Világpénz: mi jöhet a dollár után?

Hátránnyal alig, de annál több előnnyel jár egy ország számára az, hogy pénzneme a világpénz funkcióját is betölti. A legfontosabb előny az, hogy a világpénz a tartalékvaluta státusát is magába foglalja. A tartalékvalutát kibocsátó ország olcsóbban vásárolhat termékeket, mert a többi országnak minden tranzakciónál az átváltás költségét is meg kell fizetnie. Tartalékvaluták évezredek óta léteznek, lényegében mindig az a pénznem számított annak, amiben a nemzetközi pénzügyi tranzakciók zajlottak. Ahhoz, hogy egy deviza betölthesse a világpénz-funkciót, több feltételnek is meg kell felelnie. Először is egy olyan konvertibilis nemzeti pénznek kell lennie, amelyet szívesen tartalékolnak, váltanak, használnak gazdasági tranzakciókhoz, sőt a helyi pénz helyettesítőjeként is szívesen elfogadnak az országhatárokon kívül. Ezen kívül a kibocsátó országnak méretében akkorának kell lennie, hogy a világgazdaság számára elegendő, forgó pénzállományt tudjon kibocsátani: vagyis képes legyen pénzzel ellátni a világgazdaságot. Másrészt fontos, hogy az ország jegybankja legyen képes viszonylag stabil értéken tartani a kulcsvalutát.

Miért pont a dollár?

Az amerikai dollár azért volt képes világszinten meghatározó pénzzé válni, mert az amerikai gazdaságot a második világháború viszonylag megkímélte, ami később jelentős növekedési előnyt jelentett. A Bretton Woods-i rendszerben a dollár központi szerepet kapott, mivel az Egyesült Államok vállalta, hogy az arany árához viszonyított fix összegért átváltja az érintett valutákat. Ennek következtében számos európai ország, illetve Japán és Kína is leértékelte saját pénznemét a dollárhoz képest, ezzel serkentve a hazai termékek exportját. A többi nemzeti valuta értékének a stabilitása akkor volt biztosítható, ha a dollárhoz rögzítik az értéküket, és dollártartalékokat halmoznak fel. Emellett az amerikai gazdaság gyors fejlődésének köszönhetően rengeteg dollár áramlott ki a világpiacra. Az exporttöbblettel rendelkező országok dollártartalékaikat visszaforgatták Észak-Amerikába, főleg amerikai állampapírokat, kötvényeket vásárolva. Így kúszhatott az utóbbi években évi 750-800 milliárd dollárra az USA kereskedelmi és fizetési mérlegének hiánya, az államadóssága pedig 8500 milliárd dollárra. Az Egyesült Államok a kínai gazdaság legfőbb export célpontja, Kína pedig a kereskedelmi többlete révén hozzá befolyó dollár milliárdokat amerikai államkötvényekbe fektette. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy 2008-ra Amerika legnagyobb hitelezője Kína lett.

Mi történik jelenleg?

A dollár 2002 óta értékének 40 százalékát vesztette el az euróval szemben. Október folyamán rekordméretű dollárcsökkenést tapasztalhattunk. Mindezt azért, merte az amerikai jegybank, a FED közölte, hogy támogatnák a jelzálog fedezetű értékpapírok felvásárlásának felpörgetését, aminek következtében a pénzkínálat növekedne. Másképp fogalmazva az állam idén felvásárolta az értéküket vesztett, ingatlanfedezetű kötvényeket, pénzt pumpálva a gazdaságba. A Fed azonban várhatóan ki fogja szívni ezt a pénzt a gazdaságból.Míg a dollár súlya negyedszázada még 80 százalék körül volt a globális valutatartalékokban, szerepe 2008-ra 64 százalékra csökkent. A második helyen álló euró részesedése az ezredfordulón 19 százalék volt, 2008 végére 26,5 százalékra emelkedett. Kanada tartalékaiban az euró aránya ma már némileg meghaladja a dollárét.

A dollár utóbbi években látott értékvesztése és a globális gazdasági játéktér átrendeződése bizonytalanságot gerjeszt a dollár globális vezető szerepével kapcsolatban. Egyre gyakrabban merül fel, hogy nem lenne-e érdemes létrehozni egy másik világdevizát? A világpénz-funkció elvesztése magával hozná a dollár iránti kereslet csökkenését. A tartalékok átstrukturálása miatt a piaci kínálat növekedne, így az amerikai pénz értéke tovább csökkenne.

A legnagyobb értékpapír vásárlók, Kína, Japán, India valamint a kőolaj-kitermelő országok esetében feltevődik a kérdés, hogy milyen mértékben érdekeltek a dollár világpénzként való megtartásában? A helyzet paradox: senkinek nem érdeke a dollár gyengülése, hiszen hatalmas dollártartalékaik értékének esését vonná maga után. Ugyanakkor a dollár jelenleg tapasztalható értékvesztése miatt egyre sürgetőbb a tartalékok diverzifikálása, hogy ezáltal ellensúlyozzák gyengülésből és az amerikai kincstári értékpapírok alacsony kamatából adódó veszteségüket.

