Kötelező lakásbiztosítás: drága, de legalább semmi értelme

A biztosításokra vonatkozó kérdéseinkre a multinacionális, Trieste (Olaszország) központú Generali társaság Maros megyei kirendeltségének az igazgatója, Bulyovszky Loránd közgazdász válaszolt.

Ön szerint van még olyan biztosító cég ma Romániában, amely kizárólag román tőkealapú? Hiszen érzékeljük, hogy e téren is erősen érvényesül a globalizáció...

Bulyovszky Loránd: – Erre nem tudok egészen pontosan válaszolni. Talán az ASTRA az a biztosító, amelyben nincs külföldi tőke, bár korábban volt. Tény, hogy valóban jelen vannak a nagy, nemzetközi biztosító cégek. A korábbi állami biztosító, az ADAS már az 1990-es években szétszakadt, ebből lett az ASTRA, az ASIROM és egy jelentéktelenebb cég, amely eltűnt a piacról.

Romániában manapság melyek a kötelező biztosítások? Illetve mikortól lesz kötelező a lakásbiztosítás?

– Pillanatnyilag két kötelező biztosítás létezik. Az egyik már régebben érvényben van, ez a kötelező gépjárműbiztosítás, az úgynevezett RCA, a másik a lakásbiztosítás. Ezt a 2008. november 10-én megjelent, 260-as törvény írja elő. A megjelenés után 120 nappal kellett volna érvénybe lépnie, csakhogy az Országos Biztosítási Felügyelet nem adta még ki az alkalmazási útmutatót. Most a belügyminisztérium azt mondja, hogy július 1.-től fog életbe lépni.

Hogyan állapítják majd meg a fizetendő összeg nagyságát? Ez a lakás értékének, hollétének, nagyságának a függvénye lesz?

– A kötelező ingatlanbiztosítás bevezetésének az ötlete először 2002-ben vetődött fel. 2006-ban próbálták életbe léptetni, de nem sikerült. 2007-ben kezdték kidolgozni a 260-as törvényt. Az alapvető gond vele az, hogy mindössze három típusú kár esetében ír elő kártérítést, ez a földrengés, az árvíz és a földcsuszamlás. A lopás, a vihar, a jégeső, a szomszéd általi beáztatás nem szerepel a konstrukcióban.

Az országban létrejön majd egy úgynevezett Pol de Asigurare Impotriva Dezastrelor (PAID), az állam hozza létre, és az a biztosító társaság vesz majd részt benne, amelyet akkreditálnak. Ezek árusíthatják majd a PAID-terméket. Az ár abszolút egységes. 2009-ben a polgármesterek szállítják majd az adatbázist a létező lakásokról a részvénytársaság felé.

Ebbe az ingatlankategóriába a magánlakások, az irodák, de az állami tulajdonban levő lakások is beletartoznak. A törvény két épületkategóriát említ: a téglaházakat, amelyeket egységesen 20 ezer eurós értékűre becsüli (akkor is, ha több millió eurót érnek), ezek után évi 20 eurós biztosítást kell fizetni, és a gyengébb, vályogból, más gyenge anyagokból készült, értéktelen házakat. Ezeket egységesen 10 ezer euró értékűre becsülik, és ezek esetében az évi biztosítási díj 10 euró.

Ha az említett három katasztrófából valamelyik bekövetkezik, és a ház eltűnik a Föld színéről, akkor a biztosított 20 vagy 10 ezer eurót kap, attól függően, hogy a háza az említett első vagy a második kategóriába tartozik. Sem többet, sem kevesebbet.

No de vannak Romániában olyan települések, városok, ahol – szerencsére – eleve nem lehet szó sem földrengésről, árvízről, földcsuszamlásról. Akkor ezeknek a lakosai miért kössenek ilyen biztosítást?

– Ha ezt a kötelező biztosítást összevettem azokkal, amelyeket például a mi cégünk köt, akkor kiderül, hogy a kötelező biztosítás gyakorlatilag semmilyen kockázatot nem fed le, mi pedig ugyanilyen áron egy egész sor valóban bármikor bekövetkezhető sajnálatos esemény ellen biztosítunk. Ez az állami biztosítás nem más, mint egy olyan cigánykassza, amelyből a lakosság zöme soha nem fog profitálni. Arról van szó, hogy az államnak van egy katasztrófavédelmi kötelezettsége, s ahhoz állandó pénzalapra van szüksége.

