Első rész: kierőszakolt régiókban élünk?

Fejlesztési régiók átrajzolásáról szóló kerekasztalt szervezett a Transindex és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kolozsvári szervezete május 7-én. A beszélgetés meghívottjai voltak Vincze Mária agrárpolitikai és vidékfejlesztési szakértő, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Tánczos Barna regionális fejlesztési és turisztikai államtitkár, Csutak István regionális fejlesztési szakértő , Ilyés Szabolcs pályázati szakértő és Nagy Egon a BBTE regionális földrajz tanszékének adjunktusa. A moderátori szerepet Farkas András töltötte be. Első tematika rövid tartalma: Ez a rész régiók fogalmának általános értelmezéséhez kapcsolódott. A résztvevők véleménye eltérő volt: Csutak István egyértelműen mesterséges és tudományos szempontból megalapozatlannak tekinti a jelenlegi régiós felosztást, amit a Zöld könyvben fogalmaztak meg 1998-ban, azonban az nem tartalmazza a számítási módszereket. Winkler Gyula pozitív példának Bajorország régiós brandjét emelte ki, ahol márkát jelent a régióhoz tartozni. Vincze Mária szerint volt tudományos háttere a jelenlegi régiófelosztásnak is, csak az nem feltétlenül a homogenitásra alapult. Nagy Egon a regionalizáció földrajzi hátterét ismertette, és elmondta, véleménye szerint sem feltétlenül a homogenitásnak kell az elsődleges szempontnak lennie a régióalkotáskor, inkább a mozdony és szerelvény effektusnak kellene érvényesülnie. Vincze Mária az előadás előtt bemutatta saját régiófelosztási javaslatát, amit számításokkal is alátámasztott. Az első tematika hangfelvételen: [*[hang tkod="4"> Csutak István: A régiókat 1997-98-ban alakították ki, 5 évvel később jelent meg az első Európai Bizottsági rendelet, amely ezt szabályozza. 98-ban indulnak az első Phare programok, és 98-ban mondják azt a híres Zöld könyvben, hogy a strukturális alapokból csak akkor támogatható Románia, ha fejlesztési régiói vannak. Ez így igaz, de nyilván akkor senki sem tudta, vagy nem mondta, hogy ez egy olyan NUTS2-es szintű tervezési eszköz, amire az érvényben levő uniós szabályokra hivatkozva a pénzügyi tervezést előírták.

Annyit tudok még, hogy az akkori megyei tanácselnökök kaptak egy dörgedelmes hangvételű levelet, hogy a szabályok értelmében szabadon társulhatnak, mindenki megkapta azt a listát, akivel szabadon társulhat.

Winkler Gyula: Egy kicsit pesszimista hangulatban kezdtünk, én sem vagyok annyira optimista, de próbálnék azért választ adni arra a kérdésre, hogy mi az a régió, igaz, nehéz pozitív példát találni. De lehet nem Romániában kell keresni, ott van például Bajorország vagy Dél-Tirol. Eszerint attól régió egy régió, ha meg van mindenfajta kohézió, amit csak föl lehet lelni, legyen az akár hagyományos, történelmi vagy kulturális jellegű kohézió. Lehet, hogy annak közös geo-gazdasági és földrajzi jellegeket is fel kell mutatni, nem árt, hogy ha van futballcsapata, 1-2 híres cége. Bajornak lenni márka, a bajor termék sajátos, bajornak lenni életmód, van bajor sör, bajor életvitel, sőt még a bajor néppárt is. A CSU, a Keresztény-Szociális Unió önálló politikai entitás, Németország többi részében a CDU, a Kereszténydemokrata Párt a néppárti alakulat, de Bajorországban nem állít listát. Ez már politikai jellegzetessége annak a régiónak. Azt hiszem, hogy ebből kellene kiindulni, a kohéziót minden szinten meg kell találni, ahhoz, hogy azt igazából régiónak nevezhessük. Biztos nem csak formális megyék társításáról kéne szóljon.

Vincze Mária: Már az 1973-as Thomson jelentés beszél fejlesztési régiókról, akkor már látták, hogy az ország belsejében lévő régiók között sokkal nagyobbak a különbségek, mint az egyes országok között. Ezért kezdték el ’75-ben kezelni a regionális problémákat. Tehát nem a semmiből indultunk ’98-ban. Tudtom szerint a regionális politika zöld könyve nagyon komoly szakmai munka volt, hiszen én is dolgoztam a vidékfejlesztés zöld könyvében. Mi is összegyűjtöttük a 2860 község összes adatát, feldolgoztuk, gondolom ugyanúgy történt az összes 42 romániai megye adatainak feldolgozása. Lehet, hogy volt dörgedelmes levél, ezt nem ismerem, de maguknál a régiók létrehozásánál voltak megalapozott kritériumok is. Az, hogy nekünk ezek a kritériumok nem feleltek meg etnikai szempontból, ezzel tökéletesen egyetértek.

