Le vagy égve? Nyomtass saját pénzt!

A pénzügyi válság miatt egyre több közösség dönt úgy, hogy saját pénzt nyomtat. A megoldás nem új keletű, az 1929-es válság alatt több tucat pénzhelyettesítőt használtak, miközben bankok százai mentek csődbe. A válságok alatt ugyanis az érzékelhető, hogy az áruk, szolgáltatások iránti potenciális kereslet és a potenciális kínálat is jelen van, a tranzakció azonban pénz hiányában nem tud létrejönni. Jelenleg 2500-ra becsülik a pénzhelyettesítő rendszerek számát világszerte, elsődleges céljuk pedig az illető régión belüli kereskedelem ösztönzése, a pénz helyi szintű elköltése, ezáltal a térség fejlesztése.

Helyi pénzek a világban

1983-ban Kanadában jöttek létre az első LETS (Local Exchange Trading System) rendszerek, amelyek elsősorban az angolszász világban terjedtek el. A LETS tagjai általában szolgáltatásokat cserélnek egymással: gyermekfelügyelés, takarítás, korrepetálás, kisebb házi javítások. Előfordul, hogy a rendszerbe áruházak is bekapcsolódnak: például Minneapolisban egy bevásárlóközpontban a pénzhelyettesítőket néhány százalékban elfogadják. Ez voltaképpen árengedmény, ami forgalomnövelő, s egyúttal a kereskedők a közösség összetartásához is hozzájárulnak. Az Egyesült Államokban Kaliforniában, Wisconsinban, Oregonban, Pennsylvaniában, Michiganben és Massachusettsben is van alternatív valuta. Detroitban Detroit Cheers, New York államban Ithaca óra, Észak-Karolinában Plenty, Massachusettsben pedig BerkShares a saját pénz neve. Minél több kereskedő csatlakozik a rendszerhez, annál több helyen lehet ezeket levásárolni. Jelenleg élelmiszertől kezdve a benzinen át egészen a jógaóráig bármit meg lehet vásárolni ezeken a helyi pénzeken. Amerika mellett Európában is számos pénzhelyettesítő van forgalomban. A helyipenz.linkpark közel 50 helyi valutát tart nyilván Európában, és van/volt ilyenre példa Thaiföldön (Bia Kud Khum), Equádoron (Sintral) és Szenegálban is (Doole). A helyi pénz megteremtése a közösség feladata, ezt néha önkormányzatok vállalják magukra a térségük gazdasági előremozdítása érdekében. Az illető pénzt megtervezik, kinyomtatják és megismertetik a közösséggel, hiszen a cél, hogy minél többen csatlakoznak a rendszerhez. Gyakran nehéz létrehozni a megfelelő pénzmennyiséget: ha túl sokat nyomtatnak, inflációt okozhat, ha túl keveset, nem lesz gazdasági előnye. A massachusettsi BerkShare a legszélesebb körben forgalmazott helyi valuta a világon, azonban inkább kedvezményes kuponrendszernek fogható fel. Ha a fogyasztó BerkShare-re szeretne szert tenni, elmegy a résztvevő bankok egyikébe, és 95 dollárért vesz 100 BerkShare-t, amit 370 üzletben tud levásárolni. A vállalkozó pedig, ha nem akarja újra levásárolni a BerkShare-t más üzletben, akkor visszamegy a bankba, és megkapja érte a 95 dollárt. Az alapítók szerint így mindenki jól jár, hiszen a fogyasztók 5%-os kedvezményben részesülnek vásárlásaik után, a vállalkozóknak pedig megnő a forgalmuk. A BerkShare-t 2006-ban hozták létre, eddig 2 millió nyomtatott bankjegy forog a vállalkozások és magánszemélyek között. Jelenleg 12 helységben, összesen 5 banknál lehet váltani BerkShare-t dollárra.A New York állambeli Ithaca városában működő Ithaca óra 10 dollárt ér. A pénzkibocsátást egy köztiszteletű személyiségekből álló bizottság ellenőrzi, és több módon kerülhet forgalomba. A helyi vállalkozók, akik a pénzhelyettesítőt elfogadják, évente regisztráltatják magukat a bizottságnál. A regisztráció díja 20 dollár, ezért cserébe 2 óra pénzhelyettesítőt kapnak. Másik lehetőségként a bizottság kamatmentes kölcsönt vagy adományt nyújt helyi vállalkozóknak, iskoláknak, egyházaknak illetve a rendszer kiadásainak egy részét (pl. pénznyomtatási költség) a pénzhelyettesítőben fizeti.

