A Boc-kormány a gazdaságról: kell hozzá szerencse

Nem óhajt változtatni az Emil Boc vezette kabinet az előző kormányzat legfontosabb gazdaságpolitikai intézkedésén. Vagyis előreláthatólag a következő négy évben is marad a 16%-os egységes adókulcs, vagyis a magánszemélyek jövedelmük és a cégek a nyereségük után ugyanannyit adóznak – derül ki a kormányprogram itt letölthető tervezetéből ( PDF, 1 Mb ). >> Kormányprogram: kevés a konkrét cél az informatikai fejezetben >> Ez kétségtelenül kompromisszum a PD-L és a PSD között, hiszen az egykulcsos adó a demokraták legnagyobb aduja – 2004-ben a liberálisok oldalán ezzel nyertek választást, így most sem voltak hajlandók lemondani róla. A megoldás hátránya, hogy a kisjövedelműek is ugyanannyit fizetnek be a közösbe, mint a kőgazdagok. Nagy előnye viszont – és ez a gazdag adócsalási hagyományokkal és túlfejlett bürokráciával rendelkező kelet-európai országokban különösen jelentős – hogy könnyű kiróni és beszedni is. Mivel az előző kormányzat alatt az egykulcsos adó bevezetése ellenére nőttek az állam adóbevételei (méghozzá négy év alatt 16 milliárd euróval),

hülye lett volna a Boc-kabinet, ha ezen változtat.

A két nagy párt sete-suta kompromisszuma máshol érezhető. A legneuralgikusabb pont a tervezett áfa (hozzáadottérték-adó, TVA) csökkentés és -emelés. Pontosabban, a kormány a standard 19%-ról 5-re vinné le az alapélelmiszerek áfáját, de 25%-ra növelné a luxustermékekét.

Az alábbiakban hosszabban elemezzük ezt az ötletet, azért, mert kifejezi az egész tervezet jellegét, vagyis azt, hogy korrekt intézkedések nagyzoló, a gyakorlatban alig betartható ígéretekkel keverednek, akár úgy is, hogy sejthetően jószándék áll mögöttük.

Egy ország adórendszerének értékelésekor fontos szempont, hogy egy adott adó mennyire torzít, vagyis mennyire és hogyan nyúl bele a piaci folyamatokba. (Félreértés ne essék: itt most nem a piaci folyamatokat kiáltjuk ki sérthetetlen szentségnek.)

Az áfamódosítás terve több sebből vérzik. Feltételezzük, a háttérben az a megfontolás áll, hogy a szegényebbek jussanak olcsóbban kenyérhez, tejhez, makarónihoz stb., és a gazdagok fizessenek többet a Lamborghiniért.

A baj csak az, hogy nagy esély van rá, hogy az alapélelmiszerek TVA-jának csökkentéséből adódó hasznot a gyártók és a kereskedők fölözik le. Elég nehéz ugyanis ellenőrizni, hogy ha holnaptól 14%-kal csökkentem a kenyér hozzáadottérték-adóját, akkor holnaputántól az összes sütőde és élelmiszerbolt ugyanennyivel olcsóbban adja a pékárukat. Az árcsökkentésre csak akkor van esély, ha a kereskedő úgy kalkulál, hogy a lecsökkentett TVA miatt könnyebben tud aláígérni a konkurenciának.

Ha viszont a boltok változatlanul hagyják

az alapélelmiszerek fogyasztói árát, de kevesebb TVA-t kell befizetniük a költségvetésbe, akkor a kormány többek között a nagy kereskedelmi üzletláncokat támogatja, ahol a városi lakosság egyre nagyobb hányada intézi az élelmiszervásárlásait. Ez pedig ellentétes a kormányprogram szavakban kis- és középvállalkozás-barát politikájával.

A torzító hatású intézkedés további hátránya az, hogyha az állam ki akarja kényszeríteni az alapélelmiszerek fogyasztói árának csökkentését, akkor jelentősen növelnie kell az adóhatóság létszámát, ami további kiadásokkal jár.

