Feléljük az IMF-hitelt?

Sikerült meglepetést okoznia a kormánynak azzal az augusztusi bejelentésével, miszerint az IMF-hitel következő lehívandó részletét nem a jegybank valutatartalékának gyarapítására, hanem folyó állami kiadásokra, bérekre, nyugdíjakra költi a Boc-kabinet. Ezt maga Mugur Isărescu , a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke is támogatotta, sőt mi több, jótállóan megindokolta, miért jó ez az országnak. Cristian Popa , a BNR alelnöke elismerte, Románia az első és egyetlen olyan ország, mely IMF-hitelből kívánja finanszírozni költségvetési hiányát, e tekintetben pionírnak nevezhető. Azt viszont Popa elmondása szerint nem lehet még tudni pontosan, hogy mennyit használunk majd fel a második IMF-részletből – mely 1,9 milliárd eurót tesz ki – a költségvetési hiány finanszírozására. A jegybankelnök érvelése alapján technikailag az IMF pénze ugyanúgy, mint az első részlet esetében,

a BNR valutatartalékait fogja gyarapítani,

hiszen belső felhasználás esetén a kormány kizárólag a BNR közreműködésével fogja a kapott valutát lejre váltani. Külső kiadásoknál ugyancsak a jegybanknak kedvez, mivel ekkor mentesíti a kifizetések terhe alól, nem csökkentve az ország valutatartalékait. Olyan ez, mintha a már meglévő euró bankszámlánk helyett egy külföldi rokontól kapott készpénzből vennénk import autót, így nem az eddig félretett eurónkból költünk. Ez pedig Isărescu szerint hozzásegíti a gazdaságot, hogy újra a növekedés útjára álljon, mivel jelen helyzetben szükség van monetáris beavatkozásra. Alapvető fontosságú ugyanis az állami kötelezettségek kifizetésének folyamatossága, a pénzügyi patthelyzet elkerülése, amikor az állam nem rendelkezik megfelelő mennyiségű pénzzel korábban vállalt kötelezettségei teljesítésére. Románia helyzetében az IMF-hitel felvétele nem ért hirtelen villámcsapásként mindenkit, nem úgy, mint Magyarország esetében, ahol nagyon rövid idő alatt kellett gyorssegélyt nyújtani az értékpapírpiacokon eladhatatlanná vált magyar államkötvények okozta finanszírozási nehézségek miatt. Románia esetében már év elejétől kezdett kirajzolódni egy lehetséges nagyobb összegű külföldi hitel felvétele, eleinte a hazai politikusok tiltakozásaitól kísérve. Ám később egyre inkább világossá vált,

Romániának is be kell adnia derekát

a világméretű válság mélyülésével a Nemzetközi Valutaalap előtt. Tudni lehetett, hogy szükség van az IMF segítségére és közreműködésére a román válságkezelésben a befektetői bizalom megerősítése, a pénzügyi rendszer és a lej árfolyamának stabilitása érdekében. A biztosítékra is szükség volt, hogy az országnak lesz pénze vészhelyzet esetén, és adott esetben elkerülheti a fizetésképtelenséget, más néven államcsődöt. Szakmai berkekben az általánosan uralkodó vélekedés az volt, hogy az IMF-hitel kizárólag a BNR számlájára folyik be, amelyet a lej védelmére használhat majd fel a jegybank. Emellett lehetővé válik a kötelező jegybanki tartalékráták (vagyis a kereskedelmi bankok betéteinek azon hányada, amelyet el kell helyezniük a központi banknál, így ennyivel kevesebb pénzt tudnak a bankok forgalomba helyezni) csökkentése, mely többletforráshoz juttatja a romániai bankokat, akik így könnyebben tudják finanszírozni a vállalati szféra tevékenységét, valamint a lakosságot egyaránt. Ezáltal biztonsági övet nyújt az egész román gazdaságnak a még nagyobb recesszió elkerülése végett. Időközben viszont Románia a vártnál is súlyosabb recesszióba süllyedt, a munkanélküliség növekedése nem állt meg, a vállalatok jó része

