A házastársak és a szülők jó ajándékozók, de a nagynénik nem. A közgazdászok kigondolták, hogyan lehet elkerülni a nagy karácsonyi értékvesztést: úgy, hogy jótékonykodunk közben.
A karácsony a szeretet ünnepe. Meg az ajándékvásárlásé és a hatalmas ünnepi ebédeké – legalábbis a fejlett nyugati világban. Márpedig a karácsonynak nem az ajándékokról kellene szólnia – állítják sokan, köztük a Scroogenomics című könyv szerzője, Joel Waldfogel is. A Pennsylvania Egyetem professzorának konkrétan a fölösleges ajándékokkal van baja. Nem ő az első, aki felveti ezt a kérdést. Harriet Beecher Stowe már a 19. század közepén is amiatt morgolódott, hogy az évnek ebben a részében hatalmas mennyiségű pénz vesz kárba olyan ajándékokra, amelyekre senkinek sincs szüksége, és senkit sem érdekelnek, miután megkapták őket.
Csakhogy Waldfogel nem a szokásos fenntartásokat fogalmazza meg, nem az ízlés és az erkölcs, hanem a gazdaság szempontjából közelít a témához. Amikor magunk számára vásárolunk valamit, azért tesszük, mert meg vagyunk győződve, hogy a beszerzett javak legalább annyit érnek számunkra, mint amennyit rájuk áldoztunk. Ezzel szemben az ajándékozók többségének legfeljebb sejtésük van arról, hogy mi a megajándékozott igénye, vágya és ízlése. Ezért fordul elő, hogy a nagylelkűség haszonélvezője számára az ajándék gyakran jóval kevesebbet ér, mint amennyit az ajándékozó kifizetett érte.
Aki már kapott ajándékba soha fel nem vett pulóvert, giccses nippet vagy több száz gyertyát, tudja, mire gondolt a közgazdász. Waldfogel attól sem riadt vissza, hogy kiszámolja az értékvesztés mértékét, az alapján, hogy egy magára elköltött dollár mekkora elégtételt okoz a vásárlónak, szemben a mások által neki szánt ajándékra költött dollár által kiváltott elégtétellel. Több éven át végzett felmérése eredménye szerint
ez a veszteség 18%-os.
Az amerikaiak hozzávetőleg 66 milliárd dollárt költöttek karácsonyi ajándékokra 2007-ben, amiből 12 milliárdot feleslegesen – állítja a kutató.
Természetesen nem mindegy, ki adja az ajándékot, a lényeg, hogy jól mérjük fel, mit szeretne a megajándékozott. A házastársak például remek ajándékozók, 99%-os elégedettséget okoznak ajándékaikkal. A szülők szintén jobban teljesítenek az átlagnál, de sajnos ez már nem mondható el a nagybácsikról és nagynénikről, és természetesen másokról sem, akik csak ritkán találkoznak nagylelkűségük alanyaival – esetükben 14-25%-os értékvesztésről beszélhetünk.
Épp ezért azok számára, akik kevésbé ismerik a megajándékozott ízlését, a közgazdaságtani elmélet szerint a legjobb ajándék a pénz lenne. Csakhogy a társadalmi normák közbeszólnak: csupán a gyerekeknek illik pénzt ajándékozni.
Így kézenfekvő a gazdasági szempontból a második legjobb dolognak tűnő vásárlási utalványt választani. Ezzel szintén azt vásárolhat a megajándékozott, amit szeretne, ezzel is magyarázható, hogy egyre népszerűbbé válnak. Csakhogy itt is van egy bökkenő:
a voucherek 10%-át soha nem váltják be,
ez pedig csak az üzleteknek jó, amelyek a semmiért kaptak pénzt.
Waldfogelnek azonban mindenre van megoldása. Olyan vásárlási utalványok bevezetését javasolja, amelyek lejárnak egy idő után, és a fel nem használt egyenleget az ajándékozó által megnevezett jótékonysági célra fordítják. Az emberek többet lennének áldozni jótékonysági célokra, ha megengedhetnék maguknak, és egyszerűbb lenne – érvel.
Így a megajándékozott dönthetne arról, hogy vásárolni vagy jótékonykodni akar, az ajándékozó pedig nyugodt lehet, hogy figyelmessége jó célt szolgált – és ez gyönyörűen illik a karácsony szelleméhez. Mert a karácsony, ugyebár, nem az ajándékokról szól.
Forrás: The economist
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!