy székelyföld önálló egység legyen? Azt hiszem, nagyon végig kell gondolni, hogy melyik az a 4-5-10 ismérv, ami alapján továbbhaladunk, és így rajzolhatóak meg reális és versenyképes új régiók.

A homogenitással teljes mértékben egyetértek. Olyan vállalkozókkal találkozok nap mint nap, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy ha például Bihar megyei, akkor Szatmárra kell vigye feadr pályázatát és Kolozsvárra az adr pályázatát. Régiós identitásról valóban nem beszélhetünk, ezt meg kell teremteni az új koncepcióban.

Cs.I.: Megyehatárok: a 2004-es kormányprogram része volt a régió-átalakítás. Amikor a tanulmánynak nekifogtam, számomra evidensnek tűnt, hogy csak bizottsági rendeletbe kapaszkodhatok. A megyehatárok átrajzolása az egy gyönyörűszép nemzetpolitikai tétel, évtizedekig lehet belőle etnobusinesst folytatni, azonban 6%-kal, 6,5%-kal, 9%-kal nehezen látom, hogy hogyan fogja az RMDSZ végigvinni a megyehatár-módosítást.

Ha közigazgatási átalakítás zajlik, abba a bizottságnak nincs beleszólása, akkor az nemzeti hatáskör. Kialakítom a Nuts2-es szintet, ahogy jólesik, megnézem az 1940-es térképet. De jól mutat Háromszék Prahovával! Hogy a magyaroknak befogjam a száját, mennyit mondott a professzorasszony? Másfél millió? Akkor annyi lesz, mindenki boldog. Én nem mernék még nemzetpolitikai címkével sem matatni a megyék háza táján.

Még egy példát mondok: a gyimesbükkiek nem nagyon lelkesednek visszatérni Hargita megyéhez, fele igen, fele nem, attól függően, hogy kinek melyik erdészetnél van az unokaöccse. Az erdőre járás – értsd falopás – a rokoni szálakon keresztül zajlik.

Nem az volt a célom, hogy megmutassam, hogy én milyen okos vagyok és az előttem levők milyen idióták voltak, egyszerűen nem találtam nyomát, hogy miért ilyenek a régiók.

A LEADER akciócsoportok megalakulása kissé visszafogta a lelkesedésemet, mert a szétszakított területek nem cuppantak össze, mint a higany, se Székelyföldön, se Partiumban.

2012. július 1-jéig az országnak meg kell lépnie átalakítási szándékát, mert akkor a másfél éves átfutási idő lehetővé teszi azt, hogy 2014-től már új régiófelosztással induljunk. Ez lehetővé teszi azt, hogy az új programokat az új régiókra szabják, sőt akár azt is megcsinálhatom, hogy minden régiónak legyen külön regionális operatív programja.

Winkler Gyula: Az, hogy rosszak a régiók, rendben van. Rengeteg rossz dolog van ebben az országban, mégsem javasolja senki ennek a rengeteg rossz dolognak a módosítását. Véleményem szerint a cél az, hogy sikerüljön az ország modernizációja. A modernizáció egyik eszköze a regionális fejlesztési politika. Az elkövetkező évtizedek modernizációjának pedig egyik fontos forrása pontosan az európai uniós költségvetésnek az a harmada, amely a kohéziós és regionális politika. Mert ugye kb. így oszlik fel a költségvetés: egy harmada közös agrárpolitika, egy harmada a kohéziós és regionális politika, egy harmada pedig minden többi, abból jelentősebb rész a versenyképesség növelését célzó programok. A mi célunk konkrétan Erdély modernizációja. Akkor tudjuk lehívni és felhasználni sikeresen a pénzt, ha működőképes régióink vannak. Nem mondható el, hogy a régiók hatékony eszközei voltak akár az előcsatlakozási, akár a kohéziós alapok lehívásának. A régiók ebben sikertelenek voltak, ez egy tény. A következtetés: új régiók kellenek.