Az áfához hozzányúlni az állam szempontjából azért is kockázatos, mert meg fog indulni az érdekeltek tülekedése azért, hogy minél több terméket gyömöszöljenek be az állam által meghatározott alapélelmiszer kategóriába, s ezzel párhuzamosan azért, hogy a luxustermékek közé minél kevesebb áru/szolgáltatás tartozzon. Ez ugyan kiváló korrumpálási és korrumpálódási alkalom, csak az a baj, hogy az ilyen suska nem adózó jövedelem. A vita pedig az egyes termékek státuszáról a végtelenségig ragozható.

Az eddig egységes, 19%-os áfa mértéke

megfelelt az európai átlagnak – ez ugyan gyenge érv, de ez is lehetne szempont a kormányt alakítók szemében. Ha pedig az állam igazságosabb akar lenni, akkor nem az áfamódosítás a jó eszköz.

Aki szegény, az tudvalevő, hogy alapélelmiszerekből is a minimumot vásárolja: éppen annyit, amennyi elég a túléléshez. A nagyjövedelműeknek az alapélelmiszer-fogyasztása is nagyobb (mert megengedhetik maguknak), plusz ez a réteg mobilisabb is, tehát nagyobb eséllyel jut el abba az üzletbe, ahol az állami beavatkozás nyomán olcsóbbak lettek egyes termékek.

A következtetés: remélhetőleg a Boc-kormány a vártnál nagyobb költségvetési hiányra hivatkozva lemond a TVA-módosításról. De miután kiveséztük a TVA-val kapcsolatos terveket,

nézzünk néhány pozitív ötletet.

Korrektnek tűnik a bankbetétek utáni kamatadó ideiglenes eltörlése, hogy élénküljenek a megtakarítások (csak kellemetlen lesz majd újra kivetni az adót), és az átalányadózás rendszerének további kiterjesztése (de a programtervezet nem részletezi, hogy milyen cégek és tevékenységi körök esetében).

Az ingatlanadó emelése is korrekt, márcsak azért is, mert ezzel az adónemmel lehet megfogni feketén szerzett jövedelmeket (pl. ha korrupciós pénzből villát épít valaki, akkor adózzon is keményen utána). Helyes az is, hogy áfaköteles legyen, ha magánszemély kereskedelmi célra adja ki az ingatlanját. A 16%-os egykulcsos adó pedig a kereskedelmi célú ingatlanügyletek jövedelmére is kiterjedne. Jó ötlet az is, hogy a gyártási folyamatba újrabefektetett profit adómentes legyen.

Az általános elveket tekintve szép célkitűzés, hogy egyszerűsödjön az adó- és járulékrendszer, illetve az egész mögött álló adminisztráció. Az is korrekt, hogy készüljenek hatástanulmányok minden egyes új adószabályozás (vagy egyes szabályozók eltörlése, vagyis deregulációs intézkedés) bevezetése előtt. De amint a TVA-csökkentés és -emelés fenti példája illusztrálja,

ez az alaposság a kormányprogram tervezetére is ráférne.

Márcsak azért is, mert a hatástanulmányokról szóló programpont után egy olyan elv következik, amit valószínűleg szinte lehetetlen törvénybe iktatni.

Arról van szó, hogy külön meg kéne adóztatni azt a jövedelmet, ami nem a gazdasági társaság nyilvánvaló és specifikus érdeméből származik, hanem külső, konjunkturális tényezők eredménye ( 42. oldal, 9. bekezdés ).

Csak egy példa. Ha a kereskedő kitalálja, hogy rézangyalokat forgalmaz, és jól is megy a bolt, akkor ez annak a következménye, hogy piaci rést talált, vagy a rézangyalok iránti fogyasztói érdeklődés konjunkturális tényezőnek minősül? Arra tippelünk, hogy ez az ötlet tipikus kormányprogramba való töltelékszöveg.

Az is belső ellentmondás, hogy a program az adminisztratív költségek csökkentéséről beszél, de a most kitalált rendszerben 19-re nő a minisztériumok száma. Ezen belül közvetlenül gazdasági ügyeket három fő kormányszerv taszigál előre: a gazdasági, a pénzügy- és a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó minisztérium. Ám ezen felül közvetlen gazdasági hatásai lehetnek a regionális fejlesztési, a közlekedési és infrastruktúráért felelős, a turisztikai és az informatikai tárca intézkedéseinek is.