Itt kiszámíthatatlan, meghatározhatatlan eseményekről van szó, s az ilyenkor esedékes kártérítés fedezésre kitalálták ezt a fából vaskarikát. El lehet képzelni, mit szól majd az a lakástulajdonos, akinek a földrengés ledönti a több millió eurót érő házát, és az államtól 20 ezer eurót kap. Ez egy igen drága biztosítás ahhoz képest, hogy mit ad. De az emberek meg fogják kötni, mert kötelező, a büntetés pedig 5 millió lejig terjed.

Ha valaki idénre már megkötötte valamely biztosítóval a lakásbiztosítási szerződést, akkor is vonatkozik rá a törvény?

– Ezt pontosan még nem lehet tudni, de valószínűleg nem lesz kivétel. Esetleg az történhetik meg, hogy addig, amíg valakinek le nem jár a magánbiztosítása, addig nem kell megkötnie az állami szerződést. Az lesz ebből, hogy aki reális lakásbiztosítást akar, és bármilyen eshetőségre számít, az két biztosítást kell majd kössön: egy államit, amivel minden valószínűség szerint semmire nem megy, és egy valós fedezetet nyújtót valamely magán biztosító cégnél.

Eddig Romániában a lakásoknak hány százaléka volt bebiztosítva?

– Mindössze 14 százalékuk, ami nagyon kevés. Nyugat- és Közép-Európában ez az arány 60 és 80 százalék között mozog. A kereskedelmi társaságok komoly kampányt folytatnak annak érdekében, hogy a lakosság reális biztosítási szerződéseket kössön. Most erre jön rá az állami akció.

Ha a sajtó nem teszi a dolgát, akkor a lakosságnak nem lesz kellő információja arról, hogy ez szemfényvesztés. Az emberek a bajban jönnek majd rá, hogy tűz, vihar, jégeső esetén semmit nem kapnak az államtól. Emiatt az egész biztosítási piacról negatív kép alakulhat ki a lakosság körében. A biztosítók ezért nagyon számítnak a sajtóra, már ami a lakosság felvilágosítását illeti.

Az az általános vélemény, hogy a gazdasági recesszió a biztosítópiacra is rányomja a bélyegét. Ilyen téren milyenek a tapasztalatai?

– Személyes véleményemet mondom: én azt látom, hogy a biztosítások világában nincs recesszió. De természetesen nem tudok általánosítani. A felelősen gondolkozó polgárok megkötik a szükséges biztosításokat. Hiszen mibe kapaszkodjanak? A bankok inognak. Az értékpapírpiac bizonytalankodik, a föld olcsó. Aki tud, az menekül tőle. Pedig most kellene földet vásárolni, amikor olcsó. Lehet, hogy általános értékben a biztosítások piaca enyhe recessziót mutat, de semmiképpen sem érvényes ez annyira, mint az egyéb szektorokban. Viszont soha nem volt annyi, biztosítások megkötésével eddig egyáltalán nem törődő ember, aki betér hozzánk, és érdeklődik. Eddig mindig mi kellett a piac elébe mennünk.

Egy magyarországi elemzésben olvastam, hogy két-három évvel ezelőtt, amikor ott hullámvölgyben volt a biztosítási piac, az úgynevezett unit linkek mentették meg a piacot. Miről van szó?

– Ehhez kis magyarázat: az életbiztosítási termékeknek két nagy kategóriája van. Az egyik kimondottan a halálesetekhez kapcsolódik, és ehhez sok mindent hozzá lehet tenni, például a kórházi kezelést. De a lényeg az, hogy az életedet biztosítod be. Ezek így, simán elég nehezen adhatók el, ezért a cégek gyakran kapitalizációs programokat tesznek mellé, ami azt jelenti, hogy a pénz egy részét befektetjük, a nyereséget megosztjuk, így a pénz egy része úgy működik, mintha bankban lenne.

