Gordon Brown szerint az eddigi globális növekedésserkentő lépések összértéke meghaladja a kétezer milliárd dollárt.
Derűlátó és ultimátumszerű nyilatkozatok, királyi pompa és véres utcai összecsapások után kezdődött meg szerda este hivatalosan is a világ 19 legnagyobb fejlett és fejlődő országa, valamint az Európai Unió mint intézmény alkotta G20-csoport londoni csúcsértekezlete. A csúcstalálkozót az utóbbi évszázad legsúlyosabb gazdasági világválsága közepette hívta össze a csoport soros elnöki tisztségét betöltő brit kormány. A értekezlet tényleges munkanapja ma van a kelet-londoni ExCel kiállítási csarnokban, de már szerdán is csúcsszintű rendezvények zajlottak a brit fővárosban. Barack Obama a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban rendezett nemzetközi sajtóértekezletén azt mondta: „hatalmas mértékben eltúlzottak” azok az értesülések, amelyek a további költségvetési gazdaságösztönző intézkedések ügyében fennálló ellentétekről szólnak. Az amerikai elnök kijelentette: már a csúcstalálkozó minden részvevője belekezdett központi gazdaságélénkítő programokba, jóllehet ezek mértéke eltérő. Gordon Brown brit kormányfő hozzátette: amit az egyes országok az elmúlt időszakban gazdaságélénkítésre és beruházásokra elkülönítettek központi forrásaikból, az
„a világgazdaság történetének legnagyobb összegű
költségvetési ráfordítása”. A brit kormányfő szerint az eddigi globális növekedésserkentő lépések összértéke meghaladja a kétezer milliárd dollárt. Mindazonáltal feltűnően éles bírálatot fogalmazott meg szerdán idézett nyilatkozatában a japán kormányfő azon országok – kiemelten Németország – címére, amelyek szerinte elvetik a költségvetésből finanszírozandó további gazdaságélénkítést. Aszo Taro a Financial Timesnak azt mondta: vannak országok, amelyek megértik a költségvetési források mozgósításának fontosságát, és vannak olyanok, amelyek nem. Ez magyarázza Németország álláspontját is – tette hozzá. Angela Merkel és Nicolas Sarkozy ugyanakkor maguk is keményen fogalmaztak szerda délutáni külön minicsúcstalálkozójuk után a pénzügyi szabályozási rendszer általuk szükségesnek tartott erőteljes szigorításáról. Sarkozy a kétoldalú megbeszélés utáni közös sajtóértekezleten kijelentette: Németország és Franciaország teljesen egyetért abban, hogy
csütörtökön meg kell állapodni
az adóparadicsomokkal szembeni fellépés, valamint az utóbbi hónapok spekulációs rohamaiért felelősnek tartott fedezeti alapok és a hitelminősítők megregulázásának módszereiben. A német kancellár ehhez hozzátette: azokban a pénzügyi szabályozási kérdésekben, amelyekről most nem sikerül egyezségre jutni, a következő öt évben sem lesz megállapodás.A csütörtöki G20-csúcsot több ezres, időnként erőszakba csapó tüntetés is megelőzte a londoni Cityben. A négyezres tömeg a Bank of England előtt gyűlt össze, a tiltakozók egyebek mellett a „Rohanjátok meg a bankokat” jelszót skandálták. A tüntetés részvevői közül többen eleget tettek a felszólításnak, behatoltak a Royal Bank of Scotland közeli irodaépületébe, és betörték annak néhány ablakát.
A pénzintézetet a kívül rekedt tömegből is sokan különböző tárgyakkal dobálták meg, további ablakokat és bejárati üvegajtókat bezúzva. Két tüntető rövid időre feljutott a bank tetejére is. A Royal Bank of Scotland vált Nagy-Britanniában
a bankvezetői kudarc jelképévé,
miután a pénzintézetet csak hatalmas állami tőkeinjekcióval sikerült megmenteni a teljes összeomlástól. Az RBS-ben jelenleg csaknem háromnegyedes részesedése van a brit kormánynak.
A tüntetők este többször is összetűztek a karhatalommal, és sokan megsérültek. Az indulatokat jelezte, hogy a szerdai demonstráción feltűntek „bankáröltönybe” öltöztetett bábfigurák is, kötéllel a nyakukban. A tüntetésen osztogatott szórólapok egyike azt javasolta, hogy ha valaki „egy kis melegségre vágyik a hitelválság közepette”, máglyán égessen el egy bankárt.
A rendőrség 32 személyt őrizetbe vett, köztük egy rendőrségi színekre festett, London belvárosában feltartóztatott régi katonai páncélautó nyolc utasát, akiknél hamis rendőregyenruhákat találtak. Egy férfi pedig összeesett és meghalt a Bank of England épülete közelében. A biztonságiak a rendőrkordon mögé vitték az eszméletlen férfit, s megpróbálták újraéleszteni. Mentők ezután egy közeli kórházba szállították, ahol megállapították halálát. Rendőrségi források szerint a férfi halálát valószínűleg egészségügyi problémák okozták, de erre csak a boncolás után derül fény.
Forrás: MTI
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!