Vagy 70 évesen mész nyugdíjba, vagy csökken a nyugdíjad?

Többmillió nyugdíjasnak alig juttat valamit a romániai nyugdíjrendszer, de legalább nem csődös – írta a Transindex két és fél évvel ezelőtt. Azóta a helyzet sokat változott: 2008 májusától a 35 éves és annál fiatalabb munkavállalóknak kötelező a korábban az állami nyugdíjalapba fizetett járulékaik egy részét valamelyik magánnyugdíjpénztárba utalni (persze önkéntes alapon ezen felül is lehet takarékoskodni valamelyik magánpénztárban). A kötelező magánpénztári rendszer nagyobb fennakadások nélkül működni kezdett.

Új fejlemény, hogy az Emil Boc-vezette kormány felszámolja az ún. kollektív (tsz) nyugdíjakat, és általában a kisnyugdíjakat. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy a kabinet (2009/6-os rendelet) a minimálbér mintájára bevezette a minimálnyugdíj intézményét, mely éppen kétnapos: április 1-től minden nyugdíjas állampolgárnak

legalább 300 lejt (körülbelül 71-72 eurót) kell kézhez kapnia.

A legújabb fejlemény a Világbankhoz (VB) kapcsolódik. A nemzetközi pénzügyi intézmény két közgazdász szakértője, Robert Holzmann and Ufuk Guven nyolc esettanulmányban elemzi a közép-kelet-európai államok nyugdíjrendszerét és -reformjait.

A VB tanulmánya szerint a helyzet nem éppen megnyugtató. Ugyanis ha minden a 2006-os változtatások menetrendje szerint halad tovább, akkor az állami nyugdíjalap hiánya már idéntől kezdve, pontosabban 2009-2010-ben a nemzeti össztermék (GDP) 2-3%-ára emelkedik, s 2050-re eléri a GDP 6,2%-át. Ez pedig nem lebecsülendő mérték, hiszen az eurócsatlakozás feltételei miatt az a cél, hogy az egész állami költségvetés hiánya fenntartható módon, tartósan 3% alatt maradjon a következő években.

A mínuszt az okozza, hogy fokozatosan egyre nagyobb arányban kerülnek át az eddig az állami nyugdíjalapba (ez a nyugdíjrendszer ún. első pillére) folyó járulékok a kötelező magánpénztári rendszerbe (a második pillér kezelésébe).

Ezzel párhuzamosan az ország lakossága – akárcsak számos európai államé – egyre inkább elöregszik. Jelenleg, 2008-ban az időskorúak eltartottsági rátája 23,6% (ezt az arányt úgy kapod meg, ha elosztod az 65 éves és idősebb népesség számát a 20-64 évesekével). Az arány az előrejelzések szerint 55,3%-ra fog emelkedni az évszázad közepére, 2050-re. Az elöregedés miatt a nyugdíj-eltartottsági ráta is emelkedni fog, méghozzá a 2008-as 56,9%-ról 95,9%-ra (ehhez a mutatóhoz a nyugdíjban részesülők számát kell a nyugdíjjárulékot fizetők számával elosztani). Az is növeli a hiányt, hogy

fokozatosan csökken a nyugdíjjárulékot befizető dolgozók száma.

Mindebből az következik, hogy míg az állam jelenleg a GDP 7,2%-át fizeti ki különféle nyugdíjak címén, addig 2050-ben a nemzeti össztermék 9,6%-át kell ilyen célra fordítani.

A kormány és a parlament először 2000-ben nyúlt hozzá a nyugdíjrendszerhez, akkor vezették be az ún. nyugdíjpont rendszerét, ami annak az eszköze, hogy az állam a mindenkori átlagbérhez kapcsolódva emelje (indexálja) a nyugdíjakat. A Világbank tanulmánya szerint vagy ezen kéne változtatni, vagy még tovább, 70 évre kéne emelni a nyugdíjkorhatárt azért, hogy a nyugdíjrendszer állami költségvetésből fedezett része ne legyen mínuszban.

Egyáltalán, hogyan lehet megállapítani, hogy a nyugdíj mennyire fair?

Nehéz kérdés, mert ez számos tényezőtől függ. A cél az, hogy a rendszer mindenképpen előzze meg az időskorúak elszegényedését, életszínvonaluk romlását. Hogy ehhez mennyi pénz szükséges, az országonként változó, hiszen ebbe belejátszanak például a lakhatási költségek, de akár az is, hogy mennyire szokás az idős szülőket támogatni (nem feltétlenül pénzben kifejezhető módon).