A hagyományos életbiztosításnál a teljes felelősség és garancia a biztosítóé, a szerződés teljes futamidejére fix kamatot ad a pénz után, s a nyereségből is fix százalékot ajánl. Ilyenkor a nyereségígéret mérsékelt, de biztos. Ha az ügyfél ezzel nem elégszik meg, akkor unit-link biztosítást lehet kötni, ami azt jelenti, hogy a kockázat áthárul a biztosítóról az ügyfélre.

Az ügyfél bízik a biztosító nemzetközi piacon szerzett ismereteiben, szakértő-gárdájában, és életbiztosítást köt, de a pénzét nem biztos alapokban fektetik (pl. állami kincstárjegyekbe), hanem a biztosító az értékpapírpiacon a pénzből részvényeket vásárol. A kliens nem szólhat bele abba, hogy hol, csak azt határozhatja meg, hogy milyen kategóriába fektetik a pénzét: a nagy-, közép- vagy kiskockázatú sávba.

Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a nyereség lehetősége. Mindhárom változatban a teljes felelősség az ügyfélé, és ő ezt tudja. Mégis azért választják ezt az ügyfelek, mert a nagy biztosítók általában nem tévednek.

Amikor a tőzsdék papírjai elindultak a lejtőn, akkor az unit-link biztosítások nem voltak a legnépszerűbbek. Viszont voltak olyanok is, mint jómagam, akik egy csomó pénzt fektettünk az unit-link biztosításokba. Hiszen értékpapírt akkor kell vásárolni, amikor rosszul áll a tőzsde. Az unit-link titka az, hogy nem kell naponta figyelni a történéseket, mert akkor infarktust kapsz. Ez húszéves program.

Mennyire jellemző az, hogy a kliens át akarja ejteni a biztosító társaságot?

– Bárhol a világon előfordulnak biztosító-bűncselekmények, ez egy biznisz. Ez nem a nagyközönségre, hanem az erre szakosodott csoportokra, emberekre jellemző, akik állandóan váltogatják a biztosítókat. Romániában is vannak ilyen kísérletek. A biztosítók nem eseménykivizsgáló szakszervek. Ilyen esetekben arra kell hagyatkoznunk, amit a rendőrség, a tűzoltó, az igazságügyi orvos megállapít. Igaz, a mi kárrendező kollegáink is jól felkészült szakemberek. Mindenképpen mi is felmérjük a kárt, bármikor megkérdőjelezhetjük a megállapításokat, és ilyenkor független szakértőhöz fordulhatunk. Van egy olyan tendencia is, hogy a biztosítók egymást figyelmeztetik, ha rendellenességeket tapasztalnak. Ez hetente, olykor naponta előfordul. Valószínűleg ez egy országos adatbázishoz vezet majd.

Korábban az állásbörzék alkalmával nagyon gyakran megjelentek az ajánlatok, miszerint a biztosítók ügynököt keresnek. Most ez már nincs így. Netán szigorították annak a feltételeit, hogy valaki egy magánbiztosító munkatársa legyen?

– 2008. január 1-től érettségi kell ahhoz, hogy valaki biztosító cég munkatársa legyen, emellett rendőrségi és pénzügyi erkölcsi bizonyítvány is szükséges. Magyarán csak büntetlen előéletű és adósságmenetes munkatársaink lehetnek. Eddig – különösen vidéken – sok volt a csak középiskolai végzettséggel rendelkező ügynök. Egyébként én kerülöm ezt a szót, szerintem biztosító tanácsadókkal kell dolgozni.

Ugyanakkor a biztosítók rájöttek arra is, hogy teljesítményfüggő bért kell adni a munkatársaknak: eddig nem mindig ilyen formában dolgoztak. Azért sem jelennek meg az ajánlatok az állami börzén, mert ott csak munkakönyves állásokkal lehet részt venni. Ezért a civil szerveztek állásbörzéin szoktunk jelen lenni. Egyébként a szakmában nagyon nagy a lemorzsolódás. Szerintem a biztosítás a legrosszabbul megfizetett könnyű munka, és a legjobban megfizetett nehéz munka.