A pénzhelyettesítőt elfogadó vállalkozók alkalmazottaikat részben órában fizetik. Az órákat helyi boltokban, uszodában lehet levásárolni. Az Ithaca óra rendszerének jelenleg 600 tagja van, és 100 ezer dollárnyi bankjegy van forgalomban.

Detroitban két éve indult be a Detroit Cheers nyomtatása két kocsmáros kezdeményezésére. Az alapítók, felfigyelve arra, hogy senkinek nem volt pénze a városban, kitalálták, hogy nyomtatnak saját pénzt. Ez persze nem volt olcsó: 2000 dollárt költöttek el 4 500 egységnyi cheers nyomtatására, amit jelenleg 12 helyi üzletben lehet levásárolni.

Természetesen ezek a helyi pénzek törvényben előírt módon nem hasonlíthatnak a valódi bankjegyekre, sokkal inkább egy kedvezményes kuponrendszernek foghatók fel. Az adófizetés sem ütközik akadályba: a mögöttes elszámolási rendszereknek köszönhetően a kereskedőknek ugyanúgy keletkezik bevételük, mintha dollárral fizetnének.

Másik érdekes példa a brazíliai Curtiba szegénynegyede. Az ott lakók élelmiszer- és közlekedési utalványokat kapnak a szeméttelepre szállított szelektív hulladékért. A jegyeket beváltó kereskedő a jegyekért az önkormányzatnál készpénzt kap, melynek forrása a szelektív hulladék továbbértékesítésének bevétele, s a tisztább környezet miatti egészségügyi megtakarítás. A közlekedési utalványok a városi tömegközlekedésben használhatók fel, s hozzásegítik a szegénynegyed lakóit, hogy munkát találjanak.

Helyi pénz Magyarországon

A helyi pénz kibocsátási láz Magyarországot is elérte: Sopron idén tervezi egy helyi pénz kibocsátását, Kékfrank néven. A saját pénz a régió gazdaságának erősítését, dinamizálását hivatott elősegíteni – mondta az index.hu-nak Perkovátz Tamás , az utalvány megálmodója. A már forgalomban lévő természetbeni juttatások utalványaihoz hasonló fizetőeszköz azonban nemcsak papíralapon, hanem a helyi vállalkozások egymás közötti elszámolásánál mint számlautalvány is használható.

Perkovátz elmondása szerint az elégségesnél 4-5 százalékkal kevesebb pénz van a magyarországi gazdaságban, a Kékfrankkal ezt az űrt kívánják betölteni. A helyben végzendő munkákat a szövetkezők egymással végeztetik, hiszen ez áll érdekükben. Így a soproni és környékbeli vállalkozások több megrendeléshez jutnak. Utalvány-pénzüket a helyi kereskedőknél költik el, ami az utalványt elfogadók forgalmát növeli.

Mi lehet még pénzhelyettesítő?

Egy eszköz akkor válik pénzhelyettesítővé, ha a közösség tagjai megállapodnak a csereeszközként való használatában – tulajdonképpen minden pénz ezt a funkciót tölti be. A legegyszerűbb példa erre a kaláka, ami virtuális pénzhelyettesítőnek is felfogható – a kalákában végzett munkát számon tartják, s viszonzása szinte kötelező.

Az említett közgazdasági pénzhelyettesítők mellett léteznek ú.n. technikai pénzhelyettesítők, mint a bankkártya, étkezési utalvány, üdülési csekk, ezek csak a pénz forgalmi funkcióján hivatottak segíteni.

Kissé más formát öltenek a közgazdasági pénzhelyettesítők, amelyek a pénz gazdasági szabályozó funkcióját hivatottak javítani: serkenteni kívánják a gazdasági aktivitást egy-egy térségben, vagy vállalkozói körben. Egyes fajtái hitelteremtéssel jönnek létre, mások növelik a pénz forgási sebességét. Nagyobb mennyiségben történő elterjedésük növelheti az inflációt, s jegybanki tiltást is maga után vonhat. Használatuk a hagyományos pénzzel párhuzamosan történik, miközben az értékmérő funkciót a hagyományos pénz látja el.