A minisztériumok inflálódása nem meglepő, hiszen két nagy párt embereit kell bársonyszékhez juttatni. Mivel minden új kabinet a tárcák átszabásával szokott szórakozni, térjünk át komolyabb témákra:

A Boc-kormány 540-ről 600 lejre emelné a minimálbért január 1-től. Ez az összeg nem túl magas (napi árfolyamon 152 euró), és figyelembe kell venni azt is, hogy a hazai minimálbér még így isaz egyik legalacsonyabblesz Európában. Továbbá a kormány ezzel csak teljesíti a Tăriceanu-kabinet és a szakszervezetek között július 25-én kötött, hosszú távú megállapodást a fizetések minimumának emeléséről (ez az első ilyen egyezség az ország 1989 utáni történetében ).

A megállapodás szerint a jövő évi 600 lej után

2011-ben 860, majd 2014-ben 1325 lej lesz a minimálbér. A cél az, hogy a minimum fokozatosan elérje az átlagfizetés felét. Akik a gazdaság versenyképessége és befektetővonzó ereje miatt aggódnak, megnyugodhatnak: az olcsó munkaerőre utazó cégeknek 2014-ben is megéri majd ide jönni, mert a romániai bérek még így is nagyon el fognak maradni a legtöbb uniós tagállamétól (és ezzel párhuzamosan dolgozni kéne azon, hogy ne csak az olcsójánosság vonzza a befektetőket).

Ami a makrogazdasági adatokat illeti, a Boc-kormány azzal számol, hogy a gazdasági válságot meg lehet úszni annyival, hogy 2009-ben 3,5% lesz a gazdasági növekedés. (Ezzel ellentétben egyes elemzőka recesszió lehetőségét sem zárják ki, mert a romániai pörgés nagyon a külföldi működőtőke beáramlásától függ, és ez a válság miatt elapadhat). 2010-ben 4,5%-os, 2011-ben 5,5%-os növekedéssel számol a tervezet, ami reálisnak tűnik az idei több mint 8%-hoz képest.

Ezzel párhuzamosan az inflációt a mostani 7,9%-ról az euróövezetbe való belépéshez szükséges 3%-ra vinnék le. A költségvetési hiány 3,5%-ról 0,9%-ra csökkenne. Az tény, hogy Bulgáriában már mosttöbbletet mutat a büdzsé, viszont az is igaz, hogy Romániának nagyívű infrastrukturális beruházásokra van szüksége, azokra pedig kell állami pénz. (Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy az EU-tól 30 milliárdnyi euró hívható le regionális és vidékfejlesztésre – ennek jó része is az infrastruktúra fejlesztésére fordítható.) A folyó fizetési mérleg hiánya mindezzel párhuzamosan 13,3%-ról 8,8%-ra csökkenne.

Vonzó célkitűzés,

hogy a kormány négy év alatt 430 ezerrel növelni akarja a legálisan foglalkoztatottak számát, ami az adóbevételekre is jótékony hatást gyakorolna. A gond csak az, hogy már a 2008-as kiinduló adat sem pontos. A kormányprogram-tervezet jelenleg 5,055 millió alkalmazottal számol, míg a Munkaügyi Minisztérium és a Statisztikai Intézet (INS) októberi adata 4,825 millió dolgozó.

A többi vállalás némi szerencsével, a világ- és az európai gazdaság élénkülésével és viszonylag szigorú adó- és költségvetési politikával teljesíthetőnek tűnik.

Ehhez képest a foglalkoztatottság növelése kifejezetten nehéz dió. Egyszerre kell visszaszorítani a feketegazdaságot, megreformálni az oktatást, jól menedzselni a mezőgazdaságot, befektetéseket ösztönözni stb. Vagyis bonyolult közpolitikai intézkedéseket kell jól megtervezni és végrehajtani, ami az 1996 utáni kormányoknak – finoman szólva – hol sikerült, hol meg nem. Ha tehát a PD-L/PSD+PC kormánynak négy év után tényleg sikerül emelnie a foglalkoztatottak számát úgy 200-300 ezer fővel, akkor elmondhatjuk: csináltak valamit.