Cs.I.: Nyilvánvaló, hogy a ’70-es évek közepén kezd az Európai Unió foglalkozni a regionális politikával, de az a zöld könyv, ami 1998-ban térképpel és tudományos apparátussal kimutatja, hogy Kovászna és Brassó megye azonos társadalmi-gazdasági problémákkal küzd, az számomra bizonyos kérdőjeleket vet fel, ha más nem azt, hogy fülön kell fogni az RMDSZ-t, és falhoz kell őket verni, ugyanis ezek szerint az a borzasztó különbség, ami Kovászna és Brassó között van, az 1998-tól errefelé alakult ki. Nem kell tudósnak lenni, hogy kérdőjelek merüljenek fel.

V.M.: Valóban nem kell tudós lenni, de amikor regionalizáció történik, vannak kritériumok. Itt nem az volt a kritérium, hogy homogén megyéket rakjanak egymás mellé, hanem az volt, hogy egy programozási régiót állítsanak össze. Egy fejletlen megyének egy fejlett megye szomszédsága húzóerő is lehet. Ez gazdaságilag igazolt dolog, ki lehet mutatni modellszámításokkal, hogy azok a települések, amelyek fejlettebbek, a mellettük lévő is sokkal nagyobb valószínűséggel fejlődik.

Cs.I.: Ezek az érvek nem szerepelnek a zöld könyvben. Az index agregat, amit számolnak – noha nem mondják el, hogy hogyan számolták – azt mutatja, hogy óriási különbségek vannak a megyék között. Nem indokolják, hogy nagyon fejlett megyéket miért csoportosítanak nagyon fejletlenekkel, továbbá a regionális politika fő célkitűzése a felzárkóztatás. Nem indokolják, hogy a gyenge megyék milyen módon fognak felzárkózni az erős megyék társaságában. Mi több, 2003-ban a Európai Bizottsági rendelet ezt már szabályozza. Amit a jóérzés diktálna, de hát nem diktálta, azt megfogalmazza: társadalmilag, gazdaságilag, földrajzilag, környezetileg, kulturálisan homogén térségeket kell létrehozni. Ha más nem, 2003-ban fel kell kapja valaki a fejét és legalább a bukaresti európai intézet vonatkozó tanulmányaira fel kellett volna szisszenni. Nincs megindokolva, hogy mitől jó az, hogy nem homogén egy régió. 2004-ben már ordítottak a bukarestiek, hogy baj van, mert a nem homogén régiók nem fognak jól működni. A zöld könyv, megyékre lebontva azt is kimutatja, hogy nyilván Dél-Nyugat Románia az egyik legszegényebb vidék. Mit ad isten, Dél- Nyugat Románia régiója viszont nem a legfejletlenebb régiók közé tartozik, hanem az észak-nyugati kerül a fejletlenebb régiók csoportjába. 4 olyan régió van, ami kiemelten kap támogatást: 1,2,3,6. ez tény. Így is kapták a pénzt, ezek után továbbra is azt mondom, hogy kérdőjeleim vannak az anyag megalapozottságával kapcsolatban, ugyanis furcsa azt mondani, hogy például Mehedinţi és Dolj megyét is magába foglaló régió fejlettebb, mint Kolozs, Bihar, Szatmár, Máramaros, ezért ennek a régiónak több pénzt fognak kiutalni.

Nagy Egon: Elmondanám, hogy mi a földrajztudomány álláspontja a régióképzésben. Beszélünk az ismérvekről, amelyekkel behatároljuk a régiókat. Van ugyanis egy társadalmi-gazdasági régió a földrajz olvasatában, amelyek szerves fejlődés eredményei és spontánul fejlődtek.

Releváns lehet még a természeti és társadalmi-gazdasági tényezők kombinációja folytán keletkezett komplex tájegységek, ezt nevezzük földrajzi tájnak. Ezt tovább bonthatnám, homogén régiókra, amelyek valamilyen ismérv alapján hasonlatosak.

Második az úgynevezett polarizált régió, amely dependencia viszonyokra épül, térbeli mozgások írják le és ennek mentén kialakul egy jellegzetes térbeli hierarchia is.

A harmadik típusú, program-régió a normatív, fejlesztési célú régiók kategóriájába tartozik.

