Aki 45 évet dolgoz le, azzal túl bőkezű a nyugdíjrendszer, állítja a Világbank. Megnéztük, a VB szerint hogy kéne belenyúlni a rendszerbe.
Többmillió nyugdíjasnak alig juttat valamit a romániai nyugdíjrendszer, de legalább nem csődös – írta a Transindex két és fél évvel ezelőtt. Azóta a helyzet sokat változott: 2008 májusától a 35 éves és annál fiatalabb munkavállalóknak kötelező a korábban az állami nyugdíjalapba fizetett járulékaik egy részét valamelyik magánnyugdíjpénztárba utalni (persze önkéntes alapon ezen felül is lehet takarékoskodni valamelyik magánpénztárban). A kötelező magánpénztári rendszer nagyobb fennakadások nélkül működni kezdett.
Új fejlemény, hogy az Emil Boc-vezette kormány felszámolja az ún. kollektív (tsz) nyugdíjakat, és általában a kisnyugdíjakat. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy a kabinet (2009/6-os rendelet) a minimálbér mintájára bevezette a minimálnyugdíj intézményét, mely éppen kétnapos: április 1-től minden nyugdíjas állampolgárnak
legalább 300 lejt (körülbelül 71-72 eurót) kell kézhez kapnia.
A legújabb fejlemény a Világbankhoz (VB) kapcsolódik. A nemzetközi pénzügyi intézmény két közgazdász szakértője, Robert Holzmann and Ufuk Guven nyolc esettanulmányban elemzi a közép-kelet-európai államok nyugdíjrendszerét és -reformjait.
A VB tanulmánya szerint a helyzet nem éppen megnyugtató. Ugyanis ha minden a 2006-os változtatások menetrendje szerint halad tovább, akkor az állami nyugdíjalap hiánya már idéntől kezdve, pontosabban 2009-2010-ben a nemzeti össztermék (GDP) 2-3%-ára emelkedik, s 2050-re eléri a GDP 6,2%-át. Ez pedig nem lebecsülendő mérték, hiszen az eurócsatlakozás feltételei miatt az a cél, hogy az egész állami költségvetés hiánya fenntartható módon, tartósan 3% alatt maradjon a következő években.
A mínuszt az okozza, hogy fokozatosan egyre nagyobb arányban kerülnek át az eddig az állami nyugdíjalapba (ez a nyugdíjrendszer ún. első pillére) folyó járulékok a kötelező magánpénztári rendszerbe (a második pillér kezelésébe).
Ezzel párhuzamosan az ország lakossága – akárcsak számos európai államé – egyre inkább elöregszik. Jelenleg, 2008-ban az időskorúak eltartottsági rátája 23,6% (ezt az arányt úgy kapod meg, ha elosztod az 65 éves és idősebb népesség számát a 20-64 évesekével). Az arány az előrejelzések szerint 55,3%-ra fog emelkedni az évszázad közepére, 2050-re. Az elöregedés miatt a nyugdíj-eltartottsági ráta is emelkedni fog, méghozzá a 2008-as 56,9%-ról 95,9%-ra (ehhez a mutatóhoz a nyugdíjban részesülők számát kell a nyugdíjjárulékot fizetők számával elosztani). Az is növeli a hiányt, hogy
fokozatosan csökken a nyugdíjjárulékot befizető dolgozók száma.
Mindebből az következik, hogy míg az állam jelenleg a GDP 7,2%-át fizeti ki különféle nyugdíjak címén, addig 2050-ben a nemzeti össztermék 9,6%-át kell ilyen célra fordítani.
A kormány és a parlament először 2000-ben nyúlt hozzá a nyugdíjrendszerhez, akkor vezették be az ún. nyugdíjpont rendszerét, ami annak az eszköze, hogy az állam a mindenkori átlagbérhez kapcsolódva emelje (indexálja) a nyugdíjakat. A Világbank tanulmánya szerint vagy ezen kéne változtatni, vagy még tovább, 70 évre kéne emelni a nyugdíjkorhatárt azért, hogy a nyugdíjrendszer állami költségvetésből fedezett része ne legyen mínuszban.
Egyáltalán, hogyan lehet megállapítani, hogy a nyugdíj mennyire fair?
Nehéz kérdés, mert ez számos tényezőtől függ. A cél az, hogy a rendszer mindenképpen előzze meg az időskorúak elszegényedését, életszínvonaluk romlását. Hogy ehhez mennyi pénz szükséges, az országonként változó, hiszen ebbe belejátszanak például a lakhatási költségek, de akár az is, hogy mennyire szokás az idős szülőket támogatni (nem feltétlenül pénzben kifejezhető módon).