Úgy látom, hogy két módja van a finanszírozáshoz jutásnak. Az egyik mód egy központosított módszer, a másik a decentralizált rendszer. A központosított rendszer példája Görögország. Ők, amikor a csatlakozás előtti időszakban voltak, látva azt, hogy a görög falura nem igazán a közigazgatási szakértelem jellemző, hogy a görög intézményeket nem igazán a korrekt, beszámítható működés jellemzi, hogy tele lenne az ország tanácsadó cégekkel, eldöntötték, hogy az uniós források lehívását központosítottan fogják kezelni. Megalakultak az irányító hatóságok, a típus projektek, amelyeknek csak a címlapját kellett kicserélni, mert akkor ugye csak más falunevet, régiónevet esetleg műút számot kellett ráírni, lehívták a pénzt, elköltötték. Állítom, hogy a mai görög állapotoknak egyik oka ez a központosított mechanizmus, amely megengedte az adatok kozmetizálását, fogalmazzunk magyarul: a hazugságot. Lehetett, mert sokszor egy irodán, egy emberen múlt az, hogy a ceruzával összeadott számoszlopnak a vége még 18%-kal növekedik vagy csökken.

A másik útja a pénzek lehívásának viszont a decentralizált út, az erdélyi magyar közösségi érdeke pedig az lenne, hogy Románia ilyen úton induljon el. A régiókon belül minél több szakértelmet kell fölhalmozni, azért kell kardoskodni, hogy ne a bukaresti irányító hatóság, ne a fővárosi tervező vagy döntéshozó szerv kezében legyen a hatalom, hanem minél több hatalmat összpontosítsunk a regionális vagy helyi szintű entitásokhoz. Ha egyetértünk abban, hogy a decentralizáció kívánatos, ennek az útja az új régiók megfogalmazása.

V.M.: Ne felejtsük el, hogy 2004-ben az EU szépen kihátrált a régiók mögül. Központi elosztás van Romániában is, nem csak Görögországban. Ez talán még fontosabb, mint az, hogy hogyan osszuk fel a régiókat. Azt kellene kiharcolnunk, hogy legyen olyan jogosultsága a decentralizált szervezeteknek, hogy nem csak a számukra kiadott pénzt menedzseljék, hanem sokkal nagyobb legyen a beleszólásuk. Azonban a decentralizáció is rejt veszélyeket: ugyanis decentralizációt megvalósítani anélkül, hogy pénzt adnál az illető régiónak, az csak feszültséget és bonyodalmat fog okozni. Lehet magyar régió, de ha nem lesz hozzá pénz, akkor problémák lesznek.

I.Sz.: Anélkül, hogy a decentralizációt megkérdőjelezném, Székelyföld mint fiktív régió a centralizált pénzelosztási rendszerben sokkal hatékonyabb, mint a decentralizált pénzelosztási rendszerben. A Sapard programokban székelyföld sokkal hatékonyabb volt, mint a Phare programokban, mert megvolt az a képessége, hogy elindítsa és kezdeményezze ezeket a projekteket. Elsősorban a privát szféráról beszélek és nem az önkormányzati pénzelosztásról, mert azt tudjuk, hogy más – elsősorban politikai – logika alapján működik. Ez elgondolkodtató.

Cs.I.: Hiszem azt, hogy az uniós polgárok adófilléreiből a szolidaritás elve alapján összegyűlt támogatások vagy fejlesztési alapok megérdemelnék azt, hogy megpróbáljuk úgy felhasználni, hogy jobban éljünk. Nagyon szeretem az uniónak azt a heppjét, hogy a helyi közösség életminősége javulásának mértékét alkalmazza mérceként. Nem tudom előre megmondani, hogy ez így működni fog, viszont azt látom, hogy ami most van, az nem működik, a decentralizációnak léteznek kockázatai: benne van a bukás veszélye.

Kockázatot jelent, ha az új régiós lehatárolás mögé nem kerül egy olyan területfejlesztési törvény, amilyen például az ír, vagy ha nem születik egy terület és vidékfejlesztési törvény. Megengedhetetlen, hogy például egy község határáig autópályát építsenek és a községen belül pedig vízhálózatot.

Az új felosztás azt jelentené, hogy intézményrendszer alakul át, ez viszont már a megyei földesuraknak nem tetszik. A jelenlegi intézményrendszer be van járatva, az ügynökség igazgatója tudja, hogy ahogy köhögött a megyei tanács elnök, úgy melyik pályázat nyer. Ha lesz régióátalakítás, de marad a jelenlegi vidékfejlesztési törvény, akkor megint ott vagyunk, ahol a part szakad, a decentralizáció összes hátránya és veszélye elszabadul.