Ha ehhez a három alaprégió-típushoz hozzáadódik egy külső régióalkotási folyamat, amit a hatalmi-politikai tényező valósít meg, akkor adminisztratív terek jönnek létre.

Mit vesz figyelembe ez a politikai erő a sok ismérv közül? A természeti, gazdasági-társadalmi homogenitást? Azt, hogy funkcionálisan legyen egybefüggő ez a régió? Legyen egy csomópont és legyen egy húzóerő abban a régióban? Ezek közül kell választani.

Még lehet beszélni szimbolikus régiókról: bizonyos régiókhoz köthető egyfajta ikonográfia, bizonyos szimbólumok, emblémák, akár ezek a brandek is, amelyek lehetnek a régiómarketing részei. Ez egyrészt meghatározza, hogy a külső szemlélők hogyan látják a régiót, másrészt, hogy a régió lakossága hogyan érzékeli ezt, kialakul egy olyan mentális szint, ami a regionális tudatot segíti. Ez sok szempontú dolog, nyilván nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy csak homogén régiókat alakítsunk ki, ebben egyetértek Vincze Máriával. Például a központi régió esetében is érvényesülhet a regionális gazdaságtanban jól ismert fogalom a területi autókorreláció. Az a lényege, hogy a szomszédsági viszonyok szintjén az elmaradottabb területek pozitív impulzusokat kaphatnak a fejlődés hordozóitól. Úgy lehet elképzelni, mint egy szerelvényt és annak a mozdonyát. Lehetséges, hogy ez is szempont volt az összeállításnál, lehet, hogy nem feltétlenül homogenitásra törekedtek. Úgy érzem, hogy a Csutak István dolgozatában inkább ez a homogenitási szempont érvényesül, viszonylag kevés számú változót használ fel, 2-3-4 változós elemzésről van szó. Jobbnak tartanék egy többdimenziós elemzés mentén végezni regionalizációt, mint ahogy azt Vincze Mária elemzésében láthattuk. Ebben a versenyképesség már több változós tényezőcsoport. Abból a szempontból mindenképpen egyetértek Csutak Istvánnal, hogy a jelenlegi felosztás esetében, ami nem csak a homogenitást vette alapul – 17 változót vontak be – , elfogadhatatlan, hogy nincs nevesítve a konkrét számítási módszer. Ha jól tudom, ön csak egyetlen emberrel találkozott azok közül, akik ezt a számítást végezték, és amikor megkérdezte, hogy mi a konkrét módszer, ami alapján megformálták a régiókat, az a válasz érkezett, hogy nem emlékszik rá.

Ez megkérdőjelezi az egésznek a komolyságát, illetve azt a kompetenciát, ami a régiók kialakítása mögött rejlett. A román politikai elit is belátja lassan, hogy tarthatatlanok a jelenlegi régiók, valamilyen irányban változtatnunk kell, de nem vagyok meggyőződve, hogy a homogenitás kell legyen az elsődleges kritérium.

Cs.I.: Ami a régiófelosztást illeti: az én szempontom egyrészt egy határidős szempont volt, másrészt kérdőjeleket vet fel, hogy a mozdony-megye elhúzta a pénzt a gyenge megyék elől. Ha megnézem a lezárt pályázatok statisztikáit, azt látom, hogy országosan Brassó, Kolozs és Constanta elvitte a legtöbb pénzt. A regionális politika elve nem az, hogy a mozdonyba rakjuk a legtöbb pénzt, mert nem ezért született. Azt tudtam, hogy amennyiben az első tervezési időszak végéig ez a felosztás és az kiutalt pénzalap nem változik, akkor ugyanaz a trend fog érvényesülni, nevezetesen a nagy hal megeszi a kisebbiket. Márpedig ez ellentmond a regionális politika elvének, arról nem is beszélve, hogy 2006-ban az Eurostat hivatalosan kérte a román kormánytól, hogy a két túlnépes régiót alakítsa át, ha más nem, a népességi küszöbértékért. Ha ez nem fog megtörténni, az precedens értékű lesz, ugyanis Románia lesz az első tagállam, amelyik megengedheti magának azt a luxust, hogy egy rendeletet ne tartson tiszteletben. Románia a 21.-es tárgyalási fejezet nem titkos, de nem nyilvános mellékletében azt vállalta, hogy tiszteletben tartja a rendeletet, de hogy 2013-ig nem áll szándékában a jelenlegi régiós felosztáson változtatni. Érdekes kísérlet lenne megnézni, hogy a rendeletet mennyire tartják tiszteletben Romániában.