kemény likviditási problémákkal küszködik

nap mint nap a túlélésért harcolva, az állam pedig a csökkenő adóbevételek helyén keletkező költségvetési lyukakat nyakló nélküli hitelfelvétellel próbálja meg befoltozni.De hogyan történhetett meg az, ami nem sokkal korábban még elképzelhetetlennek tűnt, hogyan lett a biztonsági övből mentőöv? Először áprilisban látott napvilágot az a tény, miszerint a román állam éppen csak hogy teljesíteni tudta pénzügyi kötelezettségeit és nem maradt adós a havi juttatásokkal, bérekkel, támogatásokkal valamelyik társadalmi csoport felé.

A helyzet azóta viszont nemhogy javult, hanem inkább súlyosbodott. Mindhiába a pozitív hangvételű jegybanki jóslatok a mélypont elérését illetően és a kilábalás elkezdődésére vonatkozóan,

a hazai gazdasági valóság egyelőre teljesen más képet mutat.

Míg az állami bevételek jelentősen csökkentek, a kiadások épp ellenkezőleg, a csökkenésnél is nagyobb mértékben növekedtek. A Pénzügyminisztérium kimutatása alapján az év első nyolc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest 19,9 százalékkal csökkentek az ÁFA- és 15,2 százalékkal a profitadóból származó bevételek, eközben 10,8 százalékponttal emelkedtek a bérjellegű kifizetések, a kamatkiadások pedig több mint 50%-al szálltak el a múlt évihez viszonyítva.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány nem hozza meg a fájdalmas, ámde szükséges és nélkülözhetetlen szigorú kiadáscsökkentő intézkedéseket, amellyel mérsékelni lehetne az elrugaszkodott hiányt. A hiány GDP-arányosan elérte a 4,5%-ot, szemben a tavaly ugyanebben az időszakban regisztrált, elenyészőnek mondható, 1 százalékot alig meghaladó adattal.

Ilyen körülmények között, mikor a vállalati szektor fulladozik a körbetartozásoktól, gyakorlatilag már senki nem fizet időben, még az állami vállalatok és szervek sem,

valóban értelmet kapnak Isărescu szavai

az IMF-hitel második részletének felhasználásáról. Vagyis egyszerűen pénznyomtatással lejre váltják, a kormány belső felhasználásra fordítja az összeget. Ez pedig gyakorlatilag inflációgerjesztő pénzkibocsátást jelent. Technikailag a befolyt IMF-eurók ugyanúgy a BNR számlájára kerülnek, csak ezúttal lejt ad cserébe az államkasszának. Ennek hatása várhatóan nem is lesz annyira inflációgerjesztő, köszönhetően a visszaesett belső keresletnek és megcsappant vásárlási kedvnek, amely az árszínvonal mérséklődésének kedvez.

Az IMF-hitel bérekre, nyugdíjakra és folyó kiadásokra való felhasználásának technikailag tehát valóban nincs semmi akadálya. Főleg mikor jóval kisebb a folyó fizetési mérleg hiánya, köszönhetően az erőteljes import-visszaesésnek, illetve augusztus végén történelmi magasságba jutottak a BNR tartalékai, megközelítvén a 30 milliárd eurót, mindez pedig kedvezőbb körülményeket teremt az IMF-hitel efféle felhasználására.

De mégis, tény marad, hogy a kormány kisujját sem mozdítja az elmúlt nyolcvan év legsúlyosabb pénzügyi-gazdasági válsága idején annak érdekében, hogy lefaragjon a túlméretezett költségvetési kiadásokon. Ahelyett, hogy a beruházásokat támogatná, leginkább ezen költségnemekből vág le, külföldi hitelt használva fel az állami bérek, nyugdíjak és folyó kiadások fedezésére. Ez a stratégia a maga mentalitásában és gazdaságpolitikai üzenetében megengedhetetlen és hosszútávon fenntarthatatlan.