Nagy Egon: A kérdés az a jövőre nézve, hogy ez a felosztás nekünk jó-e. Az a két előnye, hogy két szempontot egy csapásra teljesítünk. Kovászna, Hargita és Maros megye ezekben a felosztási tervekben egybekapcsolódott, tehát helyi nemzetpolitikai érdekek érvényesülnek. Másfelől az a homogenitás elv is bejön, amit Csutak István vázolt.

A kérdés az egész folyamat kommunikációja. A román politikai elit részéről az első gyanú ami ezzel szemben felmerül, hogy ez az autónómia előszobája. Tisztában vagyok, hogy nem lehet összekeverni a fejlesztési politikát az önrendelkezési ügyekkel, de ha már egyébként is felvállalt célkitűzése az RMDSZ-nek az autónómia, akkor véleményem szerint nem kéne ezt szerényen elhallgatnunk, hanem el kellene fogadnunk, hogy valóban ez távlatosan szolgálhatja az autonómia törekvéseket is. Jó, hogy nem verjük nagy dobra ezt az ügyet, mert így első lépésben az új régió-átalakítási törvény könnyebben elfogadható lesz a hatalmi politikai elitnek, de azért valljuk be, arra sincs szükség, hogy szemlesütve, füstjelekkel kommunikáljunk egymással, hogy ez tulajdonképpen kikövezett út az autonómia fele.

Ilyen felaprózott, területileg fragmentált rendszert egyre kevésbé tudunk finanszírozni. Ha ezeket jogi személyiséggel felruházott régiókká alakítanánk át, akkor egyrészt az autonómia első lépéseként megnövekedne a regionális mozgástér, másrészt pedig igazi tartalmat adnánk ennek a reform folyamatnak, hatalmi kompetenciákat helyeznénk egy köztes, regionális szintre, amellyel az EU is jobban megérti magát, hiszen a közvetlenül alatta lévő szint, a nemzetállami szint egy rivalizálási szintje az EU-nak. Ahogy Bibo István közigazgatási tanulmányában még a 70-es években megjelent, azok a köztes szintek kell előtérbe kerüljenek, amelyek nem rivalizálnak, amelyek a hierarchiában nem közvetlen szomszédságban vannak. Ezért helyezték előtérbe a kistérségeket is lokális szinten. Aki háttérbe kell húzódjon az a nemzetállami vonal, illetve a nuts3as megyei szint.

Szokás előhozni azt az érvrendszert, hogy ez egy ezer éves vármegye rendszer, mire a jó válasz, épp itt az ideje, hogy ezt megváltoztassuk. Az a veszély is fennáll – gondoljunk csak a 68-as megyésítésre – az első dolog az volt, hogy a csíki központ az udvarhelyivel ölre ment, hogy hol legyen az új megyeközpont. Az akkori nacionál-bolsevista hatalmi elit persze röhögött a markába és dörzsölte a kezét, hogy székely testvéreink máris összekaptak az új területi struktúrán.

W.Gy.: Biztos vagyok benne, ha keresnénk, találnánk ilyen példákat országszerte, akár Déva és Vajdahunyad, vagy pedig Déva-Gyulafehérvár vagy Temesvár-Arad között. Azt hiszem, hogy akkor vagyunk igazán komolyak és akkor vesznek számba bennünket, ha az egész ország dolgaival foglalkozunk valamilyen mértékben. Ha a cél az, hogy modernizáljuk Erdélyt és Romániát, ahhoz pénz kell, a pénz megszerzéséhez eszközök kellenek, ehhez pedig támogatókat kell találni. Elsősorban Bukarestben a parlamentben, hiszen a magyar közösséget érintő kérdés nem Brüsszelben dől el, a gyakorlati döntéseket Bukarestben hozzák. Ha nem lesz 10%-os parlamenti küszöb, akkor valószínűleg lesz egy RMDSZ frakció a következő években is, amely tud azon dolgozni, hogy szövetségeseket találjon maga mellé, és megszavazzon egy regionális fejlesztési törvényt, vagy egy új régiós felosztást. Én példaként Bajorországot és Dél Tirolt hoztam fel, mert az eszmét akartam kihangsúlyozni. Lehet példaként adni Bukovinát, egy volt miniszter kollégám juhokkal íratta fel a domboldalra, hogy Bukovina. Azt azonban nem írta oda, hogy 1-es, vagy észak-keleti régió.