Júniusban először találkoztak Jekatyerinburgban a BRIC tagállamok, ahol szóba került, hogy a feltörekvő országok egymás pénznemeiből is vásárolhatnának valutatartalékaik diverzifikálása céljából. A javaslat hátterében – a dollár elértéktelenedése mellett – a nemzetközi gazdasági erőviszonyok változása, a feltörekvő országok világgazdasági szerepének megerősödése áll. A BRIC csoport tagjai Brazília, Oroszország, India és Kína, négy erős és növekvő gazdasági potenciállal rendelkező ország. Jelenleg a négy ország a világ GDP-jének 15 százalékát teszi ki.

Eközben látni kell, hogy az amerikaiak erősen ellenérdekeltek: egyrészről a pénzkibocsátással járó nyereség (az úgynevezett seigniorage-bevétel ) náluk jelentkezik, másrészről viszonylag szabadon tudnak pénzt kibocsátani anélkül, hogy ezzel a belső inflációt növelnék. A dollár leértékelődése is előnyükre válik, mivel serkenti az exportot és ezzel a gazdaság élénkülését.

Potenciális valuta-alternatívák

Dimitrij medvegyev orosz elnök a BRIC találkozó egyik nyilatkozatában a kínai jüant javasolta kiemelt tartalékvalutának, hivatkozva a kínai gazdaság dinamizmusára, növekvő világgazdasági szerepére és főleg Kína stabilitására. Ehhez azonban Pekingnek liberalizálnia kell gazdaságát és konvertibilissá kell tennie a jüant. A tartalékvaluta elengedhetetlen feltétele, hogy válság idején is likvid maradjon a nemzetközi piacokon, illetve hogy értékmegőrző képessége stabil legyen – ezt pedig nem teljesíti jüan.

A kínai gazdaságpolitika külön kezeli a belföldi és külföldi pénztulajdonosokat a pénzpiaci lehetőségek szempontjából. A kínai gazdaság nem kifele áramoltatja a jüant, hanem éppen befelé a dollárt, mivel Kína jelenleg a gazdasági felzárkózás és építkezés állapotában van.

Kína egyébként sem nemzeti valutában képzeli el a globális tartalékvalutát. A kínai jegybank kormányzója márciusban azt javasolta, a tartalékdeviza nem kéne kötődjön egyetlen nemzetgazdasághoz sem, így hosszú távon is stabil maradhat az értéke. Erre az SDR-t találja a legalkalmasabbnak.

Az SDR egy valutakosár, amelyben a jelentősebb nemzetközi valutákat nemzetközi kereskedelemben elfoglalt súlyuk szerint szerepelnek. Jelenleg 44 százalékban dollár, 34 százalékban euró, 11százalékban japán jen és szintén 11 százalékban angol font alkotja az SDR-t. Az SDR azért is lenne alkalmas eszköz, mert ezt a pénzhelyettesítőt éppen a tartalékvalutákban rejlő instabilitás ellensúlyozására hozták létre.

Az SDR-rel több probléma is van: a valutakosárral csak kormányok és jegybankok kereskedhetnek pénzpiacokon. Magánkereskedelem nélkül viszont az SDR nem érheti el a fő tartalékvalutától elvárható likviditási szintet. Ráadásul ebben a fizetőeszközben gyakorlatilag nincs kötvénykibocsátás. Ezen kívül szükség lenne a valutakosár nagyobb diverzifikálására, beleépítve a kínai jüant és az indiai rúpiát.

A dollár másik vetélytársa az euró. Itt is vannak pro és kontra érvek. Az euró jelentős gazdasági térséget fed le, az árstabilitási célkitűzéssel pedig képes értékálló devizát kibocsátani. Az euró a világpiacon nagy mennyiségben elérhető az intenzív kereskedelem és tőkemozgás miatt. Az elmúlt 10 év során a kötvénypiacon az euróban való kibocsátás súlya meghaladja a dollárét (40 százalék euró esetében, 30 százalék dollárban), és a részvénypiacon is 30 százalékos arányban van jelen (dollár 40 százalék). Nem véletlen az sem, hogy az olajár esetében is az euró merült fel lehetséges alternatív árjegyzési mértékegységként. Megjegyzendő, hogy a dollár visszaszorulása akkor gyorsult fel, amikor megjelent a globális színtéren az euró.

Az elemzők azonban rámutatnak: igaz ugyan, hogy az eurózóna gazdasága relatív stabil, és a forgalomban lévő euró-alapú kötvények volumene nagy, az eurózóna likviditása mégsem annyira erős, mint amilyennek látszik, az európai adósságpiac ugyanis szét van szabdalva. Továbbá az eurónak is limitált a vonzereje, hiszen elsősorban az európai központi bankok tartalékvalutájaként szolgál, más régiók jegybankjainak devizatartalékaiban csak szerény mértékben van jelen. Emellett az Európai Központi Bank finanszírozási lehetőségei pedig korlátozottabbak, mint a Fed-é.

Elemzői vélemények szerint a dollár gyengülése várható volt. A multipoláris világgazdasági rend kialakulása szükségszerűnek tekinthető, ezért valószínűleg az alternatív tartalékvalutákról szóló viták is folytatódnak a jövőben. Az átalakulási folyamat azonban csak fokozatosan fog végbemenni.