A nyugdíjrendszereket vizsgáló közgazdászok többsége azt állítja, hogyha a nyugdíj eléri az illető fizetésének 80%-át, az már megfelelően biztosítja az idősek megélhetését, tekintetbe véve, hogy a nyugdíjazással együtt eltűnnek bizonyos, a munkával kapcsolatos költségek (például az utazás, ingázás, speciális ruházat stb.). A korábbi fizetés és a nyugdíj mértéke közötti viszonyt a helyettesítési ráta fejezi ki.

Románia a nyugdíjak terén az ellentmondások országa. Noha rengeteg, a mezőgazdaságból élő kisnyugdíjasnak jött jól a minimálnyugdíj bevezetése (és a havi pár tucat lejes nyugdíjak eltörlésére égető szükség is volt, húsz évvel 1989 után!),

a hazai nyugdíjrendszer másfelől bőkezűnek számít.

A nettó (adózás utáni) helyettesítési ráta ugyanis 88-97% körül mozog azok esetében, akik a nyugdíjra jogosító összes munkaévet ledolgozták, vagyis teljes karriert futottak be a rendszerben, és közepes mértékű vagy magas volt a fizetésük. (A teljes karriert a Világbank elemzői úgy értik, hogy valaki 20 éves koráig dolgozik el egészen 65 éves koráig – különben ilyen idős kortól mehetnek nyugdíjba a férfiak 2015-től). Másfelől az is igaz, hogy akik viszonylag későn, 30 éves korukban lépnek be a munkaerőpiacra, vagy meg- megszakad a munkaviszonyuk, vagy korán nyugdíjba mennek, azoknak a nyugdíja a fizetésük 40%-ára vagy még e szint alá csökkenhet.

Milyen lehetőségei vannak a döntéshozóknak, a politikusoknak az államilag finanszírozott nyugdíjrendszer működésének tuningolására? Nem túl sok, ismerik el a Világbank elemzői. Lehet emelni a nyugdíjjárulékokat, de mivel ez adóelkerülésre sarkall, nem igazán célravezető, másrészt az ország elkötelezte magát amellett, hogy minél kevesebbet adózzanak a dolgozók és a cégek a munkabérek után (így legyen kevésbé vonzó feketén vagy a szürkegazdaságban dolgozni).

Három megoldási lehetőség marad: csökkenteni az állami pillérből származó nyugdíjakat, szigorítani a nyugdíjjogosultság feltételeit, vagy még tovább, 70 évre emelni a nyugdíjkorhatárt (ez azért elég riasztó kilátás a most huszon-harmincévesek számára: cirka 50 évet kéne dolgozniuk azért, hogy igazán jó nyugdíjat kapjanak). A járadékcsökkentés a teljes karriert befutó közepes- és magas keresetűeknek kedvezne inkább, hiszen az ő állami nyugdíjuk a fizetésük 65-70%-ára esne, viszont így is jóval a szegénységi küszöb fölött maradna. A kiskeresetűek nyugdíjának helyettesítési rátája viszont jóval a kívánatos 80% alá esne.

Nem igazán lenne előnyös a csökkentés

azoknak sem, akik a mostani átlag szerint 27-30 év munkaviszony után mennek nyugdíjba. A VB-tanulmány számításai szerint aki például 45 év helyett csak 35 évig fizet be a nyugdíjrendszerbe, emiatt a helyettesítési rátája 23%-kal csökkenne (vagyis ennyi vágódna le a nyugdíjából). Csökkenteni az állami nyugdíj mértékét különben úgy is lehet, hogy a nyugdíjak automatikus emelését nem az átlagbérek, hanem az árak emelkedéséhez kötik.

A tanulmány ezért azt a következtetést vonja le, hogy nem érdemes csak az állami nyugdíj csökkentésével helyrebillenteni a nyugdíjalap egyensúlyát. Ha emelkedik a nyugdíjkorhatár (70 évre 2050-ben), akkor nem kell annyit vágni a járadékból. Harmadrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a dolgozók nemcsak az első pillérbe fizetnek be. A VB szerint aki 1%-kal emelni akarja a nyugdíja helyettesítési rátáját, annak elég 40 éves korától a bevételei 0,43%-át a második pillérbe befizetnie.

A VB-tanulmány szerint a nyugdíjkorhatár emelése természetes lépés, figyelembe véve a várható életkor kitolódását, azonban szektorközi közpolitikai változások szükségesek ahhoz, hogy az intézkedést gyakorlatba lehessen léptetni. Mondhatjuk: az óvatos megfogalmazás azt jelzi, meglehetősen nehéz lenne megvalósítani.