A tavalyi EP választási kampányban a Bánságban voltam, és egy hölgy odajött, és azt mondta, hogy hála Istennek, valaki végre nem erdélyi magyarokról, hanem bánsági magyarokról beszél, végre valaki megérti, hogy ők nem erdélyiek. Ott Erdélyben milyen jól élnek – mondja a hölgy nekem – mi pedig itt a bánságban sínylődünk, mert olyan kevesen vagyunk. Tehát kérdés, hogy az erdélyi magyarság általánosításon túl, melyek azok az identitások, amelyek valódiként élnek meg. Lehet, hogy ezek közül valamelyik túl pici, mondjuk a móc vidék, az kb. egy negyed megye. De mindenképpen ezek között halászva meg lehetne találni azt a körülbelül 20 szintet Romániában, amelyet aztán persze ki lehet számolni, gazdaságilag, mutatókkal. De ez egy olyan javaslat, amelyet az asztalra helyezve szövetségeseket tudunk szerezni. Az első vonat 2008-2009 környékén elment mellettünk, a második pedig most fog jövőre elmenni, 2014 után pedig nagyon nehéz lesz a következő két választási ciklusban hozzányúlni ehhez a kérdéshez. T.B.: Lehet, hogy csak azért, mert akár jövő héten is asztalra kerülhet a képviselőházban a törvénytervezet, de én sokkal pragmatikusabban kezelném ezt az egész témát. Egyértelműen szüksége van a politikumnak regionális fejlesztési szakemberekre, közgazdászokra, szociológusokra, a civil társadalomra, ahol egy ilyen terület le legyen vezényelve. Kell legyen benne valamiféle tudatosság, irányítottság ahhoz, hogy olyan irányba tudjuk terelni a dolgokat, amely nekünk megfelelő. A parlamentben nincs, vagy nagyon kevés szakmai vita van. Sok esetben kevesebb a szakmai érv, mint más. Ezért kellenek olyan események, ahol ne politikusok beszéljenek a régiók átszervezéséről, hanem például pályázatírók vagy a pályázatok kedvezményezettjei, az egyetemi szakemberek. Nem elegendő annyi vita, hogy amikor a szenátusnál van a tervezet, két hétig erről szólt a sajtó, majd néhány hónapra elhalkul, és aztán amikor egy-egy bizottság véleményezi, újra beszélnek róla. Nekünk egy adott pillanatban asztalra kell tenni ezt a törvénytervezetet, és támogatókat szerezni mellé. Nehéz kérdés, hogy elmenjünk-e egészen addig, hogy megyehatárokat is módosítsuk, mert az alkotmánymódosítást jelent.

Cs.I.: Ha a megyehatárokhoz hozzányúlunk, az már sokkal ingoványosabb talaj.

T.B.: Manapság a megyehatár-változtatásra sokkal nagyobb a támogatottság, mint ahogy azt gondolnánk. Lehet, hogy erre sokkal könnyebben kapnánk partnereket, mint a székely régió létrehozására, akár a román pártok részéről is mutatkozik hajlandóság. Az alkotmánymódosítási procedúrában nagy valószínűséggel el lehet érni, hogy organikus törvénnyel határozzák majd meg a megyehatárokat.

I.Sz.: Băsescu elnök elmondta nem is egyszer, hogy meg szeretné változtatni a megyehatárokat: nem tudom, hogy fel lehet-e ülni erre a vonatra? Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nem kommunikáltuk elég hatékonyan. Első olvasatra ha megnézem a román sajtót, akkor úgy látom az RMDSZ régióátszervezési törvénytervezetét, mintha egy székelyföldi szemüvegen keresztül történne. Látok két többé-kevésbé magyar régiót, – székelyföldi régiót és a szatmár, bihar, szilágy régiót, amelynek szintén eléggé magyaros hangulata van, de nincsenek meglovagolva a többi régió diszfunkcionalitásai. Ugyanakkor nem tudom, hogy mennyire volt stratégiai döntés, hogy a szenátuson hallgatólagosan ment át a tervezet.