A helyi pénz támogatói szerint ez segíthet egy gazdaságilag fejletlen régiónak a kilábalásban, aminek segítségével helyileg gyártott árukat és szolgáltatásokat cserélhetnek egymás közt a közösség tagjai. Az ellenzők azonban azzal érvelnek, hogy a saját pénz akadályt teremthet a méretgazdaságosságból származó komparatív előnyök kiaknázására, sok esetben pedig megkönnyíti az adócsalást.

Régi válság, régi pénz

A maiakhoz hasonló alapon működtek a ’29-es válság nyomán keletkezett pénzhelyettesítők. 1930-ban egy csődbe jutott bajor szénbánya tulajdonosa munkásait szénutalványokkal fizette ki. A környékbeli boltokban elfogadták az utalványokat, s beszállítóiknak is utalványokkal kezdtek fizetni. Az utalványokat minden hónapban a szén tárolási költségére hivatkozva egy bélyeggel érvényesíteni kellett. Végül az utalvány eljutott egy olyan szereplőhöz, aki ténylegesen szénre váltotta. 1931-ben már 2000 vállalat bocsátott ki hasonló utalványt, amikor a német jegybank betiltotta a vállalkozást.

1932 júliusában, a 35%-os munkanélküliséggel küszködő osztrák Wörgl városában az önkormányzat bocsátott ki pénzhelyettesítőt, amellyel közmunkákért fizettek, s amellyel a helyi adókat lehetett leróni. A pénzhelyettesítőt havonta a névérték 1%-ába kerülő bélyeg vásárlásával érvényesíteni kellett, ezért a birtokos érdekelt volt abban, hogy minél hamarabb elköltse. Ennek következtében forgási sebessége 14-szer gyorsabb volt, mint a schillingé.

A kibocsátott pénzhelyettesítőkkel azonos értékű schillinget a város a helyi takarékszövetkezetben letétbe helyezett, melyet a takarékszövetkezet helyi vállalkozóknak hitelezett ki. A kísérlet alig több mint egy éve alatt a munkanélküliség a városban 25%-kal csökkent, miközben Ausztriában 14%-kal növekedett. A kísérletet 1933 szeptemberében – amikor már több osztrák város hasonló pénzkibocsátást folytatott – az Osztrák Nemzeti Bank betiltotta.

Az 1934-ben, Zürichben alakult Wirtschaftsring-Genossenschaft (Gazdasági Gyűrű Szövetkezet) által létrehozott pénzhelyettesítő még ma is forgalomban van. A szövetkezet tagjai magánszemélyek, kis- és középvállalkozások. A pénzhelyettesítő (CHW) csak számlapénz formájában létezett, s létezik még ma is. A Svájci Bankfelügyelet a WIR-Bankot ugyanúgy felügyeli, mint bármely más hitelintézetet, csupán annyi a különbség, hogy a CHW állományra vonatkozóan a likviditási követelményeket nem kell betartania.

A helyi valuta szerepe akkor is megnőhet, ha a gazdasági zűrzavar magával rántja a hazai pénznemet is. Erre jó példa a 2002-es argentin válság, amikor a helyi önkormányzatok adósleveleket – IOU, I owe you – bocsátott ki, amelyek hamar átvették a helyi valuta szerepét. Ezek azt a célt szolgálták, hogy az embereknek ne kelljen kifizetni az adó-visszatérítéseket, és a kormányzattal kapcsolatban álló cégek is ilyen IOU-kat kaptak.

Argentínában már a '90-es években, az emelkedő munkanélküliséggel párhuzamosan alakultak ki javak és szolgáltatások cseréjére szánt szervezetek. Ezekben, mint egy gyűrűben, körbejártak a javak, többnyire azonban élelmiszer és szolgáltatás cserélődött így a célból, hogy ez kiegyenlítse a bérek csökkenését.

2001-től kezdve minden városnak csaknem mindegyik negyede rendelkezett ekkor saját cseregyűrűvel. Az őket tömörítő szervezet, a Red Global de Trueque (RGT) által kibocsátott bankjegy, a créditos másodlagos fizetőeszközzé vált a peso mellett. Viszont a créditos kibocsátása nem volt megfelelően ellenőrzött, így a robbanásszerű, bővített megjelenésük az RGT-t mindig újra a créditos leértékelésére kényszerítette, így amint kezdett kilábalni a gazdaság a krízisből 2003 körül, ez a fizetőeszköz egyre kevesebb és egyre jelentéktelenebb lett.

Forrás: pszaf.hu, index.hu, usatuday, wikipedia, cnn, appropriate-economics.org