A nyugdíjrendszereket vizsgáló közgazdászok többsége azt állítja, hogyha a nyugdíj eléri az illető fizetésének 80%-át, az már megfelelően biztosítja az idősek megélhetését, tekintetbe véve, hogy a nyugdíjazással együtt eltűnnek bizonyos, a munkával kapcsolatos költségek (például az utazás, ingázás, speciális ruházat stb.). A korábbi fizetés és a nyugdíj mértéke közötti viszonyt a helyettesítési ráta fejezi ki.
Románia a nyugdíjak terén az ellentmondások országa. Noha rengeteg, a mezőgazdaságból élő kisnyugdíjasnak jött jól a minimálnyugdíj bevezetése (és a havi pár tucat lejes nyugdíjak eltörlésére égető szükség is volt, húsz évvel 1989 után!),
a hazai nyugdíjrendszer másfelől bőkezűnek számít.
A nettó (adózás utáni) helyettesítési ráta ugyanis 88-97% körül mozog azok esetében, akik a nyugdíjra jogosító összes munkaévet ledolgozták, vagyis teljes karriert futottak be a rendszerben, és közepes mértékű vagy magas volt a fizetésük. (A teljes karriert a Világbank elemzői úgy értik, hogy valaki 20 éves koráig dolgozik el egészen 65 éves koráig – különben ilyen idős kortól mehetnek nyugdíjba a férfiak 2015-től). Másfelől az is igaz, hogy akik viszonylag későn, 30 éves korukban lépnek be a munkaerőpiacra, vagy meg- megszakad a munkaviszonyuk, vagy korán nyugdíjba mennek, azoknak a nyugdíja a fizetésük 40%-ára vagy még e szint alá csökkenhet.
Milyen lehetőségei vannak a döntéshozóknak, a politikusoknak az államilag finanszírozott nyugdíjrendszer működésének tuningolására? Nem túl sok, ismerik el a Világbank elemzői. Lehet emelni a nyugdíjjárulékokat, de mivel ez adóelkerülésre sarkall, nem igazán célravezető, másrészt az ország elkötelezte magát amellett, hogy minél kevesebbet adózzanak a dolgozók és a cégek a munkabérek után (így legyen kevésbé vonzó feketén vagy a szürkegazdaságban dolgozni).
Három megoldási lehetőség marad: csökkenteni az állami pillérből származó nyugdíjakat, szigorítani a nyugdíjjogosultság feltételeit, vagy még tovább, 70 évre emelni a nyugdíjkorhatárt (ez azért elég riasztó kilátás a most huszon-harmincévesek számára: cirka 50 évet kéne dolgozniuk azért, hogy igazán jó nyugdíjat kapjanak). A járadékcsökkentés a teljes karriert befutó közepes- és magas keresetűeknek kedvezne inkább, hiszen az ő állami nyugdíjuk a fizetésük 65-70%-ára esne, viszont így is jóval a szegénységi küszöb fölött maradna. A kiskeresetűek nyugdíjának helyettesítési rátája viszont jóval a kívánatos 80% alá esne.
Nem igazán lenne előnyös a csökkentés
azoknak sem, akik a mostani átlag szerint 27-30 év munkaviszony után mennek nyugdíjba. A VB-tanulmány számításai szerint aki például 45 év helyett csak 35 évig fizet be a nyugdíjrendszerbe, emiatt a helyettesítési rátája 23%-kal csökkenne (vagyis ennyi vágódna le a nyugdíjából). Csökkenteni az állami nyugdíj mértékét különben úgy is lehet, hogy a nyugdíjak automatikus emelését nem az átlagbérek, hanem az árak emelkedéséhez kötik.
A tanulmány ezért azt a következtetést vonja le, hogy nem érdemes csak az állami nyugdíj csökkentésével helyrebillenteni a nyugdíjalap egyensúlyát. Ha emelkedik a nyugdíjkorhatár (70 évre 2050-ben), akkor nem kell annyit vágni a járadékból. Harmadrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a dolgozók nemcsak az első pillérbe fizetnek be. A VB szerint aki 1%-kal emelni akarja a nyugdíja helyettesítési rátáját, annak elég 40 éves korától a bevételei 0,43%-át a második pillérbe befizetnie.
A VB-tanulmány szerint a nyugdíjkorhatár emelése természetes lépés, figyelembe véve a várható életkor kitolódását, azonban szektorközi közpolitikai változások szükségesek ahhoz, hogy az intézkedést gyakorlatba lehessen léptetni. Mondhatjuk: az óvatos megfogalmazás azt jelzi, meglehetősen nehéz lenne megvalósítani.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!