T.B.: Annyira egyszerű volt, ha elmondanám, el sem hinnétek. Két-három hete voltam államtitkár, és észrevettem egy hétfőn, hogy napirenden van a szenátusban. Megkerestem Markó Bélá t, mondom neki, gond van, itt most valamerre mozogni kell. Visszaküldték egy hétre a bizottságba, ezután többet nem ülhetett, mert letelt a hallgatólagos elfogadási határidő, Geoană visszapakolta első napirendi pontra szerdára. Én tiszta véletlenül késtem a gyűlésről, és megkérték, hogy várjuk meg a minisztérium képviselőjét. Amikor beértem, valaki észrevette, hogy nincs meg a kvórum.

I.Sz.: Pedig ez úgy jött le, hogy az RMDSZ-nek milyen fantasztikus stratégiai érzéke volt.

Cs.I.: Tudja mi volt a fantasztikus? Nagyon gyakran nem vádolható az RMDSZ következetességgel, de ebben következetes volt és letette a törvénytervezetet.

T.B.: Ebben van még egy hétfő reggeli koalíciós egyeztetés, amiben megegyezés született arról, hogy nem a szenátusban fog eldőlni a törvénytervezet végleges formája.

Benne volt a stratégia is, az egyeztetés is, de az útnak a felét sem tettük meg, tudta mindenki nagyon jól, hogy ez a képviselőházban fog eldőlni, ott pedig amíg nem sikerül valamiféle egyezségre jutni, addig nem kerül napirendre.

I.Sz.: Felteszem a kérdést, hogy mennyire székelyföldi az egész elképzelés, létezik-e szövetségkeresés a politikában, és mennyire egy hosszú távú, következetes stratégiában gondolkodunk, hány olyan ismérv van a homogenitás mellet, ami ezt az elképzelést hajtja, vagy csak a határidő sürgeti?

Cs.I.: Ha hiszi, ha nem, ez így nem volt szempont. Naivul azt hittem, hogy lesz belőle szakmai vita. Létrehoztam egy számítógéppel modellezhető módszertant, számítottam egyfajta kohéziós indexet, lefuttattam a modellt, 75 változat volt, de ez jött ki legoptimálisabbnak. Az én esetemben volt egy plusz szempont, nevezetesen támogattam azokat a konstrukciókat, ahol 20% fölötti a magyarok aránya jelenleg.

T.B.: A politikai támogatók, partnerek, társak keresése folyik, s annak köszönhetően lehetett ilyen kompromisszumokat kötni, hogy legalább a szenátuson átmenjen. Egyértelmű, hogy nem akar Vrancea Konstancával egy régióba kerülni, vagy maradni, és szívesen csatlakozna azokhoz a megyékhez, amelyek nem tudják eldönteni magukról, hogy moldvaiak-e vagy nem. Ugyanakkor az a nagy bajuk nekik, hogy hol kell meghúzni Moldva határát. Ugyanúgy, ahogy az aradiak Partiumhoz tartoznak és nem a Bánsághoz. Nekik is vannak saját gondjaik, egyértelmű, hogy ha nem lenne ez a kényes téma, a régió átalakítást rég támogatták volna.

W.Gy.: Nem fog sikerülni soha, de az egyik álmom az, hogy mindenkit, aki az autonómiáról beszél, szoktassam arra, hogy autonómiaformákról beszéljen. Tudniillik nem tudom, hogy az önálló Székelyföld mit jelent: self-determination, self-government, autonómia, önigazgatás, önkormányzat? De arról sem tudok, hogy az RMDSZ azt mondta volna valaha, hogy egyetlen fontos célkitűzésük az önálló Székelyföld. Arról tudok, hogy az európai Erdély célkitűzés, hogy az autonómiaformák megvalósítása célkitűzés, hogy minimum három helyzetben élő romániai magyar közösség megtalálható legyen mind Székelyföldön, mind a határvidéken, mint pedig a szórványban.

Bármilyen fajta új regionális térképet rajzolnál, már csak abból következően, hogy Székelyföld ott van, ahol van, Székelyföld-centrikusnak tűnne bárkinek – a kedves barátaink is attól kapnak vérszemet. Attól nem fognak vérszemet kapni, hogy Hunyad megyét Aradhoz vagy Fehér megyéhez csatolom.